anya vagyok. 

szennyes ruhakupacok alján keresem a rendet,

a nap ráncait esténként kivasalom,

porszívóval üldözöm a náthát,

ételautomata funkciómat fürdetőre átkapcsolom.

aztán jöhetnek a plüssök és a mesekönyvek,

ölelés háromszor, (egyikük már nem kér belőle).

négyfelőli szuszogásuk becsalja az éjt,

a napi leltárt még átnézem,

valami hiányzik: a csend, a rend és az én.

majd holnap, amikor kultúrperceimben

a konyhagőz déli-bábjait megtapsolom, 

és a koszos edényeket elnyeli a mosogató,

pipa lesz a rend, és egy szeletke csend

talán rám mosolyog... „aaanya, gyere!”

mit nekem leltár, illúzió!

anya vagyok.

inkább őrzöm mosolyuk, 

sóhajuk, nyafogásuk.

soraim közé ültetem a csendet, 

mire kihajt, én leszek ott 

s a hiányuk.