A 90′-es években első könyvesként többezres példányszám eladással robbant be a köztudatba. Ezután jöttek a nehézségek. Majd nemrégiben a találkozás a Mogul Kiadóval. Bízunk benne, hogy hamarosan megjelenő könyvei legalább annyira tetszenek majd nektek, mint első könyve sok-sok évvel ezelőtt.
“Három évesen már olvastam, hogy aztán rögtön utána késztetést érezzek az írásra is. A meséket nem a szüleim olvasták nekem, hanem én tartottam szóval a család tagjait. Tele voltam saját történetekkel, amelyeket egy idő után papírra kellett vetnem.
Így indult az írói pályafutásom, aztán úgy folytatódott, hogy minden alkalmat megragadtam, hogy a nyilvánosság elé tárjam a bennem születő sztorikat. 21 évesen debütáltam országos terjesztésű magazinban, éppen a rendszerváltás hajnalán, 1990-ben. A könyvpiacon is beköszönő kapitalizmus először az égbe repített, hiszen 1994-ben megjelenhetett az első könyvem, aztán a pokolba taszított, hiszen a gyorsan beköszönő recesszió nem tette lehetővé, hogy a következő regényemből könyv legyen.
Az írók védőszentje azonban nem pártolt el teljesen tőlem. Egy borsodi bulvárhetilapban hosszú éveken át publikálhattam a novelláimat, majd később egy szintet feljebb lépve egy országos terjesztésű nagypéldányszámú magazinban tartottak igényt a történeteimre, szintén éveken át.
Több száz novella után újra regényt akartam írni és meg is tettem. 2011-ben sikerült megjelentetni második könyvemet, amellyel tovább haladtam a saját utamon. Érdekes témákról, izgalmasan, fölösleges szószaporítás nélkül szórakoztatva írni, ez az én filozófiám. Olvasóként ugyanazt vallom, mint íróként, az a jó könyv, amelyet nem lehet letenni, mert beszippant a történetbe.
A kultikus filmsorozat, az X-akták mottója volt, hogy „az igazság odaát van.” Nekem is meggyőződésem, hogy világunk sokkal több rétegű, mint amennyit érzékszerveinkkel megtapasztalunk belőle. Túl sok fontos dolog szorult így „odaátra”, amelyek azonban időnként villanásszerűen fel-felbukkannak ideát. Ezeket nevezzük megmagyarázhatatlan jelenségeknek, amelyekről civilizált, tudatos énünk legszívesebben tudomást sem venne. Azonban az ember a lelke mélyén még mindig természeti lény, amely rettegi az ismeretlent, ugyanakkor emészti a kíváncsiság, hogy a legtöbbet tudja meg róla.
Nekik, vagyis mindenkinek szólnak a regényeim, melyeket éppen ezért transzcendens thrillernek nevezek. Mostantól a Mogul Kiadó segít abban, hogy átlessünk „odaátra” egy pörgős, izgalmas történet keretében.”
Elátkozottak városa
Léllekcsapda
Visszatérő végzet
Idegenk közöttünk (Mason Murray Meghökkentő meséi 1.)
Megszállottság (Mason Murray Meghökkentő meséi 2.)
A 90′-es években első könyvesként többezres példányszám eladással robbant be a köztudatba. Ezután jöttek a nehézségek. Majd nemrégiben a találkozás a Mogul Kiadóval. Bízunk benne, hogy hamarosan megje... tovább olvasom
Elátkozottak városa
Léllekcsapda
Visszatérő végzet
Idegenk közöttünk (Mason Murray Meghökkentő meséi 1.)
Megszállottság (Mason Murray Meghökkentő meséi 2.)
A gyártulajdonos magánnyomozót fogad, hogy bizonyító erejű képekkel kezdeményezhesse a válást. A lépre csalás könnyen sikerül, hiszen a leginkább megfelelő személy segíti ebben. Az akció azonban egyáltalán nem a szokványos forgatókönyv szerint zajlik.
Az első gyermekét váró Jenny Swan ismétlődő látomásoktól szenved. Az újra és újra átélt borzalmak minden esetben az ő halálával végződnek. Ezért pszichológushoz fordul, hogy az segítsen rajta. Csakhogy az élet egy másik, tragikus szálat is belefűz a történetbe...
Mit üzennek álmaink? Ez a kérdés talán az idők kezdete óta foglalkoztatja az embereket. Abban nagyjából megegyezés van, hogy az álmaink a minket foglalkoztató dolgok bizarr kivetülései. De mi történik akkor, ha visszatérő álmunk nem a gondjainkról vagy a vágyainkról szól?
Mit tegyünk, ha életünk színterén, az otthonunkon egy nagyon aktív szellemmel kell osztoznunk? Az első próbálkozás nyilván egy szellemidéző szeánsz. Csak aztán ne lepődjünk meg nagyon, ha ezáltal olyan információkhoz jutunk, amit nem biztos, hogy szerettünk volna tudni.
A történet főhőse egy bátortalan fiatalember, aki találkozik álmai nőjével, de nincs mersze megszólítani sem. Mivel a szomszédos toronyházban lakik, a megfelelő eszközökkel meg tudja figyelni legalább. Csakhogy történik valami, amiről muszáj tájékoztatnia az egyik barátját, aki zsaru.
Egy pillantás a múltba, amely megmutatja, hogy napjaink kegyetlen és érzések nélküli gyilkosa, Ethan Bishop mitől vált legyőzhetetlennek tűnő szörnyeteggé. De vajon valóban ez az esemény indította el a következő évtizedek rettenetes eseményeinek láncolatát?
Egy túsz-szabadító akció során a kommendósok bizony váratlan helyzetekkel, esetleg halálos csapdákkal szembesülnek. Ebben az esetben azonban segítség érkezik az akció vezetője számára, mégpedig egy olyan személy képében akire egyáltalán nem számíthatott.
Biztosak lehetünk-e abban, hogy biztonságban vagyunk? Mindig azt tesszük, amit akarunk? Honnan tudjuk, hogy minden gondolatunk a sajátunk?
A történet egy elgázolt férfi megtalálásával kezdődik, majd különös titkokra derül fény, végül kiderül, hogy megmenthető-e az emberiség.
A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.
Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Mason Murray nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.
Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!