Barion Pixel nuuvella

Távolodó léptek

Néhány nappal később megint egyedül jártam a várost, Nobu elment randizni Norikóval. Ez persze azt jelentette, hogy nekem kellett megírni a leckéjét, bevásárolni és elmosogatni, amihez kicsit sem fűlött a fogam, de persze elvállaltam, cserébe később majd én mehetek el valahova egész napra és ő gályázik otthon. A vásárlást tettem előre a sorban és arra jutottam, megmutatom a bátyámnak, tényleg elfogadom, hogy nem akar ugyanolyan lenni, mint én, ezért vettem neki egy atlétát. Természetesen felpróbáltam és jól állt rajtam, úgyhogy rajta is nagyon jól fog kinézni, lesz mibe tetszelegnie Norikónak, és nem kell attól tartania, hogy majd engem is lát a srác ilyesmiben, mivel csak egyet vettem a ruhadarabból. Otthon lepakoltam, aztán egy natúr, színezetlen papírba csomagoltam az atlétát és az ágyon hagytam, csak utána rakodtam helyére a vett dolgokat, mosogattam, végül megírtam mindkettőnk leckéjét, és ha már ott voltam, tanultam is. Jól be is aludtam az asztalnál, arra ébredtem, hogy Nobu megölel.

– Nagyon tetszik a póló – mondta örömmel.

– Megpróbáltam, jól fog állni – biztosítottam róla, mire elnevette magát. Hagyott felkecmeregni a székről és összeölelkeztünk.

– Rendes tőled. Láttam egy tök jó sportcipőt, de nem mertem megvenni, nehogy megsértődj, mert neked nincs rá pénzem.

– Vedd meg magadnak, nem baj, ha nekem nincs. Majd lesz másom.

– Kösz.


Hálás volt és éreztem, hogy bár nekem nem lesz egyszerű, legalább a testvéremnek könnyebb lesz ezután. Én elfogadtam, hogy időnként más akar lenni, mint én, amitől Nobu fellélegzett. Lassan halmoztunk fel saját ruhatárat, amibe neki Noriko besegített. Egészen jó ízlése volt a srácnak, nem elég, hogy elhívta magával néha a konditerembe a bátyámat, ajándékozott neki pár olyan cuccot, amitől úgy tűnt, Nobu évekkel idősebb nálam. Persze kellemetlenül éreztem magam emiatt, de nem mondtam meg, pláne, hogy a testvérem megengedte, hogy felvegyem ezeket a ruhadarabokat, kivétel, ha találkozunk Norikóval. Heti egyszer általában hármasban találkoztunk, amely alkalmak egyre kevésbé voltak kellemetlenek a számomra. A srác sok érdekes dolgot ismert, kaptam egy slukkot a cigarettájából is, ami ízlett, ám azt mondta, nem ad többet, majd ha elmúltam tizennyolc, kérhetek tőle egy szálat, húsz éves korom után pedig ha nagyon akarok még, rászokhatok a dohányzásra. Humorosnak találtam, úgyhogy csak nevettem rajta. Nobunak is meg kellett szoknia, hogy egy picit mégis megossza velem Norikót, hogy nem csak vele foglalkozik, de úgy gondolom, ha bánta volna, nem hív el újra és újra egy hármas találkozásra.


Hetek teltek el így, anya is egyre kíváncsibb lett Norikóra. A testvérem lassan árult el neki egyre többet, bevallotta, hogy fiú, idősebb nála, később, hogy lefeküdt vele… Engem egy kicsit szórakoztatott, mennyire bátortalan anyával szemben, miközben velem egyre oldottabban fecsegett éjszakánként az ágyban. Mindig tudtam, mikor vannak úgy együtt Norikóval, s mivel az első alkalommal Nobu nem utasított el, mikor kíváncsiskodtam, egyre merészebbeket kérdeztem tőle. Ez végül addig fajult, hogy megmutatta, a srác miket csinált vele, bár csak ruhában, meg elmagyarázott néhány dolgot nekem. Egyszerre volt vicces és hihetetlenül érdekes az egész. Anya egyszer ránk nyitott, amit éktelen röhögés követett felőlünk. Persze ő nem volt elragadtatva, hogy a bátyám ruhában megdug, úgy imitálja, mit csináltak legutóbb. Nem mintha anyu ezt tudta volna, számára elég volt a látvány, amint a lábaimat magasra emelve a hátsómnak löki ágyékát Nobu. Meg lettünk fenyegetve, hogy ha folytatjuk az efféléket, külön szobát kapunk, mert ilyet nem való csinálni, főleg nem testvérek közt.


