Barion Pixel nuuvella

Egyenesben

Idézet: Adam Lambert – Underneath

„Isten hozott az én igazi világomban,
Egyetlen részemet sem akarom elrejteni előled,
Mentegetőzés nélkül állok itt.
Annyira gyönyörű megváltás,
Te bennem vagy.”

Kellemes ébredés utáni időszak következett egy rohadt nagy szunyálás után. Mikor magamhoz tértem, Csaba még hortyogott mellettem, de hamar ő is felkelt, amint motoszkálni kezdtem a lakásán. Együtt lezuhanyoztunk, amiben volt némi aranyos és nevetséges is, mivel nem elég, hogy engedélyt kért beállni mellém, de éreztem a mozdulataiból, a pillantásából, hogy vacillál, hogy szeretné egy kis játékkal nyitni a napot, ám mintha nem lenne biztos benne, hogy hozzám érhet. A döntést én hoztam meg, mikor felemelkedtem lábujjhegyre, hogy egy magasak legyünk, s átkarolva a nyakát megcsókoltam. Még én sem tudom, búcsúztunk-e, vagy csupán újabb strigulát húztunk egy képzeletbeli lapon, aminek helyzetfüggően változik a neve, de mindegy is, mert jó volt. Elégedetten kajáltunk, ekkorra már az idő túlhaladta a delet, végül hazahozott. Nem a ház előtt tett le, hanem közel hozzá, azt gondolom, rám bízta, mit és hogyan mondok el Atinak, ő aztán nem fog nekem keresztbe tenni, amiért hálás vagyok neki. Ő is egy önzetlen ember, nem? Szeretne velem lenni, mert biztos vagyok benne, hogy odavan értem, mégis segít nekem. Megnyugtatott még a kocsiban, mivel megint pánikba estem és kiborulni készültem, ébredés óta rajtam tartotta a pillantását...


Vicces, mert ha tükörbe nézek, egy tök átlagos egyetemista fiút látok. A hajam súrolja a vállam, barna színű, a szemem egyszínű barna, nem hordok feltűnő cuccokat, a mobilom is egy régebbi kiadás, még nem is okos, amivel lassan egyedül leszek a világban szerintem, még jegyzetet írok, ha meg akarok tanulni valamit, vagy szükségem van a boltban egy listára... Nem vagyok komplikált eset se, szeretem a szexet, érzelmileg és emberileg is talán kijelenthetem, hogy megállom a helyem, egész házias lettem, pár egyszerű kaját megtanultam elkészíteni, nem kapok agyérgörcsöt egy mosógéptől vagy a porszívótól, tanulni se vagyok lusta, igyekszem felnőni a tanári feladathoz szép lassan majd... Na ehhez képest mindig akkor dobbantok, amikor szerelmesek lesznek belém. Ricsit is azután hagytam ott, Csabára is vélhetően ez a sors vár, ráadásul Atival is annak a hajszálnak a határán vagyunk, ahonnan kurva nagyot zuhanhatunk. Nem is tudom, mi lenne velem, ha szakítanánk. Mivel annyira veszettül szeretem, mint amennyire, egészségesebb lenne elköltözni, viszont a fizum nem elég, hogy egyedül meglegyek, szobatársakat már nem keres senki, annak az időszaknak vége, ahogy a kollégiumok is megteltek. Mi marad? Csaba. Esetleg Ricsi, de az faszság lenne, én aztán nem vágyom rá, hogy éjjelente a fiúja nyögéseit hallgassam, vagy hogy ő esetleg hallhassa az enyémet. Meg veszélyes lenne, hogy nem bírnánk ki összefekvés nélkül, ami megint csak őrültség. Csabával ennél is rosszabb a helyzet, mert full legális lenne a szex, mindketten akarjuk is, de nem ugyanarról szól kettőnknek. Ha igazam van, márpedig szinte biztos, hogy igazam van, akkor köcsögség lenne tőlem aláfeküdni.


Gyomorgörccsel teszek meg minden lépést az épület felé, megremeg a kezem, amint a kilincsért nyúlok és elszorul a torkom, se nyelni, se lélegezni nem bírok rendesen az idegességtől. Leszegett fejjel, de azért kíváncsi pillantással lépek a lakásba, s még le se vettem a cipőmet, mikor Attila megjelenik. Egyből közel jön hozzám, majd azonnal az állam alá nyúlva megemeli a fejemet.

– Ugye nem esett semmi bajod? – kérdezi aggódva. Biztos a számat vizsgálgatja, bár ahogy én néztem, nem vészes.

– Nem, semmi – válaszolok kötelességtudóan.

