Barion Pixel nuuvella

Lidike

 Árva volt. Hivatalosan félárva, de az apja annyira belemerült az italozásba, hogy semmiben nem számíthatott rá. Sőt, a pálinkára valót is neki kellett előteremtenie. Szégyen pirította arcát, mindannyiszor elzavarta a bodegába, s neki be kellett menni a sok italozó férifi közé. Szemlesütve kérte a pálinkát mindig, igyekezett nem meghallani a részegek kajánságait, amik mindannyiszor feléje repültek, s szaporán szedte apró lábait kifelé. Kapált, szántott, segített disznóvágáskor, mindent elvállalt ami akadt a faluban, hogy egy kis pénzmagot szerezzen. De mire összegyűlt volna szabadulásának ára, az apa mindig megtalálta akárhova dugta el a kicsi kunyhóban, ahol szürkénél sötétebb napjaikat tengették. Míg anyja élt a kunyhó ragyogott, hófehérre meszelte egy évben kétszer, a padló is mindig fényes volt a tisztaságtól, az ablakszemeken a vásznak vakítóan fehérlettek, s mindig dagasztott a szél valamit a szárítókötélen. Igyekezett ő is megtartani ezt, de olyan szépre sose sikerült neki.
Az ólak rég üresen álltak, mikor egyik helyről, ahova napszámba járt el, kapott egy malackát. Az anyadisznó megdöglött, s agyonnyomta a kicsinyeit, ez az egy maradt meg. Nem tudott még enni, ezért Lidike tiszta rongyot áztatott tejbe, s abból szopta ki a tejet az ártatlan. Ez lesz a szabadulásom, ez a kicsi , izgő mozgó , rózsaszín joszág. - gondolta a lány, - majd szépen felnevelem, kikerül az a moslék innen-onnan, s eladom. A város... Álmai netovábbja. A csillogó kirakatok, amikről csak képet látott eddig, Marcella mutogatta a lánypajtásoknak. Majd felmegy a városba, dolgozik, megkeresi a kenyerét. Az apjának is küld haza, nem hagyja nélkülözni, mert akármilyen most, ő emlékszik arra az emberre aki gyítecucukáztatta a térdén, s esténként simogató baritonján altatódalt énekelt neki.Hajnalban sose indult úgy ki a rétre, hogy cuppanós csókot ne nyomott volna leánya arcára. Ő mindig felébredt, félálomban mosolygott, s melegítette az a nagy nagy szeretet, amit a cuppanás kiváltott belőle.
 Apa egyszer elvitte a szomszéd faluba is, búcsúra. Piros pettyes keszkenőt vett neki, s mézeskalács szívet. Ökröt vittek haza a vásárból, a szántáshoz. Hjaaj, hol vannak azok a szép idők! - sóhajtott korához képest túl keresűt a lány. Meggyűlt benne a harag, haragudott az egész világra, a rétre, a házra, az anyjára, hogy olyan korán elment, az apjára, hogy így eresztette búnak a fejét, itallal. Mikor ivott teljesen eltűnt az az ember , aki valójában volt. Durva lett, káromkodott, szentségelt, ha úgy támad kedve, tört-zúzott. Lidikéhez sose ütött, nem bántotta. Néhanapján, ha sehonnan nem akad pálinkára való, csak ült a lócán, lógatta nagy, valamikor szép vonású fejét, időnként nagyokat szipogott, mint aki sír titokban, s hallgatott. Ha Lidike szólt, csak morgott valamit feleletképpen. A malacka érkezésekor csak spicces volt. Spiccesen néha megcsípkedte Lidike arcát, mondott neki valamit, amit a lány sose értett, de kedvesnek érezte. De a spicc után hamar jött a szentségelés.
Megörvendett a malackának, és alkoholgőzös ünneplést csapott aznap este.
-Megnő majd, jó kövérre, három ujjnyi szalonnája lesz, s előkerül a kolbásztöltő, Lidike, meglásd, jövő télen úgy élünk majd belőle mint a királyok!
