Barion Pixel nuuvella

Vadász vagy préda?

Vele szemben, a folyosó távoli végében két fényes pont tűnt fel a sötétben. Egy halandó biztosan megrémül a világító foltoktól, Fairy azonban pontosan tudta, mit lát. Egy alakváltó ezüstként csillogó szemét, ahogy a sötétben pásztázza környezetét.

A férfi lassan közeledett, alakja egyre kivehetőbbé vált, majd belépett a fénycsóvába, amelyet a földön álló lámpa vetett. Fairy árgus szemmel leste a mozdulatait, készen arra, hogy elindítsa a láncreakciót, ha a férfi elvesztené a fejét. Lehet, hogy akkor maga is itt ragad, de inkább a föld meg a kövek súlya nyomja agyon, mint a férfi nem kívánt közeledése.

Szerencsére azonban nem támadott. Úgy mozgott, mintha cserkészne. Figyelte minden rezdülését, nyilván ő is támadásra számított. Fairy számolta a lépéseit, majd amikor a férfi a megfelelő helyre ért, előrenyújtotta a kezét. Megálljt jelzett, és "kérését" megerősítendő varázserejét is előhívta. A kék fény szemet bántó élességgel töltötte meg a teret.

– Maradj ott! – figyelmeztette. – Vagy csúnya dolgok következnek.

Az alakváltó megállt, arcán kedves mosoly jelent meg. Mindazok ellenére, ami eddig történt közöttük, nem volt bosszús. Bármit tett is vele Fairy, úgy tűnt, nem bánja, és nem is haragszik. Fairy úgy vélte, ez megint csak azt bizonyítja, hogy egy agyatlan idióta.

– Tudod, téged követni igazi kaland! Olyan helyekre jutok el, amelyek valahogy kimaradnak az utazási katalógusokból – mondta vidáman. Mély hangját visszaverték a falak. Látványosan körbetekintett.

– Pedig ezt a helyet vétek titokban tartani.

– Úgy véled? Szerintem viszont még így sem elég titkos. És nem is elég csöndes. Már itt sem lehet egyedül az ember, mert valaki mindig idepofátlankodik.

– Csak nem rám célzol?

– Én nem célozgatok. Kerek perec kimondom: a francnak jöttél ide? Maradtál volna ott, ahová legutóbb küldtelek!

– Nos, igaz, hogy az Antarktisznak is megvan a maga bája, de azért csak nem maradtam ott pingvineket számolni. Ha pedig már egyszer eljutottam idáig, nem fordulok vissza. Jól van ez így, Fairy. Elég volt! Ideje befejeznünk a fogócskát.

Most rajta volt a sor, hogy elmosolyodjon.

– Ez az első épkézláb mondat, ami eddig elhagyta a szádat.

A férfi arcán gyanakvás jelent meg.

– Mit akar ez jelenteni?

– Azt, hogy ez az utolsó figyelmeztetés, Ruehl. Add fel! Felejts el, fordulj meg és menj haza most azonnal! Nem mondom többször!

Szavait megerősítendő egyre jobban kiterjesztette az erejét. Azt akarta demonstrálni, mi mindent tehet vele. Máskor – mondjuk egy párbaj alkalmával – ennyi elég lett volna, hogy ellenfele fehér zászlót lobogtatva kapituláljon a harc elől. Megvolt a maga híre a halhatatlanok között, és bár minden faj szerette önnön erejét és legyőzhetetlenségét hirdetni, ahhoz eddig senkinek nem volt elég vér a pucájában, hogy vele szórakozzon. Kivéve az alakváltót. Ő meg se rezdült.

– És ha nem? – akarta tudni – Akkor mi lesz?

– Akkor magadra vess, mert kénytelen leszek helyretenni azt a félresiklott agyadat.

– Ahogy én is a tiédet! Mert nem csak az én felfogásommal van ám a baj! Ideje lenne neked is megértened és elfogadnod, amit elmondtam már eddig is százszor, és most újra elmondom. Soha nem mondok le rólad! Érted? Soha!

Fairy – legyen bár hideg és könyörtelen – azért valahol a szíve legmélyén mégis remélte, hogy van egy pici esély. Egy aprócska lehetőség, hogy tlaán nem kell megtennie, amire készül. Hiszen mi értelme ennek az egésznek? Tiszta őrültség holmi hormonális őrület és megfoghatatlan, vonzalomnak titulált valami miatt macska-egér játékot játszani, amíg valaki el nem bukik.

Racionális énje persze tudta, hogy bármilyen értelmetlen is, a lykae nem tesz le az ő megszerzéséről, mert az ösztöne túl erős. Annak nem tud paransolni. Ezek tények. Csak a szíve. Az az ostoba, időnként álmodozó szíve akart egy hangyányi esélyt, hogy élete visszatérhet a régi kerékvágásba, és rombolás nélkül megszabadul ettől az egésztől.

De persze mint mindig, úgy most is az ész nyert. A szív meg a bugyuta remények meg elmehetnek a sunyiba, mert semmit nem érnek.

Megerősödött elhatározással nyúlt a zsebébe. Ha így, akkor így.

– Rendben. Látom, eljött az idő, hogy tényleg helyre tegyük egymás agyát. Mivel hölgyeké az elsőbbség, te pedig udvarias férfi hírében áll, engedelmeddel én kezdem!

Megnyomta a gombot, és ezzel elszabadult a pokol.

Hatalmas robajjal, tökéletes sorrendben robbantak a töltetek. Az első négy körülbelül félúton Fairy és Ruehl között, így akadályozva meg, hogy az alakváltó elérjej őt. Erős remegés kíséretében kövek, sziklák és föld hullott alá, sötét felhőt kavarva a szűk folyosón és szinte azonnal többméteres kőtorlaszt emelve.

A következő négy töltet Ruehl mögött tette a dolgát, így zárva el a visszaúttól, egyúttal maga alá temetve őt a járatban.

A férfi ordítása még a robbanás zaját is túlharsogta. Odalett a nyugalom, most már dühös volt.

Fairy nem maradt ott a művét szemlélni. Amint megnyomta a gombot, már sprintelt is, hogy elérje a folyosóról nyíló, biztonságosnak ítélt járatot. Igyekezett mindent pontosan megtervezni, de nem volt robbantási szakértő, így nem tudta, jól számolta-e ki a robbanóanyag mennyiségét vagy a robbanás mechanizmusát. Az sem kizárt, hogy ezzel a húzással nemcsak magukat temeti el, de ad egy méretest krátert is Párizs látképéhez.

Ez ugyan nem nevezhető zökkenőmentes indulásnak, de lesz ez még cifrább is Fairy és Ruehl történetében, a Boszorkánydinasztia harmadik részében.

Tetszett a történet?

6 4

Regisztrálj és olvasd Leda DRasi 47 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Leda DRasi

Vadász vagy préda?

Műfaj

fantasy

Rövid leírás / Beharangozó

Meglátni és megszeretni. Vagy épp megutálni. Hol így történik, hol meg úgy. Egy azonban biztos. Akár a szerelem, akár a gyűlölet lobban lángra a szívekben, az első találkozás mindig emlékezetes. Hiszen egy egész történet kezdődik vele…

Rövid összefoglaló

Miben a legjobb egy alakváltó? A vadászatban. És ha a neki rendelt nő az, aki menekül előle? Akkor belőle lesz a préda...

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Leda DRasi nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!