– Biztos? Tudod, hogy megmondhatod.

– Persze, csak fel lett harapva.

– Nyugtass meg, hogy nem Ricsinél voltál. – Na ez a kérése eléggé meglep.

– Nem... nem is beszéltem vele egy ideje. Miért?

– Valahogy szinte mindig nála kötsz ki gond esetén.

– A legutóbbi találkozáskor letepert, azóta nem beszélünk egymással – osztom meg vele, amivel az épp csak lecsillapodó aggodalom újra kiül az arcára. – Nyugi, semmi se volt, sikerült beletaposnom a férfiúi büszkeségébe, úgyhogy kivágott, mint a macskát.

– Örihari? – kérdezi halványan elmosolyodva.

– Ja, olyasmi szerintem. – Most már elérkezettnek érzem az időt, hogy elszakítsam az összekapcsolt tekintetünket és levegyem a csukám, úgyhogy megteszem.

– Csináltam ebédet, ha éhes vagy.

– Köszi, nemrég ettem, úgyhogy majd később veszem ki belőle a részem.

– Igen, én is úgy értettem, hogy mosogathatsz – ugrat óvatosan, mire felvigyorgok rá.

– Elolvadok a kedvességedtől. – Válasz nem érkezik, igazából Attila tartásából és pillantásából jövök rá, hogy fogalma sincs, mit kéne tennie vagy mondania, az egész férfi totál bizonytalanságról árulkodik, ezért szelíden a kanapéra invitálom és mikor leül mellém, befekszem az ölébe. Szinte rögtön az oldalamra és a fejemre kerülnek a kezei, amit jó jelnek értékelek, noha Ati nem az elutasító fajta. – Csabánál voltam – árulom el, hátha stabilabb lábai lesznek a helyzetnek, ha bevallok mindent. – Tamással mentem el inni, de ott volt a bárban Csaba és meghívott egy italra. Sikerült vele kibékülni, a többi, gondolom, nyilvánvaló.

– Nem fogom összekötni a lábaid, ha el akarsz menni – jelenti ki csendesen.

– Ha megpróbálnál elüldözni, sem biztos, hogy elmennék – felelek komolyan. – Szeretlek, Ati. Pokolian – teszem hozzá. – Lehet, hogy dugtam mással, de arra sem lenne szükségem, ha ez nekünk jobban menne, mint az elmúlt néhány hétben ment.

– Sajnálom.

– Ne haragudj, de ezzel kitörölhetem, előre viszont nem jutunk vele. Én nem akarok ilyen kapcsolatot, amiben megveszek a páromért, de valahol máshol kell szexet keresnem, és te sem. Ugye ezzel te sem éred be? – kérdezek rá határozottan.

– Bánt.

– Akkor próbáljuk jobban a megoldást megtalálni – kérem őt. – Nem hiszek abban, hogy ez nem működik kettőnkkel, mert kurvára működik, tapasztaltuk, egyszerűen csak vannak tátongó hézagok, amik húzzák be, ami már megvan és jó.

– Miattam, igaz?

– Igen. Nekem nem ciki megmondani, ha élvezem, vagy ha nem megfelelő a szex, neked viszont sose mondtam, hogy rossz lenne, amit csinálsz, méghozzá nem azért, mert empatikus balfasz vagyok, vagy mert a szerelembe ez nem fér bele, hanem mert tényleg élvezetes számomra minden, amit velem művelsz. De hiányzik, hogy ne legyen egyoldalú.

– Próbálom elfogadni, amiket teszel, de fulladok tőle.

– Sose mondod el az okát. Te mindig azzal kezded, hogy engem bánt-e valaki, jössz lekezelni a sérüléseimet...

– Te nagyon ügyesen bánsz ezzel a helyzettel, ami kettőnk közt van, azt hiszem, el is kezdtem átlátni, mennyire jól csinálod, de... bármit teszel, te bármennyit fejlődsz, én nem tudok kilépni a korlátaim közül.

– Most melyikről beszélünk? Azt mondtad, nem tudsz nekem semmit se ígérni a gyakoriságot illetően, én meg igyekeztem úgy hozzáállni, hogy nem erőltetem sose a szexet, erre nem is kell, mert amint alkalom adódik rá, lefektetsz. Rohadtul élvezem, nagyon bejön, csak ez is egy olyan száznyolcvan fokos fordulat, ami meglepett.

– Megjött a vágy – magyarázza egyszerűen –, csupán azt nem tudom elviselni, ha te kiengeded a sajátod, vagy hogy mondjam.

– Asszem, ennyi idő után holtbiztos lehetsz benne, hogy nem tennék olyat, ami neked nem jó.

