Még elemi iskolás korában történt Muskóczival, hogy iskolából kijövet felajánlotta Andrisnak, hogy szívesen elkíséri őt a stop lámpákig. 

Andris nagymamája is megjött, így hármasban mentek. Azonban olyan jól elbeszélgettek, hogy Muskóczi hazáig kísérte Andrist a nagymamájával, egészen a sétatérig. Sőt, Andris felajánlotta Muskóczinak, hogy ha bemegy hozzájuk, megmutatja a játékait neki. Nagymamája ímmel-ámmal, de beleegyezett, de csak hogy megmutassa.

Muskóczinak nagyon megtetszett Andrisék háza, azokkal a nagy, világos ablakokkal, fényes recsegő tölgyfa parkettával, tágas szobákkal. Miközben rendre mutogatta Andris a játékait, kedvük kerekedett játszani is.

Nagymamája egyre unszolta Andrist, hogy ideje lenne abbahagyni, mert ebédelni kéne és utána pedig leckézni. De még csak ezt megnézik, meg azt megnézik, míg egyszer a nagymama kifakadt, hogy: “mindjárt jön anyukád és tudod, hogy baj lesz ha nem úgy csinálod, ahogy kell!” 

Ettől megijedt Andris és megváltozott hangulattal elkezdte rögtön helyére rakni játékait és bizonygatta Muskóczinak, hogy nem szereti az anyukája, ha rendetlen a szobája és nem leckézik időben.

Így Muskóczit kitessékelte Andris nagymamája, hogy menjen szépen haza, mert biztos várják már őt is. Békítőleg mondta a nagymama, hogy “lesz még idő a játékra”.

Azután, pár napra rá elment Muskóczi újból Andrisékhoz, de az ajtó csengőjére nem válaszolt senki. Az ablakuk alatt próbálta Andrist szólítani, de sikertelenül.

Egy hét múlva ismét elment hozzájuk, már vakáció volt, gondolta hátha már nincsenek szigorú törvények Andrisra nézve. 

Miután többször kiáltotta, hogy: “Andriiiiis!”, kidugta Andris a fejét az ablakon és vissza kiáltotta, hogy: “Menj el, mert nem engednek ki, azt mondta anyukám, most nem jó, hanem máskor! Hogy lesz még idő”.

Aztán elköltöztek Andrisék külföldre, és nem lett többé idő a játszásra. Azóta sem érti Muskóczi, hogy miért mind mondják a felnőttek, hogy lesz még idő, amikor az idő mindig hamar elmúlik?