Barion Pixel nuuvella

A relikvia

 

  Ma is itt vagyok a megbeszélt időben. Már lézengenek a kocsmában. A színes, műanyag függönyrojtokon át bámulom a poros úttesten folyó vizet. Nem tudom honnét jöhet. Mexikóban mindenütt látni ilyet. Úgy csorog az út közepén, mint a gerincemen az izzadtság, hiába az ócska légkondi – aminek kondenzvize szintén az útra folyik. – A fali telefonra koncentrálnék, ami kihívás ebben a hőségben.

   – Una cerveza, señor?

   – Nem, csak vizet adj.

A kövér csapos ért angolul, így nem fárasztom magam a spanyollal.

   Odakint a cholo-pop megpróbálja túlharsogni a kabócákat. Legalább a flex nem szól, most nincs, aki „játsszon rajta”. A srácok a közeli műhelyből a mellettem lévő ragacsos műanyag asztalnál söröznek. Vezérük, azt hiszem Dario, valami motorszervízt működtet. Lazáskodnak, csajokról dumálnak, a szokásos érdektelen macsóskodás.

   Mindjárt tíz óra. Megint a telefonra pillantok, közben beleharapok a taco-ba. Bab. Hát persze. Odakint kopott kis korcs iszik a vízből. Félve néz felénk. Megcsörren a telefon. Mindenki felkapja a fejét. 

   Végre baszd meg, már ideje volt! Odalépek, felveszem a kagylót, a taco-t meg a függönyön át a kutyának dobom. Pofán csap az utca harmadik világ szaga. 

   – Végre baszki! – Hallom Soledad rekedt altját a vonal túlvégén.

Nem válaszolok. Szabad kezemmel cigit kaparok elő, átizzadtam a dobozát.

   – Mindegy. Igazad volt baszod! A forrásom visszaigazolta, jók a koordináták. Úton vagyok feléd, ne menj sehová, ízzítsd a srácokat. Szereztem egy helikoptert, 20.00-kor kivisz minket.

   – Bevontál valakit?

   – Csak pár régi havert, meg behajtottam egy-két szívességet. Ne parázz, csak maradj nyugton és készülj! Küldd hova menjek érted!– Azzal leteszi.

Könnyű azt mondani, hogy ne parázzak! Soledad haverjaival együtt jár a baj, bassza meg.

   – Mégis hozz egy sört! – Intem magamhoz a csapost.

Az asztalnál előveszem a helyben vett kártyás telefont. Hívom a mentett számot.

   – Sí?

   – Én vagyok. Készüljetek! Délre legyetek a 140-es bekötőnél, a hacienda előtt! Ott várjatok!

   – Sí.

Már le is tette. Nem szószátyár gyerek ez a Jorge, de nem is ezért alkalmazom. 

A következő a műholdas teló. Átküldöm a pontos koordinátákat Soledadnak. Csak most, fő a biztonság. Meg a kocsma címét itt, Tierra Colorada-ban.

   Várok, szar sört kortyolgatva bámulom a feleslegesen forgó ventilátort és a vele keringőző légypapírt. Kibaszott legyek mindenütt! 

Odakintről fékcsikorgás tör be, még hangosabb cholo-pop, majd beözönlik egy csapat trikós, kivarrt srác. Nem is fáradnak azzal, hogy fegyvertelennek tűnjenek. A vezérük egy pillanatra fenyegetően rám mered, majd üveges tekintetemet látva elvigyorodik. A falka továbbvonul, ki a hátsó ajtón.

Valami helyi banda lehet, Santa Muerte, vagy miafasz. Drogot csomagolhatnak valahol hátul.

   Ha az ember tudja, miként olvadjon be, akkor az effélék nem sok vizet zavarnak.

Mialatt bejártam a világ pöcegödreit, megtanultam, hogy ne lógjak ki a helyiek közül. A trükk, hogy ne akarj beolvadni. Az emberek nem hülyék, úgyis lebuksz. Inkább legyél az idegen, aki beleillik a képbe! Persze, mikor három napja beültem egy helyi bárba, nem gondoltam, hogy egy banda átjáróháza. Mindegy most már. 

   Eltelik még egy óra. Motorbőgést hallok, és igen, ez egy M4-es rövid sorozata. Felpattanok, ez Soledad lesz.

