Barion Pixel nuuvella

Ethan és Sue Első alkalom a nőgyógyásznál

Életemben nem éreztem magam ennyire kínos szituációban, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztam egy másik személyt. Tisztelem az orvosakat, a tudásukat, teszem, amit mondanak és javasolnak, hogy javuljon az állapotom. Ez az első alkalom, hogy ellenkeztem az orvosnak, amivel kínos helyzetbe hoztam, akadályoztam a munkájának végzését. 

Miután a vérzésem elmúlt, enyhe görcsöket kezdtem érezni. Hol elmúltak, hol visszatértek. Kissé aggasztott, mert nem emlékszem, hogy tapasztaltam volna hasonlót az előtt. Amikor a legutóbb az orvosnál jártam, azt mondta, van egy kis vírusom, szóval lehet, hogy e miatt érzem a hasfájást. Nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, elmúlik. Arra a kérdésre szerettem volna választ kapni, mi szerint a vendégem a szokásosnál hamarabb távozott. Mitől lehet ez? Lehetséges, hogy tényleg a pajzsmirigyemmel van probléma és ez okozta? Ez talán a pulzus problémámra is magyarázattal szolgálhat. A lehetséges válaszok után kutatva, az internetet hívtam segítségül. Találtam is egy oldalt, ami a gyengébb menstruáció kérdését taglalja. Legalább ebédidőben lesz egy kis olvasnivalóm. 

Amit meg tudok, akkor lehet beszélni gyenge vérzésről, ha 1-3 napig tart, illetve, ha a távozó vér mennyisége 20 ml-nél kevesebb. Hmmm! Nem esek bele a 1-3 napig tartó sávba, mivel a negyedik napon is véreztem, elég gyengén, ez is igaz, az ötödik napon pedig a szokásos barna pecsételést tapasztaltam. Szóval immel-ámmal 5 napot mondanék, de tovább olvasom a cikket.

„A rövid menstruáció, illetve a kevés vérzés hátterében leggyakrabban a hormonális fogamzásgátlók állnak. Ilyenkor nincs ok aggodalomra.”

Érthető, hiszen beleavatkoznak a hormonrendszer működésébe, kvázi egy ál-menstruációt alakítanak ki, hiszen ilyenkor nincs peteérés. Bizarr belegondolni, hogyan avatkoznak bele ezek a hormontartalmú szerek a testünk rendszereibe. Nem tervezek a jövőben sem élni az ilyen lehetőségekkel, szóval ez a pont rám nem vonatkozik. 

„A vékonyabb méhnyálkahártya is lehet az okozó. Itt azt is figyelembe kell venni, hány alkalommal szült, hány terhessége volt az illető nőnek, de a fogamzásgátló szedése is vékonyítja a nyálkahártyát.”

Ismét csak nem igaz. Időközben Damien lép be az ajtón, leteszi a kávét az asztalra.

-        Köszönöm! – mosolygok rá.

-        Mit olvasol ennyire? – ül mellém.

-        Próbálok utánajárni, mitől lehetett a szokásosnál rövidebb a vérzésem.

-        Sokat idegeskedtél mostanában, nem lehet, hogy attól?

-        Nem, nem hiszem. Máskor is volt, de ilyen még nem, hogy a negyedik napon alig van valami a betétemen. 

-        Érzel valami furcsát?

-        Görcsölget a hasam, hasonló, mint amikor megjön.

Furcsálló tekintettel néz rám. Nem hibáztatom, én sem értem, mi ez.

-        De a dokim azt mondta legutóbb, kezdődő vírusom van, szóval lehet, hogy csak az. Morog is egy kicsit a hasam.

„Az ovuláció elmaradása által is felléphet gyenge vérzés, illetve el is maradhat az. Gyakori előfordulása során, jelezheti a hormonális betegséget. Hátterében állhat a PCOS, pajzsmirigyzavarok, vagy inzulinrezisztencia is.” – olvasok tovább. 

Oké, a pajzsmirigyzavarok itt már szerepel. Hát, mivel a bugyim nedves és a libidóm még mindig a csúcsón, kizárásos alapon most ovulálhatok. 

„A változó korba való belépés során is gyengülhet a vérzés.”

Nem is olvasom tovább.

„Meglepő, ugyan, de jelezheti a terhességet is.”

Hogy… mi van? Érzem, hogy a vér kifut az arcomból. Az lehetetlen, fizikai képtelenség. Mint azokban a tv műsorokban, ahol a nők nem tudták, hogy terhesek? Hogy lehetséges az, hogy a petesejt beágyazódik a méhbe és ugyanúgy menstruál az illető? Na jó, nem teljesen ugyanúgy, de tapasztal vérzést. Jól van, olvassunk tovább!

„A nem megfelelő táplálkozás is lehet a kiváltó ok.”

