Barion Pixel nuuvella

12 első randi - beleolvasó

Ahol minden elkezdődik

– Oké, ez nem mehet így tovább – förmedt rám Pamela.

 – Miről beszélsz Pam? – kérdeztem a takaróim mélyéről.

Éles fény találta meg az utat a szememhez, ahogy az én drága barátnőm kitakarta a fejem.

 – Ne már! Megvakulok – kaptam a szemem elé a kezem.

 – Nem megvakulsz, besavanyodsz. Randiznod kell 

 – Hagyj békén! – morogtam. – Gyászolok, nem randizok. Menj haza, vagy hozz egy üveg whiskey-t.

 – Sam, tudod te is, hogy ez nem megoldás. Ráadásul már vagy fél éve szétmentetek azzal a seggfejjel.

 – Még CSAK fél éve – ültem fel mérgesen az ágyon.

 – Más ennyi idő alatt házasságot köt – vont vállat Pamela.

 – Én viszont csak azt akarom, hogy hagyjatok békén! – vetettem vissza magam az ágyra, és újra a fejembe húztam a takarót.

Az év legrosszabb időszaka volt, legalábbis egy frissen összetört szívű lánynak. Közeledett a Valentin nap, és én napról napra nyomorultabbul éreztem magam.

 – Sam, nem tudom tovább nézni, hogy a legjobb barátnőm lassan bekattan, és macskás vénasszony lesz belőle.

 – Szeretem a cicákat – szipogtam a takaró rejtekében.

 – És allergiás vagy rájuk.

 – Köszi. Emlékeztess rá nyugodtan, hogy még macskáim se lesznek vénségemre.

Pam nagyot fújt, tudtam, hogy egyre fogytán a türelme. Örültem neki. Az ideges Pamen legalább jókat tudok szórakozni, még most is.

 – Kössünk egyességet – takarta ki újra a fejem.

 – Miféle egyességet? – néztem rá gyanakodva.

 – Minden hónapban elmész egy randira, egy éven keresztül, és én nem piszkállak minden egyes nap, hogy pasizz.

 – Persze, mert így lényegében pasiznék – ráztam meg a fejem.

 – Ugyan már! – próbált felrántani két kézzel az ágyról. – Csak megismersz pár új embert. Egyetlen randi havonta, azt a pár órát csak kibírod. Lehet, hogy meg is tetszik valamelyik. Egy kis szórakozás neked sem árthat.

 – És akkor békén hagysz? – néztem rá kérlelő tekintettel.

 – Esküszöm.

 – És lehetek undok a randikon?

 – Legalább önmagad adnád – nevetett fel Pam.

 – Hé! – vágtam egy párnád a képébe. – Jó, rendben. Már csak azt kéne kitalálni, hogy honnan fogok leakasztani havonta egy pasit, hogy randira vigyen.

 – Intézem – kacsintott rám Pam, és elviharzott.

Február

Szerettem volna átaludni az egész Valentin napot, de már reggel nyolckor arra keltem, hogy valaki őrült módjára veri az ajtómat, és közben még a csengőre is sikerült ráfeküdnie.

 – Bárki vagy, megöllek – kiáltottam fel az ajtó felé botorkálva.

 – Csúnya dolog lenne megölni a legjobb barátnőd – vigyorgott rám amikor kinyitottam neki az ajtót. 

 – Mit akarsz, Pam? – kérdeztem elkeseredve.

 – Megbeszéltük, hogy szállítom neked a randit, hát itt vagyok.

 – Honnan akasztottál le hirtelen egy pasit? Talán a szekrényedben lógnak, várva, hogy mikor lesz rájuk szükséged?

 – Tinder aranyom, tinder – paskolta meg mosolyogva az arcom.

 – Nekem nincs tinderem – ráztam meg a fejem.

 – Dehogy nincs.

 – De nekem nincs tinderem.

 – De van.

 – Pam, nekem NINCS tinderem! 

 – Hát már van! Mert én csináltam – vonta meg a vállát.

 – De ahhoz kell a facebookom, nem? 

 – És? – vonta fel a szemöldökét.

 – Te nem tudod a facebook jelszavam.