Ekkoriban kezdett elszakadni a fék bennünk, a bátyám vicceskedve megkérdezte anyut, ővele nem így csinálják-e, amitől én vihogtam, mint egy tinilány, de anya szörnyen megbántódott, napokig a kötelező körökön kívül nem szólt hozzánk. Ha ez még nem lett volna elég, Noriko is megdorgálta a testvéremet, aki nem győzött bocsánatot kérni aztán anyától. Sokáig úgy tűnt, nem fog neki megbocsátani, ezért összefogtunk, szépen kitakarítottunk, vacsorát csináltunk, valami olyasmit vettünk fel, amiben szeretett anya minket látni. Egyformák voltunk, ugyanúgy fésültük a hajunkat, megbeszéltük, hogy megpróbáljuk őt összezavarni a folytonos szerepcserével, ám édesanyánkat nem tudtuk becsapni, kedves mosollyal magához ölelt minket. Nem esett szó többet arról az incidensről, és mi megtanultuk, főleg Norikónak köszönhetően, hogy a női lélek nagyon sebezhető, ilyesmivel pedig nem viccelődhetünk anyánkkal, sőt, talán mi is abbahagyhatnánk, ami miatt ránk szólt, hiszen ilyet tényleg senki nem csinál a vérszerinti rokonával. Nekünk természetes volt, mások nem értették meg. Bár ha jobban belegondolok, Noriko feltűnése után Nobu nagyon ritkán nyúlt hozzám. Egyszerűen nem vágyott rá, gondolom, a szerelmével jobban esett neki a dolog, talán ő ügyesebb is volt nálam, hiszen a bátyám elfecsegte nekem, hogy van azért tapasztalata.


Nem volt könnyű elfogadni a magányt. Sokat beszélgettem Hatoshi senseijel, megkértem, hogy jöjjön el velem kakaózni, vásárolni, amivel sikerült meglepnem, de szívesen elkísért. Ismertem a családját, két nálam valamivel fiatalabb lánya volt és egy kedves, gondoskodó felesége, akikkel az iskola miatt nem sok időt tölthetett, ám biztosított róla, nem bánja, ha néha elhívom magammal valahova. Talán csak túl udvarias volt, talán kedvelte a társaságomat. Néhány alkalom után a lányai csatlakoztak hozzánk, mivel állítólag az apjuk izgalmas beszámolókban mesélte el, miket szórakozunk mi együtt. Makinak hívták az idősebbet, rövid hajjal és telt ajkakkal rendelkezett, míg a kisebb Sanai névre hallgatott, igazi csintalan mosollyal bírt, a haja pedig a derekáig ért. Neki, azt hiszem, tetszettem, én azonban úgy gondoltam, a sensei lányait nem szabad lányokként szemlélni, tisztelettel és távoltartással kell velük bánnom, aminek eredményeképp Sanai később elmaradozott. Azután, hogy az apja is a munkájára hivatkozott és az esetek többségében nem tudott időt szakítani rám, maradtunk Makival kettesben. Ő nem tartotta problémának, hogy barátok vagyunk, szívesen hallgatta az elbeszéléseimet a bátyámról, az együtt elkövetett viccekről, anyáról, még apáról is meséltem egy keveset. Ő is mesélt a szüleiről, Sanairól, aki tényleg szerelmes lett belém, s örültem, mert Makival meg tudtuk beszélni, hogy én nem azért nem tettem lépéseket a húga felé, merthogy nekem meg ő tetszik, hanem mert nekem mindketten barátok. Furcsán, zavart mosollyal beszélt velem ezekről, majd később már ő sem ért rá velem találkozni.

