Barion Pixel nuuvella

Ex

Idézet: Ashes remain – On my own

„Vigyél ki,
gyere és találj meg engem a sötétben!
Minden nap egyedül összeroppanok,
nem akarok többé egyedül küzdeni.

Vigyél ki a büszkeségem börtönéből!
Istenem, remény kell, melyet nem vonhatok kétségbe.
A végén észreveszem, soha nem kellett volna egyedül küzdenem.”


Végeláthatatlan gyötrelmeknek néztünk elébe. Azt hittem, van fogalmam róla, mi vár ránk, de ahogy órákkal később is ugyanazokkal, noha átfogalmazott kérdésekkel találtam szembe magam, már csak Ati ágyára tudtam gondolni és arra, hogy mindhárman ott fekhessünk végre. Átvirrasztottuk az éjszakát, s csupán hajnalban, mikor már tisztázódott az ártatlanságunk, derült fény egy borzalmas történetre. Ricsi végignézte, ahogy a szülei ordítoznak és összeverekszenek, aztán az anyja lemészárolta az apját, majd elfutott. Az első pofont a férfi adta, de addigra már szóban széttépték a másikat. Számomra hihetetlen, hogy két ember, akik szerették egymást, hogyan képesek ilyesmire. Bár erősen csípős fűszer az az infó, hogy Ricsi nem is az apjától van, amit a fickó valószínűleg mindigis tudott. Értelmet adna a családból való kívülállóságára, a fia elutasítására, a haragra az anyja iránt. Persze létezett volna jobb megoldás, egy válás, vagy bármi, ám utólag már hiába okos az ember.


A napok gyötrelmesek voltak, Ricsi noha felébredt a sokkból, elzárkózott még tőlem is, nem hagyta magát megcsókolni, megölelni, szinte elhaladt a füle mellett minden, amit mondtam neki. Eljutottam arra a szintre, hogy térden álljak előtte és kivételesen nem azért, hogy leszopjam, hanem masszívan könyörögtem, hogy egyen és ne lökjön el magától, bevallottam több ízben is, hogy szeretem, de kellett négy napfelkelte, mire felém fordult az ágyban és a kezemért nyúlt. Azt hiszem, akkor nyugodott meg a lelke és akkor volt képes feldolgozni a tényt is, hogy szeretem tényleg. Igazából nem tudom, mert utána megint feszkó lett.

– Komolyan mondom, most már hazamegyek a nagybátyámhoz! – morgolódom a fürdő ajtajában, amit kívülről nézek. – Még ott is jobb. Miért nem tudsz normális lenni? Tökre megértjük, hogy tragédia történt veled, fos, amit megéltél, de ránk is lehetnél egy kis tekintettel! Mi is láttuk apádat, mi se alszunk napok óta!

– Ennek semmi köze sincs apámhoz vagy anyámhoz! – hallatszik bentről.

– Akkor áruld el, hogy mihez van köze! – kiabálok. – Meddig várod el, hogy megalázkodjak előtted?! A faszom tele van vele, tudod?!

– Ne rinyáljál, ha ennyire szar velem, menj a picsába!

– Persze, ez a legkönnyebb, elküldeni a francba! De mi lenne, ha végre megmondanád, mi a lófasz bajod van?! – Ahogy befejezem az üvöltést, kitárul előttem az ajtó. Ricsi dühösen néz a szemembe és felszívja magát levegővel.

– Ideges vagyok, vágod? – közli higgadtan. – Jelenleg a kisebbik problémám, hogy anyám a szemem láttára vagdalta fel apámat.

– Mi a nagyobbik? – kérdezem állhatatosan, immár nem tágítva, hogy végre megtudjam a teljes igazságot.

– Attila.

– De mi bajod vele?! – Úgy kerüli, mintha ragályt terjesztene, de komolyan. Ellenséges, durva vele, tisztára olyan, mint egy vadmacska, amelyiket szocializálni próbálunk meglehetősen kevés sikerrel és szakértelemmel.

– Megdugtam. Anno – teszi hozzá, mikor látja, hogy se kép, se hang nálam. Asszem, ez akkora képtelenség volt nekem, hogy elhaladt a fülem mellett.

– Mi bajod vele? – ismétlem a kérdést megrökönyödötten.

– Lefeküdt velem, majd otthagyta a sulit, te meg nála élsz.

– Nem – tagadom reflexből a vádat.

– De. A te nagyon heteró barátod alattam nyögött néhány éve egyszer.

– Nem – ismétlem magamat. Azt se tudja, mit beszél, biztos agyára ment a mészárlás, amit látott, vagy ennél jobb magyarázat nem jutott eszébe, mi baja a legjobb barátommal.