– Nem erről van szó. Te még mindig abban gondolkodsz, hogy veled valami nem stimmel.

– Jó, Ati, de baszd meg, nem látok a fejedbe! – csattanok fel egy kicsit. – Kerülgetjük, kerülgetjük, de nem engedsz az igazság közelébe. Már az is megfordult a fejemben, hogy gyerekkorodban molesztáltak.

– Nem – válaszol halvány félmosollyal. – Semmi ilyen, előtted tényleg csak egyszer nyúltak hozzám.

– Azt mondtad, nem volt jó, de Ricsi nem bántott. Akkor nem értem. Én önszántamból nem dugnálak meg, mert alapvetően arra vágyom, hogy engem dugjanak.

– Tudom, és ez az egész így rendben is van.

– Akkor mi nincs?

– Hülyének tartanál, ha elmondanám. – Úristen, egy lépéssel közelebb kerültem az okhoz! Végre nem tagadja vagy utasítja el, hogy bármi lenne a háttérben!

– Soha, felnézek rád – jelentem ki magabiztosan.

– Ez változhat.

– Bakker, ne már! Hányszor fingottál a fülem hallatára? De semmi se változott.

– Ügyeltem rá, hogy ne essen meg olyan sokszor – neveti zavarában, hiszen számára ezek a természetes dolgok is bele bírnak esni a „nem beszélünk róla” kategóriába, mintha tabu vagy abnormális lenne. Ki tudok tőle akadni, bár már sokat fejlődtem és inkább csak röhögök az egészen.

– Túlkomplikálod az életet és túlságosan ragaszkodsz a korlátaidhoz.

– Lehet, hogy teljesen igazad van, de ez vagyok én.

– Hát, attól még nem tudok mást mondani, minthogy egyszer eleresztheted a korlátot, hogy kipróbáld, nélküle milyen megállni a lábadon. És itt most teljesen képi értelemben értem ezt, szerintem abszolút megállsz a saját lábadon.

– Értem én – biztosít róla –, meg talán ezt kellene tennem, de nem merem elereszteni azt a korlátot.

– Volt, amit már elengedtél és nem is fogtad meg újra.

– Mire gondolsz?

– Féltél a szextől, nem?

– Olyasmi, bár ezt nem így fogalmaznám meg. – Persze, hogy nem, azért benne is van némi büszkeség, ám ez így van jól, nem is vártam, hogy egyenesen igent mondjon erre.

– Az elsőbe bele kellett tudnod menni, aztán már csak meg kellett bizonyosodnod néhány emberi, érzelmi és morális kérdésről, azóta bátran fektetsz meg.

– Hagyhatnánk ezt?

– Dehogy! – nevetem. – Kurvára itt van az ideje szerintem, hogy elmondd, miért utasítasz el.

– Ez hitkérdés, és ha nem hiszel abban, amiben én, nincs értelme beszélni róla.

– Akármiben is hiszel, elfogadom – bizonygatom. – Egyébként meg tök mindegy, milyen jellegű az ok, mert ha már tudok egy konkrét valamit, legyen az egy „tizenhét évesen azt álmodtam, hogy...” kezdetű magyarázat is.

– Azért ennyire nem egyszerű – mondja csendesen, a hangjából ítélve megmosolyogva a feltételezésemet.

– Mitől olyan nehéz vagy bonyolult? – faggatom kitartóan őt.

– Én sem tudom megérteni, én sem tudok vele mit kezdeni. Igazából azt sem tudom, helyesen kategorizáltam-e be, helyesen gondolom-e annak, aminek.

– Bökd ki, jó? – kérem így.

– Emlékek. Úgy érzem, a sajátom, de nem vagyok benne teljesen biztos – teszi is rögtön hozzá. Nehezen beszél róla, de talán túl régóta küzdök vele a válaszokért, úgyhogy feladta a harcot.

– Hogyhogy?

– Biztos vagyok benne, hogy nem ebben a harminckilenc évemben történt meg velem, ha valóban a saját emlékem.

– Szerinted lehet másé? – kérdezem csodálkozva.

– Nem tartom kizártnak, de... valahogy a magaménak érzem.

– Arra gondolsz, egy előző életi vagy egy párhuzamos világbeli saját magad emléke?

– Valami ilyesmi, igen.


