Barion Pixel nuuvella

Lidike

A nyaralótelep csodálatos volt. Lidike szájtátva bámulta még egy hét után is az épületek kecsességét, a modern üzletek és a régimódi házak kontrasztját, a töméntelen sok virágot, az azúrkék tengert, a vakító fehér homokos partot. Szégyenlőssége nem engedte, hogy fürdőruhát vegyen fel, de a part mentén a sekély vízben naponta vidáman pancsolt Mózsikával. Nem is homokvárat építettek, hanem homokuradalmat. A gyermek olyan gömbölyűket kacagott, hogy Lidike szíve megtelt iránta még nagyobb szeretettel.
Az idős hölgy mindig a közelükben húzatta ki a napágyát, állíttatta fel a napernyőjét, s könyörgő tekintetét le nem vette a lányról. Lidike kedvetlenül fordult el tőle, magában bosszankodott, hogy miért nem hagyja már békén. Amikor megérkeztek, ahogy megbeszélték a vonaton, felkereste lakosztályában a nénit. De az a találkozás nagyon balul sült el, és az lett a vége, hogy a lány többé nem akart szóba állni a hölggyel. Illedelmesen, csak kínálás után foglalt helyet, amikor megérkezett, és várta mit szeretne tőle ez a dúsgazdagnak látszó, gyenge egészségű nő.
- Tudod, kislány, nagyon hasonlítasz az anyukádra. - szólalt meg halkan az asszony. - Pont ilyen volt mint te.
- Asszonyom, ismerte az Édesanyámat? - csodálkozott el Lidike.
- Nem csak ismertem, hanem ismerem, kedvesem.
- Ugyan már, ne bolondozzon velem az asszonyság! - szökött fel a székről dúlt lélekkel a lány. - Az én Édesanyám sok esztendeje meghalt!
- Ülj vissza lányom, - utasította még mindig halkan, de határozottan a nő. - ülj vissza, s figyelj arra amit mondok.
Lidike önkéntelenül engedelmeskedett.
- Nézd, lányom. A te anyád él és virul. Igaz, nem úgy ahogy én elképzeltem, s sok szégyent is hozott a családra, de él. A lényeg nem itt rejtőzik. - könnyes lett a szeme. - A lényeg az, hogy megtaláltalak. Most már hozzám tartozol, s senki és semmi nem vehet el tőlem.
Azzal felált, s korához, valamint gyenge egészségi állapotához mérten, nagyon hirtelen Lidike előtt termett, felrántotta a lányt és magához ölelte.
- Oh, csillagom, oh, drágaságom! Csakhogy megtaláltalak!!! - zokogott, s olyan erősen szorította magához, hogy az nehezen bontakozott ki a karjaiból.
- Hölgyem, - szólt hozzá olyan szelíden ahogy csak bírt. - Ön összetéveszt valakivel. Nekem nincsen Édesanyám, meghalt évekkel ezelőtt. Édesapámról sem sokat tudok, hogy mi van vele, él-e, hal-e. Kérem, ne vegye rossznéven, de keresse azt a valakit tovább, hátha megtalálja, és engem hagyjon békén. Én itt dolgozom, rendes, jó gazdáim vannak, szeretek náluk lenni. Hagyjon engem, asszonyom... Isten megáldja.
S azzal elindult az ajtó felé. A néni két karját kinyújtva könyörgött, szinte sikoltva:
- Ne menj el, ne tedd ezt velem! Az Isten szerelmére, hallgass meg, hallgass meg!
De Lidike kiment, betette maga után az ajtót, s nagyon mérges volt, hogy milyen nehezen fogja fel a néni amit mond. Az elkövetkező napokban az idős hölgy nem szólt ugyan hozzá, de mindig könyörgőn figyelte az ernyője alól. A lány próbált nem tudomást venni róla. Egy délután, mikor sziesztázni vitte Mózsikát, az ajtó alatt becsúsztatott levélre lett figyelmes. Az ő neve állt rajta. Szálkás, kissé reszketeg betűkkel íródott, s csak pár sor volt. Lidike megszédült, le kellett ülnie, ahogy átfutotta az írást.
" Kedvesem, te, tudomásod szerint édes szüléknél nőttél fel. El nem vitatom, hogy annyira szerettek, mintha a vérükből lettél volna, de közölnöm kell veled, hogy őrájuk csak rábízott az igazi anyád. Jómagam évek óta kereslek, mert fontos közlendőm van, mielőtt meghalok. Az orvosom szerint e földi időm nagyon fogytán már, ezért kérlek, keress meg, hogy elmondhassam neked, amit el kell mondanom"
