Ah, részegség, te hőn áhított
állapot!
Nem is oly régen jártam nálatok.
Pityókás voltam, mikor bekopogtam
házatok
ajtaján,
az talán
fura volt, hogy később jól benyomva fogtam padlót a sárga föld talaján.

Voltam veled spicces,
borgőzös, vicces,
elhitetted vélem, hogy a világ szép,
de józanodva láttam milyen giccses,
s innom kellett gyorsan valamit még.

Illuminált is voltam, egy emelkedett helyen,
hol sok nagyobb-érdemre érdemes,
tökrészegként magyarázta Énnekem,
mi az amit tenni kéne, mi az, ami segít!
- érdekes,
hogy tenni senki nem tett semmit érte,
max. a következő kört itta
nyakra-főre,
s lett így mindenki segg itt.

Benyakaltam olykor, ha a zélet
akadályokat gördített elém,
s józanodva pia után nyúltam,
mert gond-baj még mindig ott állt, s nem volt más remény.

A pohár fenekére néztem akkor mikor hitem alábbhagyott,
és sikerült Istennel beszélnem,
s panaszkodtam néki, hogy KIVAGYOK!
Ő, meg elmondta nékem, hogy ki vagyok...

Életem végén, tán hótrészeg leszek,
vagy hullarészeg, egál, ugyanaz,
tintás, becsípett alkoholos, piás.
Bár a kocsma fölé az van írva:
"Sose halunk, meg" - és ez nem vitás.