Barion Pixel nuuvella

A múlt, mint jelen

Az idő szalad, a fájdalom egy helyben áll...

1558. május

– Ez volt az utolsó, uram! – mondta Groth, majd elvette a Ruehl előtt heverő pergament, és a többi tetejére helyezte. 

Volt belőlük bőven. Megválaszolandó levelek az Uniótól, más uralkodóktól. Jelentések, kérések távolabb élő alakváltó csoportoktól; feljegyzések, teendőlisták, elszámolások, leltárkönyvek Mhydra ügyeiről. Nap mint nap mind Ruehlre várt. És mire várt ő? Valami egészen másra. A napra, amikor testvére visszaül az íróasztala mögé, foglalkozik a királyi ügyekkel, és minden úgy lesz majd, mint régen, a legszebb időkben. Teljes szívével ezért fohászkodott, miközben tudta, mekkora bolond, hogy ebben reménykedik. Mert ezt az egészet semmissé csak maguk az istenek tehetnék, de ők biztosan nem figyelnek rájuk. Ha figyelnének, megvédték volna a testvérét és menyasszonyát, és ez az egész meg sem történik, nem igaz?

De megtörtént.

– Ma már senkinek, semmilyen ügyben nem vagyok elérhető – adta ki az utasítást fásultan, miközben a pennát visszahelyezte a tintatartóba. 

–  Semmilyenben, uram?

– Ha a Quatrónus hadat üzen vagy az Atyák feldobták a talpukat esetleg zavarhatsz. Minden más várhat holnapig. Addig szeretnék egyedül lenni.

– Értettem.  

Groth összerendezte az iratokat, majd a paksamétával a hóna alatt elindult kifelé, hogy gondoskodjon a további sorsukról. Egyes iratok küldöncökhöz kerülnek továbbításra. Mások az irattárban kapnak helyet. Sok feladat várt még rá, de annyi feladata soha nem volt, hogy elfeledkezzen az aggodalomról, ami szüntelenül nyomasztotta. Aggódott a királyaiért. Azért, akiben odalent, a zyord sötétjében az élet csak pislákolt, és azért is, aki ereje teljében, de szívében megtörten tette odafent a dolgát. Az ajtóban megállt, és visszatekintett. Ruehl felállt az asztaltól, és most egy kupa borral a kezében a kandalló tüzébe bámult. Talán nem volt tudatában, de sokszor tett így. Mindig, amikor akár csak egyetlen perce is egyedül volt. Olyankor a távolba révedve menekült a teendők elől.

– Uram, ha szabadna még egy percre… – mondta tétován az ügyvivő.

– Igen?

– Tudom, minden nap nehéz. Ez a nap különösen. De adjon erőt a tudat, hogy vissza fog térni. 

– Biztos vagy benne?

– Igen! – hangzott a felelet olyan határozottan, amit e percben Ruehl nagyon irigyelt. Ő időnként elvesztette a hitét. Megingott, felszínre tört benne a kétségbeesés. Olyankor össze akart roppanni. Persze a külvilág ebből semmit nem vett észre. Nem is vehetett. Erről gondoskodott.

Fáradt mosoly jelent meg a szája szélén.

– Honnan tudod, Groth? 

– Nem tudom, királyom. Hiszem. Az ösztönöm azt súgja, sikerülni fog neki. Biztos benne, hogy így lesz.

– És az ösztönöd honnan meríti ezt a mérhetetlen hitet?

– A tényekből. Hiszen ennyi időt még senki nem élt túl. Ő viszont igen. És ha ennyit túlélt, akkor van remény! Csak idő kérdése és vissza fog térni!

A két pillantás néhány másodpercre összekapcsolódott a terem két végéből, és Ruehlben felmerült a gondolat, hogy az előbb tévedett. Talán mégsem tudta olyan jól elrejteni ingadozó érzelmeit. Talán Groth pontosan tudja, mi zajlik benne, és anélkül szeretne segíteni neki, hogy elárulná, tud a gyenge pillanatairól. 

Ha így volt, Ruehl hálát adott mindkettőért. A segítségért és a diszkrécióért is. 

– Köszönöm, Groth! 

A férfi bólintott, és csöndben távozott, magára hagyva Ruehlt és a nyomasztó gondolatokat.

Ő visszatért a lángok bámulásához, ami mindig megnyugtatta. Figyelte a vörös minden árnyalatában pompázó tűz táncát, ahogy fölfalta az elé helyezett farönköket, és közben beleképzelte magát a lángok helyébe. Milyen jó is lehet tűznek lenni! Nincs más gondja a világon, csak annyi, hogy egyen, ha adnak neki, és míg jóllakhat, táncol. Aztán ha elfogyott az élelem, egyszerűen és csöndben, senkit nem zavarva meghal. Nincs gondja, nem nyomasztja semmi, a létezése egyszerű.

