Barion Pixel nuuvella

Kovács Natália

Kedves Olvasóim! Néhány éve kezdtem el írni, egy tapasztaltabb, lelkes barátom kitartó unszolására. Természettudományokat kedvelő, értő és pártoló lényem eredendően sci-fi rajongó, így nem maradt nekem más küldetés, mint sci-fiket írni. Rövidebb novellákkal kezdtem, később kisregénnyel is jelentkeztem, mostanság ismét a novellák felé fordultam. Eddig három kötetem jelent meg az Underground Kiadó jóvoltából, valamint beválogatták az egyik versemet is a kiadó "Védtelen város" című antológiájába. Írásaimban az embernek az Univerzumban elfoglalt helyét, szerepét és a Természet iránt való felelősségét kutatom, valamint igyekszem bemutatni a világot és az embert mások szemszögéből is. Különös a világnézetem, de befogadható. Bizonyítja ezt számos olvasóm, akik szeretik a munkáimat. Az írás mellett fotózom is, aminek eredményét a blogomon láthatjátok. Mindenkinek köszönettel tartozom, aki időt szán a novelláim elolvasására! Üdv a Világomban! Nata.


Eddigi megjelenések

Kovács Natália - Makuch Mihály: S az ember nem is sejti... (Novelláskötet, Underground Kiadó)
Kovács Natália: Felemelkedés (Underground Kiadó)
Kovács Natália: Emberi típusú találkozások I. (Novelláskötet, Underground Kiadó)


Kedves Olvasóim! Néhány éve kezdtem el írni, egy tapasztaltabb, lelkes barátom kitartó unszolására. Természettudományokat kedvelő, értő és pártoló lényem eredendően sci-fi rajongó, így nem maradt neke... tovább olvasom


Eddigi megjelenések

Kovács Natália - Makuch Mihály: S az ember nem is sejti... (Novelláskötet, Underground Kiadó)
Kovács Natália: Felemelkedés (Underground Kiadó)
Kovács Natália: Emberi típusú találkozások I. (Novelláskötet, Underground Kiadó)


Kovács Natália ajánlásai

Makuch Mihály
A Patak
Makuch Mihály
A haditerv
Forgács József
Nulladik típusú találkozás
Makuch Mihály
Örök titok
Makuch Mihály
Eggyé válás
Egy lángelme találkozása a Teremtőjével

Mikor fogja a tudomány és az istenhit egymást támogatni, egymást kölcsönösen elfogadni és együtt megtermékenyíteni a gondolkodó elmét? Majd odaát...

2 perc olvasás
1 1 0
Gyöngyharmat

Egy rövid ideig tartó, de szép kapcsolat története. Mindkettőnket feltöltötte, ebben teljesen biztos vagyok.

4 perc olvasás
4 2 0
Félálom

Egy kis lidércnyomás még elalvás előtt...

1 perc olvasás
2 2 0
Kellemetlen anyag

Aki ismeri a legapróbb népet, lehet valami fogalma a legnagyobbakról is.

4 perc olvasás
3 2 0
Felhő-rapszódia

Nem vagyok költő, de erről a témáról csakis lírában lehet írni. Egyik versem azok közül, amit megmutathattam az olvasó közönségnek is.

1 perc olvasás
2 2 0
Környezetszennyezés

A történet a Föld eddigi legnagyobb hatású környezeti katasztrófájának állít emléket. A szenvedő túlélők utódai a mai napig köztünk élnek, és nem felejtenek.

11 perc olvasás
4 3 0

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Kovács Natália nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Keresés

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!