Hát, az utóbbi hónapban nem eszek úgy, ahogy szoktam, vagyis nincs étvágyam, nem kívánok úgy semmit, de nem egyoldalúan táplálkozom. Ugyanazt eszem, mint általában, csak nyílván kevesebbet. Annyira belemerülök a cikk olvasásába, hogy észre sem veszem, lejár az ebédidőm. 

Az utolsó előtti pont bogarat ültetett a fülembe. Teljesen ki van zárva, hiszen még rendes behatolás sem volt, még mindig csak próbálkozunk, mivel, szokásomhoz híven nem engedem, mert fáj, mint mindig. Habár az is igaz, hogy óvszer nélkül volt a közelemben… Képtelenség, hogy nagyobb mennyiség került be, pláne az, hogy az úszói a petevezetékembe jutottak, vagy olyan jó az egészségem, hogy hipertermékeny vagyok.

A menstruáció bonyolult, hormonok által irányított folyamat, rendszer, aminek a működésébe, több tényező is beleszólhat. Tucatnyi, általam nem ismert dolog állhat a háttérben, ha a vérzés mennyisége kevesebb, mint szokott lenni. Figyelem magam, mindent rendben találok-e. A görcsölés aggaszt egy kicsit. Megbeszélem magammal, ha a következő időpontig nem jön meg, veszek egy tesztet. 

Csütörtökön esik az eső, hűvösebb lett az idő, ami jól esett a kánikula után. Persze, felvettem Damiennél a pulcsimat és a hosszabb nadrágot, mert fázós vagyok, de most rázott a hideg, mintha hőemelkedésem lenne. A görcsölés elmúlt, helyette a hasam, jobb oldalt kezdett fájni, egyre erősebben. A lázcsillapító használt, a fájdalmat is csillapította, de másnap reggelre ugyanúgy fájt… Az irodában, reggeli közben elmentem a mosdóba, érzem, hogy nedves a bugyim, több nyákot láttam ott, mikor letoltam azt. Elfogott az émelygés. Visszamentem a helyemre, elment az étvágyam. Damien bejön, egy tányért tart a kezében. 

-        Nézd, Carl hozott diós és mákos sütit. – nyújtja felém a tányért.

-        Jól van. – nyugtázom kedvetlenül.

-        Neked hoztam, én a magamét már megettem. – kacsint. 

-        Nem kérek. – felelek nyersen.

-        Mi a baj? – kérdezi gyanakvóan.

-        Elmentem pisilni az előbb és a bugyim tocsogott. – mondom halkan, idegesen.

Meglepett arccal néz rám.

-        Nem lehetsz terhes, az ki van zárva.

-        Tudom… de a hasam is még fáj.

-        Az akkor mástól lehet.

Mellém húzza a széket, leül. 

-        Ha visszamész az orvoshoz, elmondod, mit érzel és, hogy fáj. – simogatja a térdem. 

-        Igen. – sóhajtok.

-        Ez valami más lesz, vagy tapasztaltál mást is?

-        Nem, semmi mást.

A délután folyamán azonban kezdtem rosszabbul érezni magam, egyre jobban szédültem, evés után émelyegtem, a hasfájás pedig nem akart szűnni. Mivel aznap hazamentem, felkerestem a háziorvosomat is, a rendelés végén esek be a váróba. Megméri a vérnyomásomat, a lázamat, miközben a tüneteket sorolom. A hasfájásnál felhúzza a szemöldökét, majd egy poharat nyom a kezembe, vizeletmintának. Ha ebbe a pohárba bele tudok találni, Nobel-díjat adok magamnak. – gondolom, miközben a mosdó felé tartok. Csodák-csodájára sikerül. Mivel a labor bezárt, mire megérkeztem, gyors tesztet végeznek el. Mrs. Parknak adom a poharat, aki belemártja a tesztcsíkot a pisibe, várunk.

-        Dolgozol most? – kérdezi, miközben Mrs. Park a csíkot figyeli.

-        Igen, onnan jövök.

-        Bent laksz a városban? Nem láttalak egy ideje.

-        Igen, a bátyámmal vagyunk egy lakásban, de azt a nyárra kiadtuk, mert külföldön dolgozik, én pedig a barátomnál lakok. De, hétvégére haza szoktam jönni.  

-        A kardiológiai jelentésedet leadtad már?

-        Nem, de itt vannak nálam. – veszem az ölembe a táskát és keresem a papírokat.

Kezébe veszi a zárójelentést és olvasni kezdi. Bólogat. Mindent rendben talál. A szeme Mrs. Park felé kandikál, mit mutat a teszt, aki a leírását nézi. A csíkon már látszanak az elszíneződött négyzetek. A szívem majd kiugrik a helyéről. Mrs. Park átadja a tesztcsíkot és a dobozt is a dokinak. Ráncolja a homlokát. 

-        Igen, van benne egy kis vér. – vizsgálja a csíkot, hozzá pedig a dobozon lévő jelmagyarázatot figyeli. – Felfázásra gyanakszok. 

