Barion Pixel nuuvella

Harmadik

Idézet: Guns 'n' roses – November rain

„Mikor a szemeidbe nézek,
Látom a visszafogott szerelmet,
De szerelmem, mikor átölellek,
Nem tudod, hogy én ugyanazt érzem?
Mert semmi nem tart örökké,
És mindketten tudjuk, a szívek változnak,
És nehéz megőrizni a lángot
A hideg novemberi esőben.

Oly sokáig kitartottunk, hosszú, hosszú ideig,
Csak próbáltuk megölni a fájdalmat,
De szeretők mindig jönnek és mennek,
És senki sem tudhatja biztosan, ki fog ma elmenni.
Ha képesek lennénk rá, elvihetnénk az időt,
És pihenésre hajthatnám fejem.
Ha tudnám, hogy te az enyém vagy,
Minden az enyém lenne,

Így ha szeretni akarsz engem,
Akkor, kedvesem, ne fogd vissza magad,
Vagy a végén még elsétálok
A hideg novemberi esőben.”

Ahogy az várható volt tőlem, neki is rugaszkodtam a probléma megismerésének. Kerestem cikkeket, de hát az halott ügy volt, úgyhogy irány a fórumok. Azt a sok maszlagot és marhaságot, amit olvastam...! Áldani tudom az elszántságomat, a kitartásomat, mert voltak pontok, amikor úgy gondoltam, ezt már nem bírom tovább. De bírtam, mert érteni akartam, és mert szeretném végre szabadon szeretni azt, akiért megveszek a szerelemtől. Közben persze az élet sem állt le, kiléptem az étteremből, mert nem bírtam összeegyeztetni minden mással, a szüleim pedig beközölték, hogy ha nem állok velük szóba, ne várjak pénzt. Kénytelen voltam felhívni Leót, hogy csináljon valamit, azonban ő is az őseimmel értett egyet, én pedig kegyesen nem fenyegetőztem a múlt árnyainak felemlegetésével, inkább elköszöntem az egész famíliától egy életre. Hogy miért? Mert én is tudom, hogy van abban némi igazság, ahogy a szüleim viszonyulnak hozzám. Nem mintha a külföldi fizuból nem telne néhány ezret kicsengetni rám, főleg, míg tanulok, de hát mindegy, remélem, az ösztöndíj elég lesz valamire, és nem szándékozom munkanélküli maradni, csak egyelőre megszakadok a vizsgák és az életem terhei alatt.

Dóráról hosszú ideig nem hallottunk, úgyhogy elhatároztuk Atival, hogy tüntetőleg a küszöbére ülünk a hó ellenére is, hiszen egyszer el kell hagynia a házat, akkor pedig letámadjuk és addig nem is eresztjük, amíg rendbe nem jönnek a dolgok. Az eset nagyon vicces volt, itthon csináltunk forralt bort, magunkhoz vettünk némi élelmet, felhúztuk a bundanadrágot, és tényleg ott ültünk két és fél órát, mire a nő beengedett minket. Mit ne mondjak, elég jól szórakoztunk, szinte folyamatosan röhögcséltünk, főleg a végére, mikor már becsíptünk, mert hát mi kemények vagyunk és a forralt bor mellé rumot is ittunk, hogy legyen is bennünk valami, ami fűt a meleg gyomron kívül. Dóra tulajdonképpen eljutott arra a szintre, hogy csak nevetni tudjon rajtunk, hiszen beborultunk a nyakába. Botrányosak voltunk ketten, de tényleg, röhögcséltünk, tántorogtunk, talán védőbeszédet és rimánkodást is hallhatott tőlünk, de másnap, a kanapéja előtti szőnyegen már nem találtuk annyira viccesnek a helyzetet. Elgémberedve, émelyegve, fájó fejjel az ember újragondolná, csinál-e még egyszer ilyet, ha bírna gondolkodni. Na mindegy, a lényeg, hogy sikerült elérnünk a nő megbocsátását és békéjét, így legalább az a szokás visszatért a hétköznapjainkba, hogy időnként megjelent valami finomsággal nálunk, vagy Ati maradt ki otthonról, hogy vele legyen. Én ezt cseppet sem bántam, jutott időm magányban böngészni, azonban december közepére eljutottam arra a szintre, hogy rájöjjek, ide hús-vér emberek kellenek, akikkel le tudok ülni megbeszélni a problémát. Persze az idő kurvára nem alkalmas ilyenekre, tehát csúszik a projekt jövő évre.

