Barion Pixel nuuvella

SLAM'D

A találkozási pontra odafagyott az idő;
szürke állomás, robogó vonatok. Épp csak leugrottam.
Minden atomja más már a testemnek, mint mikor te legutóbb;
és mégis ott ülsz parlagon, mint erőszakból szült akaratlan utód,
és zsolozsmázol az éterbe: mechanikus zaj, benne valami ősi ének
és hiszem, hogy rólam mesélnek fémes kattogásukkal e keserű sorok.
Cipőm orrát a padkába verem; és váratlan lázzal rebegem,
felém ne nézz! mert szorul a hurok.
Félni nem félek. Tőled. Miért félnék?
Szoba az élet, és te vagy falán a rém,
melyet mosatlan ruhák halma fest holdfényből szemem elé.
Nem beszélsz, mert félsz: mert elindultunk ketten Szombathely felé,
és te Érdnél a semmibe vetetted magad; koppantál síneken, s vörhenyes
kavalkáddá olvadtál, kívülről átkozva a városhatárt.

És ment, csak ment a ballagó idő. És elindultam utána felfelé;
és nem gondoltam, sorsomba merülten, hogy
a rozoga völgyhídon majd szembejön a tél.
Láttam teret és időt, vak égen csillagot, üres öngyújtóból lángot,
szegényt és gazdagot; profánt és magasztost, sorsot, mely hányatott;
undok, üres reményt és éltető bánatot; elfúló halált és forgandó szerencsét -
életem arcképcsarnokában neked több már az idegen, mint az emlék.
Persze sorolhatnám ezeket még, míg bele nem unsz, és olyan nem leszek,
mint sosemvolt élményei sarában fetrengő, balrahúzós Tinder-ficsúr.
De minek tépjem a szám? Beefsteak az élet, és te pálcikával eszed.
Igazán nem tudom, mit mondhatnék még neked.

Késő van, sötét. Kihalt a peron; betonján szárad megannyi emlék.
A pasztell-lila égre feketét csepegtet méregfogával az est.
Magad elé meredsz; füledben ugyanaz a gyűszűmélységű,
szakítós tuctuc: ide érzem az ereimben a beat-et.
Azt hittem, olyan más vagyok, de még mindig sznob.
Erővel kicseréltem mindent: göngyöltem haragot és porszívóztam féltést,
üvegkaparóval morzsoltam le odaszáradt törődés-foltokat, most meg tessék.
Visszanyal a fagylalt és könny-síkos az aszfalt.
A tekinteted keresem jóval odébbról; mert kell nekem a válasz, a heuréka,
az egyszerű megértés, hogy nem volt itt részemről semmi félrebeszélés:
hogy az útjaink elváltak most és mindörökre, te pedig nem látod többé,
aki lettem – én pedig nem látom, aki már kéne, hogy legyél.
(Da capo al fine: ez fordítva is él).

Szeretném ezt úgy befejezni, mint Prufrock, a költészet-tünemény;
de csak egy sor jut eszembe, és az sem az enyém: hogy
a fájdalom megszűnt, hát dobva a cél.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Laerthel 14 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

vers

Rövid leírás / Beharangozó

A slam szavalás nélkül olyan, mint a túró rudi pöttyök nélkül, de szerintem csak rosszat tenne neki, ha elszavalnám.

Rövid összefoglaló

slam, Prufrock és Pilvaker-áthallások.

Olvasási idő

2 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Laerthel nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!