Barion Pixel nuuvella

Apró ablakok

Emlékszem még a fiatal időkre, kora szőke fürtjeim még nem nyerték el aranyló barna méltóságukat, mosolyom fogatlanul vigyorgott, s gondjaim sorába nem zárkózott fel a házifeladatok hada, csak a cipőkötés és a délutáni alvás.

A világ, olyan apró volt, mint én, a kiságyam birodalmától egészen a szemben lévő játszótérig tartott, minden más olyan távolinak tűnt, akár a fénylő csillagok. Lakóinak száma is csekély volt, nem jutott minden ujjamra egy ismerős arc. Édesanyám otthon sürgött-forgott a kis emeleti panelban, hol gyermeteg mivoltomnak viselte gondját, hol a lakásét, de az biztos, hogy egy percre sem állt meg. Ezzel nem volt egyedül. Édesapám, mint aki fél a naptól a szürke hétköznapok virradata előtt osont ki, s amíg le nem ment, ő sem tért haza. Csak hétvégén töltötte az egész család teljében otthon a munkától távoli békeidőket. Nagyszüleimet leszámítva.

Mamámék Pesttől messze, egy határmenti falucskában laktak, ami kocsi hiányában több órás utat jelentett. Hosszú vonatozások, várakozással teli csatlakozások és feszült előkészületek együttes kombinációjába telt, hogy évente egy-egy rövidke látogatást össze tudjunk hozni. Ám az idő teltével, ahogy apám egyre többet dolgozott és anyám is kezdett újra megbarátkozni a munka gondolatával, a leutazások számunkra is egyre inkább nyűggé váltak és a családi találkozók lehetősége megcsappant. A nyári látogatásokat felváltotta a jól megérdemelt nyaralás, a hétvégi leruccanásokat pedig az egyszerű felköszöntő telefonhívások.

Gyerekként még nem tapasztaltam eleget, csak azt éreztem, hogy az ingázás lappangó feszültséget rejt, amitől nem értettem mi okból megyünk mindig mi hozzájuk, de ők sosem jönnek fel. Nem tudhattam, hogy az időskor nyűgjeivel, milyen tortúrát jelent nekik a vonatok végeláthatatlan zsötykölődése és az utazással járó hajcihő. Az áltatott igazságtalanság szép lassan haragot szült, és úgy gyűlt bennem a céltalan méreg, akár fortyogó kotyogósban a keserű kávé. Június közepén bukott fel belőlem. Épp a mamával telefonált édesapám, mikor átadta nekem a kagylót, miből egy kedves kérdés suttogott: 

-Mikor látogatod meg a nagymamát? -Egy pillanatnyi csend hallatszódott.

-Miért mindig nekünk kell lemenni? Miért nem jöhettek fel ti egyszer? Nekünk is ugyanúgy fárasztó az út. -Válaszoltam durcogva, de az övét már nem vártam meg. Lehajtott fejjel adom vissza a telefont, ahogy lógó orral kullogok a szobámba. Akkor nyáron nem látogattam meg a mamáékat.

November vége felé, mikor minden gesztenyét zsebre vágtam már és minden levelet útjára eresztettek a kopasz fák, egy a mi postaládánkban landolt. A mama címezte nekem egy kis ajándékkal egybekötve. Mivel még nem tudtam az ákombákomból értelmes szavakat kiolvasni, anyát kértem meg erre a feladatra. A levélben ez állt:

„Drága kisunokám,

Nem telhet úgy el egy év, hogy ne találkozzunk, így hát papával arra gondoltunk titeket az évnek azon napján, amely a családról szól. A levéllel együtt küldök neked egy adventi naptárt, melyen 24 apró ablakot nyithatsz ki. Ha december elsejétől kezded és minden nap egyet nyitsz ki, mire végzel vele, addigra mi is megérkezünk.

Puszil Mama!”


Alig bírtam meglenni a bőrömben, megkértem anyát, hogy olvassa fel nekem újra meg újra. Nem hittem a fülemnek. Örömömben fel s alá járkáltam a lakásban kezemben végig a kalendárt szorongatva. A mama azt írta, mire felnyitom mind a 24 ablakot, addigra érkeznek meg ők is. Hát gondoltam, ha felnyitom most helyben az összeset, már hallom is a kopogást az ajtón, de édesanyám kacagva intett óva, legyek türelemmel. December érkeztével fel is bontottam az első ablakot, ami meglepetésemre egy apró csokigyertyát rejtett. Habár még sosem láttam előtte ilyen parányi csokiszobrot, nem tudtam megállni, hogy ne kóstoljam meg egyből. A számban olvadó édesség elernyesztette egész testem, míg számat mosolyra feszítette. Az újfent felfedezett kincsektől annál türelmetlenebbül vártam az eljövendő napokat. Minden reggel óvatosan felnyitottam a következő ablakocskát és már pattintottam is mögötte rejlő csokoládé kincsét egyenest a számba. 