Hát, az tény, hogy a legutóbbi terepmunkánál a hideg kövön ültünk, mert nem tudtunk volna hol pihenni és a nagy esőben meg is áztam, mert otthon felejtettem az esernyőt. – fut át az agyamon. Van egy kis lázam, a torkom sem szép. – mondja, miközben gépeli a prognózist.

-        Felírok egy antibiotikumot, 2*1 szemet vegyél be, ha a kúra után is van panaszod, gyere vissza!

Egy doboz lázcsillapítót is felír, majd távozok. A patika felé sietek, már zárni készülnek, mikor belépek az ajtón. Ethantől kapok közben üzenetet, az iránt érdeklődik, hogy vagyok? Leírom neki, mi a baj, a tüneteimet, az orvos diagnózisát és a gyógyszer nevét, amit a kezemben tartok. 

„Ultrahangra nem akart véletlenül elküldeni?” – érzek ki némi ingerültséget az üzenetéből.

„Nem volt róla szól” – írom vissza, miközben elindulok hazafelé. 

„Vegyél kamillás fürdőt, hátha segít”

Hmmm, talán van is otthon tea. Végül is, gyulladáscsökkentő, talán segít.

„Sajnálom, hogy nem vagy jól, gyógyulj meg hamar!!!”

„Köszönöm, azon leszek!”

Damient hívom, miközben hazafelé sétálok. Aggódást hallok ki a hangjából.

-        A hasadra mit mondott?

-        Szerinte a felfázás miatt van.

-        Jól van. Szedd a gyógyszert és pihenj! Hívj, ha van valami!

-        Persze, mindenképp.

-        Most hol vagy?

-        A gyógyszertárból jövök, kiváltottam az antibiotikumot. 

-        Menj haza és pihenj le!

-        Tudod, hogy le fogok, pocsékul vagyok! – válaszolom kissé morcosan.

-        Tudom, csak féltelek. Hívj, ha van valami, befejezem a vacsorát.

-        Foglak, puszillak!

-        Én is téged, szeretlek!

-        Én is szeretlek!

Szigorúan pihenésre vagyok ítélve. Nincs is kedvem semmihez, gyenge vagyok, ráz a hideg, nem kelek ki az ágyból. Egész hétvégén lázam van, de a hasfájásom valamivel jobb. Kipróbálom a kamillás fürdőt is. Mivel szárított kamilla nincs otthon, a filteres megoldást választom, vagyis a meleg vízbe beleteszem az összeset, ami a dobozban van. Várok, amíg ázik. Hát, a kád elég szűk, szó szerint úgy kell belehajtogatnom magam. Egészen jól esik. Magam mellé veszek egy könyvet, élvezem a meleg vizet és a finom kamilla illatot. 

Hétfő reggel még mindig nem vagyok jól, hívom Damient és a főnököt, hogy a betegség miatt nem tudok menni. Nem beszélünk az nap sokat, pár mondat a munkáról. Megbeszéljük, hogy másnap ő fog hívni, ami annyit tesz, nem biztos, hogy felhív. Így is lett, nem csörgött a telefonom, biztos nem akar beszélni velem… A hasfájásom erősödik, súrolva az elviselhetetlenség határát. Folyamatosan sírok, mert nem tudom, mi okozza a bajt. Aggódok, alig várom, hogy reggel elmehessek az orvoshoz. Szokásos módon üzenetet írok Damiennek, de választ ezúttal sem kapok rá…

Az elsők között érek be a váróba, Ethan ír üzenetet, miközben a telefonomat nyomkodom. Az iránt érdeklődik, jobban vagyok-e. Nagyot sóhajtok.

„Jobban, köszönöm, de a hasfájás nem múlik, tegnap óta erősebb. Épp az orvosnál várok a soromra” – válaszolok. 

„Sajnálom, remélem azért ultrahangra elküld”

Nincsenek sokan előttem, az ötödik vagyok a sorban, mégis legalább egy órát ülök a váróban. Miután bekerülök, elmondom az orvosnak a panaszomat. Elgondolkodva néz maga elé.

-        Menj el laborba, vizeletvizsgálatra. – írja meg a papírt.

Döbbenten nézek rá.

-        Ennyi? – kérdezem kiborultan. – Fájdalmam van és, nem tudom, miért? Meg sem vizsgál?

-        Ki mondta, hogy nem foglak? – mosolyog. – De látni szeretnék egy rendes vizeletvizsgálatot.

-        Aminek csak egy hét múlva lesz eredménye.

-        Öt perc alatt meg van. – nyújtja felém a papírt. – Ne aggódj! Megtaláljuk a baj forrását. 

-        Köszönöm.

-        Nem kell sorszámot húzni, ha végeztél, kopogj be! – mondja Mrs. Park, miközben felállok.

Lesietek a mélyföldszintre, szabályosan robogok a folyosón a laborig. Vannak előttem, de gyorsan megy a sor. A laboráns kezébe adom a papírt, ahogy beérek. Mázli, hogy pisilnem kell. 

-        Sürgős? – kérdezi a laboros srác.