És természetesen én is kitartó maradtam, újra és újra elővettem Attilát. Szerettem volna többet megtudni, beszélgetni vele arról az emlékről, de hosszas próbálkozás után annyit tudtam kisilabizálni a motyorgásából, hogy nő volt és megdugták, ami rohadtul kellemetlenül érinti. Kérdezgettem én arról, hogyan is ment végbe az akció, emlékszik-e rá, hogy lefogták, fájdalomra, valami negatívra, de rendszerint kínosan hallgatott, az ágyban pedig próbált elfogadóbb lenni, mégis néhány összerándulás után eltolt, ha aktívkodtam rajta. Ez meglehetősen letört, úgyhogy szinte természetesen, de kikötöttem ismét Csabánál. Gondoltam rá, hogy be kéne újítani, valaki olyannal kéne kufircolnom, akinek annál többet nem jelent, mint amennyit szeretnék, azonban a biztos jóra vágytam, nem lehetőségre, hogy jó lesz. Az kellett, hogy minden flottul menjen, foghassam, markolhassam, simogathassam, csókoljam, harapjam, nyalhassam, vagyis hogy a tenyeremben és a számban érezhessem valamennyi módon, mindamellett, hogy egy őrült jót kefélünk. Egy dologgal nem számoltam kellő mértékben, hogy ő meg fog kérdezgetni, mit keresek nála, miért nem Atival vagyok. Kár lenne bármit tagadni előtte, így hát szépen mindig beszámoltam a sikertelen kísérleteimről és hozzájuk képest nagyon apró sikereimről. Őszintén szólva jólesett.

A haverok sem maradtak el, bár ők a magánéleti krízisemről semmit sem tudtak, képtelen voltam megosztani velük, hiszen a probléma jellege nagyon... kifogásolható, vagy mi. Meg ennyire azért nem tudom beengedni a személyes terembe a korombelieket. Ők, azt hiszem, ezzel másképp vannak, mert lazán mesélnek, Tamás összejött azzal a bulis csajjal, Csilla kontrában a lányokat szidta, szóval vicces velük lógni. A vizsgák megnehezítik, de egyszer ennek is vége lesz. Komolyan mondom, felüdülés ebben az évben az utolsóról hazaérni. Kabát, sál, cipő le, majd már bújok is ki a pingvinjelmezből. Utálom, hogy ki kell öltözni, csak bemocskoljuk az ünneplőt ebben a hideg ítéletidőben. Várjunk csak! Milyen férfivel beszélget Attila?! Egyből nagy lépésekben a konyha felé indulok, majd megtorpanok a meglepetéstől. Valahogy ez a látkép még a képzeleteimben sem bírt megszületni, annyira szürreálisnak tűnt volna. És most is az.
– Hát te? – bukik ki belőlem Csabára meredve. Elkényelmesedve ül a konyhaszéken, előtte egy bögre kávé, aminek már a felével végzett, Ati pedig elgondolkodó képpel a saját üres bögréjét mustrálja, majd felpillant rám és mosolyog egyet. Erre szokták rajzolt formában kitenni az emberek feje fölé a „WTF?!” buborékot, amit én is érzek elég erőteljesen.
– Besegítek.
– Na neeeem! Húzz el innen! Erről hallani sem akarok! – Annyira kiakadok, hogy rárontok, és kiabálva nekiállok lelökdösni a székről. Nem hiszem, hogy ettől elmegy és nem is jön vissza, de a logikát valahol a vizsgateremben felejthettem. – Senki se kérte! És amúgy sem! Neked semmi keresnivalód itt! Meg közöd sincs hozzá! A picsába veled! – Míg küzdök Csabával, aki az első pillanatban még a kávéját menekítette, aztán utána kénytelen volt aktívan igyekezni a széken maradni, különben tényleg lelököm róla, Attila halk kuncogását hallom. Ez is totál meglep, úgyhogy befejezem a bármixer molesztálását, és rálesek a vele szemben ülő férfire. Mit ne mondjak, fogalmam sincs, mi mulattatja ennyire ebben a rohadt kínos szituban.
– Megnyugodtál? – kérdezi.
– Nem igazán – ismerem be hátrább lépve Csabától.
– Nincs baj, jól van ez így – jelenti ki csendesen. – Van kávé, ha kérsz.
– Oké... – Bizonytalan vagyok az állítása igazát illetően, de nem tehetek semmit, legfeljebb később meghallgatom Ati lecseszését, amiért kibeszéltem, természetesen finom és burkolt formában. Azt tudja, hogy időnként megfordulok a bármixer ágyában, sose csináltam titkot ilyenből, meg tulajdonképpen tagadhatatlan lenne, ráadásul rosszul hazudok, meg nem is akarok, Ati megérdemli, hogy mindig az őszintét kapja, akkor is, ha ez számára nem kedvező. Ha egyszer úgy dönt emiatt, hogy „bocsi, maki, de ez így nem megy”, megértem és talán még jogosnak is fogom találni, de azt is tudjuk, hogy ami kell, az kell. – Előtte átöltözöm – mondom ezzel a menekülőutat választva, mert lehet, hogy ők összerázódtak, mint a ruha a mosásban, én viszont nem bírom megszokni őket egy légtérben, az meg végképp groteszk, hogy a mi konyhánkban kávézgatnak. Csaba nekem sehogy sem illik ide, egyszerűen idegen volt a gondolata is, hogy belépjen a házba, ezért mindig csak hazahozhatott, erre most itt találom őket tök békésen dumcsizva. Jézusom, fel kéne ébrednem!

