Utca kövén koppanva lép
egy nyúlt alak néma, hallgatag.
Sötét árnyát követi fény,
s arcát fürdetve lassan ballag.
Ajkán lágy mosoly, szeme kacag,
s távolban ott áll a remény.
Hold fényű kedves, ad most magad,
halkan kéri, csendes szerény.
Karját ölelésbe fonta,
s hideg márvány nyakába borult.
Álltak kőként egymást fogva,
közeli harang értük kondult.
A vérük vadult,s arcuk pirult,
egymás édes csókját lopva.
Testük rezzent, érintést koldult,
s csendben mozdultak táncolva