Barion Pixel nuuvella

A kerítés kincse

A kerítés kincse

    Elérkezett az első reggel a kis család életében a Pisztrángos-völgyben. Gyönyörű reggel volt ez, kicsit hűvösebb és hidegebb, mint eddigi otthonukban, de ezért a látvány duplán kárpótolta őket. Nem beszélve a patak csobogásáról, ami odahallatszott a tanyára az erdőből, és vidáman közölte az ott lakókkal, hogy az esők bőven megtöltötték a medrét. A madarak boldogan csicseregtek a fákon, örültek a tavasz által adott sok finom élelemnek. Anya bár fáradt volt, korán kelt, reggelit készített bent Kittivel, aki inkább csak üldögélt a sarokban, és reggelit készített babáinak. Apa pedig kint etette az állatokat, és megfejte a tehenet. Erik felöltözött, és az emeleti ablakából hosszan figyelte a tájat. Gondolatai teljesen magával ragadták, épp egy vész menekülési utat próbált kitalálni, az ablakából a fákon át a földre, mikor apa hangját hallotta lentről.

-          Gyere le Erik, mutatok valamit! – kiáltott fel apa.

Erik felugrott, kirohant szobája ajtaján és leszaladt a lépcsőn.

- Jó reggelt anya, szia Kitti! – kiabálta, és kiviharzott az udvarra. Anya mosolyogva nézett utána, valamint ismét megállapította magában, mennyire hasonlít fia az apjára. Kék szem, barna haj és az a huncut arc, ami oly széppé teszi.

- Jó reggelt apa! Mit akarsz mutatni, valami állatot? - kérdezte izgatott hangon. 

- Nem. Azt, hogy mit fogunk ma dolgozni. - mosolygott apa. Erik hihetetlenül csalódott arcot vágott. Nem is értette miért kellett ezért ennyire rohannia.

- De ha hamar kész leszünk, utána elmehetsz horgászni Peterrel és Adriannal.

Kimentek a kert legvégébe, és apa megmutatta, hol kell megjavítani a kerítést. A léckerítés nagyon rossz állapotban volt, egyik másik léc hiányzott. Erik is látta mennyi munka lesz mire ez újra szép kerítés lesz majd. Ekkor anya kiszólt a házból, hogy kész a reggeli.

- Menjünk, mert anya mérges lesz, ha kihűl a reggeli. - mondta apa nyugodtan. Kezet mostak, majd asztalhoz ültek, ahol már illatozott a finom friss reggeli kenyér.

- Délelőtt megcsináljuk Erikkel a kerítést- szólalt meg már evés közben apa - elég rosszul áll, több helyen újra kell majd szögelni. Ráadásul sok lécet ki is kell cserélnünk. Eltart majd egy darabig.  - majd folytatta. - Ti kedvesem mit csináltok Kittivel? - kérdezte anyát.

- Miután elmosogattunk, majd rendbe tettük a házat, kimegyünk veteményezni, mert hamar vége lesz ám a tavasznak. - felelt anya figyelmeztetően, miközben kiszedte a tányérokra a tojást és a sült szalonnát.

- Apa megengedte, hogy kimenjek horgászni Peterékkel. - vágott közbe Erik.

- Igen, de csak ha kész a munka! Így szólt az ígéret, ha jól emlékszem fiatalember. - tette hozzá apa. 

- Tudom…Csak annyira várom már! – felelt Erik, miközben a tányérján piszkálta a tojást a villájával.  

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Kristin M Furrier 6 történetét!


  • 1350 szerző
  • 924 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Erik a családjával egy teljesen új helyre költözik, a Pisztrángos – völgy nevű, apró, vidéki faluba. A nyolc éves kisfiú szemén keresztül követhetjük végig, hogy milyen érzelmekkel kell megküzdeni a költözés során. Hogyan tud a család beilleszkedni egy zárt közösségbe, egy olyan korban, ahol még az emberi értékek voltak igazán fontosak.

Rövid összefoglaló

Erik és családja, megérkeztek a Pisztrángos - völgybe. A költézés izgalmain túl, ismerkedni kezdenek az új életükkel.

Olvasási idő

2 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Kristin M Furrier nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!