Keresek egy kényelmes nadrágot és hozzá egy sima pólót, majd megjelenik a szobában Ati. Óvatosan lépdel felém, mintha vadállat lennék, amelyik egy rossz mozdulattól ijedten odakaphatna, végül mégis szelíden elmosolyodva simogatja meg az arcomat.
– Haragudnál, ha barátkoznék vele?
– Nem kellemetlen ez nektek? – kérdezek vissza.
– Ővele nincs bajom, korrekt, rendes ember, és nagyon fontos vagy neki.
– Én kurvára nem vagyok vele rendes és korrekt – ismerem be leszegett pillantással.
– Miért?
– Odavan értem, mégis visszajárok hozzá, miközben veled vagyok együtt.
– Ha miatta mennél el...
– Nem – jelentem ki azonnal a szemébe nézve, ezzel félbeszakítva Atit. – Remek vele a szex, értelmes fickó, akivel jól elvagyok, de nem érzek iránta olyat, ami miatt jogom lenne őt megfosztani egy teljes értékű kapcsolat lehetőségétől.
– Már ne is haragudj meg, de miattad nincs lehetősége ilyen kapcsolatra.
– Tudom, és szarul is érzem magam emiatt.
– Racionális ember, tudja, mit csinál.
– Az nem jelenti azt, hogy nem fog neki fájni, ha már most nem kínlódik.
– Ez igaz, viszont a kérdésemre nem válaszoltál.
– Melyikre?
– Hogy haragudnál-e, ha barátkoznék vele.
– Nem, dehogy. Szerintem amúgy jól megértenétek egymást, függetlenül attól, hogy az agyamban lecsapta a biztosítékot a látványotok a konyhában – teszem hozzá elmosolyodva.
– Annyira rossz volt? – kérdezi elkuncogva magát.
– Nem, csak annyira hihetetlen. Kevés emberre nézek fel, de azt hiszem, Csaba azok közé tartozik.
– Én biztos vagyok benne – jelenti ki magabiztosan. – Megcsinálom a kávédat – búcsúzik, mivel amióta megjelent, letolt nadrággal ácsorgok csak. – Vagy mást kérsz?
– Annyi elég lesz egyelőre, köszi.

