Barion Pixel nuuvella

Novella a másnaposságról

Norbi még ki sem nyitotta a szemét, de már tudta hogy ez a nap már el van cseszve. Ahogy tudatára ébredt, a fájdalom csillagszórója csiklandozta halántékát, de hogy elméje fényesebb is lett tőle?
Kurvára nem.
Nyelt egyet, amitől úgy érezte az egész nyelőcsöve smirgli papírral lenne kibélelve, ráadásul a durva szemcséssel! Furcsa, kesernyés íz lepte el száját, amitől az idegei egyből azt a parancsot adták a gyomornak, hogy dobjon egy szaltót.
Norbi a hadművelettől öklendezni kezdett, teste önkéntelenül is megfeszült, kétségbeesve keresett egy szemetest, egy lavórt, egy kádat, egy gyerekmedencét, bármit, amibe kiürítheti tartalmát. Tekintetével elkapott egy nagyméretű IKEA-s táskát, kinyitotta és már ömlött is az áldás. Csak keserű gyomorsavtól és némi víztől szabadult meg. Ellepte a hideg veríték, és megkönnyebbülve rogyott az ágyra. A táskát óvatosan az ágynak döntötte.
Valami furcsa súly húzta le a fejét. Azt hitte csak a fáradság sújtja, de ujjbegyeivel végigsimított homlokán. Egy szabályos téglalap alakú dudort tapintott ki. Mindkét kezével kutatni kezdett a fején.
„Nem kell ide GO-PRO gec!” – ez a mondat villámcsapásként hasított már amúgy is széthasított fejébe.
A telefonját ráragasztották a homlokára, csak hogy az estéből ne vesszen el semmi.
– Miért csináltam én ilyet? – kérdezte suttogva az áporodott szobájától, de az nem válaszolt, megvolt neki a maga baja.
Bárki is tette rá, rohadt alapos volt, vagy három réteg ragasztószalag fogta a telefon. Kést, ollót nem mert használni, aztán rájött hogy nem is kell. Az izzadságtól megenyhült az anyag, egyik ujját a réteg alá be tudta dugni és végig haladva visszafejtette a ragasztót.
Aztán eljutott a halántékához, kezei megálltak.
– Bassza meg – nyögte. A hajának búcsút inthetett.
Visszatért a homlokához, és ott nyújtotta a ragasztót, hogy ki tudja bújtatni a telefont onnan. Talán a tükör előtt egyszerűbb lenne, de nem akart találkozni a szüleivel, és nem akart magából sem teljesen kiábrándulni. Izzadság csorgott le a hátán.
Tízpercnyi tökörészés után végre sikerült.
A telefon ki volt kapcsolva. Remélem, nem vett fel sok faszságot, gondolta. Előkereste a töltőt, és várt. Amíg a telefon nem tért magához, felhúzta a redőnyt és kinyitotta az ablakot. A hűs novemberi szél fürgén körbenézett a szobában, és Norbi érezte hogy a szoba alkoholpáratartalma folyamatosan halad a nulla felé.
– Csoda hogy nem fulladtam meg – mondta.
A telefon pittyent egyet, Norbi elmarta, elindította a legutolsó videót.
A videón egy vécé volt látható, amint éppen belepisil.
Megnézett egy másikat is, ahol már tolja magába a hubertust és a jagert. Elmosódott alakok jöttek-mentek a felvételen, többen csak úgy bemutattak Norbinak, pontosabban a fejére rakott telefonjának. Meg persze jól kirögöhögték.
A szégyenérzet cunamiként tört rá. Halványan derengett neki, hogy ezen az öt éves osztálytalálkozón ő volt a fő vesztes. Mindenkinek jó állása volt, vagy vállalkozóként töltötte mindennapjait, míg más kényelmes irodista állásban dolgozott.
Norbi meg csak egy soron dolgozó volt.
„Valakinek azt is kell csinálni” – mondta tegnap Vili. Bálint Vilmos volt az osztályelső. Első volt tanulmányi eredményekben, na meg a lenézésben. Olyan magas lovon ült, hogy onnan csak kettes létrával lehet leszállni.
Az érettségi után ment a gyárba Norbi, és gondolta, hogy majd ha kicsit megszedi magát, akkor megy nyelvvizsgázni, meg egy jó kis szakmát kitanulni. De a terv csak terv maradt. Annyit tervezett, hogy öt év alatt nem haladt semerre. Szép kis öt éves terv, gondolta tegnap Norbi, még józanul.
Hát ezért karmolt be ennyire!
Az este emlékeit törött üvegszilánkonként csipegette fel, ahogy tisztult az elméje, és nézte vissza a felvételeket. Nem egy emlék megvágta.
Igen, az itallal akart bizonyítani, hogy ő is számít valamit. Hogy ugyanolyan jól bírja a szeszt, mint a középsuliban.
– „Norbikám, kérlek szedd össze magad” – ezt az osztályfőnök mondta a videóban. Mély dörmögő hangját nem, csak a haját veszítette el mostanra Müller tanár úr.
– Ú, még a városba is kimentünk, bakker… – mondta Norbi, és olyat tüsszentett, még a lábujja is belezsibbadt.
A felvétel szerint több szobrot is megrontottak, pár volt osztálytársával vágták partiba őket.
Legalább nem csak én voltam hülye, gondolta.
Lányokat szólítottak le, több bokorba is beestek, néha csak úgy heccből, de máskor komolyan. Komolyan belelökték a másikat.
Norbi felnézett telefonjáról, és tekintete a sáros tornacipőjére tévedt. Az meg szemrehányóan nézett vissza rá.
– „Ha-hallod gecc – csuklás hang, Ádámé lehetett, Norbi volt padtársa –, töpzör kéne osztálytalálkozni. Úgy hiányoztatok srá-srác blöööeeeüh – mondata hányásba torkollott, amit a kamera premierplán rögzített.
