2017. augusztus 22. – Mariupol, Ukrajna (még 40 nap a WE eseményig)

Délután 1 óra volt.  Vitalij Borimirov hadnagy egy 80 fős Spetsnaz századdal 10 órával ezelőtt lépte át az ukrán határt. A beszivárgó, jelzés nélküli katonai egység szinte észrevétlenül jutott be ukrán területre. Mivel hároméltű kiképzést kaptak, ezért nem okozott gondot számukra az Azovi-tenger felől, 10 fős, motoros gumicsónakokkal elérni a partokat. A fekete, speciálisan erre a célra megalkotott Spetsnaz kishajók éjjeli árnyként lepték meg az ukrán bakákat. A part figyelésére kijelölt katonák többségét álmukban lepték meg az orosz különleges alakulat katonái. Két katona ugyan félálomban figyelte a tengert, de hajnali 3 órakor az emberi éberség a nullával egyenlő. Jól tudják ezt a Spetsnaz katonák is, ezért támadnak ilyenkor. Az ukrán őröknek fel sem tűnt, hogy a szélcsendben fodrozódik a víz. Szabad szemmel a fekete hajókat nem volt esélyük kiszúrni. Az oroszok csendben gyilkoltak, csak a késeiket használva. Előbb az őrszemekkel végeztek, majd szép sorban az ukrán katonai egység valamennyi tagjával. A Spetsnaz-osok 60 ellenséges katonát öltek meg 5 perc alatt, egy nyikkanás nélkül. És még csak a tengerpartra érkeztek meg. Délelőtt már nem volt szerencséjük, belefutottak egy ukrán járőrbe, miközben közeledtek Mariupol városa felé. Ebben a tűzharcban meghalt a századosuk. Az ukrán katonákat mind megölték, nem tudták rádión riadóztatni a társaikat.

            Pár órája már Vitalij Borimirov irányítja a Spetsnaz egységet. A hadnagy a különleges katonákkal már napok óta gyakorolta az éles rakétalövészeteket követően ezt a támadást. Az egész terv a fejében volt óráról-órára, percről-percre. Az orosz vezetés – persze nem hivatalosan – úgy döntött, hogy ha már elfoglalták a Krím-félszigetet, akkor szeretnének hozzá egy szárazföldi összeköttetést. Ehhez pedig létfontosságú Mariupol városának megszerzése. A Spetsnaz katonák csendben közelítették meg az M14-es főutat, amelynek a biztosítása létfontosságú volt ahhoz, hogy az orosz páncélosok be tudjanak jönni a városba, és meghátrálásra kényszerítsék az ukrán katonákat. Borimirov intett, hogy mindenki hasaljon le, és tűnjön el egy kapualjban. Pár utcával arrébb egy kutya keserves, hosszan elnyújtott vonyításba kezdett, mintha csak megérezte volna a közelgő halál szelét. Borimirov két emberével felment egy 14 emeletes lakóház tetejére, és onnan kémlelték távcsővel, hogy milyen erőkkel állnak szemben. 

- Hadnagy úr, nézze azokat, ott nyugati irányban! Azok már komoly erőknek tűnnek – hívta fel Borimirov figyelmét az egyik tizedese. 

- Velünk szemben, komoly erők? – vigyorgott a hadnagy. Jókedve átragadt a tizedesre és a mellette térdelő szakaszvezetőre is. Magabiztosak voltak, hiszen a századoson kívül nem volt eddig veszteségük, míg ők 65 ukrán katonával végeztek idáig. Igaz, meglepetésszerűen érkeztek. 

- A fenébe, ez tényleg nem díszegység – lett egy kicsit komorabb Borimirov. - 6 db T-80-as és 4 db T-72-es tank, 3 BTR-80-as páncélautó, plusz 50 gyalogos katona. Ez bizony feladat, uraim. Készen állnak?

- Igen, uram! – mondta félhangosan, egyszerre a két katona. 

- Akkor rajta! Ahogy gyakoroltuk. Az utat szerencsére csak 10-15 katona őrzi, meg 3 darab 2S1-es. A 152 milliméteres lövegek csövei szerencsére a városhatár felé állnak. Ezeket a lövegeket foglalják el, majd azonnal fordítsák meg őket, hogy tudjuk majd használni a tankok visszaverésére. Minden tiszta?

- Igen, uram! Csak még egy kérdés – villantotta ki fehér fogsorát a fiatal szakaszvezető.

- Mondja, de gyorsan – lett türelmetlen Borimirov.

- Emlékszik még a fogadásunkra?

- Naná hogy!

- És állja még?

