Barion Pixel nuuvella

Gyász

Herman kigombolta az ingjén a legfelső gombot és meglazította a nyakkendőjét. Ebben a pillanatban kutyául érezte magát. A szertartás és az egész hajcihő, ami a temetéssel járt elszívta a maradék energiáját. Nem beszélve az ezzel járó fájadalomról. Érezte, hogy képtelen megbírkózni a benne lakozó ürességtől.

Alig öt perce ült le, de most felállt a fotelből és a bárszekrényhez sétált. Mintha húsz évvel öregebb lett volna. Remegő kézzel megfogta a kristály üveget hátrafordult és a barátjára nézett.

Valter egy bólintással nyugtázta az ötletet.

Herman az üveggel és a két konyakos pohárral visszaballagott a bőrfotelhez. Lerakta a két poharat az asztalra és töltött mindkettőjüknek. A Croizet borostyán sárga színe tömörré változtatta az eddig könnyed és légies kristálypoharak állagát. Herman újra belesüppedt a fotelba. Ahogy fészkelődött, hogy kényelembe helyezze magát, kellemetlen és félreérthető zajjal megszólalt alatt a bőrrel bevont bútordarab. Valter nem törödött a furcsa hangokkal, ami történetesen a barátja altája felől törtek elő. Inkább a dohányzóasztalon lévő nyitott szivarosdoboz tartalmát tanulmányozta. Ezt látszólag kellő szakértelemmel tette. Ráncolta a homlokát és ujjbegyével bökdöste az egymásra helyezett szivarok végeit. "Akár egy kölyök a cukorkás boltban" gondolta Herman és ivott egyet. Valter közben kecses mozdulattal megragadta áldozatát és a szájába tette.

Egy darabig csendben kérdések és válaszok nélkül ücsörögtek. Herman kortyolgatta a drága konyakos poharából a mégdrágább italát és a zongorán álló bekeretezett fényképek egyikét nézegette. Valter eközben méltóságteljesen pöfékelt. Türelmesen, arra várva, hogy barátja mikor töri meg végre ezt a rendkívül nyomasztó és egyre bosszantóbb csendet. Valter felemelte a poharát az öléből és egy hajtásra kiitta az italt. Csettintett egyet és ismét töltött. Élvezte a pillanatot még akkor is ha fennálló helyzet mélységesen szomorú volt. 

Barátjához fordult és megemelte az üveget. Herman nemet intett. Valter megvonta a vállát és poharával az egyik kezében szivarjával a másikban, szinte elsüllyedt a háta mögött sorakozó díszpárnák sűrűjében. Feletébb jól érezte magát. Attól függetlenül, hogy mélyen együtt érzett barátjával. Neki a kényelem mindig fontos szerepet töltött be az életében.

Herman egy kis idő múlva előre dőlt. Lehajolt és kifűzte az egyik cipőjét majd a másikat. Aztán felegyenesedett és megkönnyebbülve felsóhajtott.

- Hihetetlen, hogy elrepült harminc év - nyögte ki végre.

Valter rápillantot barátjára.

- Ez egy természetes folyamat.

- Mi?

- Hogy az idő telik. A kerekek forognak tovább. Hol gyorsan hol lassan.

- Volt idő, mikor szívesen behúztam volna azt a nyavalyás kéziféket

- mondta Herman és hátra dőlt a fotelben.

A fejét a háttámlán pihentette és a plafont nézte.

- Tudom. Mind így vagyunk ezzel - válaszolta lehangoltan Valter.

- Tizennyolc volt mikor megismerkedtünk - folytatta Herman.

- Ne emészd magad!

- De hisz Stellából már csak ez maradt nekem.

- Igen tudom.

- Emlék. Ezer és ezer emlék.

Kettőjük között a szótlanság most megint egy rövid időre felülkerekedett.

- Furcsa - törte meg Valter hirtelen a csendet.

- Micsoda? - kérdezte Herman lehunyt szemmel.