 – Én nem, de a böngészőm igen. Tudod, voltál olyan drága, hogy amikor nálam jelentkeztél be, elmentetted. Amúgy, tájékoztatásodul közlöm, már nincs rá szükség…, de persze én azt használtam.

 – Mond, hogy nem valami agyatlan kurvának állítottál be.

 – Hát tennék én ilyet? – kérdezte színlelt ártatlansággal.

 – Igen – vágtam rá gondolkodás nélkül.

 – Nem annak állítottalak be, és még csak nem is beszélgettem a nevedben. Match volt, megkérdeztem, hogy mikor akar találkozni, és ennyi. Randid lesz. Na gyerünk, vegyél fel valami dögöset.

 – Nem akarok dögösnek látszani – morogtam magam elé, de azért megindultam Pam után a szekrényem felé.

 – Majd én azt szabályzom – merült el a ruhák között. Nem volt könnyű dolga, nem igazán voltak olyan ruháim, amikre azt mondaná az ember, hogy dögös, főleg így télire.

A ruhák sorra repültek az ágyamra, még csak azt se tudtam, hogy azért mert közülük akar választani, vagy azért mert szeretné őket kidobásra ítélni

 – Egyáltalán, mit tudsz erről a srácról? – kérdeztem Pam hátától.

 – Szó szerint semmit.

 – Semmit? – kerekedett el a szemem. – Mi van, ha emberrabló, vagy baltás gyilkos?

 – A baltát észreveszed, ha meg emberrabló, max egy óra után elenged. 

 – Ennyire idegesítő vagyok talán?

 – Naná.

 – Köszi. Minek is az embernek ellenség. Te figyelj, most selejtezed a ruhákat, vagy válogatsz? – néztem az ágyamon elterülő hatalmas kupacra.

 – Még eldöntöm – bukkant elő végre a szekrényből.

 – Azt legalább megtudhatom, hogy hogy néz ki?

 – Nem. Étterembe mentek, Weaver névre van foglalva az asztal. Ő tudja, hogy hogy nézel ki, friss képeket válogattam össze.

 – Ez lesz életem legszörnyűbb randija.

 – Vagy a legjobb. Na, ezeket kapd magadra – vágott hozzám egy feszülős farmert, és egy mélyen dekoltált, piros felsőt.

 – Észnél vagy? Ebben megfagyok – ráztam meg előtte a ruhadarabokat.

 – Felveszel egy kabátot, az étteremben úgyis fűtenek.

Duzzogva vonultam be a fürdőszobába, hogy magamra rángassam a Pam által kinézett ruhákat, és legnagyobb sajnálatomra, baromi jól állt rajtam, még az én szememmel nézve is.

 – Csodás, pont így képzeltem el – csapta össze a kezét Pam, amikor kijöttem a fürdőből. – Tessék, hoztam neked cipőt is, úgysem lenne olyanod, ami megfelel mára.

A cipősdobozban, amit átnyújtott, egy vérvörös, túlzottan is magassarkú cipő volt. Felismertem, sokszor láttam már, amikor Pam éppen hódítási időszakban volt, mindig ezzel hívta fel magára a figyelmet… és persze a kipakolt melleivel, szigorúan mindent a szemnek alapon. Legalábbis addig, amíg nyilvános helyen voltak.

 – Ez azért túlzásnak tűnik.

 – Randid lesz, jól kell kinézned.

 – Nem akarok jól kinézni. Randizni sem akarok, csak azért mentem bele ebbe a hülyeségbe, hogy végre békén hagyj.

 – És ezért fogsz jól kinézni is. Na, mutasd a képed, hozzunk rendbe.

Be kell látnom, volt mit rendbe hozni. Fél éve már, hogy még csak a szemöldököm se szedtem ki, nemhogy hajat festettem, vágattam… vagy akár fésültem volna. Pam profiként látott munkához, de kínzásként éltem meg a procedúrát.

 – Oké, így már elviselhető a látványod – mosolyodott el Pam.

 – Menj a francba – löktem meg, és belenéztem a tükörbe. Szinte magamra sem ismertem. Az elmúlt hónapokban, ha elmentem a tükör előtt, egy kisírt szemű, torzonborz rettenet nézett vissza rám. Most viszont… a hajam simára volt fésülve, és még csak fakó sem volt, újra élénkvörös színben pompázott. A diszkrét smink kiemelte kék szemeimet, de nem takarta el a még télen is feltűnő szeplőket az arcomról. Mintha teljesen kicseréltek volna.

