Az öregember a kerekesszékben üldögélt, egy szeretetotthon kertjében. Vasárnap volt a látogatási idő. Ilyenkor szokott megjelenni a lánya. „Látogatás- persze”...A ráncoktól, és a rengeteg piától múmiás benyomást keltő arcon gúnyos vigyor torzult fel. „Ma is jön, majd az ötletével”- gondolta. Amikor betette ide az öreget, nagyon elégedett volt magával. Egy gonddal kevesebb. Eleinte jött is, de aztán elmaradoztak a látogatások. Immár öt éve élt ezen a helyen. Nem lehetett különösebb panasza. Ellátták az igényeit, és rendben tartották a környezetét. És, mint idáig szinte mindenhol, itt is megtalálta a maga kis szórakozását. Erre a gondolatra, a gúnyos vigyor, kéjessé változott az ábrázatán. Egy óriási fa alá tolták ki a gondozók. Tavasz volt, az idő se nem meleg, se nem hideg. A madarak csiviteltek körülötte és mókusok harcoltak lehullott magvakért. Azt lehet mondani, minden ideális volt ahhoz, hogy egy öreg ember jól érezze magát. A család, és annak szeretete, már rég nem hiányzott neki. Pedig, egyszer régen.....

A Skype egyetemes csörgése izgalommal töltötte el a kislányt. Elhajította a Barbie babát, ami szomorú nyekkenéssel törődött bele a sorsába. Az anya kezében volt a mobil, aki széles mosollyal az arcán figyelte kislánya reakcióját.

Én! Én! Én!
Jól, van, de nyugodjál le!– óvatosan adta át a kis kézbe az eszközt- Most nyomd meg a gombot, ahogy mutattam neked.
A kis kezek ügyesen bántak ezzel a technikai csodával. Az anyja, mindig elcsodálkozott mennyire természetesen bánik a gyermek ezekkel a kütyükkel. Ő, még olyan korban nőtt fel, amiből hiányoztak ezek a szerkezetek. Neki felnőtt fejjel kellett megtanulni ezek kezelni. A lányának, ez már a világ legtermészetesebb dolga volt. A kijelző aktivizálódott, és egy Játék képe töltötte be az egészet.

Igen! Hurrá!– lelkendezett a kislány – Ez az, erről beszéltem neked!
A játék félrehúzódott, és mögüle előtűnt az édesapja képe.

Szia kislányom! Örülsz?
Igen. Te vagy a világ legjobb apukája! Annyira szeretlek! Ki tudod nekem bontani? Mutasd meg hogy működik!
Jaj, hagy ne bontsam ki. Majd együtt, ha otthon leszek!
De édesaaapaaa...légysziiii!
Persze, hogy nem tudott ellenállni ennek a könyörgésnek. Keresett egy kést, és ahogy nyiszálta a műanyagot, arra gondolt, milyen nehéz lesz ezt visszacsomagolni. Több ezer kilométerre dolgozott az otthonától, olyan két-háromhavonta tudott hazajutni a családjához. Csak egy repülős bőröndje, és, egy hűtőtáska lehetett a csomagja. Ennyi fért be az autóba, amivel öten, szorongva utaztak, haza, majd vissza melózni. Sikerült kibontani a játékot, és sikerült az éles műanyaggal elvágni a kezét. Felszisszent, és egy szitokszó hagyta el a száját.

Kulva! Kulva!-szajkózta a gyermeke.
Nem szabad kislányom...apa buta volt.
Te nem vagy buta! Te vagy a legjobb apa nekem!
A játék, egy elektromos buborékfúvó volt. Legközelebbi szabadságát úgy időzítette, hogy az egybe essen a lánya születésnapjával. A városban ahol dolgozott, mindenféle mutatványos próbált pár eurót kicsikarni,a járókelőkből kétes értékű produkciójukkal. Az egyik leleményes- talán egyetemista – srác, egy hasonló buborékfúvót tett ki a placcra, és a tömegből a gyerekek boldogan kergették a pillekönnyű csodák tucatjait. Innen csente az ötletet. Először igazi meglepetésnek szánta, de a kislányából csak akkor tudott egy kis kommunikációt kicsikarni, amikor új játékot mutatott neki a skype beszélgetés közben. Ilyenkor hosszú percekig tartott a bemutató, és a leányka utasításait követve játszott az apa. Boldog volt ilyenkor felnőtt, és gyermek egyaránt.