– Hoppon maradtál – nevetett rám Noriko, mikor elmeséltem neki az esetet. – Mind a két lánynak tetszettél, te meg egyiknek se udvaroltál – világított rá.

– Hatoshi sensei biztos örült volna neki, ha járok az egyik lányával – morogtam –, a másik lány meg jól megutált volna, amiért nem őt választottam.

– Miért, te utálod Norikót? – kérdezte meglepetten Nobu. Csend lett, mindketten a sráccal csak meredtünk rá.

– Nem, de a lányok mások, tudjuk – feleltem végül. Úgy látszott, ez megnyugtatta a bátyámat, de mi még néhányszor összenéztünk Norikóval, mert nem tudtuk mire vélni a kérdését. Ő visszamerült a súly felhúzásába, végül mi is folytattuk az edzést. Jólesett, hogy néhanapján meghívtak engem is, így annyira nem maradtam el a bátyámtól, aki szépen erősödött a kondizásnak hála. Már a zuhanyzás után törölköztünk, amikor Noriko rám kérdezett.

– Amúgy tetszett neked valamelyik lány?

– Sanai igen, de Makit is kedveltem.

– Szerintem a sensei nem bánta volna, ha jársz valamelyikükkel, különben nem hagy velük lógni – jegyezte meg, ami nekem szöget ütött a fejembe, de néhány óra gondolkodás után hagytam az egészet a fenébe. Mivel Nobu sokat volt Norikóval, néha ott is aludt nála, a feladatok nagy része rám hárult, éjszaka magányosan öleltem át a párnáját. Hiányzott. Szerettem volna kézen fogni és megszökni a városból. Megváltozott, másképp hordta a haját, erősebb és menőbb lett nálam, egyre felnőttesebbnek tűnt mellettem, ezért ha velem jött volna, csak olyan cuccot vittünk volna, ami mindkettőnknek van. Persze neki jó volt ez így, és bár igaza lett Hatoshi senseinek azzal kapcsolatban, hogy ha a szerelmi hév csökken, többet törődik majd velem, azonban a dolgot egyáltalán nem így képzeltem.


Hosszadalmas várakozás után anya is megismerhette Norikót. Jó véleménnyel volt róla a beszámolóink alapján, ám a személyes találkozás tovább erősítette a szimpátiáját. Megengedte neki, hogy ha úgy adódik, alhat nálunk, amin alaposan elcsodálkoztam, tekintve, hogy emiatt én valószínűleg a kanapéra leszek száműzve, engem viszont senki sem kérdezett meg, hajlandó vagyok-e ezt elfogadni. Norikónak szerencsére helyén volt az esze és kedvesen visszautasította az ajánlatot. Nem tudom, hogy azért-e, mert tudta, hogy sem a hárman egy ágyban, sem az öcsköst kitesszük a kanapéra megoldás nem váltana ki belőlem nagy örömet, vagy mert ő sem akart velem együtt aludni, de nem számított, hiszen a veszély elhárult. Mielőtt elment volna, az udvaron elszívott egy szál cigarettát, közben ölelte a bátyámat és hol beszélgettek, hol csókolóztak, végül elmotorozott.

– Nobu – szólítottam meg őt percekkel azután, hogy elhelyezkedett mellettem az ágyban. Megkerestem a kezét és az ujjai közé fűztem az ujjaimat. – Hiányzol – vallottam be őszintén. A szomszédasszony, akit mi csak Matsuri-nagyinak neveztünk, mivel olyan friss volt, mint a tavasz és olyan kedves, akár egy igazi nagymama, azt javasolta, próbáljam megbeszélni a testvéremmel, amit érzek, ne legyek vádaskodó, egyszerűen magamról beszéljek, annak több eredménye lehet, mintha rászólok, hogy törődjön többet velem. Nobu nem szólt semmit, csak felém fordult, kihúzta a kezemből az övét és átölelt. Egész éjszaka nem engedett el, amit én a legkevésbé sem bántam, örömmel bújtam hozzá. Reggel megmelegítette nekem a tejet, elém rakta a müzlit, én választhattam ki, mit vegyünk fel, suli után meghívott egy csokira és együtt írtunk leckét. Noriko hívta telefonon, de csak röviden beszélt vele, a legtöbb idejét rám szentelte. Jólesett, bár féltem, hogy ki akar engesztelni, egy ideig még velem lesz, aztán megint hiába várom, mikor jutok eszébe igazán.