-        Vissza kell vinnem a doktor úrnak.

-        Ha beadod a mintát, egy perc és kész vagyok. – nyújtja felém a poharat.

Elsietek a legközelebbi mosdóba. Persze, hogy most kezd szégyenlős lenni a hólyagom, alig tudok pisilni. 

A poharat beadom a laborba, pár perc múlva nyílik ismét az ajtó.

-        Itt van, minden negatív. – nyújt felém egy papírt.

-        Köszönöm. – elveszem és sietek vissza az orvoshoz.

Ez megint csak nem jó…

Az orvos ismét elgondolkodva néz maga elé. 

-        Milyen a székleted?

-        Hát, tegnap laza volt, de előtte inkább kemény.

-        A ciklusod rendszeres?

-        Igen.

-        Milyen a vérzésed?

-        Az első két napban erős, erősen, vagy közepesen erősen görcsölök, a harmadik naptól már enyhül.

-        Hány napos.

-        5-6.

-        Hány napos a ciklusod?

-        24-25.

Döbbenten néz rám.

-        Az kevés.

-        Tudom. – sóhajtok.

Kéri, hogy feküdjek le a vizsgáló ágyra, vizsgálni kezdi a hasamat. Először bal oldalt, a medencémnél, majd felfelé halad, a köldököm irányába. Azon a nyomáson kívül, amit a kezével fejt ki, nem érzek fájdalmat, majd jobb oldalt folytatja, ugyanebben a sorrendben. A medencecsontomtól lejjebb haladva, fájdalmasan nyögök fel. 

-        Itt fáj?

-        Igen. – mondom halkan.

Tovább vizsgálódik, a testem megfeszül, a szemem sarkában könnyeket érzek. 

-        Ahogy sejtettem. – mondja. – A petefészked lesz az, lehetséges, hogy gyulladásban van.

Feláll, megmossa a kezét és beutalót ír a Központi Kórház nőgyógyászatára.

-        Javasolja, hogy dolgozzak?

-        Maradj otthon! Pihenj inkább!

Kiborulva lépek ki a rendelőből. Ethan közben írja, mondjam majd, mit mondott az orvos. A sírás kerülget. Nem csak a betegség miatt, hanem a munka miatt is… 

„Elhiszem, hogy megvisel, de remélem, hogy nem találnak nagy bajt. Én is aggódok”

Anya szemei elkerekednek, amint közlöm az orvos lehetséges diagnózisát. Azonnal hívom a telefonszámot, amit az orvos megadott.

-        Klinika, Nőgyógyászati Osztály. – szól egy nő a telefonba.

-        Jó napot, Sue Taylor vagyok. Vizsgálatra szeretnék időpontot kérni.

-        Rendben, azonnal nézem. Jövő csütörtökre tudok időpontot adni, Dr. Johnsonhoz. 

Tökéletes! De, aztán beugrik, akkorra jön meg.

-        Sajnos, akkora jön meg a vérzésem, nem tudom, hogy így…

-        Akkor nem fogja tudni magát megvizsgálni. – vág közbe. – A Willoh Memorialban próbálkozzon!

-         Más időpont nincs esetleg?

-        A következőt egy hónap múlva tudom adni.

Tátott szájjal nézek az előttem lévő füzetre, amire az imént elhangzottakat írtam fel. A nő elköszön és rám teszi a telefont. Most mit csináljak? Felmegyek a kórház honlapjára, hogy az orvosokat és azok betegfogadását nézem, mikor Ethan újra ír.

„Nem kaptam időpontot a kórházban”

„Magánba nem szeretnél menni? Az itteni nőgyógyásznak van magán praxisa is”

Hosszan írja az üzenetet.

„Dr. Luke Wilson. Próbáld meg felhívni! Rendes és nagyon jó szakember”

Leírja a telefonszámot. Nem érdekel, hogy magán, hogy fizetnem kell érte, a lényeg, hogy megvizsgáljon. Idegesen ütöm be a számot, sokára cseng ki.

-        Luke Wilson. – szól bele a telefonba.

-        Jó napot, Sue Taylor vagyok. Időpontot szeretnék kérni Önhöz.

-        Értem. Ö… most pénteken, három órakor megfelel?

-        Tökéletes!

-        A Kingson Street 19. alatt van a rendelő, a plázával szembeni árkádok mögött.

-        Köszönöm szépen!

-        Akkor várom! Viszonthallásra!

Nagyot sóhajtok, ez is meg van.
Nem akarom Damient zavarni, ezért délben hívom fel, mikor ebédel. Idegesen nézem a nevét, mielőtt benyomom a hívás gombot. Szeretne egyáltalán beszélni velem?

-        Igen? – szól a telefonba.

-        Szia! Ebédelsz?

-        Épp a konyha felé indulok. – kuncog. – Mi a helyzet, kincsem.

-        Visszamentem az orvoshoz, mert a hasam jobban fáj. – kezdem. – Megvizsgált és, szerinte a petefészkemmel lehet baj.