Míg őt a saját léte szép lassan agyonnyomta.  

1558 május havának huszonnyolcadik napját írták. Kerek tíz év. Ennyi telt el. Egyszerre röppent és vánszorgott. Az idő elszaladt, de a fájdalom végig egy helyben állt. Ennyi ideje nem látta a fivérét, aki azóta is a zyordban tengette a napjait. Még lélegzett és vert a szíve, csak ennyit tudtak. Ebből táplálkozott ő is. Hogy a bátyja él. A lelke lehet, hogy megtört, de a teste nem adta fel. Az küzdött az életben maradásért. 

Az első év maga volt a pokol. Egy szempillantásnyi időt sem aludt. Minden igyekezetével azon volt, hogy nemzetségüket megvédje, ügyeiket rendezze. És egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy ne ment volna le a bátyjához, és ne beszélt volna hozzá a zyordon keresztül. 

Ez azóta sem változott. Kezdetben nagy lendülettel biztatta, hogy tartson ki, térjen vissza, és mutass meg a világnak, hogy ő az, aki ezt a tragédiát is le tudja győzni. Egy idő után heves biztatás helyett szelíd kérésbe fordult át a mondandója. Arra kérte, ne adja fel, az ő kedvéért. Legvégül már az egész inkább kétségbeesett könyörgésnek hangzott. Szó szerint könyörgött neki, hogy ne tegye ezt vele, ne hagyja itt, ne haljon meg.

Ebből Lazarus valószínűleg semmit nem hallott, hiszen, ha csak megközelítették a zyordot, tombolni kezdett odabent. Éppen ezért nem jött válasz sem. Értelmes legalábbis nem. Csak üvöltés vagy morgás. Évekkel később Lazarus már nem mindig kapott dührohamot, viszont ekkor még félelmetesebben „válaszolt”. Csönddel. De olyan mélységes fajtával, amikor Ruehl abban sem volt biztos, testvére vesz-e még levegőt. 

Aztán úgy döntött, felhagy ezzel, és nyomasztó dolgok helyett inkább vidámabb szavakat közvetít Lazarus felé. Ezért elkezdett neki mesélni. Régi történeteket elevenített fel. Gyerekkori emlékeket, amikor apjuk vagy anyjuk nyakon csípte őket, amint valami csínyt követtek el, és jól kikaptak érte. Amikor elkezdtek a lányok iránt érdeklődni, és őrültségeket tettek meg egy-egy pásztoróra kedvéért vagy épp összezavarták kiválasztottjukat, aki nem sejtette, hogy ketten vannak. Mesélt régi csatákról, és a helyszínekről, ahol megfordultak. Ezek az emlékek rövid időre őt is jobb kedvre derítették. 

Egy idő után azt is észrevette, hogy nem csak ő jár le Lazarus-hoz. Időnként megfordultak ott a hozzá közel álló emberek, mint Constantine, és nem egyszer találta ott Groth-ot is, amint ott ült a zyord előtt, irataival a kezébe és jelentést tett királyának.

– Tudod uram – mondta Groth, mert nem vette észre, hogy ő az ajtóban áll, és mindent hall. – Igazán büszke lehetsz a testvéredre! Kitűnően helyt áll, és ne aggódj, én itt vagyok és mindenben segítek neki! Constantine is bizonyította hűségét, és hidd el, a világon mindent megteszünk, hogy segítsük az öcsédet. Mhydrában minden rendben. Remek termésünk volt idén, és az állatok is szépen szaporodtak. Meséltem már neked a szénfekete csikóról, amit a te méned nemzett? Hogy az micsoda kiváló paripa lesz! Folyton átugrik a kerítésen. A lovász nem győzi hajkurászni. Persze szidja is, válogatott szitokszavakat önt rá, amiért ennyi bosszúságot okoz. Azzal fenyegeti, hogy beállítja igáslónak, de csak a szája jár. Imádja azt a lovat, és már most fogadásokat köt rá, hogy az lesz a leggyorsabb messze a vidéken.  

Ruehlt mélyen meghatotta az emberek hűsége, és eszében sem volt meggátolni vagy megrövidíteni ezeket a látogatásokat. Nem tudta, Lazarus mennyit fog fel abból, amit mondanak neki, vagy felfog-e akármit is, de remélte, hogy legalább annyi eljut hozzá, hogy nincs egyedül, és az emberek nem mondtak le róla. Senki nem mondott le róla.