Furcsa, hogy barátkozósan fordulnak egymáshoz ők ketten. Vagy nem? Bár lehet, hogy ezt én azért nem tudom egykönnyen befogadni, mert nem vagyok negyven közeli. Talán, ha idősebb leszek, megértem, és már nem fog annyira hajtani a farkam, hogy kiakadjak ilyeneken. Ők ugyanúgy beszélgetnek tök nyugiban a konyhában, mint az érkezésemkor, az, hogy csatlakozom hozzájuk, a legkevésbé sem zavarja egyiket sem, tovább értekeznek rólam.
– Nem zavarok? – kérdezem a bögrém széle felett hol egyikre, hol másikra sandítva.
– Ami azt illeti, nem – válaszol Csaba, majd elegáns mozdulattal a szájához emeli a bögréjét, hogy ő is igyon egy kortyot. – A Ricsivel folytatott kapcsolatodon már túlvagyunk, most jöhet a miénk kitárgyalása – közli lazán, mire kis híján leköpöm kávéval. Mivel komoly képet vág, nem tudom, ugrat-e, ezért rögtön Atira nézek, ám ő csupán szelíden mosolyog.
– Na jól van, fiúk, ez nekem sok, én inkább... – Állnék fel, de a bármixer reflexszerűen megfogja a karom.
– Ennyire parázol?
– Szürreális ez az egész, nem?
– Tudnám fokozni.
– Te mit nem tudsz, bakker? Mixer vagy, az a dolgod, hogy jó dolgokból még jobbat csinálj. – Rövid, halk nevetést váltok ki belőle, ami megenyhíti a mehetnékemet, ezért visszaengedem teljesen magam a székre.
– Három pasi egy konyhában?
Ha nem a szexuális fantáziát kell használni, azt mondom, katasztrófa – válaszolok röhögve.
– És ha pont azt kell?
– Akkor azt mondom, csináljuk. – Még mindig nevetek, a helyzet azonban túlságosan is... komolynak tűnik, Csaba is elenged és visszahúzódik várakozó, de furcsán éhes pillantásokkal a helyére, ezért úgy hallgatok el, mintha elvágták volna a hangom, majd rámeredek Atira.
– Még... mindig érdekel az ilyesmi... nem? – kérdezi óvatosan, amitől érzem, hogy kikerekednek rendesen a szemeim. Ehhez nem kávét kéne innom, hanem valami erőset, méghozzá gyorsan. Tutira álmodom!
– Mivan?! – harapom össze alig hallható hangon a két szót.
– Megdugnálak. Most, itt – hangzik a válasz a bármixertől. Fordul velem most már egyet a konyha és a szívem is félrever.
– Ugye vicceltek? – suttogom. Erre már végre Atiból előtör az a jól ismert, biztonságos reakció, amivel bármilyen helyzetből a tökéletességbe tud pottyantani; feláll, engem is felhúz a székről, majd a fejem a vállára vonja. Egyből megkapaszkodom az ingében, és bele is fúrom a képem a vállgödrébe. – Ez most mi?
– Nyugodj meg – kéri a férfi.
– Bocs, kölyök – szólal meg mögöttem Csaba is, s gyengéden megsimogatja a hátamat, azonban csak hideg borzongást kelt bennem, annyira groteszk ez az egész helyzet a számomra. Tudom, hogy komolyan beszélt, hogy kész lenne itt helyben megdugni, és benne is lennék, ha nem félnék attól, hogy ez véget vethetne a kapcsolatomnak Atival. Ráadásul ő is annyira ijesztően beleegyező volt... mintha elfogadná, hogy egy másik pasi megkeféli a fiúját a konyhaasztalon. Mert hol máshol, majd félrevonulunk a hálóba? Na az már gáz tényleg. – Nem ugratás, hanem szemléltetés volt az előbbi, de az ajánlat egyébként valós.
– Hülyék vagytok. Mit szívtatok?
– Pár nagy korty friss decemberi levegőt és egy szegfűszeges cigarettát, azon kívül semmit. Az én ötletem volt bedobni titeket a mély vízbe.
– És ha belefulladunk?
– Az is egy eredmény, legalább vége a kínlódásnak.
– Mióta vagy te párterapeuta?
– Nem olyan régóta, egy dinka kölyök bőgte ki magát az ágyamban szex után, akkor lettem megválasztva, és vissza is jár hozzám.
– Te vagy az, aki folyton kérdezősködik! – vágok vissza Csabának, bár kezd hülyén érinteni, hogy kettejük közt állok és mindkettő tenyere rajtam pihen. Ebben a helyzetben nem akarok a szexre gondolni.
– Nyilván megérted.
– Nem, egy kicsit sem – morgom, miközben félretolom a két férfit. Levegőre van szükségem és arra, hogy mindkettejük arcát lássam. 
– Ne add a tizenhat éves csitrit, eddig elég jól a korodnak és nemednek megfelelően gondolkodtál és viselkedtél!
– Dugd fel magadnak a farkad!
– Mindig cifrákat mondasz, ha sarokba szorítva érzed magad, de ez most nem az a helyzet, ahol megengedheted magadnak a hisztit – jelenti ki teljesen komolyan. – Nemrég azt mondtad nekem, a végsőkig kitartasz Attila mellett, viszont ha ez így megy tovább, akkor akkor sem tudtok együtt maradni, ha meggörbültök. És ebben te vagy a gyengébb láncszem – közli a szemembe nézve és még meg is bökve az ujjával. – Beleszakadsz, hogy megoldd ezt a problémát, érted? Neked lehet, hogy nem nagy ügy feladni a munkát, vagy a jogos pénzedért a harcot, számunkra viszont aggasztó, mert egy makacs, állhatatos gyerek vagy, akit nem lehet egykönnyen eltántorítani vagy félreállítani.
– Le akartam számolni a családommal. Mi ezen olyan nagy ügy?
– És miből teremted elő a hiányzó tízezreket? Az ösztöndíjból biztos nem, ahhoz az állam túlságosan spórol a tanulóin, diákhitelt meg eszedbe se jusson felvenni, mert az is egy baromság.
– Majd dolgozom.
– A prioritásaid miatt a munkára nem lesz időd, legfeljebb kurválkodásra.
– Gondolod, azt csinálnám? – kérdezek rá összehúzódó szemöldökökkel.
– Kinézem belőled. – Dühösnek és sértettnek kellene lennem, ám nem vagyok, mert akárhogy is nézem és akárhogyan is szeretném tagadni, igaza van. Könnyű pénz, ráadásul olyanért, amit szeretnék csinálni, csak Ati nem hagyja, sok időt se igényel, és vevőm is lenne a szolgáltatásaimra. Ez az a helyzet, amikor be kell látnom, Csaba belegondolt a jövőbe, ami felé tartok, míg én nem foglalkoztam vele, csupán hajtottam előre padlógázzal. – Nem lehetsz sem korcs, sem roncs, érted? Jó lelkű, okos, szorgalmas, értékes ember vagy, akire a környezetednek és a társadalomnak is szüksége van. Ha az ilyenek elkallódnak, tényleg a hülyék uralják majd a világot.
– Ennyire aggódsz a világ sorsáért? – mormolom szemrehányó félmosollyal.
– Nem, tulajdonképpen leszarom a világot, az csak kitöltőszöveg volt, engem te érdekelsz. Nem akarom végignézni, ahogy tönkremész, és ő se. – Attila szomorú beleegyezéssel figyel minket, ezért a kezéért nyúlok. Amint ráfog az enyémre, megérzem a szakadékot, aminek a szélén állunk, és reménykedni kezdek, hogy van kiút a mélység húzásából. – Mindent egyikőtök se fog tudni elviselni, ezért jutottunk arra, hogy kipróbálunk néhány nagyon meredek dolgot.
– Mint a hármas? – Mindkét férfitől jöhet felőlem válasz, de igazából annak a véleménye és hozzáállása a legfontosabb pillanatnyilag, amelyiknek a kezét fogom. Csaba belemenne, zokszó nélkül, én élvezném, ha nem tartanék elkövetkezendő katasztrófától, szóval tényleg csak Ati marad.
– Szeretném látni – ismeri be kis híján suttogva.
– Tényleg? – Kétségem sincs, hogy valóban ezt szeretné, csupán annyira hihetetlen a számomra, hogy kibukik belőlem. Ha nem róla lenne szó, azt javasolnám, üljön le a számítógép mögé, pötyögje be a böngészőbe a „free porn” szavakat, és nézze, ami megtetszik neki, azonban azt hiszem, Attilának nem az kell, hogy két idegent nézzen, hanem valaki olyat, aki közel áll hozzá, aki nem csupán egy fantom a nethálóról, hanem kérdezhet is tőle akár. Előttem már nem szemérmeskedik vagy szégyenlősködik annyit, mint anno, talán átragadt rá a lazaságomból egy kevés, ami véleményem szerint nem meglepő, mégis csak két éve vele élek. – Szerinted tetszene? – kérdezem elmosolyodva.
– Ha nem, rátok csukom az ajtót, és sétálok egyet – válaszol egy kicsit bátortalan félmosollyal, ezért felé hajolok, hogy megcsókoljam. Kóstoló az ajkaiból, én már csak így nevezem magamban ezt, de ennek is van jó oldala, legalább nem a manduláimat nyalogatja. Bár el bírnám azt is viselni néha. Miközben repetázunk egyet a csókból, Ati az arcomra simítja szabad tenyerét, majd visszavonul és leül a székére.
– Itt? Most? Tényleg? – Pöttynyi ráhatás még kéne, mondjuk egy rám nyomuló Csaba, ám ő szemlélődő képpel, az asztalnak támaszkodva figyel minket.
– Ha akarod.
– És te?
– Kimaradnék a tevékeny részéből, ha nem bánod.
– Nem használnád ki az alkalmat, hogy...
– Nem – válaszol még a mondat befejezését meg sem hallgatva, mégis magabiztosabb mosollyal. Örülhetek is, hogy nem hagyta befejezni, mivel nem biztos, hogy jól jött volna ki, ha perpill megdicsérem neki egy másik pasi testét. Az csak utólag jut eszembe, hogy felajánljak egy izgalmas pózt Attilának, de az meg felesleges lett volna, mivel őt nem lehet ilyesmivel felizgatni.
– És neked miért lesz jó az ingyen műsor? – kérdezem vigyorogva, s mindkét combján megtámaszkodom.
– Megbeszélhetjük később?
– Ezzel hány hétig kell kergetnem? – nevetek rá, azonban a pillantása levándorol, a fejét pedig az enyémnek nyomja. Néma „sajnálom”, annyira tudom már. Inkább lassan a combjaira ülök lovagló ülésben és a mellkasomhoz ölelem a fejét. Azt gondolom, nem vagyok türelmes ember, de kitartással pótlom a hiányosságomat sok esetben, ezért Atinak nem kell annyira aggódnia. Bár ha Csabának igaza van, azért nem lenne helytálló kijelenteni, hogy van időnk bőven, főleg, mert hosszútávon engem biztosan meg fog őrjíteni ez a szerelmi háromszög. Becsületesebb akarok lenni annál, minthogy egy szerelmes emberrel játsszak, miközben a saját szívem rommá törik. Meg Ati sem fogja tűrni a félrekeféléseimet mindig, legalábbis remélem. Nem bírnék egy olyan nyitott párkapcsolatban élni, amiben a párom mellé fekszem le a mindennapjaimban az ágyba, de szeretőkkel dugok. Sőt, nekem már a „nyitott párkapcsolat” sem létező fogalom, két ember vagy együtt van, és nincs harmadik, negyedik, sokadik, vagy nincs együtt, pusztán szeretők, ami mellé befér akárhány másik szerető is. Azt gondolom, akit szeretek, azt nem dobom félre egy jó menetért, hanem megpróbálom vele kivitelezni, ha pedig nem megy, az mutat valamit. Diszharmóniát leginkább.