Második héten azonban lelkesedésem lassan lankadni kezdett, akár az első adventi gyertya fénye. Egyre csak egy gondolat zabolázott engemet. Talán mégsem akarom, hogy teljenek a napok.  Jobbnak láttam az ablakocskát is zárva tartani. Édesapám ezt meglátván kíváncsian lépett mellém. Kezét bíztatóan vállamra tette és megkérdezte mi nyomaszt.

-Nem fog rám haragudni a mama a telefon miatt? - kérdeztem bárgyú tekintettel. Ha csalódott bennem talán jobb, ha nem is jönnek.

Apa hümmögése mosolygott - Nem tudok olyan nagymamáról, aki valaha is tudna haragudni az unokájára. De ha biztosra szeretnél menni azt javaslom készüljünk elő, hogy meleg fogadtatásban részesítsük. Mit szólnál ahhoz, ha az ablakok mögött rejlő édességekkel lepnénk meg őt? - és azzal átnyújtotta az adventi naptárat.

Nem értettem, hogy lehet azzal csokoládéval meglepni valakit, amit ő adott. És amúgy is, akkor, hogy eszem meg? Ám mikor az apró ablak mögül egy hullócsillag csokoládé bújt elő, apa 2 lépéssel a konyhában termett, majd recepttel a kezében és egy doboz mézeskalácsformával a hóna alatt tért vissza. Egyből megértettem. Kötény fel, sütő izzít és már állhattunk is munkának. Apa végezte a gyúrás részét, jómagam pedig a díszítésért voltam felelős. Ihletért a kalendárhoz fordultam újra, hogy a már kinyitott formákat alkossam meg csokoládé helyett süteményből. Gyertyát, Mikulást, csillagot és még megannyi mást, amit az ablakok rejtettek.

Harmadik héten tetőzött bennem az izgalom. A lakás egy ünnepi dzsungellé varázsolódott. Színekben pompázó fényégők, mint indák futottak végig a falon, ami alatt, mint őshonos állatok úgy raktak fészket a sarkokban a karácsonyi dekorációk tövükben pedig a szegfűszeges narancsok, akár egzotikus virágok töltötték meg aromájukkal a levegőt. Mindennek a közepén pedig ott tornyosult a díszektől megrakott pompás fenyő, mely büszkén viselte terhét az ünnepekre. Elégedetten jártam körbe mélyreható csodálattal és a tudattal, hogy minden készen áll az érkezésükre.

Nagy pelyhekben hullott a hó karácsony estéjén. Az utca fehér dunyhába burkolódzott és egy lélek sem volt jelen, aki felkavarta volna téli álmából. Csak a gyertyák fénye pislákolt az ablakokban s én az egyik mellett meredtem vele együtt kifelé, mellemhez szorítva a tárva nyílt 24 apró ablakot. Szüleim a díványon megpihenve kikészített csillagszórókkal kezükben beszélgetnek, közben olykor-olykor elmajszolnak egyet a ropogós mézeskalácsból. Majd halk kopogás hallatszik, szívem dobogása igyekszik felvenni vele a ritmust, de hamar lehagyja, ahogy mamám hatalmas mosollyal az arcán, tárt karokkal üdvözöl az ajtóban, miközben rohanok a karjaiba. Még a küszöbön felkap, csókot áld arcomra és szívem is megnyugszik. 

Az évek teltével a kalendár küldése családi hagyománnyá vált. Mamám minden novemberben postáz nekünk egy adventi naptárat, mint egy karácsonyi hírvivőt, mi jöttüket hirdeti. Így hát decemberben a család meghitt pompába öltözteti az otthont és mézeskaláccsal várja a nagyszülőket. Ám felettük is eljár az idő és ez az első év, amikor a mamáék már nem képesek minket meglátogatni. Ez az első év, amikor én küldök adventi naptárat.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Molnár Dániel 5 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Molnár Dániel

Apró ablakok

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Egy szívemhez közel álló emléknek a szavakba öntése arról, hogy miárt várom mindig a karácsonyt.

Rövid összefoglaló

Egy szívemhez közel álló emléknek a szavakba öntése arról, hogy miárt várom mindig a karácsonyt.

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Molnár Dániel nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!