Se aláírás, se egyéb megjegyzés nem volt. Lidike lefektette Mózsikát, s közben vadul dobogó szívvel gondolt arra, hogy mi derülhet ki róla, a születéséről. Lehet, hogy Édesanyám s Édesapám nem is az igazi szüleim ? De hát azt tudnám! Jaj, Istenem, ugye tudnám? - gondolta zaklatottan. Alig várta, hogy kimehessen a levegőre, úgy érezte megfullad. Mikor a gyerek elaludt, halkan kiosont, s le fel sétált a nyitott ablak előtt. Zakatoltak a gondolatok a fejében, nem tudta mit tegyen. Valami hajtotta a néni felé, úgy érezte tudnia kell, valóban, mit szeretne tőle, illetve mit akar elmondani neki. Ugyanakkor félt, hogy a viszonylag nyugodt élete, a Mózsikával töltött békés-vidám időszak felborulhat, s ki tudja milyen sors vár rá.
Mikor Mózsika szólította, ölbekapta a fiúcskát, majd megkérte az asszonyát, vigyázzon rá, neki egy kis dolga akadt. Az furcsán nézett rá, ilyent még sose kért tőle Lidike, de elengedte, hadd intézze a dolgát. Bizonyára elcsavarta valamelyik inas a fejét, - gondolta kissé bosszankodva. No, hadd menjen, majd rajta lesz a szemem.
Az idős hölgy lakosztályához érve már éppen kopogtatni akart, amikor valaki hirtelen felrántotta az ajtót, s kétségbeesett hangok hallattszottak ki:
- Fuss, szaladj Marika, ott lakik az orvos a földszinten, mondd, hogy nagy a baj! Eriggy az anyád szemit, ne tátsd a szád! - dörrent egy erős női hang.
Lidike mellett vézna cselédlány szaladt ki az ajtón. Belépett, s körülnézett. Termetes asszonyság, bő szoknyában, fehér fejkendővel a fején rázta a nénit, s szólongatta:
- Jaj, asszonyom, jajj, meg ne haljon itt nekem! Hallja-e asszonyság! Minnyá itten van az orvos! Marika már elszaladt érte!
A lány az ágyhoz szaladt. Megkereste a néni pulzusát, az alig -alig dobbant. Futva érkezett meg közben az orvos, s mindenkit kiparancsolt a szobából. Alig pár perc múlva kijött, izzadt homlokát nemes egyszerűséggel az inge ujjával törölte le.
- Nem tudok már segíteni... Még pár perc lehet hátra. Magához tért, tiszta a tudata. Szokott ez így lenni, mielőtt elmennek... - mondta, szinte csak magának. - Kislány. magát akarja látni. - szólt Lidikéhez, mint aki most kapott észbe.
Lidike bement. Az idős hölgy hunyt szemmel feküdt.
- Te vagy az, kedvesem? Gyere közelebb, nehéz beszélnem. - mikor a lány leült az ágy szélére, alig hallhatóan folytatta. - A nagy szekrényben, jobbra lenn van egy szürke, ezüstfoggantyús bőrönd. Kérlek hozd ide. Nyisd majd ki, s keresd meg benne a sárga födelű nagykönyvet. - azzal elhallgatott.
Lidike teljesítette a kérést. Odalépett a szekrényhez, a nagy bőröndöt nehezen kihúzta a szekrény aljából, s az ágyhoz cipelte.
- Itt van, asszonyom.
De nem kapott választ. Apró könnycsepp állt meg az öreg arcon, nem gördült tovább. Mintha a könnycsepp is meghalt volna, a gazdájával... A néni kilehelte lelkét.

Tetszett a történet?

4 1

Regisztrálj és olvasd Lakó Péterfi Tünde 45 történetét!


  • 1235 szerző
  • 832 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

szépirodalom

Címkék

Rövid leírás / Beharangozó

A nyaralótelep csodálatos volt. Lidike szájtátva bámulta még egy hét után is az épületek kecsességét, a modern üzletek és a régimódi házak kontrasztját, a töméntelen sok virágot, az azúrkék tengert, a vakító fehér homokos partot. Szégyenlőssége nem engedte, hogy fürdőruhát vegyen fel, de a part mentén a sekély vízben naponta vidáman pancsolt Mózsikával.

Rövid összefoglaló

Váratlan fordulat Lidike életében...

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Lakó Péterfi Tünde nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!