Fogalmam sincs, mennyi időt kellene adnom Attilának, hogy kilábaljon ebből a mocsárból, de pozitív változás nélkül képtelen leszek vele maradni, meg valószínűleg neki sem lenne jó, ha csak őrölnénk egymást. Szeretem és felnézek rá, ez semmit sem változott, a problémára keresem a megoldást, és hajlandó vagyok a betonba is fejest ugrani, hogy megtaláljam, azonban ezt a helyzetet hármunk közül egyikünk sem bírja sokáig. Hülyének tartanám azt, aki nem akarna leszállni erről a ringlispílről, de komolyan. Ahogy kimászok a férfi öléből, mélyen a szemébe nézek, mert én még mindig bizonytalan vagyok ennek az egésznek a létjogában, ám Ati már átgondolhatta, mivel nem tűnik feszültnek.
– Meg akarod nézni, ahogy valaki más megdug? – kacérkodom vele, noha valójában nekem van még egy pici időre szükségem, hogy feldolgozzam ezt a tényt. Csaba mögém lép, de éppen csak hozzám ér, a mellkasa finoman nekisimul a lapockáimnak, a mancsait viszont csak a vállaimra teszi.
– Ijeszt a koktél? – kérdezi duruzsolva.
– Még sosem kínáltak olyasmivel, amitől megrengetem a földet magam körül.
– Lecsúszott két Vincent is már rövid időn belül, úgyhogy nem ez lenne a legmeredekebb húzásod.
– Szeretem a rumot – kuncogom szinte szégyenlősen.
– Sok más mellett. – Elégedett lehet magával, mert sikerült lerántania a nyeregből engem, ráadásul ágyékát leheletfinoman a hátsómhoz dörgöli. – Kóstolsz, vagy kihagyod ezt a kört? – Ezen agyalok én is. Szívesen, még izgat is, hogy Ati nézne, esetleg kedvet kapna beszállni a játékba, csak az a fránya félelem, hogy elveszíthetem őt... Mit látna? Mit gondolna, ha betekintést nyerne a Csabával folytatott szexuális életembe? Mire kíváncsi, rám, őrá, a kettőnk közt vibráló vágyra, vagy valami teljesen másra? Agyalok, kínoznak ezek a gondolatok, csakhogy a testem hamar válaszol a szám helyett, bátortalanul simul, ösztönösen reagálok a bármixer érintéseire, s mintha csak lassúznánk, szelíd hullámzásra kezdünk. Kezei a mellkasomra és a hasamra csúsznak, a szemeim lecsukódnak, a fejem hátradöntöm a vállára, s mindenhol libabőrös leszek, amint a férfi ajkai a nyakamhoz érnek. Izgatóak lehetünk kívülről, a vágy keltette tánc, két összesimult test látványa mindig erotikus, de nem vagyok biztos benne, hogy ha én nézném így a páromat valakivel, nem dühöt éreznék kellemes bizsergő meleg helyett az ágyékomban. Birtokló vagyok? Lehet, s fogva tartom azokat, akiket szeretek, de annyira...