– De. Se szó, se beszéd lelépett a suliból, eltűnt, és van képe istápolni most engem.

– Mondom, hogy nem! – szólok rá, hátha visszavonja, pedig szinte tudom, hogy nem fogja.

– Miért vagy benne ilyen biztos?

– Mert... – Most el kéne mondanom, miket és hogy szoktunk csinálni Attilával, akkor meg még nagyobb kiakadás lesz, amit nem akarok. – Mert. Tudom.

– Nem hiszel nekem?

– Ne haragudj, de ezt most képtelen vagyok elhinni.

– Akkor kérdezd meg tőle! – passzolja le a labdát bosszúsan a srác, azzal rám vágja az ajtót. Egyszerre hajt, hogy menjek Atihoz kérdőre vonni őt és tegyek úgy, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna, de immár figyelve a jeleket, mi van köztük, mégis csak állok ott mereven befeszülve az idegességtől és nem tudom, mi legyen. Ati meg a passzív szerep? Jó, már alapból ott elvérzett a szitu, hogy Ati meg a dugás. Most már fél éve itt lakom és se nő, se pasi, se ő oda, se más ide, sose beszél szexről, csak engem hallgat meg... Összezavarodtam, na. Meg hát azért az még meredekebb, hogy egy tizenhat-hét éves fiú megdugja őt. Képtelenség. Amíg nem ismertem Ricsit, mindig nyilvánvaló volt, ott lógott a levegőben, hogy Atinak bármire nyitott vagyok, de soha semmilyen apró jelet nem láttam, hogy akarna tőlem bármit. Lehet, csak velem van baj? Nem jövök be neki? Áh, mindig azt hangoztatta, hogy a férfi-nő felállás az elfogadható számára és anno mintha még azt is mondta volna, hogy ha csaj lennék, talán, de nagyon talán akkor megdugna. Azt meg tudom, hogy bírja a fejem, szóval most tanácstalan vagyok.

– Már megint veszekedtetek? – kérdezi csalódottan a férfi és a vállamra teszi a kezét.

– Azt állítja, megdugott téged anno, majd faképnél hagytad – mondom meg felpillantva rá. Nincs kedvem titkos köröket és idegesítő kerülőket tenni, most az egyszer hajlandó vagyok erről beszélni, aztán ha Ricsi tovább nyomul ezzel a faszsággal, mehet a faszba.

– Erre nem kívánok reagálni – jelenti ki nyugodtan Ati. Én egyfajta elképedést láttam az arcán, úgyhogy végleg a rohadás se tudja már, mi történt vagy nem történt a múltban köztük. Mindegy, téma lezárva, ettől csak mindenki feszült lesz. – Nem értem, miért veled balhézik, ha velem van baja.

– Hát azt én sem, de nekem sincsenek kötélből az idegeim. Kimegyek, elszívok egy cigit – közlöm, azzal el is indulok. Ati követ, megáll mellettem és a házfalnak dől. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz ez az egész... – mormolom. – Tökre odavagyok érte, már azt hittem, minden jó lesz, de egyre hülyébben viselkedik.

– Megpróbáljak beszélni vele?

– Kizártnak tartom, hogy szóba áll veled – ismerem el őszintén. Attila lassan a kezem felé nyúl, kihalássza ujjaim közül a cigarettámat, majd a szájához emeli és beleszív. Nagyon ritkán, azt hiszem, kedvtelésből slukkol egyet a cigimből, úgyhogy már nem akadok rajta fenn, visszaveszem, mikor neki már nem kell a szál és folytatom az elpusztítását.

– De így meg nem fogod bírni.

– Azt várom, hogy elköltözhessen innen, mert akkor visszakapjuk a nyugodt kis életünket és ha elegem van a majréból, csak leteszem a telefont, hazajövök és kész, de úgy érzem, nem rakhatjuk ki.

– Elég nagy szégyen, hogy a rokonai sem jelentkeztek érte.

– Tulképp érthető, hirtelen kiderült róla, hogy egy félrekúrás akaratlan eredménye.

– Húsz éve az – válaszol egyszerűen, mire halványan elmosolyodom. Szeretem a gondolkodását. Megint sikerült megnyugtatnia, ezért az utolsó korty nikotin már kifejezetten jólesik, végül fázósan húzódunk vissza a lakásba.

– Megpróbálom értésére adni, hogy eddig tartott a béketűrésem, aztán elválik, ért-e a szóból – árulom el, mire jutottam, Ati pedig elismerően rábólint.

– Észrevettem, hogy mióta velem lógsz, kevesebb a kötőszó a beszédedben és több a felnőtt gondolat a fejedben – jegyzi meg játékosan, talán dicsérve, mire röhögni kezdek.