Lidike nem szólt, tudta, ilyenkor jobb a csend. Nem, nem engedem, hogy ezt is elvedd tőlem! A városba ez a jegyem! Nem maradok itt! Ki kell szabaduljak innen! - sikoltott magában, némán , s terveket szőtt, hogy tudja majd eladni, hogy játsza ki apját, hogy veszi meg a vonatjegyét. A malacka pedig nőtt, nődőgélt, kerekedett, Már kinn lakott az istállóban. Lidike gondozta, hízlalta, s álmodozott. November végén akarta eladni, mikor az emberek elkezdik a disznókat vágni. A pénzt jól eldugja tavaszig, odaadja Pirinek, benne megbízik. Aztán egy reggelen megjátsza, hogy megszökött a disznó. Kész, volt- nincs. Az apja jól kiordítja magát, majd megnyugszik.
Csípett már az októberi reggel, mikor az utolsó szüreti nap eljött. Jól fizettek Miklós bácsiék, szerették Lidikét nagyon. Regina néni édesanyja jó barátnője volt valamikor. Lidike táncosan lépkedett, s szokás szerint álmodozott közben. Nemsokára, nemsokára - dobogott ifjú szívében a remény. - Nemsokára elmegyek, nemsokára városi dáma leszek, s hejj, de szép az élet, de szép, Istenem! Ragacsosan a szőlő levétől, porosan a napközben felverődött meleg széltől, a reggeli csípős hideget feledve, jókedvűen ment hazafelé. A szüreti ebédtől megmaradt moslékot két viderkében cipelte. Egyenesen az ólhoz ment, túl akart lenni az esti etetésen, hogy megmosdjon, s végre viszintesbe kerüljön az ágyban.
-Coco, Cocokám, te, malacok gyöngye, gyere ide, nézd mit hozott neked a gazdasszonykád! Ha nem lennél ilyen szép kövér, tán még a lábujjaid is megnyalnád örömödben! - csirikolt vidáman az ól felé menet.
De az állat nem mozdult, nem jött röfögve elő, ahogy szokta mindig ilyenkor. Coco! Coco! -szólítgatta a lány, de már ott remegett a belsejében a balsejtelem, hogy valami nincs rendben. Kiöntötte a vályúba a moslékot, s sebesen indult a ház felé.
-Édesapám! Édesapám! Eltűnt a Coco! - rontott be a kunyhóba.
-Milyen Coco, te lány? Elment-e a szépeszed?
-Hát a disznó! A malackám! Édesapám, mondja már, hol van???
-Jaj, a disznót keresed! Hát, azt édes lányom, elvitte Pityu bátyád. Szépen fizetett érte, igaz, alkudozott is a vén komisz.
Lidike kővé dermedten állt az ajtóban. Megfagyott benne a szó. Sokára szólalt meg, halkan, de mégis vágott minden szava.
-Édesapám, édesapám... Mit tett velem? Látja, immár gyalogosan kell menjek a messzi városba... Gyalogosan...
Azzal megfordult, s egyenes derékkal, felemelt fejjel, ragacsosan, porosan, ahogy volt nekiindult az útnak a városba. Egy kuvik szállt le a szürkületben a házuk tetejére, s csodálkozva kuvikolt a lány után.
( Folytatása következik )

Tetszett a történet?

3 1

Regisztrálj és olvasd Lakó Péterfi Tünde 45 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

szépirodalom

Címkék

Rövid leírás / Beharangozó

Lidike egyik kedvenc főhőse az olvasóim körében. Már tíz rész íródott meg, most itt is olvasható az első, majd sorra a következők.

Rövid összefoglaló

Lidike kalandos életét már kislánykorától nyomon követheti az olvasó. Félárvaként ismerjük meg a lányt, nehéz sorsú falusiként.

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Lakó Péterfi Tünde nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!