Csaba maga felé fordít és a számra tapad, amitől elragad az ösztön. Próbálok észnél maradni, szeretném kinyitni a szemem, hogy láthassam Atit, de a tenyerem alatt összehúzódnak az izmok, ahogy a férfi belemarkol a seggembe, majd megemel. Amint az asztalra ültet és leterít rá, szeretnék elfelejteni mindent, de most tudok felpillantani a másik fickóra. Attila kíváncsi, s bármit is gondol, azt én nem tudom megfejteni, főleg, mert emelnem kell a csípőm a nadrágom levételéhez. És én emelem, hiszen olyan vad vágy gyúlt bennem, hogy már most úgy érzem, ha parlagon hagynának, felperzselne a kín. Önző vagyok, ha ennyire önfeledten akarom a szabadságot? Tudom, hogy nem húzhatom ki magam azzal, hogy nem tehetek róla, mégis lezárom ezzel ezt a gondolatot, mert mindent a teljes intenzitásában meg akarok élni. Csaba precíz szerető, felesleges mozdulatok nélkül izgat fel, könnyedén elégíti ki testem kívánságait, néhány csók után, amit a combjaim belső felére intéz, a szájába vesz, közben a keze csípőmről felkúszik felsőtestemre, félretúrja a pólómat, és ujjai közé csippenti a mellbimbómat. Vergődöm az élvezettől, sőt, egyre hevesebben könyörgök érte, míg Csaba ki nem enged az ajkai közül. Felemel az asztallapról, lehúzza rólam a pólómat, majd a karjaiba zárva smárol le. Szédülve csókolom, a haját és izmait markolva keverek a nyelvével, mintha... mintha nem is tudom, minimum ez lenne a túlélésem kulcsa, engedni, hogy megszerezzen, és minél többet elvenni belőle. Mindig ennyire mohó vagyok, amikor vele szexelek? Már a vállán fekve ringatózom a szoba felé, mikor ez eszembe jut. Nem akarom, hogy szükségem legyen Csabára, de ha arra gondolok, hogy eltűnik az életemből, biztos vagyok benne, hogy hiányozna.
– Nem látok túl a ködön – mondom csendesen, egyfajta segélykérés gyanánt.
– Vezetlek, ne aggódj.
– Te látod, mi van előttünk? – kérdezem egy hajszálnyit jobban szorítva meg őt.
– Talán egy kicsit tisztábban nálad.

