Barion Pixel nuuvella

Muzsi Attila

Életem indián nyarában rájöttem, hogy túl elkomplikáltam az életemet, és eszembe jutott gyermekkorom.
Így született meg a gondolat, hogy rövid történetekben meséljem el gyermekkoromat.
Nem ígérem, hogy tejben-vajban fürdéssel lesznek tele a történetek, de hátha segít nektek is felidézni saját gyermekkorotokat, ha netán ti is életetek indián nyarában észhez kaptok.
Ha meg mai gyerekek vagytok, akkor remélem, hogy Muskóczin keresztül belátást kaptok egy letűnt világba, melynek tanulságait azt hiszem, hogy a mai korban is levonhatjuk.
Az öreg Muskócziról annyit, hogy 1966 ban született Kolozsváron, nagy nehezen végigszenvedte az egy-nyolcat a Brassaiban, aztán valahogy kivitte a 9-10-et a Monostori 8-as suliban, és estiben fejezte be a 11-13-at a központi 3-as iskolában, manapság asszem az a Báthory suli.
Dolgozott raktárban egy évet, aztán kilenc évet a Clujana cipőgyárban a víztisztító állomáson, közben volt baka is, a nemzetgazdasági munkálatok igazgatása alatt, a 90-es években vajúdott a vadkapitalizmusban, amíg aztán beszállt a gerillaharcba és vállalkozónak állt be, célul tűzvén ki a makacs szegénységnek a felszámolását.
Az elmúlt harminc évben gyúrta a kurva kapitalisták életmódját, Jézusos fizettség fejében, azaz legtöbbször elmaradva a méltó a munkás a maga béréről, inkább annak a napszámosnak volt a részese, akinek hajnalban is ugyanannyit adtak, mint annak aki délután állt a sorba.
De nem sírt, pótolta szorgalommal és kitartással üzleti érzéktelenségét. A szerencse olyan volt életében mint egy rendszerben az: "errorok kompenzálják egymást" cucc.
Asztalos vállalkozást művelt, aminek a sikeréhez felesége jövedelme elengedhetetlen faktora volt.
Jó húsz éve elkezdett blogolni, írt össze-vissza mindenfélét, kapott érte hideget, meleget, a lényeg, hogy mindig őszinte volt. Akkor is, ha utána rájött, hogy tévedett.
Aztán amióta a fészbukk világ felhígította a tartalom gyártást, elment a kedve a rendszeres blogolástól, csak néha írogatott mindenféléről.
Mostanra eléggé legyengült fizikailag, megvan minden testi szkillje: cukorbetegség, szív, ízületek, emiatt a munkával visszafogta magát, írni, stúdiózni, örömalkotni szeretne minél többet.
Azért van itt is a Nuuvellán.
Közben létrehozta a könnyen félreérthető "unholybooks" nevű honlapot, hogy a saját írásai, illetve az évek alatt összebarátkozott alkotó társainak művei ne csak bitszemetek legyenek linktemetőkben, hanem egy helyen, egymást támogatva tündököljenek.


Életem indián nyarában rájöttem, hogy túl elkomplikáltam az életemet, és eszembe jutott gyermekkorom.
Így született meg a gondolat, hogy rövid történetekben meséljem el gyermekkoromat.
Nem ígérem, h... tovább olvasom


Muzsi Attila ajánlásai

Ercsényi Lajos
107 négyzetméter
Varga Dániel
Az emberi bőr hőmérséklete
András Róbert
A mi családunkban ez nem vót divat
Bufurc bácsi visszaesései - 4.
A. M. Summer
Jópasik jobbra!
Agyag Laci

Muskóczi ellátogat Agyag Laci műtermébe, és megtanul tengerész katonákat gyúrni, melyeknek az orruk lapos lett egy sablon hiba miatt.

9 perc olvasás
0 0 0
A sátor

Jack egy elhagyatott, haldokló asszony utolsó óráiban mellette van. Majd eltemetteti. Ledolgozza.

6 perc olvasás
0 0 0
Véső jellegű fúró

Kávéztunk, közben szólt a latino zene egy szar hangszóróból, és fúrókról beszélgettünk. A végén megőriztem szüzességemet. És sablonokon járt az agyam.

3 perc olvasás
0 0 0
Amíg a kávé megfő

Mit viszünk magunkkal? Apám szerint azt a duplatápot is átviszem a másvilágra. Valamiért hiszek neki. Erről is beszélünk, míg az öreglány a svarcot főzi.

3 perc olvasás
0 0 0
A furulyás bojtár

Az életben még egy furulyás bojtárnak is alakulhat másképp a sorsa. De a szerelem nem mindig győz. Vagy attól függ?

4 perc olvasás
1 1 0
Angyalrangú Kornélia

Kornéliát dicsőítő versféle.

1 perc olvasás
0 0 0
Az semmi!

A lényeg, hogy a hazudozás sosem fog kihalni az emberiségből.

4 perc olvasás
0 0 0
Lesz még idő

Nagymama köttelességtudóan rendre inti Andrist. Muskóczi nem érti az egészet.

1 perc olvasás
3 0 0
A parittya

Több nagymamát, hogy kevesebb veréb menjen rá!

2 perc olvasás
0 0 0
A labda

Focizni akartak, megdolgoztak a labdáért, aminek nem tudtak örvendeni. Néha nem igazságos a sors.

1 perc olvasás
0 0 0

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Muzsi Attila nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Keresés

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!