- Olyan mintha még mindig itt lenne.

Herman felkapta a fejét és pislogni kezdett. Egyetértő bólintás és egy csodálkozó tekintet kíséretében.

-Te is ezt érzed? - csillant fel a szeme, mint egy gyereknek. - Már akkor bizsergett ez az érzés bennem, mikor ide beléptem.

- Igen - helyeselt Valter és örömmel konstatálta, hogy mosolyt csalt barátja szemébe.

De ez a pillanat nem volt maradandó és az egész beszélgetés visszasüppedt valami rezignált bánat tengerbe.

- Mindentől függetlenül most akkor is úgy érzem, hogy soha nem fogok megbékélni azzal a tudattal, hogy nincs többé - magyarázta Herman.

- Most így érzed. Aztán pár év múlva meg amúgy - mondta Valter és legyintett egyet.

- És netalántán, ha öt vagy tíz év múlva is ezt érzem?

- Akkor nyilván beteg vagy és dokira lesz szükséged.

- Hiányzik.

- Kinek nem? Szerintem most mindenki így érez. A fiad a lányod és az egész rokonság. Akik éppen ránk várnak az anyósod házában.

- Képtelen vagyok megjelenni.

- Hát akkor ne menj! Hívd fel őket és mond le! Szerintem megfogják érteni.

- Lehet, hogy igazad van.

- De az is lehet, hogy az anyósod zokon veszi.

- Természetesen ez is előfordulhat. Soha sem kedvelt igazán.

- Ezt meg honnan veszed?

- Csak egy megérzés.

- Túl sok érzés írányít most téged Herman.

- Ja. Most erőteljesebbek mint valaha.

- Érthető hiszen elvesztettél valakit.

- Olyan mintha kitépték volna az egyik karomat.

Valter tisztában volt vele min megy keresztül a barátja, hisz az életben egyszer mindenki elveszít valakit. Bár ő soha nem volt házas, mégis állandóan körbe fogta a magány és ez a lényét idővel üressé tette. A kapcsolatainak banalitása vagy a viszonzatlan szerelmek folyamatos önostorozást szítottak benne. Ezek együttesen okoztak szenvedést lelkének, melyek végigkísérték életének eddigi ötven évét.

Elszívta a szivart. Elnyomta a hamutartóban. Kiüritette immár harmadjára is a poharát és szinte zsibbadtan és kelletlenül hagyta el a helyét a díványról. Elballagott a tükörhöz és megigazította az öltönyét és nyakkendőjét, majd Hermanhoz fordult. Barátja belebambult kábán a nagy öblös poharába, mintha onnan olvasná ki az el nem hangzott kérdésekre az el nem hangzott válaszokat. Valter lenyúlt és megrántotta finoman Herman ingujját.

- Szedd össze magad! 

Herman valahonnan nagyon messziről visszatért a nappalijába. A felismerés kiült az arcára, ahogy barátjára nézett. Letette a dohányzóasztalra a poharát és befűzte mindkét cipőjét. Nehézkesen, de feltápászkodott a fotelből és rendbe szedte magát. Valter kisegítette és barátian megölelte. Herman talán könnyezett. Valter így érezte. De lehet, hogy tévedett. Mert ahogy egymással szemben álltak Herman szemében nem csillantak meg azok a könnyek. Az arc viszont gyűrött és ráncoktól darabos volt. Valter egy szomorú és megtört törpévé aszott alakot kísért a kapuig.

Kiléptek az utcára. Elsétáltak a sarokig és megálltak a lámpánál. A túloldalon a járda mellett taxik sorakoztak. Vártak, hogy a lámpa zöldre váltson. Idővel ez is megtörtént.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd MolnarMark 15 történetét!


  • 1199 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

két barát közös részválalása a gyászban.

Rövid összefoglaló

Herman vesztesége Valter lényegi szerepe a gyászban.

Olvasási idő

5 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni MolnarMark nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!