Ruehl ellépett a kandallótól és elhagyta a dolgozószobát. Miközben átvágott az óriási hallon, vetett egy pillantást a szélesre tárt bejárati ajtóra, és az azon túli világra. Odakint zuhogott az eső. Az utóbbi tíz év minden évfordulóján ilyen cudar volt az idő, pedig május vége még ezen az északi vidéken is a nyár derekának minősül. De ezen a napon minden évben hideg eső esett, sár borított mindent, és olyan szürkeség volt, mintha még a napnak sem lett volna kedve felkelni. Ezen a napon egész Mhydra gyászolt. Csöndesek voltak az utcák, az emberek, az egész táj.    

Ruehl végighaladt a folyosón, aminek a végén a vár alá vezető lépcsősor nyílt. Odalent további folyosók nyíltak, igazi labirintus húzódott a mélyben, több szinttel a felszín alatt. Más könnyen eltévedt volna, de ő úgy ismerte Mhydra minden zegzugát, mint a saját tenyerét. A körterembe tartott, ahol Lazarus volt elzárva a zyord mélyén.

A helyiségben folyamatosan égtek a fáklyák, és két őr is éjjel-nappal jelen volt, hogy jelentsék, ha bármi változás történne. Sajnos eddig egyetlen őrségváltásnál sem akadt jelentenivalójuk.   

Az őrök bólintással üdvözölték királyukat, majd magára hagyták őt a testvérével. Ruehl aznap különösen szomorú hangulatban volt, így ahhoz sem volt igazán érzéke, hogy valami vidám történetet ásson elő az emlékezetéből, és azzal szórakoztassa mindkettejüket. 

– Ne haragudj – szabadkozott egy idő után. – Azt hiszem, ma nem vagyok formában. De ez csak vacak küszködés a részemről, hiszen nem érezhetek rosszabbul ezzel a nappal kapcsolatban, mint te, nem igaz? Az igazi veszteség téged ért, én meg csak nyavalygok. 

Tenyerét rásimította a zyord elülső lapjára, valahová oda, ahol úgy gondolta, hogy odabent Lazarus szíve lehet.

– Emlékszel? – kérdezte. – Gyerekkorunkban, mielőtt elaludtunk, egymás felé fordultunk, és a jobb kezünket kinyújtva egymás szívére helyeztük. Így kívántunk jó éjszakát. Aztán amikor később távolra szólítottak a királyság ügyei, így búcsúztunk egymástól. És olyankor azt éreztük, hogy teljesen egyszerre ver a szívünk. Én csak azt kívánom testvér, hogy a szívünk most is egyszerre verjen. Mert ha a tiéd az enyémet követi, akkor nem állhat meg. 

Erős szívverés helyett csak a hideg fémet érezte a tenyere alatt, de mégis jól esett ez is. Aztán eszébe jutottak Groth szavait, amiket nemrég mondott neki, és elismételte őket. És ahogy elhagyta a száját, úgy érezte, segít, tényleg erővel tölti meg. Alighogy kimondta, hinni is kezdte, ami mondott.

– Tudod, miért fog sikerülni? – kérdezte, bár tudta, hogy válaszra nem számíthat. – Mert eddig senki nem bírta. Soha, senki nem volt még olyan erős, hogy tíz évet kibírjon. Csak te. És ha a szíved ennyi időn át nem szűnt meg dobogni, akkor az azt jelenti, hogy élni akar. És élni is fog! Élni fogsz, mert bár az istenek hagyták megtörténni ezt az egészet, de mégis terveik vannak veled, mert nem engednek meghalni. 

 Ököllel megdöngette a zyord acélfedelét.

– Hallod, bátyám? Élni fogsz, mert az isteneknek terve van veled, és ha akár csak egy csepp lelkiismeretük is van, kárpótolni fognak mindenért! Így kell, hogy legyen! Ez számodra még nem a vég. Én kibírom, ameddig kell, csak tarts ki te is! Tarts ki te is… 

Tetszett a történet?

4 0

Regisztrálj és olvasd Leda DRasi 44 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Leda DRasi

A múlt, mint jelen

Műfaj

fantasy

Rövid leírás / Beharangozó

– Emlékszel? – kérdezte. – Gyerekkorunkban, mielőtt elaludtunk, egymás felé fordultunk, és a jobb kezünket kinyújtva egymás szívére helyeztük. Így kívántunk jó éjszakát. Aztán amikor később távolra szólítottak a királyság ügyei, így búcsúztunk egymástól. És olyankor azt éreztük, hogy teljesen egyszerre ver a szívünk. Én csak azt kívánom testvér, hogy a szívünk most is egyszerre verjen. Mert ha a tiéd az enyémet követi, akkor nem állhat meg... 

Rövid összefoglaló

Azt mondják, az idő mindenre gyógyír, viszont egy halhatatlan életében tíz év nem több egyetlen pillanatnál. Egy évtized, ami egyszerre jelent reményt és szenvedést. De meddig kell várni, hogy a sebek gyógyulni kezdjenek?

Olvasási idő

8 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Leda DRasi nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!