-        Micsoda? – kérdezi döbbenten. – Be van gyulladva, vagy más a baj?

-        Lehet, hogy gyulladás, nem tudom.

-        De szedted rendesen a gyógyszert.

-        Igen és jobban is vagyok, de a fájdalom nem múlik. Vagyis, fel lehettem fázva, arra pedig használt, mert a vizeletvizsgálat negatív lett. Lehet, hogy a felfázás ráhúzódott oda és súlyosabb lett.

-        Gondolom, akkor mész nőgyógyászhoz.

-        Pénteken. Nem régen hívtam fel az orvost, magán, mert a Klinikán nem tudnak időpontot adni.

-        Kísérjelek el?

-        Hát, anyával megyek, mert akkor elintézzük a bevásárlást is.

-        Jól van! Este hívlak, jó étvágyat!

-        Köszönöm, neked is!

-        Szeretlek!

-        Én is szeretlek!

Délután hív fel legközelebb, miszerint a főnök érdeklődik, hogy vagyok és, mikor tudok dolgozni menni. Erre a kérdésre, jelen pillanatban csak azt tudom válaszolni, ezen a héten biztosan nem. Pénteken majd kiderül, mit mond az orvos, azután tudok csak biztosan válaszolni. Persze, ő is gondolta, hogy csak pénteken fog kiderülni, megértette. Sokszor felhív, érdeklődik, hogy érzem magam. Hallom az aggódást a hangján, valahányszor beszélünk. A kiborulásomat követően nyugodtabb vagyok, legalább tudom, mi okozhatja a bajt és nem tapogatózok teljesen a sötétben. Már csak abban reménykedek, hogy nem súlyos az a baj.

Hát, illő lenne elmenni egy nőgyógyászati vizsgálatra, szégyellem is magam, hogy eddig nem tettem eleget ennek. Valahányszor elképzeltem a vizsgálatot, a folyamatot, ahogy abban a székben ülök, a lábaim fent vannak, az orvos pedig közöttük vizsgálódik… Kirázott a hideg, görcsösen húztam össze magam.

Telnek a napok, a péntek pedig elérkezett. Utána néztem a vizsgálat folyamatának, százszor elismételtem magamban, mit fogok mondani a ciklusomról, a vérzésről, a páromról, a szexről, stb. Anya kísér el, hogy a bevásárlást is meg tudjuk oldani. Lezuhanyozok, tiszta bugyit veszek és felöltözök. Az új, fehér virágos nyári ruhámat veszem fel, hogy a vizsgálat során csak a bugyit keljen levenni. Amikor anya hazaér, már sminkelem magam. Eszik egy kicsit, lezuhanyozik és iszik egy csésze kávét. Apa még dolgozik, szóval ketten megyünk. A papírokat összerakom egy mappába, hátha szükség lesz rájuk. A beutalót is berakom, mert az orvosom oda írta a vizsgálat okát. 

Beszállunk a kocsiba és elindulunk.

Idegesnek nem mondanám magam, a rettegés jobb kifejezés. 

-        Én is mindig ideges voltam a vizsgálatok miatt. – mondja anya, miközben kifordulunk az utcára. – Csak lazíts és végy mély levegőt!

Zenét hallgatok, hogy valamennyire eltereljem a gondolataimat. A pláza parkolójában állunk meg, úgyis a hipermarketben vásárolunk be. A házszámot megtaláljuk, az árkádok mögött több épületet látunk. Ügyvédek, tanácsadók, fogorvosok neveit látjuk kiírva. A nőgyógyász rendelője az utolsó ajtó mögött van. Kis váróterembe lépünk, ami egyáltalán nem sugározza magából, hogy egy rendelőben volnánk. A kis asztalon magazinok vannak, a sarokban pedig virágok.

-        A papírokat vidd csak be! A táskát hagyd itt! – mondja anya. 

-        De a pénztárcámat is be kell vinnem.

-         Ez is igaz.

Egy nő lép ki az ajtón, az orvos kíséri ki őt. Az 50-es éveinek elején jár, ránézésre. Haja hosszabb, barna, de őszbe hajlik már, arcát borosta borítja. Szemüveget visel. Kéri, menjek be! Kezet nyújtok neki, bemutatkozunk egymásnak.

-        Foglaljon helyet!

-        Köszönöm!

A nevemet kéri, amit gyorsan beír a laptopjába.

-        Miben tudok segíteni?

-        A házi orvosom kérte, hogy keressek fel egy szakembert, mivel jobb oldalt fáj a hasam és nem akar szűnni. 

Nagyobbra nyílnak a szemei, mintha azt kérdezné, vajon mi lehet a baj?

-        A petefészekre, illetve a méhkürtre gyanakszik, hogy ott lehet a probléma. 

-        Elképzelhető, hogy gyulladás áll fenn. Jól értettem, hogy akkor most jár először vizsgálaton?

-        Igen, ez az első alkalom.

