Barion Pixel nuuvella

Egyedül minden jobb

Egyedül minden jobb

Amikor egyedül marad az ember, és nincs hozzászokva, kicsit megijed. Vagy ha nem is az ember - mert ki vagyok én, hogy csak úgy beszéljek az emberekről általánosságban - de én azért megijedtem. Csak úgy kibasznak az addigi kényelmes életedből, semmi sem olyan, mint ahogyan megszoktad, és meg kell barátkoznod a gondolattal, hogy senkire sem foghatod majd, ha rendetlenség van a lakásban.

Az első napok, hetek azzal telnek, hogy nézegeted az üres polcokat, a leszedett képek mögött fehéren maradt falat, a rengeteg helyet a fogason meg a cipős szekrényben. Nem tudsz mit kezdeni a helyzettel, kicsit olyan, mint gyerekkoromban a hétfői adásszünet, ami túl kevés volt ahhoz, hogy hozzászokjon az ember, de túl sok ahhoz, hogy ne vegye észre.

Ilyenkor még pislákol benned a remény, hogy nemsokára megint máshogyan lesz és nem akarod beleélni magad, hogy a régóta padlásra száműzött szarjaidnak újra lesz normális helye az életedben. Aztán egy óvatlan pillanatban odaraksz egy könyvet, az idő hiányában nem összehajtott ruhákat bedobod az üresen ásítozó polcra, és a cipődet sem kell dobozban tartani, mert így akkor is elférnek, ha egy sorban tárolod őket. Nemsokára megfordul a dolog és önérzetesen nem a hiányt, hanem a lehetőséget látod a feltáruló résekben.

Nem kell levenned az egész ágytakarót, lefekvés előtt csak felhajtod és így is kényelmes. Vagy fel sem hajtod, csak úgy, ruhában végigdőlsz rajta, mert senki sem tesz megjegyzést az igénytelenségedre. Különben is, minek kellene az ágytakaró, ha nem azért, hogy védje az ágyat?

Reggelente annyit és olyan hangosan finghatsz, amennyit csak akarsz, és ha már te sem bírod elviselni, maximum kinyitod az ablakot, mert senki sem fogja azt mondani, hogy „édesem, te nem fázol?”. Nem, én nem fázom! Ha meg fázom, akkor felöltözöm és magamra tekerem az egyetlen pokrócomat, amiben egyedül pont elférek, viszont ha két ember lenne benne, akkor mindenkinek kilógna valamelyik testrésze.

Nem merül fel minden nap ugyanaz a kínzó kérdés, hogy „mit együnk?”, mert nagyon jól tudod, hogy nincs otthon semmi, és vagy rendelsz amit szeretnél és 90 perc múlva ehetsz, vagy megint tejfölös tészta lesz fagyasztott túrógombóccal, de azonnal.

Pláne nem kell beszélni arról, hogy „mit csináljunk este?”, mert ha egyedül vagy, tökéletesen tudsz figyelni az aktuális meccsre, amíg a fotelben el nem alszol, hogy aztán éhesen átmássz a bevetetlen ágyra, ahol csak reggelig kell kibírni.

Le sem szarod, hogy a szürke, barna, fekete és kék ruháid összefogják a 20 éve rongyosra hordott, de még mindig fehérnek csúfolt melós pólóidat, mert kéthetente jön össze egy mosásnyira való, addigra meg úgyis elfogynak a hordható ruhák, a kényszer meg nagy úr.

A barátok nem kérdezik meg, hogy mik a terveitek, lesz-e végre gyerek, mert tudják, hogy nem közös gyerek, de még egy jó közös ülés sem várható a közeljövőben.

Te döntöd el, hova utazol a nyáron, nem kell körmönfont közvéleménykutatást tartanod, és a végén minden esetben dönthetsz úgy, hogy egyedül elutazni csak pénzkidobás lenne, elég ha TV-ből látod a világot.

A hűtő hátsó sarkában maradt szétrohadt paradicsomot sem veszi ki senki, hogy aztán tüntetően otthagyja a pulton, amíg el nem kezd folyni a leve. Eleve nincs paradicsom a hűtőben, mert a zöldség a gyengéknek való.

Végre nem mennek oda hozzád a kéregetők, meg krisnások a könyveikkel, mert nagyon jól látszik, hogy tőled bizonyosan semmit sem várhatnak, de leginkább a megértésnek vagy híján másokkal szemben.

Ha lázas vagy, nem diktálnak beléd citromos teát, nem kérdezik meg, hogy „vajon hol fáztál meg?”, nem takarnak be a kutyaszagú pléddel és nem aggódnak a holnap miatt.

Ha egyedül vagy, senkiért és semmiért nem kell felelősséget vállalnod, magadért meg majd hülye lennél tenni bármit is! Majd holnap. Vagy utána. Vagy akkor, amikor már semmi értelme sincs. És ha semmi értelme sincs, akkor meg minek ugye?! Önmagát felzabáló lefelé tartó szarspirál az életed, de legalább senki nem mondja meg, hogyan öltözz fel, hogy beszélj, mit egyél! Egyedül halhatsz meg. Győzelem!

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd a kedvenc szerzőidet!


  • 1262 szerző
  • 857 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Molnár Miklós

Egyedül minden jobb

Műfaj

nem fikció

Rövid leírás / Beharangozó

Csak úgy kibasznak az addigi kényelmes életedből, semmi sem olyan, mint ahogyan megszoktad, és meg kell barátkoznod a gondolattal, hogy senkire sem foghatod majd, ha rendetlenség van a lakásban.

Rövid összefoglaló

Egyedül minden jobb, főleg, ha egyedül vagy...

Olvasási idő

3 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Molnár Miklós nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!