Történt egy nagy vakációban, Kincses Kolozsvár, Lenin utca 6 szám alatt, hogy Muskóczi és testvére focizni szerettek volna, de nem volt labdájuk. 

Mit gondoltak mit nem, összeszedték az összes üres üveget a kamrából, kimosták és elvitték a begyűjtőbe őket. Pont tizenhárom lejt kaptak a beváltott üvegekért, amennyibe került a legolcsóbb labda.

Meg is vették a labdát, és honnan, honnan nem, megjelent Eci is, Muskóczi egyik osztálytársa és eldöntötték, hogy elmennek a Brassai Sámuel iskola udvarára focizni egyet.

Útjuk a malomárok mellett vezetett. A labdát Muskóczi öccse fogta nagy büszkén a karjaiban. Muskóczi többször mondta öccsének, hogy el ne ejtse a labdát, mert ha beesik az árokba, nem tudnak utána menni.

Eci természetétől fogva egy izgága és komisz gyerek volt, szeretett viccelődni, hirtelen mozdulattal kivette Muskóczi öccsének kezeiből a labdát és elkezdte a földhöz pattogtatni, valószínű Muskóczit akarta rémíteni vele. De a labda pattant egy nagyot és se szó se beszéd, pont a malom árokba repült. Mintha a labda is Muskóczi aggodalmán akart volna viccelődni.

Csak szomorúan nézték a labdát az árokban, szerencsére nem esett a vízbe, a szélén egy kis kiugró száraz részre pattant. De így is nagyon mélyen volt. 

Rimánkodtak az arra járó felnőtteknek, ha valaki kihozná nekik a labdát, de senki nem vállalkozott rá. 

Arra járt egy magasabb, fiatalabb ember, az se szó se beszéd lemászott az árokba, kiemelte a labdát, párszor a földhöz verte, látta milyen jól pattog, és tovább állt labdástól, mindenestől.

De bácsi... - ocsúdott fel Muskóczi, miközben öccse már sírásra fakadt, - az a mi labdánk!

A bácsi mit sem törődve, továbbállt.

Ecinek hirtelen eszébe jutott, hogy neki máshol van dolga. Őt nem izgatta a labda sorsa, mert nem ő dolgozott érte, nem volt az övé. 

Muskóczi és öccse aznap nagyon szomorúan mentek haza. Nem akarták elhinni, ami történt velük.