Letesz a hálószobai ágyra, hogy le tudjon vetkőzni, de csak egy pillanatig figyelem Csabát, aztán a közelemben helyet foglaló Ati felé fordulok. Ugyanazt a kíváncsi és megfejthetetlen arckifejezést látom rajta, de majd... ahogy azt ő is mondta, később megbeszéljük, most kell egy csók, amiből persze repetázni akarok és újabbat kérni. Tenyere az arcomra csúszik ezalatt, az enyém végigkúszik combján, míg merev farka nem kerül a markomba, mert onnan nem mennék tovább. Megpróbálom bevonni Attilát, ha már tényleg tetszik neki a műsor, ám ráfog a kezemre, s ujjain tartva az állam finoman csócsálni kezdi a fülemet. Szelíden és izgatóan utasít vissza, ráadásul Csaba a hátamat csókolva térdel mögém. Felszuszogok, és a testemen megint végigszalad a borzongás. Isteni lenne, ha így lehetnék köztük, de tudom, hogy lehetetlen. Talán később? Majd kiderül, milyen eredménye és visszhangja lesz ennek, aztán elválik, lesz-e ismétlés, egyáltalán értelme lesz-e ilyesmiről fantáziálni, vagy nem. Fogalmam sincs, bánjam-e, ha sosem jön össze ez a hármas, azt hiszem, lenne mit, de hogy hiányozna-e...

Hiányérzetet akkor érzünk, ha már részünk volt valamiben, s az nincs többet, nem? Ha ez így van, alapot képez annak, amiért Csabához ennyire ragaszkodom. Nem bírom elképzelni, hogy ha tényleg szakítanánk, barátok tudnánk maradni. Senkivel sem ment nekem, sokáig a felbukkanó vágy ölte meg a hangulatot, később valahogy nem maradt miről beszélni, idegenné váltunk egymás számára az exekkel. Ezt nem akarom Csabával, őt nem szeretném elveszíteni, asszem, ez próbálom némán leközölni vele, mikor szeretkezünk. Az egy dolog, hogy a testem könyörög a remek dugásért, de a bensőm arra vágyik, hogy a barátom maradjon. És ha jól belegondolok, bár Attila elveszítése, vagy a vele való szakítás viselne meg jobban, miatta lenne nehezebb talpra állni, mégis vele érzem stabilabbnak a kettőnk közt lévő hidat.