- Micsoda kérdés?! Ahogy megbeszéltük. Ha tartjuk az M14-es utat a felmentő egységeink megérkezéséig, akkor mindenki kap egy üveg vodkát a számlámra. Ha viszont elbukunk, akkor egész hátralévő életemben a század valamelyik tagja fizeti a kocsmázásomat. Jól emlékszem?

- Igen, hadnagy úr. A mi kis fogadásunkkal csak egy probléma van. Ha Ön elesik, akkor ki állja a számlát, vagy éppen hogy hívjuk meg piálni?

- Ne agyaljon a részleteken szakaszvezető, mert még elveszíti a fejét – vigyorgott vissza hiénaként Borimirov. – Indulás!

            A 79 Spetsnaz katona 2 részre oszlott. Az egység egyik fele az Olmpijszka utcán kezdett el lopakodni, házról-házra, kapualjtól-kapualjig haladva, míg a másik egység a Marshala Zsukova utcát választotta. Vitalij Borimirov úgy döntött, hogy nemcsak az utat őrző lövegeket és katonákat támadják meg, hanem rajtaütnek az 5-600 méterre az úttól, egy gyár mellett tanyázó tankos egységen is. A Spetsnaz katonák hittek a meglepetés erejében, meg persze így nagyobb túlélési esélyt adtak saját maguknak. Borimirov vezette a rázósabbnak ígérkező, tankok elleni támadást.  

Egyeztették az óráikat. 10 percet adtak maguknak a helyszínek megközelítésére. Lassan odaértek. Borimirov egy ház mögé, takarásba rendelte az embereit. Körbenézett mindegyik katonáján. Vérmérséklettől függően látta az elszántságot, az összeszűkült szemeket, a pengére préselt ajkakat a tapasztaltabb embereinél, az újoncok viszont rettenetesen sápadtak voltak. Bár a tengerparti rajtaütésnél mindenki jól vizsgázott, de ott mégis csak egyszerűbb dolguk volt. Álmukban lepték meg az ellenséget. Ez most más lesz. Még 1 perc a támadásig. 

Lassan megkerülték az épületeket. Borimirov kinézett az egyik ház mögül. 200 méterre látta meg a korábban a háztetőről észrevett tankokat és páncélautókat. Az ukrán katonák kedélyesen beszélgettek. Egy-egy ember ült a T-80-as tankok tetején, dohányoztak és ugratták a földön heverésző társaikat. Körülbelül 25 embert számoltak meg szabad szemmel, tehát további kéttucat ember valahol elszórtan van. A rajtaütés cseppet sem lesz egyszerű. Borimirov intett annak a 3 emberének, akik RPG-32-es páncéltörő rakéták alatt görnyedtek. Még 30 másodperc. A „konzervnyitó” katonák elfoglalták a ház illetve két fa takarásában a lövészpozícióikat. Mindegyik rakétás mögé egy-egy társ hasalt. Náluk voltak a tartalék rakéták. A többiek élesre töltötték gépfegyvereiken a gránátvetőket is. Bíztak abban, hogy ezzel is időt tudnak majd nyerni a tankok és páncélautók kiiktatásához. Még 10 másodperc. A katonák jól hallhatóan ziháltak. Borimirov nem szólt rájuk. Mert benne is dübörgött az adrenalin. Az órája pittyent egy alig hallhatót, majd elordította magát. 

– Tűz! 

A három páncéltörő rakéta csövéből szinte egyszerre indultak el a halálos csomagok. Két RPG rakéta tökéletes munkát végzett. A T-80-as tankok tornyait lerobbantották a helyükről, a cigarettázó katonákkal együtt. A harmadik lövés viszont kissé lapos lett, ez az egyik T-72-es tank előtt robbantotta fel a földet. Hatalmas sarat és repeszeket szórt az ukrán katonákra, de annak a tanknak nem lett semmi baja. A Spetsnaz katonák előugrottak rejtekhelyeikről, és Borimirovval az élen üvöltve rohantak a döbbent, halálfélelemből ocsúdó ukrán katonák felé. Az oroszok tüzet nyitottak a kézi gránátvetőikkel, megcélozva a tankok lánctalpait, és a páncélautók kerekeit. Nagy kárt nem tettek bennük, csak az egyik BTR-80-asnak lőtték szét a kerekét, de időt nyertek a rakétásaiknak, mert az ellenség nem tudott hirtelen a tankjaiba ugrani, fedezéket kerestek a gránátvetők repeszeitől. A Spetsnaz-osok ezután a gépfegyvereikkel szórták meg az ellenséget. Az első sorozat 10 ukrán katonát ölt meg. Alig 10 másodperce kezdődött el a támadás, de az ukránok még mindig nem tudtak visszalőni. Miközben üvöltve lőtt az ellenségre, Borimirov hallotta, hogy párszáz méterrel arrébb is elkezdődött a lövegek elleni támadás. 