Engem sosem érdekeltek a vallások, kifejezetten hívőnek sem mondanám magamat, mert bár nem tagadom, hogy van egy mindenható energia, ami összetartja a világegyetemet, ami túlmutat az emberi elképzelések széles tárházán, annak ellenére nem állítom, hogy hiszek benne. Vagy van, vagy nincs, nekem mindegy. Lehet vitatkozni arról is, hogy minden eleve elrendeltetett, vagy megvan a szabad akaratunk, de nekem ez is magas labda, én pedig hagyom elszállni szorongás nélkül a fejem felett. Egyszerűen távol áll tőlem, hogy ilyeneken filozofáljak. Leszarom. Akármi is van és akárhogyan is működik körülöttem az élet, jól érzem magam egyszerű földi halandónak, akinek korog néha a gyomra, elfárad, érik meglepetések, jó és rossz dolgok. Sose jutott eszembe senkit számon kérni vagy hibáztatni a sorsom alakulása végett, hiszen túl sok tényező összjátéka eredményezhette az aktuális helyzetet. Ha ma visszanézek, elégedett vagyok, mert voltak örömeim és boldog pillanataim, semmit sem bántam meg, csupán tanultam a hibáimból vagy hülyeségeimből. Lehet, hogy perpill másképp értékelnék valamit, mint amikor benne voltam a szituban, de ez szerintem normális, időnként mindenki átértékeli a döntéseit. Nekem ilyen Ricsi is például. Anno totálisan és teljesen és vak módon bele voltam esve, most már azt gondolom, egy egészen jó kaliberű srác, akiből ki lehet hozni élvezetes és jó dolgokat, de nem éri meg túl sok energiát belefektetni, hacsak nem az ember tényleg szexre és szórakozásra építené a kapcsolatot. Lehet, hogy két év múlva azt fogom gondolni, Atival is hülyeség volt ennyire belebonyolódni az élet sűrűjébe, jobb lett volna, ha csak barátok maradunk, vagy ha más megoldásokat próbálok kiötleni. Lehet, de nem biztos, no meg jelen helyzetben azt csinálom és mondom, amit MOST találok helyesnek és jónak. Ennyi, ezt nem kell túlbonyolítani.


Vagyis hát... kéne vele foglalkozni, mert az, ami Attilával van, magasabb szint, mint ameddig én eljutottam. Maradok az előző életből visszajött emlékkel, az könnyen elképzelhető a számomra. Csak itt meg is akadtam, mert miért emlékezne rá bárki, mi volt vele az előző életében. Fogok erről olvasni a neten, tapasztalatokat, élménybeszámolókat, beszélgetéseket, hátha okosabb leszek, de azt semmiképp sem akarom, hogy Ati szarul érezze magát, mert én nem tudok mit kezdeni ezzel a témával. Biztos nem ő az egyetlen szerencsétlen, akinek visszaköszön a múlt.

– El tudom képzelni, hogy van ilyen – jelentem ki, bele a nagy hallgatásba. – Ennyire rossz emlékek?

– Komolyan kérdezed?

– Nem nézlek hülyének, ha emiatt kérdezed. – Ahogy ezt kimondom, a férfi felnyalábol az öléből és szorosan magához fog. Meglepetten kuncogok rajta és belesimogatok a hajába, mert azt hiszem, ezzel sikerült hálássá vagy boldoggá tennem őt.

– Azt hiszem, nem rossz emlékek, de engem rosszul érintenek – teszi még hozzá, a fülembe mormolva a szavakat, azzal hallgatásba burkolózunk. Kérdeznék még, amint visszaenged a combjaira, ám ujjait a számra teszi és lehajol, hogy a vállát rám fektesse, majd megkér, hogy még egy kicsit legyek türelmes, megpróbálja megfogalmazni és elmondani, ha ennyire tudni akarom és tényleg nem tartom idiótának egy ilyen magyarázat miatt. Mit tudok tenni, mint elfogadni? Csak ezt, hiszen imádom őt.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Liani Hikawa 20 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

felnőtt

Rövid leírás / Beharangozó

A szeretetnek többféle formája van, mezei szeretet, ragaszkodó szeretet, szerelmes szeretet, melyek másfajta kapcsolati típushoz rendelhetők hozzá, így hívhatjuk ismeretségnek, barátságnak, testvériségnek, párkapcsolatnak. Minden ember vágyik valamilyen szeretetre, de mindenki másképp próbál meg hozzájutni és nem mindig jár sikerrel. Sőt, vannak, akik képtelenek elfogadni egy bizonyos mérték után a szeretetet, vagy olyanok, akik nem ismerik fel, illetve nem hisznek benne. De ettől a szeretet még létezik, létrejön és tart, amíg tart.

Rövid összefoglaló

Minden elakadásnak van valami oka. Atiéhoz egy picikét közelebb kerülünk végre.

Olvasási idő

11 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Liani Hikawa nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!