Az időnek hála ráébredtem, amit nem osztunk meg egymással, abból kimaradunk, hiába meséljük el. A Norikóval közös kapcsolata csak az övé volt, én velük lehettem néha, éreztem, amikor a bátyám együtt van a sráccal, de a problémáikat nélkülem oldották meg, a legtöbb helyet nélkülem fedezték fel, nélkülem szórakoztak és élvezték az életet. Boldogok voltak. Nélkülem. Ezzel szemben én rövid barátságot kötöttem Makival és Sanaival, volt egy pár kellemes hetem Hatoshi senseijel, gyakran átjártam fogadott nagymamánkhoz, amikből Nobu maradt ki. Be kellett ismernem, nem hiányzott annyira, de volt, hogy rosszul viseltem, amikor mégis.


A Valentin nap hozott egyfajta áttörést. Kaptam Nobutól egy doboz csokoládét. Azelőtt, hogy Norikóval összejött volna, megszokott volt ezen napon megajándékozni egymást, ám mivel annyira elvonta rólam a figyelmét a szerelem, nem gondoltam volna, hogy eszébe jut ez a szokásunk. Én nem is készültem, amiért szörnyen restelltem magam. Megnyugtatott, ketten fogyasztottuk el az édességet és egész nap kézen fogva sétafikáltunk, aminek nagyon örültem. Bár nem ugyanazt viseltük, az a póló volt rajta, amit tőlem kapott és egy olyan nadrág, amit én is nagyon szerettem hordani, ezért nem is tudom, miért nem vettem észre időben, hogy kedveskedni akar nekem. Már lement a Nap, amikor megkérdeztem:

– Nem mész át Norikóhoz?

– Nem, a ma estét veled töltöm – felelte könnyedén. – Figyu, nem akartam ezzel foglalkozni, de tudsz nekem segíteni? – kérdezte aztán, miközben előkereste a nyelvtan könyvét. – Nem értem ezt a részt – tette hozzá, s felcsapva a tankönyvet megkereste, majd rámutatott. Röviden elmagyaráztam a feladat lényegét, a dolog értelmét, de csak nem hagyott nyugodni valami.

– Összevesztetek Norikóval?

– Nem. Elmenjek, zavarok?

– Nobu! – szóltam rá. Kivettem a kezéből a könyvet és óvatosan az ágy mellé dobtam, amin ültünk.

– Veled akartam lenni ma! – magyarázta hevesen. Egy cseppet sem tetszett a viselkedése, ezért lebirkóztam.

– Mi baj van? – kérdeztem meg. Nem tudtam volna leszorítani, ha nem enged fel alattam, s válasz helyett megölelt.

– Rájöttem, hogy igazad volt és te is hiányzol nekem – vallotta be.

– De Norikóval minden rendben, ugye? – tudakoltam komolyan.

– Nem örült neki, hogy ma nem megyek át hozzá, de amúgy igen. – Jólesett ezt hallani, igazán jólesett, mégis úgy éreztem, helyesebb lenne, ha együtt lennének, ezért erősködni kezdtem.

– Értékelem a kedvességed, de szeretném, ha átmennél hozzá. Holnap viszonzom a csokit és együtt alszunk – tettem hozzá, hogy megnyugtassam. – Legyél a szerelmeddel ma.

– Ez csak egy vacak Valentin nap…

– Nobu – húztam el a neve utolsó hangját, ezzel kérlelve őt, mire felsóhajtott, megadta magát. Választottam neki valami tetszetős öltözetet, míg lefürdött, becsomagolta a csokoládét, amit Norikónak szánt, felöltözött, végül kikísértem. Így, hogy én küldtem el őt, talán megnyugszik. Nem volt bennem rossz érzés, egyszerűen azt szerettem volna, ha ezen a napon a sráccal van, nem bántja meg azzal, hogy inkább velem akar lenni, mint régen, noha igazán megmelengette vele a szívemet. Már aludtam, amikor Noriko felhívott telefonon.