 – Borotvára nincs időnk, szóval csak semmi szex, világos? – gúnyolódott Pam.

 – Kac, kac. Ez a veszély nem fenyegetett eddig sem.

 – Akkor indulás. Aztán csak ügyesen ­– kacsintott rám, majd megragadta a karom, és addig el sem engedte, amíg be nem ültetett egy taxiba.

Féltem ettől az estétől, úgy éreztem, hogy nem vagyok felkészülve rá, hogy újra randizzak. Nyilván, ha nem Pammel kötök egyességet, akkor hagyom az egészet a fenébe. Neki viszont nem mondhatok nemet. Végig velem volt, miután végre kidobtam Jasont, sőt, ő volt az aki egyáltalán felhívta rá a figyelmem, hogy valami nem stimmel. Ráadásul, ez még csak a jéghegy csúcsa.

Pam és én hét éves korunkban találkoztunk, amikor a szüleivel beköltöztek a szomszédba. Istenem, hogy én mennyire utáltam ezt a csajt. Míg én egész nap a környékbéli srácokkal fogócskáztam és fociztam, addig ő rózsaszín hercegnőnek öltözve járta az utcát, és úgy nézett ránk, mintha csak a rózsaszín topánkájára ragadt mocsok lennénk. Mindannyian úgy láttuk, hogy nagyon el van szállva magától, így nemes egyszerűséggel kiközösítettük. A szüleink persze próbálkoztak, hogy a környék lányai valahogy összebarátkozzanak, de míg Pam meglehetősen nyitottnak tűnt ezen a téren, én mereven elutasítottam. Semmiben nem hasonlított rám. Én koszosan és fiúk közt éreztem jól magam, míg ő sírva fakadt, ha poros lett a ruhájának a szegélye. Végül mégis egy életre szóló barátság lett belőle.

Kilenc éves voltam, éppen biciklivel tartottam hazafelé. Kertvárosban laktunk, a fiúkkal hozzászoktunk, hogy a teljes utcát elfoglaljuk tekerés közben, az autósok legnagyobb bosszúságára. Aznap viszont egyedül voltam, az utca közepén kacskaringóztam, a legkisebb félelem vagy aggodalom nélkül. Aztán felharsant egy duda éles hangja, éreztem a mellettem elszáguldó autó szelét, és bár hozzám nem ért, hatalmasat estem. Az út közepén hevertem, szorítottam a karom és sírtam, sírtam, sírtam.

Nem tudom hány percig hevertem ott sírva, amikor végre árnyék vetült rám.

 – Sam, jól vagy? – gugolt le mellém aggódó arccal Pam.

 – Nem – válaszoltam sírva.

Pam megragadta az ép kezem és felsegített a földről. Hazakísért, eljött velünk a kórházba, végig velem volt amíg begipszelték a kezem, próbálta elterelni a figyelmem. Hálás voltam, de nem éreztem úgy, hogy bármivel is viszonoznom kéne a kedvességét.

Másnap szembesültem vele, hogy a kéztörésem nem azt a reakcíót váltotta ki az állítólagos barátaimból, amire számítottam. Ahelyett, hogy velem lettek volna, esetleg vigasztaltak volna, magamra hagytak, és kerestek mást, aki velük játszott. Magamba roskadva ültem a házunk előtti padon, amikor Pam mellém telepedett. Ekkor jöttem rá, hogy ő talán az egyetlen, aki nem azért próbál velem barátkozni, mert neki haszna származik belőle.

Szavak nélkül is tudta, hogy mi történt, tudta, hogy mire van szükségem. Könnyfátyolon keresztül láttam, hogy rám mosolyog, és felemeli a kezében tartott filceket.

 – Rajzoljak a gipszedre? – kérdezte kissé affektáló hangján.

Nem szólaltam meg, csak bólintottam, és elhelyezkedtem, hogy kényelmesen tudjon alkotni. A kirekesztettek életre szóló barátságot kötöttek. Se pasi, se munka, se semmilyen tragédia nem gyűrte le ezt a barátságot azóta sem, és egy megszegett ígéret sem fogja.