Be kellene fejeznem az önellentmondást. Őrjítő, és átláthatatlanná teszi a teret előttem. Már az orromig sem látok a köd sűrűsége miatt, melyet magam teremtettem. Miért kell nekem mindig őrlődni a szerelemben? Egyszerűbb lenne, ha tudnék nyomni egy delete-et, újra tudnám telepíteni a rendszeremet, és kábé elölről tudnám kezdeni az egészet, de a világ nem úgy működik, mint a számítógép számára a tulajdonosa, a körülményeim nem maradnának változatlanok, ha el bírnám felejteni a szerelmet vagy a félelmet, ki tudnám irtani magamból a sóvárgást. Nem akarok kurva lenni. Sosem csináltam nagy ügyet a szexből, de értékes számomra annyira, hogy ne bocsátsam áruba, és magamat is többre becsülöm annál, mint aki lehetnék, ha erre a szintre süllyednék.
– Nem élvezed?
– De. Bocsi, csak beparáztam – suttogom Csabának.
– Még itt van és minket néz – válaszol magabiztosan, s felpillant Atira. Automatikusan én is ezt teszem, mire mind a ketten zavarba jövünk egy kicsit. – Nem gondoltad meg magad a csatlakozást illetően?
– Nem. Jó így – teszi hozzá. A második mondat az, ami megnyugtat, ami elűzi a félelmet belőlem. Olyan ez, mintha azt mondta volna, „minden rendben, csináljátok csak, tetszik”, ám mivel ő sokkal nehezebben indul be, nem elvárható tőle a csatlakozás. Ha neki a látvány elég, akkor nekem, számomra igazából az a fontos, hogy ez ne jelentsen többet annál, mint mikor Csaba lakásán dugok a férfivel. Pont annyit jelent, csupán most rendesen össze vagyok zavarodva, de az majd elmúlik.
– Gyere – kér Csaba, miközben visszahúzódik tőlem, hogy elfekhessen az ágyon, én pedig mozdulok utána, átvetem felette a lábam és a csípőjére ülök, amint elhelyezkedett, mire felül és csókolózni kezdünk. Lassan simogatom a testét, bejárom a hátát, vállait, ám hamar úrrá lesz rajtam a vágy, amitől hevesen markolni kezdem. Persze nem sokáig, mivel ez sokáig nem lesz nekem elég, úgyhogy nyújtózni kezdek az éjjeli szekrény felé, hogy előszedjem belőle az óvszert és a síkosítót. Utóbbit adom a férfinek, a gumit én szabadítom ki a tasakjából és húzom fel neki, aztán már emelkedek is fel, hogy a farkára üljek. – Lassíts! – kér, de képtelen vagyok rá, égetően az ölén akarok ringani, s meglovagolni a kéj hullámait. – Hé, lassíts! – szól rám határozottabban, mivel szinte erőszakosan próbálom rászuszakolni magam a férfiasságára.
– Segíts már! – mordulok fel, mire megmarkolja két kézzel a hátsóm, és széthúzza a partjait egy kicsit, végül a bénázásomat egy határozott lefelé nyomással honorálja, valósággal karóba húz, amitől nem túl erős, de éles fájdalom hasít még a fejembe is. Ebbe most belekönnyeztem, mégis fantasztikusnak tartom az ezt követő érzést, a közös lüktetést.
– Hülye kölyök – suttogja egyszerre megrovóan és elégedetten. – Összecsomagollak, ha nem nyugszol le. Megkapsz mindent, ne aggódj. – Valóban nem lenne okom aggódni, hiszen még sosem hagyott cserben, de csillapíthatatlanul magamban akartam már tudni a farkát. Pont jó volt így, spanolt, mikor Csaba megpróbált visszafogni. – Megvagy?
– Aha. – A választ kiegészítem azzal, hogy élesztgetni kezdem a férfiasságomat, rutinos mozdulatokat végzek rajta, míg teljes pompájára nem töltődik, de már előtte közösen ringani kezdünk az ágyon. A férfi simogat, finoman harapdálja a nyakam és a vállam, míg egyre nagyobb mozdulatokat nem követel tőlünk a szenvedély, mert akkor visszaheveredik, és rendesen alám lök. Kiélvezem, hogy tapicskolhatom, többször is bejárom a testét, néha lehajolok megcsókolni őt, végül eljutunk arra a szintre, amikor már semmi másra nem bírunk odafigyelni, csak az ösztönös kefélésre, Csaba kezei a csípőmre csúsznak, és egymásnak diktálva az ütemet hajszoljuk a beteljesülést.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Liani Hikawa 20 történetét!


  • 1216 szerző
  • 801 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

felnőtt

Rövid leírás / Beharangozó

A szeretetnek többféle formája van, mezei szeretet, ragaszkodó szeretet, szerelmes szeretet, melyek másfajta kapcsolati típushoz rendelhetők hozzá, így hívhatjuk ismeretségnek, barátságnak, testvériségnek, párkapcsolatnak. Minden ember vágyik valamilyen szeretetre, de mindenki másképp próbál meg hozzájutni és nem mindig jár sikerrel. Sőt, vannak, akik képtelenek elfogadni egy bizonyos mérték után a szeretetet, vagy olyanok, akik nem ismerik fel, illetve nem hisznek benne. De ettől a szeretet még létezik, létrejön és tart, amíg tart.

Rövid összefoglaló

"Várjunk csak! Milyen férfivel beszélget Attila?! Egyből nagy lépésekben a konyha felé indulok, majd megtorpanok a meglepetéstől. Valahogy ez a látkép még a képzeleteimben sem bírt megszületni, annyira szürreálisnak tűnt volna. És most is az."

Olvasási idő

22 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Liani Hikawa nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!