– Köszönöm szépen – mondta érdes hangon. Lehet, hogy csak a suttogástól vagy a cigarettától, amit szívott, volt ennyire más a hangja, noha a mélységét és bársonyát megtartotta. – Holnap a tiéd, ígérem. – Ezzel búcsúzott, s már bontotta is a vonalat. Akkor még nem értettem, mit akar ezzel, másnap mondta el Nobu.


Szombati nap volt, végigjártuk a kedvenc játéktermeinket, miután hazajött, egész nap mókáztunk, este pedig összebújtunk az ágyban. Elmesélte, hogy nehéz volt elszakadnia tőlem, Noriko sokszor figyelmeztette szelíden, hogy túl sokat beszél rólam. Őneki köszönhettem azt is, hogy Nobu nem kezdett ki velem szinte semmikor se, bár nem úgy, ahogy én gondoltam, nem voltak olyan sokat együtt, inkább Noriko meggyőzte, hogy ez helytelen, ezért mondott le róla. Nem tudom, a bátyám mit gondolt, ha megcsókol és kielégítjük egymást, mi fog változni, mi fog történni, de a hév a régi volt, minden ugyanolyan természetesen folyt köztünk, mint Noriko előtt. Fölém mászott, nem ültünk fel és kapaszkodtunk össze, ahogy szinte mindig, sőt, Nobu törődni akart velem, csókolgatta a nyakam, vállam és miután felhúzta a pólómat, a mellkasomat is, miközben lassan kényeztetett a kezével. Én nem is értem el rendesen őt, ezért átkaroltam a nyakát és feljebb invitáltam magamon. Igazából nem ez a dolog hiányzott legjobban kettőnk közül számomra, ám kétségtelenül nagyon élvezetes volt. Miután megtörölgettük egymást, még csókolóztunk, végül békés álomra hajtottuk a fejünket egymás kezét fogva.


Kezdett közénk visszatérni ezután az, ami hiányzott nekem. Talán intimitásnak vagy bensőséges kapcsolatnak nevezhetném, mindenesetre szerves része volt annak a köteléknek, ami közöttünk volt és Noriko miatt kissé megbomlott. Megszaporodtak a közös programjaink, amelyekből kimaradt a srác, újra voltak olyan dolgaink Nobuval, amit csak ketten értettünk, amiről csak nekünk jutott eszünkbe valami és éktelenül kinevethettünk miatta másokat. Jó volt a kapcsolata Norikóval, de kellett az, hogy visszaadja nekem a bátyámat részben. Nem beszéltem vele erről, inkább rájöttem, hogy sok mindent mondott Nobunak, ami a tőlem való eltávolodását eredményezte. Azt hiszem, helytelenítette és az önérzetét sértőnek találta azt a szemernyi szexualitást, ami közöttünk volt, ám valamilyen oknál fogva túllépett az egészen és talán nem bánta, ha néha a testvérem engem csókol és elégít ki, én pedig őt. Vagy csak nem tudott róla? Nem érdekelt különösebben. Nobu el tudta rendezni magában, a többi nem számított.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Liani Hikawa 20 történetét!


  • 1201 szerző
  • 785 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

romantikus

Rövid leírás / Beharangozó

Mit jelent ikertestvérnek lenni? Különleges kapocs van az egypetéjű ikrek között, szinte a megszólalásig hasonlítanak egymásra, azonban ennek árnyoldala is van, hiszen nem biztos, hogy mindig ketten alkothatnak egyet, mindenen meg bírnak osztozni, vagy hogy fel bírják dolgozni a különválást. Mivé lesz az egyik, ha a másik elfordul tőle? Ki lesz ő, árnyék, egy elfelejtett másik oldal, vagy egy külön személy?

Rövid összefoglaló

Az egyik fiú megtalálta a párját, a másik nem találja a helyét, és még itt a Valentin nap is...

Olvasási idő

12 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Liani Hikawa nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!