Nem azoknak, akik azt látják a posztjaimból, szenvedek, mélyreható szomorúsággal s a többiek szánnak!
Nem azoknak, akik alig metsző gúnnyal nézik költészetem, azt gondolván, övék a világ!
Nem is azoknak, beöltöztetni kell a mezítelen lelket, mert az emberi bőr, nem takar elég jól!
Azokhoz szólok, akik értik, milyen a kút mélyén a meder! Kik érzik, a földi menny, néha teher és a magasság, megalkuvó! Azokhoz, kik úgy szeretnek, mint én, kiknek a pusztító tűz, lepel és nem takar semmit a szív ereiből! Kik látnak, nemcsak hallanak! Vágynak, nemcsak vallanak! De azok számára is, akik szerint mindez, nem tanulható!
Így...