Nézd, itt van ez az üvegcse, ebben van a szappan. Ezt beleöntöm ide...úgy..aztán bekapcsolom, és...Attrakció!!!
A képernyő másik végén, több ezer kilométerre, hangos üdvrivalgás hallatszott. A gyermek szinte önkívületi állapotban tapsikolva mutatta ki tetszését. Háttérben az édesanyja könnyes szemmel mosolygott leánya boldogságán.

Mikor jössz haza édesapa?
Hú, még két hónap. De szülinapodra hazaviszem, megígérem.
Addig mennyit kell aludni?– kérdezte, a leány, és a két kezét mutatta, hogy hány új fogy el az éjszakákat számolva.
Sajnálom, de ahhoz az én kezem, és az anyuci keze is kell, de talán, még a lábujjaink is.
Ah!– szontyolodott el a gyermek- Nem tudnád nekem elküldeni postán? Csak fel kell adnod.

És ennyi. A varázs elmúlt. Az a szorító érzés a torokban, az a rosszkedv, ami a piát kívánja gyógyszerként, előmászott rejtekéből.

Nem, kislányom, várnod kell. Majd ha hazaviszem, játszunk vele együtt.
Jól van, akkormostádadlakanyánakszia.

Az öreg felriadt merengéséből. Homályosan látta az ismerős alakot közeledni a park békés sétányán. „Franc, abba a szemüvegbe, megint elfelejtettem felvenni!”– gondolta. Leánya, már bőven elmúlt negyven.

Szia Apa!- köszöntötte az öreget, és, egy csókot nyomott a homlokára. – Nézd kit hoztam!– mutatott, egy négy év körüli kisfiúra.
Volt egy ősöreg fotója az öregnek, saját magáról, körülbelül ebben a korban lehetett, amikor lefotózták. Mintha ugyanaz a gyermek szerepelne rajta, mint aki előtte állt.

Nézd nagyapa, mit tudok!- kiáltotta a srác, és egy műanyag játékba fújt nagy erővel. Két-három buborék szált boldogan meglovagolva a tavaszi lágy szellőt. A kisfiú felemelt kézzel ünnepelte meg ezt a sikeres bemutatót.
Ügyes vagy kisfiam, de most hagyj magunkra. Játssz egy kicsit itt a fűben.
„Kezdődik”- gondolta az öreg, és a torkában egy réges-régen elfeledett szorítás kezdett kialakulni.

Apa, beszéltem az ügyvéddel. Ha végrendelet útján lesz a miénk a ház, úgy mindenféle illetéket, meg adót kell fizetni. Szinte meg sem érné. De, ha most ajándékozod nekünk, ameddig...- elakadt a szava. Majdnem kimondta...Francba, vigyáznia kell miket mond, már majdnem teljesen megpuhította az öreget- ameddig lehet, akkor csak, egy nevetséges összegbe kerülne nekem. Meg eladhatnám! Tudod Péternek most nem megy jól az üzlet...
És Ba-bla.ba. Az idős ember nem is figyelt, már a szavakra. Nem érdekelték, már a világ anyagi természetű dolgai. Csak a ma érdekelte. Az evés, ivás. Egy jó könyv, meg a nyugalom. Meg persze a kis szórakozása....Hehe. Kéjesen nyalta meg erre a gondolatra a száját.

Várt, még egy kicsit, aztán úgy tett, mint aki elalszik. Ezt a trükköt szokta bevetni, ha, már unja a lánya örökös nyaggatásait. Az nem tehetett mást, szólt a nővérkének, aki betolta az apját az apartmanjába. „Jövőhéten rámenősebb leszek”- fogadkozott a nő magában.

Az öreg a szobájában ült a kerekesszékében. Igazából nem volt rá szüksége, de ebben könnyebben mozgatták ide-oda a személyzet tagjai. Előtte, egy harmincas, kissé vaskos nővérke rendezte a polcokra a tiszta ruhákat, amit az imént hozott a mosodából. Ahogy dolgozott, lehajolt, és asszonyosan burjánzó combjait egészen elképesztő magasságokig mutatta meg a felcsúszó köpenykéje. Az öreg keze elindult, és a ráncos ujjaival, keményen belenyúlt a nő lábai közé. Az, egy kissé megrezzent az érintésre, majd tenyereivel a földre támaszkodva, nagyobb terpeszbe állt, hogy megkönnyítse az öreg dolgát. Bugyiját, még a szobába lépés előtt levette. Undorodott az öreg érintésétől, de arra gondolt, hogy a kocsi, már az övé. Most a ház jön......