Barion Pixel nuuvella

A sátor

A cserepezett száraz ajkakból egy köszönöm akart felsóhajlani, de csak remegésre jutotta.

Remegett az ajka, mintha valamit mondani akart volna. A napok óta haldokló asszonyt senki nem vigyázta, lemondtak róla, csak azt várták, hogy meghaljon. Megvoltak már a sátrára pályázók. Egy rozoga sátor, benne egy vasággyal, meg egy matraccal, ami az egy ideje haldokló asszony piszkától bűzlött.

Jack újból vizet itatott fel a zsebkendőnyi ronggyal, és a nő ajkára csavart pár cseppet, gondosan ügyelve, hogy ne folyjon szét a száján. Közben a legyeket hessegtette. Aztán a nedves ronggyal lassan a nő arcát kezdte finoman törölni. A félig elájult nő arcáról nemremélt jó érzések sugárzottak, talán az emberi test utolsó gesztusa, hogy mégis volt értelme szenvedni, élni.

Jack újból megnedvesítette a rongyot, a nő arcát többször megtörölte. A homlokát, a nyakát. Aztán a kezeit.

Amint törölte a haldokló nő arcát, Jack szemeit az érzelmek homályba borították. Bedugult az orra. Hessegtette a legyeket, melyek a friss víz hatására még inkább levadultak.

Nem is emlékszik, mikor volt ilyen közel emberhez. Most úgy érezte, hogy életének ebben a pillanatában értelme van. Mennyire jellemző az élet szempontjából, hogy azt, aki mindig is vágyott emberhez közel lenni, egy haldoklóhoz vezeti. Mintha azt akarná mondani az Élet, hogy bocsi haver, de neked csak ez jutott. Jack most mégis prémiumként kezelte a helyzetet. Igen, jellemző rá, hogy hozzá mindig az utolsó stádiumban érkeznek a dolgok. Sosem tudott úgy beleharapni az életbe, hogy az túlcsordulva megelégítse. Vagy talán csak ő nem volt elég figyelmes, és mindig mással foglalkozott, mint amivel kellett volna? Ha szeretett volna is ezen elmélkedni, már következett is a megoldandó feladat, sosem tudta ezt magában letisztázni, mondhatni az események mindig magával ragadták, és nem volt választása, csak az, hogy az elé táruló feladatot elvégezze.

Most is, a tranzit zónából akart kievickélni a hajthatatlan biciklijével, amikor szemei megakadtak a sátorban haldokló asszonyon. Lelke kihegyezve lévén a reménytelen esetekre, egyből felismerte a helyzetet. A sátor körül ténfergő senkik ráéréséből Jack egy szempillantás alatt rájött, mintha átlátott volna a testükben rejlő lelkük mélyére, hogy csak a halálára várnak, hogy elfoglalják a sátrat. Annyi emberség mégis csak szorult beléjük, hogy nem fojtják meg a nőt az éj leple alatt, de valamiért Jack úgy érezte, hogy egy pillanatra meg kell álljon.

Biciklijét kitámasztotta azzal az ággal, amit sétabotnak használt, ha éppen nem a biciklijének támaszkodva ment. Megkérdezte az egyik ténfergőt, hogy mi van azzal a nővel? Miért nem gondoskodik róla valaki? Az csak legyintett, hogy pár órája van még, nincs vele mit kezdeni. Látván, hogy Jack gondolkodóba esik, ketten odamentek hozzá, hogy hé öreg, ne pályázz a sátorra, régóta itt vagyunk. Eszem ágában sincs, bizonygatta Jack, éppen távozóban vagyok, nem ülök egy nappal sem többet itt, semmi értelme. Egy pillanat tétovázás után, Jack annyit mondott, hogy lepihen amíg a nő meghal, utána eltemeti, és itt sincs reggelre.

Rendben, legyintettek a ténfergők, de csak semmi trükk öreg.

Nem lesz trükk, nyugtatta őket Jack. Itt a biciklim zálogba.

Cseszd meg a biciklidet! Nevettek keserűn. Reggelre tűnjetek el mindketten.

Jack sóhajtott, és magában perlekedett, hogy megint mibe mászott? Meggörnyedve belépett a sátorba, mely egy valamikori katona sátornak nézett ki.

Olyan száraz meleg volt, hogy bármiféle nedves tartalmat pillanatok alatt felszárított. Szárazon bűzlött a hely. A haldokló asszonyon valami régi ruhák voltak, foltosak a piszoktól. Egyik keze lelógott a matracról. Jack nagy nehezen térdre ereszkedett, behemót teste miatt nehezen mozgott. Megfogta a nő kezét, és felemelte a matracra, a teste mellé. Amint fogta a kezét, rögtön az a gondolata támadt, hogy: vizet. A nő ki van száradva.

Elővette kulacsát, és zsebkendónyi rongyával, melyet mindig magánál hord, felitatott pár csepp vizet, és a nő ajkaira kente.

Megfogta a nő kezét. Puha, ernyedt, de meleg volt. Nedves ronggyal finoman megtörölte a kezét, aztán a másikat. Lassan, ráérősen. A halál is úgy tett, mintha alkudozna még egy kicsit. Jack magában elmélkedett, hogy miért nem akar véget vetni ő is életének, mi értelme van élni, ha olyan világ van, amit egyetlen porcikája sem akar?