 – Maga szerint jó ötlet? – tettem fel a kérdést a taxisofőrnek.

 – Parancsol? – nézett rám zavartan.

 – Éppen egy randira megyek, amit a barátnőm szervezett, hogy kihúzzon a depresszióból. Jó ötlet?

 – Attól függ – vonta meg a vállát. – Pasi miatt depressziós?

 – Igen.

 – Tudja, mifelénk azt szokták mondani, hogy kutyaharapást szőrével. Ha másnapos vagy, igyál egy felest. Ha hiányzik az exed, keress egy újat. 

 – Nem hiszem, hogy kész vagyok egy új kapcsolatra – ráztam meg a fejem.

 – Ki beszélt kapcsolatról? Egy kellemes este, amit nem az exe emlékével tölt. Túl rosszul nem sülhet el.

 – Talán igaza van – motyogtam az orrom alatt, miközben a taxi leparkolt.

Elhatároztam, hogy amennyire tőlem telik, élvezni fogom az estét, és nem fogom visszafogni azt a nem túl kedves, kissé gúnyos énemet, amit úgyis meg kell szoknia azoknak, akik közel akarnak kerülni hözzám.

A hangulatos kis olasz étterem szinte még új volt, nem sokkal a szakításom előtt nyitották meg. Csupa jót olvastam róla, így ha másban nem is, abban biztos lehettem, hogy finom vacsorát kapok. A fél éven keresztül fogyasztott gyorskaják után persze egy jobb szendvics is a menyország lehetett volna.

 – Jó estét, Weaver néven van foglalásunk – léptem oda az ültetőhöz.

 – Üdvözlöm. Szabad a kabátját? – nyújtotta felém várakozón a kezét.

 – Persze, köszönöm.

Kihámoztam magam a vastag, téli kabátom alól, és menten ki is rázott a hideg. A bejárati ajtóhoz közel nem volt kifejezetten nyárias idő.

 – Erre tessék – mutatta az utat, miután felakasztotta a kabátot a ruhatárban.

Az asztalok közt kacskaringózva az ablakok melletti helyek felé tartottunk, az étterem hátuljába. Hirtelen tűnt fel, hogy az egyik asztalnál felállt egy kifejezetten jóképű, magas pasi, és engem várt. Egy pillanatra megremegett a lábam, és szívem szerint egyszerűen elfutottam volna, de ha már egyszer elmentem az étteremig, gondoltam egy pár órát kibírok. Úgyis kezdtem megéhezni.

 – Helló, Jack vagyok – nyújtott kezet.

 – Samantha Delaware… Sam.

 – De ugye nem Delaware-ből származol? – próbált poénkodni, míg alám tolta a széket.

 – Ejha, rendkívül eredeti. Még soha nem hallottam ezt a poént – gúnyolódtam rajta.

 – Bocs, kicsit ideges vagyok. Nem szoktam vakrandira menni.

 – Nem vakrandi, láthattál képeket.

 – Persze, de gyakorlatilag egy szót se beszéltünk, semmit nem tudok rólad – mosolygott rám. Szép volt a mosolya.

 – A tindernek ez a lényege, nem? Nincs felesleges beszéd, csak a lényeg.

 – Ez úgy hangzik, mintha minden estéd egy másik tinderes pasival töltenéd.

 – Lehet így is van – tártam szét a karom.

 – Így van? – vonta fel a szemöldökét. – Csak mert akkor inkább passzolnám a dolgot. Nem szeretek a sokadik lenni a sorban.

 – Ne aggódj. Még csak nem is találkoztam eddig senkivel, erről az istenverte oldalról.

 – Ó, te a webes verziót használod? 

És tessék. Meg is érkeztem az első ponthoz, ahol akár az egész hercehurcának véget is vethettem volna. Elvégre, ha elmondom, hogy igazából a barátnőm kényszerít erre az egészre, és tinderezik a nevemben, nyilván egyből lelép, nemigaz?

 – Persze, mobilon kényelmetlen írni.

 – Nem mintha írnál – nevetett fel.

 – Kötekedjél csak, teljes nyugalommal – fontam össze a karom a mellkasom előtt, játszva a sértettet, pedig szívem szerint a képébe vágtam volna, hogy maximum Pammel tudott volna beszélni.