Ekkor vette észre a sár mellett a hányás foltokat is cipőjén Norbi.
Huligánok és rendőrök elől is futottak, ami megmagyarázza az izomlázat lábában. Na meg hogy mit keres a szobájában egy behajtani tilos tábla, aminek épphogy a széle látszódott ki az ágy alól.
A mumus legalább így nem jöhetett be, gondolta Norbi amikor kihúzta az ágy alól.
Eszméletlen szomjúság tört rá. A videót megállította.
Dél múlt hat perccel.
Anyámék köbö most vannak túl a húslevesen. A gondolattól korgott a gyomra, de nem akart még enni. Még nem volt elég biztonságos. Örült, ha a víz megmarad abban a viszontagságos környezetben, amit Norbi gyomrának hívnak.
A feladatok hirtelen nagyon elszaporodtak. Elhagyni a szobát, rendbe tenni a cipőjét, inni valamit, aztán azt kihányni, a kicseszett tábláról meg a ragasztószalagról a fején nem is beszélve. Emellett a másnaposság miatt csak egy benyugtatózott lajhár tempójával volt képes mozogni. A fejében állandó sípolást hallott, szinte érezte agysejtjei gyászolását társaikért, akik tegnap elestek a csatában. Esélyük sem volt védekezni.
Eszébe jutott az öt másodperces szabály. Ha öt másodpercen belül nem kezded el azt, amit terveztél, akkor abból csak halogatás lesz.
Nagy levegőt vett, és kinyitotta az ajtót. Kanál csapódását hallotta tányérokon, beszédmoraj lebegett Norbi felé. A szobája az előszobába torkollott, ami az ebédlőbe vezetett, és utána következett a fürdőszoba. Mindig is utálta ennek a háznak az elrendezését. Most úgy érezte, mint aki egyik árokból a másikba ugrik át, még mielőtt az ellenség leszedné.
A francba is, huszonhárom éves, csak megbirkózik a feladattal; szembenézni a szüleivel.
A fiú kinyitotta az ebédlő ajtaját, a húsleves illata mellbe vágta.
– Itt van a varázsló – mondta az apja, miközben a pulykanyakat szívta.
Az anyja vádlón nézett rá, előtte tiszta tányér árválkodott.
– Kitakarítottam utánad a fürdőt – kezdte, és beletúrt őszülő hajába. – De azóta sem bírok enni. Kurva sokkal jössz Norbikám.
– Me-mennyire volt súlyos? – kérdezte Norbi, és tálcát keresett amit pajzsként maga elé emelhet, ha az anyja hozzávágná a leveses fazekat.
Mire az anyja megszólalt volna, az apa vágott közbe. – Eddig mennyit adtál le a háztartásba?
Zsíros ujjait szalvétába törölte, amitől a fiú gyomra megremegett.
– Huszat.
– Ebben a hónapban legyen negyven.
– És te fogsz takarítani egy hónapig – tette hozzá az anya.
Norbi leült és töltött magának egy üdítőt. Jól esett nyugtalankodó gyomrának.
– Azért megmaradsz? – kérdezte az anya.
– Meg. Kérhetek levest?
Az anyja átadta tányérját. – Ebbe merjél. Kicsit megcsúsztunk az ebéddel, a takarítás miatt ugye.
A fiú nem szólt semmit, csak a gőzölgő levesre koncentrált. Enyhén remegő kezével a szájába tolta a kanalat. Istenem, de jó, gondolta. A sós lé simogatta nyelőcsövét, elnyomta azt a keserű ízt a szájában. Úgy érezte, a világ egy jobb hely lett. Nem számít a ragasztószalag a fején, egy darabig kopasz lesz, na és? Majd azt mondja tetves volt. Inkább lesz tetves, mint egy részeg idióta a fejére ragasztott telefonjával. A tábla meg mehet a MÉH-be. Holnapra meg semmi baja nem lesz.
– Jó buli volt – szólalt meg sokára Norbi.
A szülők összenéztek.
– Azt elhisszük – felelte az apa.
– Csak egy dolgot magyarázz már meg.
A fiú felszippantott egy cérnametéltet, figyelt.
– A fürdőben találtunk egy összehányt osztályfotót meg egy adásvételi szerződést valami kisbuszról, ami kint van az árokban a házunk előtt. Ez hogy a picsába jött össze?
Norbinak halványan derengett valami. Mintha osztálykirándulást szerveztek volna. Kikanalazta a tányért és megtörölte a száját.
– Akkor jó ötletnek tűnt – bukott ki belőle, és már várta az atyai maflást.
– Jó ötletnek – visszhangozta az anya.
Az apa lassan a fiú felé fordult a szemébe nézett, rácsapott a vállára.
– Akkor holnaptól te viszel munkába, jó? – A választ meg sem várva megragadta a ragasztószalagot és letépte a fiú fejéről. A szalagon hajcsimbókok lógtak le, egy kivégzett földönkívüli szőrös kígyónak nézett ki.
Norbinak tényleg elcseszett egy napja volt.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Lovas 23 történetét!


  • 1200 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Lovas

Novella a másnaposságról

Műfaj

humor

Rövid leírás / Beharangozó

Figyelem, ez a novella nem enyhíti a másnaposság tüneteit, de legalább együtt érez veled.

Rövid összefoglaló

Norbi az osztálytalálkozó másnapján ébred, és próbálja összeszedni magát, és az emlékeit.

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Lovas nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!