Újra és újra megnedvesítette a zsebkendőnyi rongyát és hol a nő kezeit, hol az arcát törölgette. Ajkaira vizet cseppentett. A haldokló nő arca megrezzent finoman, de valószínű Jack csak odaképzelte. Vágyott rá, hogy embert érintsen. Elgondolta, ha nem ez lenne a helyzet, talán nem is engedné a nő, hogy bármilyen módon megérintse. De most tehetetlen. Perverz az élet, gondolta. A halál visongana a nevetéstől ettől a gondolattól. Hogy ugye milyen szívás az Élet?

Úgy bánt a nővel Jack, mintha az utolsó kenetet adta volna rá. Beleszeretett a haldokló nőbe. Mint valami élethivatás, vagy egy mászterpísz alkotás, úgy lebegett lelkével a nő körül, hogy szenvedését enyhítse utolsó óráiban, perceiben.

Beállt az éjszaka. Pont jó a halálnak. Hogy a halál, vagy a Teremtő kegyes ilyenkor az emberekhez, nem tudni, de mikor megnyugodna minden, akkor vet véget a szenvedésnek. Amint a sötétség beállt, Jack gyertyát gyújtott. Olyan kis kerek spirituális gyertyát, mely meglepően sokat tart, bár nagy fényt nem ad. Nem is akart nagy fényt, csak annyit, hogy lássa a nő arcát, ha vizet cseppentene ajkaira vagy netán felébred. Jack úgy érezte, hogy a nő éber, csak annyira gyenge, hogy moccanni sem tud, a szemeit sem tudja kinyitni.

Halkan beszélni kezdett, hogy a nő ne érezze magát egyedül, elhagyatottnak. Elmesélte, hogy a legkedvencebb jelenete Jézussal az, amikor sírva fakadt. Végig nyugodt volt, tudta, hogy barátja Lázár meghal és Isten dicsőségére fel fogja támasztani. De addig nem tette, amíg Mária is oda nem ment hozzá. Mikor Mária is odament hozzá, Jézus elérzékenyült, és sírt.

Én nem tudlak feltámasztani téged, mondta halkan Jack a haldokló nőnek, de itt vagyok melletted. És sírhatnékom van. Miközben mesélt, az asszony kezét fogta.

Egyszer csak enyhe szorítást érzett, a nő keze megmozdult. Nehezen lélegző ajkai picit megnyíltak és annyit mondott halkan, erőtelenül, hogy mesélj még.

Jack néma sírásra fakadt. A könnyek elhomályosították szemeit, de pár másodperc után észhez kapott és mindenfélét mesélt Jézusról és a másvilágról.


A hajnal még messze tájak távolságában volt, amikor a nő kilehelte lelkét utolsó szusszantásával. Jack előtt csak egy élettelen test volt. Megnyugodott.


Kilépett a sátorból ahol ketten is várták már, hogy átvegyék az új lakást.

Jack alkut ajánlott nekik, segítsenek neki eltemetni az asszonyt, cserébe megjavítja a sátort nekik, ha hoznak neki bontásból faanyagot, megerősíti a rudakat, faajtót és ablakot is felszerel.

Belementek az alkuba a trógerek. Egy improvizált hordágyon elvitték a nő holttestét a tranzit zónán kívül, oda ahol a várakozásban elhunytakat temették, amolyan tömegsírféle helyre, ahol csupán a következő után ástak egy annyi gödröt, hogy éppen el tudják fedni egy lapátnyi földdel.

Semmi ceremónia, a trógerek sürgették Jacket, hogy ígéretének eleget tegyen.


Félig korhadt bontott faanyagokat hordtak hirtelen össze a sátor új lakói, amiből Jack két nap alatt valóban megcsinálta, amit ígért. A régi rudak helyett duplázott cseréplécet szegelt, és azokhoz kötötte a bejárati ajtót, és csinált egy kis ablakot, ahol éjjel szellőztetni lehetett a sátrat.

Élelem fejében még egy ágyat és asztalt ácsolt össze. Egy kalapács és egy fűrész segítségével dolgozott, amit a meghajtás nélküli biciklijén hordott a szerszámos ládikójában.


Mások látván ahogy dolgozik Jack, lassan, de szorgalmasan, hívogatták, hogy nekik is dolgozzon. De Jack nem maradt tovább. A megmaradt drótokat és szegeket, melyeket a bontott anyagokból húzott ki, gondosan elpakolta. Egy kevés élelemmel és az újratöltött vízpalackkal elindult kifele a tranzit zónából.

Közben az idegen asszony járt a fejében, hogy be sem tudtak mutatkozni egymásnak. Nem maradt tőle semmi. Se irat, se napló, semmi.

Futva menekült volna a helyről, de fájós lábaival a biciklijére támaszkodva lassan, vánszorogva lépkedett, néha megállván egy egy percre, amíg zsibbadása oldódik. Utána megint tett pár lépést. És így tovább, amíg maga mögött hagyta a zajos és kilátástalan, hatalmas nyomortábort, amit tranzit zónának neveznek.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Muzsi Attila 11 történetét!


  • 1262 szerző
  • 858 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

kaland

Rövid leírás / Beharangozó

Jack el akarja hagyni a tranzit zónát, de észrevesz valamit egy sátorban. Körülötte fickók tanyáznak. Pár napig még nem hagyja el a helyet.

Rövid összefoglaló

Jack egy elhagyatott, haldokló asszony utolsó óráiban mellette van. Majd eltemetteti. Ledolgozza.

Olvasási idő

6 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Muzsi Attila nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!