 – Nyugi, csak ugratlak. Mit iszol? Rendeljünk egy jófajta bort?

 – Értesz a borokhoz?

 – Nem, de remekül meg tudom állapítani, hogy ízlik-e, amit éppen iszok – vonta meg a vállát nevetve.

 – Édes vöröset – vetettem oda félvállról, majd elrejtettem magam az étlap mögött, hogy szabadon átgondolhassam, miként tudok a lehető leggyorsabban megszabadulni ettől a kellemetlenül induló randitól.

Elképesztően változatos ételek voltak, de nem volt kedvem a kísérletezéshez, így egy canellónit kértem.

 – És, mivel foglalkozol? – kérdeztem egy pár perccel azután, hogy a pincér felvette a rendelésünket, kezdtem már kínosnak érezni a csendet.

 – Semmi izgalmasat – nevetett fel.

 – Talán titkos? – vontam fel a szemöldököm.

 – Nem, csak inkább megtartom ezt az infót, amíg kicsit jobban megismersz. Elkerülném az előítéleteket. 

 – Hát jó. Akkor lássuk, mutasd, hogy ki vagy te.

 – Ha Tony Stark lennék, akkor lenne erre egy remek válaszom.

 – Zseni, milliárdos, playboy és emberbarát – mosolyogtam rá. Imádtam azt a filmet… és persze Robert Downey Jr.-t.

 – Rajongó?

 – Mondhatni. És, ebből a négyből melyik nem jellemző rád?

 – Hát, milliárdos biztos nem vagyok – vakarta meg szórakozottan a tarkóját. – A playboy sem igazán jellemző.

 – És mondjuk a zseni? – kérdeztem kissé gúnyosabb hangot megütve, mint amit eredetileg terveztem.

 – A saját szakterületemen, akár még annak is hívhatnám magam.

 – Amit még mindig nem árulsz el, hogy pontosan mi is, igaz?

 – Így van – bólintott.

Gyanakodva szemléltem Jacket, ezzel a titkolózással sikerült felkeltenie a figyelmem. Nekem pedig sikerült zavarba hoznom azzal, hogy rábámultam, beletúrt szőke hajába, és inkább a vörösbornak szentelte a figyelmét.

Ismét beállt a kellemetlen csend, de ekkor szerencsére meghozták az ételünket. Nem kellett csalódnom. A canellóni finom és nagy adag volt, kellően sok tonhallal, finom tésztával és egyszerűen fantasztikus szósszal. Jack valami tengeri herkentyűt evett, ami nekem már kinézetre sem igazán jött be, de láthatóan finom volt. 

A bor szerencsére mindkettőnkben oldotta kissé a gátlásokat, mindenről beszéltünk, ami csak eszünkbe jutott. Mindketten film és sorozat rajongók voltunk, ha más témánk nem is lett volna, erről is órákig tudtunk volna beszélni. Jack is meglepően jó társaság volt, őszintén szólva, nem számítottam rá. Mindig úgy gondoltam, hogy a tinderen csak sekélyes, szerencsétlen emberek keresnek párt, de kiderült, hogy tévedtem. 

 – Oké, lejárt az időd – dőltem hátra, miután kivégeztem a desszert gyanánt rendelt tiramisumat.

 – Talán meghalok éppen?

 – Ideje elmondanod, hogy mivel foglalkozol. Te már tudod, hogy nekem mi a munkám, és komolyan, ez a titkolózás már zavar.

 – Jó, rendben – tette fel a kezét nevetve. – Programozó vagyok, egész pontosan, játékfejlesztő.

 – Kocka?

 – Látod, ezért nem akartam már az elején elmondani. Nem szeretem a sztereotípiákat. 

 – De azért kocka? –cukkoltam.

 – Pont mint te – húzta vigyorra a száját.

 – Én ugyan nem – ráztam meg a fejem.

 – Szerinted kik néznek annyi szuperhősös filmet, sorozatot mint te?

Pár pillanatig csak meredtem magam elé, láttam az igazságot abban amit mond.

 – Azt hiszem, át kell értékelnem az életem – nevettem fel.

 – Elnézésüket kérem – lépett egy pincér az asztalunkhoz. – Záróra van.