-        Ó, hát megtisztelő, hogy hozzám látogatott el először vizsgálatra. – mosolyog.  – Szeretném megvizsgálni, vennék mintát is a citológiai vizsgálathoz, utána pedig ultrahanggal is megnézném, ahol a fájdalmat érzi.

-        Rendben van.

Pár adat bediktálása után kéri, hogy menjek a paraván mögé, csak a bugyit kell levennem. Maga a rendelő egyáltalán nem egy steril, rideg környezetet mutat, sokkal kellemesebb a légkör, oldottabb, barátságosabb. Nem vagyok zavarban, vagy érzem magam kellemetlenül, csak az furcsa, hogy bugyi nélkül állok a szoba közepén. A tekintetem a szék felé irányul, az ultrahang készülék felé, amit eddig csak filmeken láttam. A széket lefújja fertőtlenítő szerrel, letörli és beleülök. Segít a lábamat a kengyelbe tenni, mivel nem tudom, hogy ahova a bokámat tenném, oda valójában a szandálom kerül. Hátradönti, eszközt keres. Azt hittem, nagyobb terpeszbe kell raknom a lábaimat, de sokkal kisebbe kerülnek, egészen kényelmes. Az orvos kilép az ajtón, sietve csukja be. Komikus pillanat, hogy széttett lábakkal, bugyi nélkül vagyok ott, de nincs most nevethetnékem. Az orvos hamarosan visszatér, egy nagy dobozzal a kezében.

-        Elnézést kérek, most fogyok ki az eszközökből.

-        Semmi probléma.

A ruhát időközben a vénuszdombomra terítettem. Nem is tudom, miért. Kellemetlenül nem éreztem magam, zavarban nem voltam, talán csak a megszokás, hogy takarjam magam. Felhúz egy kesztyűt, a kacsát leöblíti egy kis vízzel és a lábaim felé közelít. Nem kell azt ilyenkor egy kis síkosítóval bekenni? Talán, rosszul képzeltem el.

-        Lazítson! – kéri.

Ahogy a hüvelyem bejáratához ér és az eszköz beljebb hatol, ugyanaz a feszítő, éles fájdalom hasít belém. 

-        Lazítson! – ismétli.

Próbálok, de nem megy! Görcsben vagyok.

-        Így nem tudom megvizsgálni. – hallok türelmetlenséget a hangján.

-        Sajnálom, de fáj. – csuklik el a hangom.

A próbálkozást feladja, mivel nem tudok lazítani, hiába veszek mély levegőket, ahogy oda közelít, ismét görcsbe rándulok, idegesen dobja be a műanyag kacsát a kukába. Az ujjával próbálkozik, már amennyire engedem, de a térdeim próbálnak összezáródni, már fájnak a megfeszítéstől. 

-        Volt már férfival?

-        Hát, a párommal próbálkozunk. A hangsúly a próbálkozáson van. – felelem szipogva.

Nagyot sóhajt, megsimogatja a térdem, miközben feláll.

-        Kisasszony, ön még szűz.

Hogy…. mi van?

-        A szűzhártya teljesen ép, elég feszes, ezért a hüvelye is nagyon szűk. Az ujjamat is nehezen fogadta be, akkor gondolja el, ha egy… - keresi a megfelelő szót. - … egy fütykösről volna szó.

Sűrűn kérek elnézést a kellemetlenségért, a viselkedésemért, hogy akadályoztam a munkáját. Ő kér bocsánatot, hogy kellemetlenséget okozott. Simogatja a térdemet, hogy megnyugtasson.

-        Kellően rá van készülve az aktusra, megfelelő az előjáték?

-        Még síkosítót is használunk és így is fájdalmat érzek.

A kenetet nagy nehezen leveszi, majd bekapcsolja az ultrahangos készüléket.

-        Ez nem lesz olyan kellemetlen. – mondja, miközben a gélt a hasamra nyomja, majd mozgatni kezdi az eszközt. Nagyon furcsa érzés, vagy pillanat volt, hogy ilyen vizsgálatot végeznek rajtam. – Lássuk csak, hol van a méhe? Á, itt is van, látja? – mutatja a képernyőn. – Normális, egészséges. Ha, pedig erre megyünk… - indul jobb oldalra, a fájdalom irányába. -… akkor a petefészket látjuk, itt pedig a petevezetéket. – tanulmányozni kezdi a képet. – Itt is minden rendben van.

Ad egy kendőt, hogy a gélt letöröljem, addig ő is letisztítja az eszközt. Felöltözhetek.

-        Mindent rendben találok, ön egészséges! A fájdalmat valószínűleg a tüszőrepedés okozhatta. A héten várható a vérzése. – nézi a laptop képernyőjét.

-        Így van.

-        Akkor nem régen ovulált.

-        Ilyen fájdalmat nem tapasztaltam ez előtt és egy kicsit megijedtem. 