Mire az ajtóhoz érek, ő is megérkezik. Ócska Fordja bikaként ugrál a kátyús úton, éppen csak elkerüli a yuccák alá iszkoló korcsot. A hátsó ablak betörve, golyó ütötte nyomok a karosszérián. Csikorogva áll be a kocsma elé, tompa puffanással csapódik a bandatagok terepjárójának. 

Kiugrik és egy pisztollyal integet.

   – Futás baszd meg! Mindjárt ideérnek!

   Nem állok le kérdezősködni, mellette ez öngyilkosság lenne. Átrohanok a báron, ki a hátsó udvarra. Megkerülök egy roncsot, Soledad már beért, ő átvetődött a motorháztetőn. 

Miközben berúgja a raklapokból álló hátsó kaput, rám vigyorog. – Egy ezredes Costa del Oro-ból! – int a háta mögé, ahol már hallom a kocsmába hatoló fegyvereseket. – A szajrét akarja.

   – Kurva élet! – mordulok a fogaim közt. Keskeny bádogsikátorban futunk, lábunk alatt szemét és autógumik. – A hadsereg? Kitől tudják?

   – A professzortól, aki megerősítette a lelőhelyet. Kiderült, Montoya lekötelezettje. Az ezredesé! Régi haver, még a seregtől – veti oda kérdő arckifejezésemre, miközben találomra belöki egy graffiti borította téglakalyiba ajtaját. Haja izzadt nyakára tapad. Az én ingem is teljesen átázott.

   Odabent vibráló neonfény, fémasztalok körül tetovált csávók. Az asztalokon kilós pakkokban kokain. Minden megmerevedik. Aztán szemközt ajtó nyílik, egy kancsal chica gőzölgő tányérokat egyensúlyoz befelé. Felé iramodunk, Soledad vaktában lő – baszhatjuk a rejtőzést – és egy asztalt rúg a lassan ocsúdó, fegyver után nyúló srácokra. Én vállal söpröm félre a kiscsajt, aki az asztalok felé hajítja a birria-val megrakott tálcáját. Egy pillanat és kint vagyunk a vakító délelőttben, odabentről spanyol üvöltés.

   – Leforrázott!

   – Pörköltes lett a kokain baszd meg!

   Futunk tovább. Balra udvar, roncsok, alkatrészek, motorok. Dario Műhelye! Megismerem, tegnap elmentem előtte. Megrántom Soledadot. – Befelé!

Mögöttünk lövések, a kartellegények és a katonák összeakaszkodtak. Fasza!

Feltúrom a hullámlemez-bodega íróasztalát, kulcsokat keresve. Soledad sziszegő vicsorral mered a telepet őrző megtermett dögre, mire az eloldalog. Sosem értettem hogyan csinálja.

Felpattanunk két motorra, és rongyolunk át a városon, fel a 140-esre. Tanyák, földek és ahuehuete ligetek suhannak el mellettünk, egy kurva bogár homlokon talál, majdnem lever a motorról. Fél óra alatt elérjük Manga de Clavo-t.

Jorge és haverjai már várnak, ketten kérdés nélkül ülnek a motorokra és hajtanak tovább. Elterelésnek gyenge, de beválhat.

   Mi elindulunk a haciendára vezető földúton. A sztráda fénye után a jacaranda fák árnyéka éjszakának hat. Mire megszokom, tisztásra érünk. Egy ösvény kanyarog a fűben, elindulunk rajta. Rövidesen ismerős helyszínre érünk, jobbra kiégett fű közt fehér kőfalak, balra a fák árnyékában egy régi kút rejtőzik. 

A GPS-re pillantok. Felgyorsul a légzésem, a szám kiszárad. Mindjárt helyben vagyunk!

   Soledadot hidegen hagyja a küszöbön álló felfedezés, kezét revolverén tartva a fák felé tekintget. Vérbeli zsoldos.

Ledőlt sírkövek, besüppedt sírok közt járunk, mikor egy bőröndnyi kőlaphoz érünk, távolabb a kúttól. A kőlapon kopott felirat, csupán négy betű: A.L.S.A. Ez lesz az!

– Itt vagyunk, ássatok! -fordulok Jorge felé. Alkalmazottam elvigyorodik – ráférne egy fogszabályzás – és kaszáspók karjaival gesztikulálva odainti embereit. Ásni kezdenek.

Köves és száraz a föld, lassan haladnak. A déli nap fehér fénye narancsba fordul, mikor még csak derékig ér a gödör. Jorge valamit mond nekik – a nyelvjárása érhetetlen – egy hűtőtáska köré gyűlnek, rágyújtanak, izzadtságot törölgetve lehúznak valami helyi energiaitalt. Már szólnék, de Soledad fejével nemet int. Igaza van, hadd pihenjenek.