Soha nem történt még meg velem, hogy olyan későig maradtam volna egy étteremben, hogy figyelmeztetni kelljen, legyek szívesek távozni végre.

 – Mennyi a részem? – kérdeztem az éppen a számlát vizslató Jacktől.

 – Nem tudom, miről beszélsz – válaszolt, miközben egy pár bankjegy társaságában összecsukta a számlát tartalmazó mappát.

 – Ez esetben, köszönöm a meghívást.

 – Nagyon szívesen – mosolygott rám.

Ahogy felálltam a székről, egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyomat. Fel se tűnt, hogy milyen sokat ittunk.

 – Jól vagy? – kapta el a karom Jack.

 – Persze – bólogattam. – Csak egy pillanatnyi elgyengülés. Biztos a bor.

 – Hát, elég sokat sikerült betermelnünk – nevetett fel. – Messze laksz?

 – Nem… de nem jöhetsz fel hozzám!

 – Nem kell egyből rosszra gondolni – tette fel a kezét még mindig nevetve. – Csak haza szeretnélek kísérni. Nem szeretném ha valami bajod lenne.

 – Oké, azt megengedem – bólintottam rá nagylelkűen.

Három háztömböt kellett megtenni, tényleg közel laktam. Szó nélkül tettük meg az utat, a korábbi szóáradat abba maradt. Nem tudtam, hogy azért, mert becsíptünk, vagy mert éppen a lakásom felé tartottunk. Belekaroltam Jackbe, féltem, hogy a támasza nélkül sikerülne elterülnöm a földön, és valahogy nem volt kedvem hozzá, hogy ilyen szinten beégessem magam.

A kapualjba érve megálltam, hogy illendően elbúcsúzzak tőle, és feltehetőleg soha többé ne lássam. Hiába kedves, hiába éreztem jól magam a társaságában, nem állok rá készen, hogy tovább lépjek, egy ilyen pasi pedig nem fog arra várni, hogy én kilábaljak a depressziómból. Valahol a lelkem mélyén sajnáltam, hogy nem lesz folytatása a dolognak, de a lelkiismeretem nem engedné, hogy bántsak valakit, aki nem érdemli meg. Márpedig, biztos vagyok benne, hogy ez lenne a vége.

 – Örültem a találkozásnak – nyújtottam felé a kezem.

 – Hát még én – ragadta meg a karom, hogy egyetlen mozdulattal magához rántson. Közeledő ajkai láttán azonnal elöntött a pánik, nem bíztam saját magamban. Elfordítottam a fejem, és csókja végül az arcomon kötött ki.

 – Bocs, de nekem ez így nem működik – bontakoztam ki a kezéből.

 – Azt hittem jól sikerült az este – szabadkozott.

 – Így is van, de ettől még nem kell egyből nyálcserébe bonyolódni.

 – Látlak még? – kérdezte reménykedve.

 – Arra nem fogadnék a helyedben – válaszoltam, majd olyan gyorsan iszkoltam be a házba, amilyen gyorsan csak tudtam.

Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, végre fellélegeztem. Küzdelmes pár perc volt mögöttem. Az ajtónak támasztottam a hátam, és végig gondoltam az estét. Hónapok óta nem éreztem magam annyira élőnek, mint aznap, ezért valahol hálás voltam Pamnek… de persze, továbbra is utáltam a tényt, hogy rákényszerített a kimozdulásra. Ha mondjuk egy év múlva hozta volna össze a találkozót Jackkel, talán egészen más kimenete lett volna a randinak.

https://shop.konyvmogul.hu/l-j-wesley-12-elso-randi

Tetszett a történet?

4 2

Regisztrálj és olvasd L. J. Wesley 28 történetét!


  • 1235 szerző
  • 831 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

L. J. Wesley

12 első randi - beleolvasó

Műfaj

chick lit

Rövid leírás / Beharangozó

Részlet a 12 első randi című regényemből.

Rövid összefoglaló

A 12 első randi volt a 3. megjelent regényem. A történet főszereplője Sam, a rendkívül depressziós, fiatal lány, és Pam, aki mindent megtesz azért, hogy kirángassa barátnőjét ebből az állapotból.

Olvasási idő

15 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni L. J. Wesley nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!