Álmában ott járt, ahol úgy szerették. Ahol minden kívánságát lesték. Pedig nem adott mást, csak ölelést… Két kezét a nő hátán végighúzva, felfelé, érzékien, erősebben majd lágyan. Hagyta, hogy az, elvesszen és feloldódjon a szorításban; ott akarta magából hagyni a vágyat. A gerincén, a zsigereiben… Megtanulta kezelni a racionális világot. Megtanulta, mert rákényszerítette az élet. De túl hideg volt számára sokszor. Örök álmodozó volt. És csak szeretni akart. Elbújva a rideg valóság ártó, bomlasztó színe elől. Úgy, ahogy érdemes. Emberi beszéddel, cinkos pillantással, elfeledve órákra a gyötrő percet. Kiáltani, igen, erre a tűzre vágyom, majd belehanyatlani a nyugtató pillanatba! Nem akart mást, csak testet, lelket, együtt, egyforma hévvel! Szenvedélybe bevésődött ágyat. Eközben kint, lehullott minden levél… Az égen, ködbe burkolództak a csillagok.