   A katonák egyelőre nincsenek sehol.

   A fák árnyéka lassan kúszik előre, a gödör felől csak a lapátok hangját hallom.

Soledad mellém telepszik, cigarettára gyújt, megkínál, mielőtt megszólít. Mellei közt csorog az izzadtság. 

– Te tényleg elhiszed, hogy itt van Santa Anna aranya? Akkor miért nem találták még meg?

– Azért, mert Santa Anna remek stratéga volt. Mikor 1838-ban elveszítette a lábát, csak porhintésként temettette el itt. Nem a láb volt a lényeg, hanem az arany és a titok, hogy honnét származik. Santa Anna tudta, ha ás, arra felfigyelnek. Külön szekereken hozatta az aranyat Új-Mexikóból és itt találkozott a karavánnal. Eltemettette a lábát, hogy excentrikus zsarnoknak tartsák, és közben a mellette levő sírba rejtette a kincset. Ki ásna kétszer ugyanazon a helyen, ha már megvan a láb? Azt pedig 42-ben exhumáltatta. Egyszerűen zseniális! A hacienda összedőlt, de az aranynak még itt kell lennie! Legalábbis Horatio Vargas naplója szerint.

   Mintegy végszóra, a munkások felkiáltanak.

   – Cajas y ataúdes!

   Felpattanok, megfeledkeztem a csípős izzadságról. Ott van! Jelöletlen, szivacsossá száradt faládák. Az egyik sarka szétmorzsolódott egy lapát alatt. A porban összetéveszthetetlen csillogás, arany! Soledad fegyvert fog a munkásokra.

   – Lépjenek hátra uraim! – rekedt hangja félelmetesen nyugodt, kígyószemébe nézve a férfiak elhátrálnak a gödörtől.

Én leugrom. Egy csákánnyal feltöröm a koporsó tetejét. Aranyrudak, több tonnányi! Ásni kezdek.

Kotorászás közben egy kis faládára leszek figyelmes. Fel sem fogom, amit látok. Aztán mély levegő, igaz lenne? Lassan nyúlok a ládáért, ledobon a lapátot, kimászok a gödörből és leteszem a kőre. 

   Soledad parancsot ad a rakodásra.

   Áhítattal nyitom fel a ládát, a lakat rég lerozsdált róla. Viaszos bőrbe csavart térképet találok benne. Csak egy pillantást vetek rá, mielőtt a mellényem belső zsebébe rejtem. Az ilyen pillanatok teszik széppé az életet! Végre, annyi év után, megvan a térkép!

   A teljességet rotorok hangja töri meg. Megérkezett a helikopter. 

Még le sem állt a motor, mikor Soledaddal mi is beállunk rakodni. Egy Mi-26 nem marad soká észrevétlen. Alig egy ládával végzünk, mikor felugat egy M4-es, a helikopter pácélzatáról golyóeső pattog. A sötétedő erdei úton autó lámpája villan, a bokrok közül katonák rohannak ki.

Jorge emberei szétfutnak, kezükben aranyrudakkal. Soledad és a géppel érkezett zsoldos viszonozza a tüzet.

   A lövedékek sűrűsödő kopogása jelzi, nem maradhatunk tovább. Beugrok a helikopterbe, Soledad felszállást parancsol a pilótának.

   A gépen ülve aztán, kezünkben aranyrudakat méregetve egymásra vigyorogtunk.

   – Ez kurva sok, még azután is, hogy kifizetjük a fiúkat! –biccent Soledad a zsoldosok felé.

Mit kezdünk vele Ricardo?

   – Hogy mit? – veszem elő a térképet. – Baszod! Megkeressük Cibolát!

Tetszett a történet?

1 1

Regisztrálj és olvasd MeszarosSzabolcs 12 történetét!


  • 1216 szerző
  • 801 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

kaland

Rövid leírás / Beharangozó

A relikvia egy kihívás válaszaként született. Két mondatot kaptam.
"Pörköltszaftos lett a kokain baszd meg" illetve "beültem egy bárba (mexikóban)"
Ezekből kellett novellát alkotni. Itt olvasható az eredmény.

Rövid összefoglaló

Ricardo a kincsvadász, és zsoldos társa, Soledad Cibola elveszett aranyvárosának nyomába erednek.

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni MeszarosSzabolcs nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!