– Egy tanár napi nevelése alatt állok. Csodálkozol? Amúgy most már kifejezetten remélem, hogy felvesznek a tanár szakra – osztom meg vele.

– Jobbat is választhattál volna, de ha ezt akarod, én támogatlak.

– Vicces, amit csinálsz, igazából tetszik, ha meg a középsuli nem jön be, folytathatom magánban. Matekra és angolra mindig szükség lesz.

– Ha bírod a kiképzést, tanulj mellé egy ritkább idegennyelvet is – javasolja. Tök rutinosan a konyhába megyünk, miközben beszélgetünk, én öntök pohárba a már kihűlt teából, ő pedig elpakolja, amit elöl hagytunk.


Látom az arcán, hogy gondolkodik, ahogy engem is foglalkoztatnak most új kérdések, de néma harmóniában csinálunk mindent, mint mindig. Tényleg várom, hogy újra kettesben éljünk, ne kelljen odafigyelni senki másra, ne kelljen menekülni, ne kelljen megválogatni a szavainkat és olyan hülyeségeket művelhessünk, ami lehet, hogy egy harmadik embernél kiverné a biztosítékot. Ricsi csatlakozik hozzánk, feszélyezetten a kezemben lévő bögréért nyúl, melyet készségesen odaadok neki, majd miután ivott pár kortyot, visszakapom a tea maradékát.

– Kiélvezhetnénk a szabadidőt – töri meg a csendet Ati. – Mihez lenne kedvetek?

– Megdugni Flóriánt – jelenti ki Ricsi, ezzel megelőzve engem.

– Hajlandó vagyok lelépni pár órára, hogy kettesben tudjatok lenni, ha hajlandó vagy békés, nyugodt, normális vendégként viselkedni a lakásomban. Ellenkező esetben összeszeded a holmid és mész, ahova tudsz. Tartható? – Kemény ultimátum, de Attilának is nagyon elege lehet már.

– Nem kértem, hogy vegyél a szárnyaid alá...

– Elég a gyerekes vagdalkozásból! – szakítja a srácot félbe higgadtan. – Nem kértem, hogy hálálkodj, vedd ki a részed a házimunkából, de az már mindennek a teteje, hogy felborítod a rendet. Flóri nem tehet róla, hogy haragszol rám, mégis vele balhézol. Ez egy húsz évestől meglehetősen éretlen viselkedés. – Értékelem, hogy megpróbál bevédeni, aranyos tőle, azonban úgy vélem, most sikerült olajat önteni a kettejük között forrongó tűzre. Hát... úgy fest, befogom a szám és reménykedek a legjobbakban.

– Elkezdesz nekem papolni? Egész eddig húztad a segged, nehogy elővegyem a régi dolgokat.

– Akármi is volt, elmúlt.

– Számítottam rád.

– Betartottam a szavam és most is számíthatsz rám, bármilyen kretén módjára is viselkedsz – vág vissza a férfi komolyan.

– Nem rajtad múlt!

– Tévedsz, még mindig az én házam véd a hidegtől és az én ételemet eszed.

– Nem erről beszélek! – kiabál rá Ricsi, mert érzi, hogy Atit nem fogja tudni olyan könnyen sarokba szorítani, mint engem.

– Ti jártatok? – szúrok közbe egy kérdést. Annyira már mindkettő belendült, hogy csak rávágja a választ gondolkodás nélkül, nekem meg jobb alkalmam nem is lehet szembesíteni őket.

– Dehogy! – torkol le mind a kettő. Oké, tiszta sor. Megnyugodtam, úgyhogy én szépen kettesben is hagyom őket, hogy kiveszekedhessék az évek sérelmét magukból, aztán ha majd megnyugodtak, remélhetőleg sunsine lesz végre.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Liani Hikawa 20 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

felnőtt

Rövid leírás / Beharangozó

A szeretetnek többféle formája van, mezei szeretet, ragaszkodó szeretet, szerelmes szeretet, melyek másfajta kapcsolati típushoz rendelhetők hozzá, így hívhatjuk ismeretségnek, barátságnak, testvériségnek, párkapcsolatnak. Minden ember vágyik valamilyen szeretetre, de mindenki másképp próbál meg hozzájutni és nem mindig jár sikerrel. Sőt, vannak, akik képtelenek elfogadni egy bizonyos mérték után a szeretetet, vagy olyanok, akik nem ismerik fel, illetve nem hisznek benne. De ettől a szeretet még létezik, létrejön és tart, amíg tart.

Rövid összefoglaló

Ricsi és Flóri kapcsolata mélyülhetne, azonban Attila továbbra is zavaró tényezőt képez közöttük. Végre kiderül, miért.

Olvasási idő

8 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Liani Hikawa nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!