Még 100 méter választotta el a hadnagy egységét az ukrán katonáktól, de Borimirov tudta, hogy még nem futhatnak tovább. A szeme sarkából meglátta, hogy a négy T-72-es tankba sikerült beszállniuk az ukrán katonáknak, beindították a motort is, és a lövegtornyokat próbálták irányba állítani, hogy tüzelni tudjanak. Borimirov ekkor a gépfegyvertűz ellenére, hallhatóan elordította magát.

- Hasra!

A gépfegyverrel támadó katonák földre vetették magukat. Még az utolsó pillanatban, mert a három RPG-s osztag azonnal tüzelt. Három T-72-es tankot égő pokollá változtattak, a személyzet kettőből égő fáklyaként próbált menekülni. Ahogy másztak ki a tankból borzalmas, hörgő haláltusájukba beleremegett az utca. Keservesen ordítottak, velőtrázó sikolyok között hemperegtek a földön, próbálva eloltani az égő ruháikat, de nem volt esélyük, lassan elemésztette őket a tűz. A negyedik T-72-esre azonban nem jutott rakéta. A tank legénysége magában kegyetlen bosszút esküdött. Dammmm. A tank ágyúja hangos dörrenéssel leadta az első lövést. A 125 milliméteres lövedék az egyik RPG-s osztagba csapódott. Miszlikre szaggatva a két Spetsnaz katonát. A találat az egyik RPG rakétát is felrobbantotta. A repeszek a környékbeli házak oldalába csapódtak. Több ablakot betörtek. Az egyik repesz olyan szerencsétlenül érkezett meg az ablaküvegen keresztül, hogy egy túl kíváncsi helyi idős asszonynak pont a nyaki ütőerét vágta el az üveg. A nő hangos csattanással a padlóra esett, többet nem ébredt fel. Az ablaküvegek betörésekor a civilek hasra vágták magukat a lakásaikban. Mindennél jobban szerettek volna most máshol lenni. 

            Közben a T-72-es legénysége a tank 12,7 milliméteres géppuskájával is megszórta az orosz különleges egységet. A sorozat eltrafálta a másik RPG-s osztag töltő emberét. A katonának leszakadt a feje, vérével búcsúzóul még telespriccelte a rakétát kezelő bajtársát. Borimirov reagált először. Megpróbálta magára vonni azzal a figyelmet, hogy gyorsan újra töltötte a kézi gránátvetőjét, és rálőtt a T-72-esre. A lövedék lepattant a tank páncélzatáról, és gellert kapva az épp közeledő ukrán gyalogos katonák között robbant, megölve közülük kettőt. A tank legénysége 1,5 másodpercig hezitált, a tankparancsnok üvöltött benn a beosztottjaival, hogy tapossák el a hasaló Spetsnaz-sokat, a lövész viszont érezte a veszélyt, és inkább az RPG-s ellenséges katonákat akarta kiiktatni. A veszekedésből az lett, hogy a tank nyikorogva elindult a hasaló oroszok felé, miközben a lövész újra töltött, hogy menetközben újra lőni tudjon. A késlekedés végzetesnek bizonyult, az egyedül maradt orosz rakétás újratöltötte az RPG-t, és vérgőzös vicsorgással megnyomta a ravaszt. A rakéta telibe találta a tankot, ráadásul a lövedék olyan pontosan hatolt be, hogy felrobbantotta a T-72-es lőszerét is. A detonáció hatalmas volt. A tank tűzgolyóvá vált, de mivel a hasalókhoz túl közel volt, megöltek két orosz katonát is a szétrobbanó lövedékek. 

A tank robbanása után összeszedték magukat az ukrán katonák, és rendezetlen kisebb osztagokban közeledtek. A két megmaradt BTR-80-as fedezékében jöttek, és néha el-eleresztettek egy sorozatot. Zijjj-zijjj-peng. A lövedékek fütyülve elzúgtak felettük, de egyik orosz katonában sem tettek kárt. Borimirov ekkor kézjelekkel újabb parancsot adott. A hasaló oroszok, élesítették a kézigránátjaikat, majd gyorsan felpattanva az ukránok felé dobták. Az egyik Spetsnaz-osnak nem volt szerencséje, a dobómozdulat közben vállon találta egy golyó. A lövéstől hátraesett, és őt robbantotta fel a gránát. A társak halálos csomagjai viszont célt értek. A közeledő 20 fős osztagból 10 embert a gránátok megöltek, vagy halálosan megsebesítettek. Az orosz hadnagy újabb kézjelei után hasra vágták magukat. A két RPG-s újabb lövedékei elintézték a BTR-80-as páncélautókat is. A rakéták az egyiknek a két kerekét szakították le, mozdulatlanná téve, a másiknak pedig a tornya robbant le a helyéről, megölve a benne tartózkodó legénységet is. Borimirov ekkor felugrott és újabb parancsot adott.