-        A szakirodalom középidős fájdalomként írja le, ami az ovuláció időszakában érezhető, enyhe görcsök formájában is jelentkezhet, de az élesedő fájdalom sem ritka.

-        Hát, az elején tényleg tapasztaltam görcsöket.

-        A citológiai eredmény kapcsán majd felhívom. 

-        Köszönöm.

-        Próbálkozni kell. – mondja megnyugtatóan.

Erőltetetten mosolygok, nagyot sóhajtok.

-        Meg tudja ezt beszélni a partnerével?

-        Természetesen, megértő ezzel a témával kapcsolatban. 

-        Tudja, a műtéti lehetőség sincs kizárva, amikor két bemetszést végeznek a szűzhártya oldalain. – mutatja a kezével.

-        Értem.

-        A Központi Klinika, Szülészeti Osztályán végzik el, altatásban, 15-20 perc mindössze a beavatkozás, de velem is konzultálhat ezzel kapcsolatban.

-        Köszönöm szépen és elnézést kérek a viselkedésemért.

-        Nem kell szabadkoznia, remélem nem okoztam kellemetlenséget.

-        Csak a szokásos. – sóhajtok.

Csak a citológiai vizsgálatot kell kifizetnem, az ajtóhoz kísér, ahol még egyszer kezet fogok vele és távozok. A táskámat felkapom, meg sem várom anyát, kiviharzok az ajtón.

-        Mi a baj? – fut utánam. – Mit mondott?

-        Minden oké, minden normális, egészségesebb nem is lehetnék, csak nem szeretem a szégyent. – válaszolom morcosan. 

Nem az utcán akarok erről beszélni. Felírtam magamnak egy listát, mit vegyek a hétvégére, de jelen pillanatban semmit sem akarok jobban, mint hazamenni. Csak a macskatápra tudok fókuszálni, mert elfogyott. El sem tudom mondani, mit érzek. Iszonyatosan szégyellem magam, hogy így viselkedtem. A szokásosan érzett bűntudat most elviselhetetlenül üvölt a fejemben. Hogy lehetek ilyen?

Nem beszélek anyával, zombi módjára megyek utána a boltban, mintha elhagyta volna az erő a testemet. Otthon a szobámba rohanok, hogy Damient hívjam, de egyelőre csak a könnyeim folynak. Anya kérdezi, mi a baj? Kifakad belőlem, mennyire kellemetlenül érzem magam, amiért fájdalmat éreztem és ellenkeztem az orvosnak, mert a szűzhártyám miatt túl szűk a hüvelyem. Megnyugtat, hogy nem ez a világ vége és nem kell e miatt kellemetlenül éreznem magam. Nem hatnak rám a szavai, mert hónapok óta ezt a fájdalmat érzem, minden egyes próbálkozásnál és kezd elegem lenni. Hogy is lenne kedvem az egészhez, ha minden alkalommal csak fájdalmat érzek? Legalább a forrását megtudtam. Felhívom Damient, hogy beszámoljak neki a fejleményekről.

-        Halló! – szól a telefonba.

-        Szia! – mondom kedvetlen hangon.

-        Végeztél?

-        Igen, már itthon vagyok.

-        Mit mondott? Mi volt?

-        Minden normális, ultrahanggal is megvizsgált, nem talált semmit.

-        Hála az égnek! Akkor mi okozta a hasfájást?

-        Szerinte csak a tüszőrepedés miatt van.

Hallom a kérdőjeleket a fejében, mert némán hallgat.

-        Elmagyarázom majd.

-        Az lesz a legjobb.

-        Nem engedtem magam megvizsgálni, mert fájt.

-        Gondoltam, hogy nem engeded. – kuncog.

-        Ne nevess! Tudod, milyen megalázó volt?– förmedek rá, pityeregni kezdek. – Tudod, mit mondott még?

-        Mit?

-        Még szűz vagyok.

Csend, hosszú másodpercekig.

-        Lehetetlen. – szólal meg döbbenten.

-        Pedig ezt mondta.

-        Jól van, megbeszéljük ezt még, jó? Nyugodj meg!

-        Próbálok!

-        Nyugodj meg, pihenj egyet! Leteszem, jó? Befejezem a mosást. Ha van valami, hívj!

-        Jól van, szia!

Nem is szeretnék többet beszélni vele, magam akarok lenni. Anya mamához siet, apa még dolgozik, egyedül maradok. Kitör belőlem a sírás, nem tudom, zokogtam-e így valaha. Vajon csak a PMS segít rá, mert amúgy is rossz kedvem van, vagy ennyire eltört bennem valami? Elviselhetetlen érzés gyötör. Én, aki minden orvos szavát szentírásként tartom be, ellentmondtam, akadályoztam a munkáját és a kínos helyzetbe hoztam. Nagyon szégyellem magam. Csak zokogok és zokogok.

-        Hogy hozhattam ilyen helyzetbe? – sírok. – Miért van az, hogy mindenért háromszor olyan keményen kell dolgoznom, mint másoknak? 

Majdnem egy órán keresztül sírok, amit a Queen és két pohár Pinot blanc-Riesling cuvée is csak minimálisan csillapít. 

Mivel az orvos egy szóval sem mondta, hogy nem dolgozhatok, hétfőn nagy erővel robogok be az irodába. A kedvem továbbra is pocsék, Damienen kívül nem beszélek senkivel. Az ebédemet is a szobámban fogyasztom el, miközben Youtube videókat nézek, de aztán Damien csatlakozik, becsukja az ajtót.

-        Nincs jó kedved.

-        Hát, nincs. – forgok ide-oda a székkel. 

-        Ne érezd magad rosszul! Ne hagyd magad! Ha valami nem jó, nem szabad hagyni. – ül le mellém.

-        Akadályoztam a munkáját. Én, aki minden szabályt betart.

-        Tudja, mi okozta a fájdalmat, nem okoztál ezzel bajt. Túlaggódsz mindent.

-        Ja. – jegyzem meg idegesen. -  Szóval, még ép a szűzhártyám. – váltok egy érzékenyebb témára.

-        Nem értem, hogyan? – jegyzi meg.

-        Azt mondta, műtéttel megoldható.

Elkezdi enni az ebédjét, kíváncsian néz rám.

-        Mi a véleményed róla? 

-        Elgondolkodtam rajta és erősen fontolgatom. Mióta próbálkozunk? – nagyot sóhajtok. - Ha az orvossal szemben is így viselkedek, az nagyon nem jó jel. De mit tudok csinálni, ha fáj és kellemetlen?

-        Ezt neked kell eldönteni, letisztázni a fejedben.

-        Mit tisztázzak le a fejemben? Ezt most úgy lehet értelmezni, mintha direkt kitalálnék valamit, mintha a probléma csak a fejemben volna. Fizikai fájdalmat érzek és, ha nem érezném, szerintem engedném, hogy azt csinálj, amit akarsz. – válaszolok dühösen. – Csak eddig ezerszer mondtam el.

-        Tudom, de nekem is fogy a türelmem.

Nem válaszolok semmit, csak idegesen lecsapom a villát. A szokásos mondat, újabb késszúrás, újabb forrása a bűntudatnak. Látja, hogy nincs jó kedvem, visszamegy a helyére. Nem is találkozunk addig, míg a munkaidő véget nem ér.

Ez is csak egy orvosi vizsgálat, de fontos és nem elhanyagolható egy nő számára. Lehet, hogy ezért emeltem ekkora piedesztálra. Vigyázni szeretnék a kis virágomra, hogy minden rendben legyen, mint a nőiességem zálogára. Mert vigyázni kell erre a kincsre! Nem azt mondom, hogy olyan rossz lett volna az első alkalom, hogy többet nem megyek vizsgálatra. Kellemetlenségre számítottam, persze, mégis csak ez volt az első alkalom, de nem ilyen értelemben. 

Az orvos megértésének köszönhetően némi pozitív élményben lehetett részem, de nem mondhatom el azt, mint a többi, első vizsgálaton átesett nő: nem fizikai értelemben volt kellemetlen, sokkal inkább lelkiekben. Sokkal inkább magam miatt.

Vége.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Lisbeth Field 5 történetét!


  • 1200 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Lisbeth Field

Ethan és Sue Első alkalom a nőgyógyásznál

Műfaj

felnőtt

Rövid leírás / Beharangozó

A papírokat összerakom egy mappába, hátha szükség lesz rájuk. A beutalót is berakom, mert az orvosom oda írta a vizsgálat okát. 
Beszállunk a kocsiba és elindulunk.
Idegesnek nem mondanám magam, a rettegés jobb kifejezés.
Zenét hallgatok, hogy valamennyire eltereljem a gondolataimat. A pláza parkolójában állunk meg, úgyis a hipermarketben vásárolunk be. A házszámot megtaláljuk, az árkádok mögött több épületet látunk. Ügyvédek, tanácsadók, fogorvosok neveit látjuk kiírva. A nőgyógyász rendelője az utolsó ajtó mögött van. Kis váróterembe lépünk, ami egyáltalán nem sugározza magából, hogy egy rendelőben volnánk. A kis asztalon magazinok vannak, a sarokban pedig virágok.
Egy nő lép ki az ajtón, az orvos kíséri ki őt. Az 50-es éveinek elején jár, ránézésre. Haja hosszabb, barna, de őszbe hajlik már, arcát borosta borítja. Szemüveget visel. Kéri, menjek be! Kezet nyújtok neki, bemutatkozunk egymásnak.

Rövid összefoglaló

Sue aggodalmai, úgy látszik nem akarnak csillapodni. Érzi, hogy valami nincs rendben a testében, valami mást, eddig, számára ismeretlen dolgot tapasztal. Az orvos szerencsére, megnyugtatja, azonban egy olyan dologra derül fény, amire sohasem gondolt volna....

Olvasási idő

25 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Lisbeth Field nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!