- Lerohanás!!!!

Az életben maradt Spetsnaz katonák felugrottak a helyeikről és egyes lövésekkel tüzelve elindultak az ellenség felé. Újabb 10 ukrán katonát öltek meg. A megmaradt ellenséges gyalogság futásnak eredt, és a közeli gyárépületben és az épületek melletti tankoknál kerestek menedéket. Borimirov látta, hogy a további roham túl veszélyes lenne, ezért intett, az emberei pedig azonnal hasra vágták magukat. Épp időben. A megmaradt négy T-80-as tank szinte egyszerre tüzelt. A négy 152 milliméteres lövedékből három ártalmatlanul, mögöttük csapódott be, és csak földet szórt a hátukra. A negyedik lövedék azonban célt ért. Újabb 2 embere halt meg, ahogy a tanklövedék közéjük csapódott. A T-80-asok elkezdték szórni az „áldást” géppuskáikból is. Ezek a lövedékek elzúgtak felettük, de lekaszabolták a megmaradt RPG-s osztagokat. A hadnagy zsigerből érezte, hogy baj van. Miközben a földön volt fedezékben, hátrapillantott. Ekkor kaszabolta le embereit a géppuskasorozat. Nem voltak illúziói. Ezt egyikük sem élhette túl. Gyászolni azonban nem volt ideje, mert most már vesztésre álltak. Gépfegyverekkel semmire sem mennek a tankok ellen, és ha erre az ukránok rájönnek, akkor nagy bajban vannak. Pont egyik embere felé kezdett el mutogatni, hogy vonuljanak vissza az RPG lövészek helyéhez, hátha használható maradt az egyik páncéltörő rakéta, amikor ismerős vijjogást hallott. Hirtelen elordította magát, reménykedve, hogy az emberei hallják. 

- Mindenki marad hason!!!!

 Vijjjjj-vijjjjjj-vijjjj. Bumm-bumm-bumm. A detonációk után Borimirov felpillantott, és azt látta, hogy három T-80-as tank lángol, a negyedik pedig elindul, miközben lövegtornyát az új fenyegetés felé fordítja. A tank a hasaló katonáktól még 300 méterre volt, de fenyegetően, morogva közeledett. A páncélos hirtelen satuféket nyomott, majd miután a hidraulika kiegyenlítette az imbolygást, újra lőtt a lövegével. A T-80-as az M14-es út befelé vezető szakaszára célzott, ahonnan a másik Spetsnaz-egység a feladat teljesítése után megfordította a 152 milliméteres páncéltörő lövegeket és tüzelni kezdett. A tank lövedéke pontos volt, szétrobbantotta az egyik löveget, megölve 4 Spetsnaz katonát. A megmaradt két löveg legénysége viszont végzett az újratöltéssel, egyszerre tüzeltek. Az egyik lövedék célt tévesztett, és pár méterrel a tank orra előtt robbant. A másik viszont telibe kapta a T-80-ast a benzintartályánál, amely rögtön tűzgolyóvá vált, miután felrobbant a lőszere. A tank úgy égett, hogy esélye sem volt legénységének a túlélésre. Senki sem jött ki belőle. Látva az utolsó harckocsijuk pusztulását is, az életben maradt ukrán katonák menekülni próbáltak, de a profi mesterlövész Spetsnaz katonákkal szemben nem voltak túlélési esélyeik. Aki futni próbált, azt az oroszok lelőtték. Összesen nyolcszor dörrentek a kézi fegyverek. Aztán már csak a kilőtt tankok olajtól sercegő égését lehetett hallani. Vitalij Borimirovnak hirtelen eszébe jutott, hogy nem ártana beszélnie a másik Spetsnaz egységgel. Bekapcsolta a rádióját, amit még a partraszállás előtt kapcsoltattak ki minden katonával, hogy még az esélye se legyen meg az elektronikus felderítésüknek. Alighogy élesítette a rádiót, hallotta a másik csapatot vezető őrmestere hangját.

- Rosszfiú 1 hívja Rosszfiú 2-őt! Válaszoljanak! Életben vannak még?

- Itt Rosszfiú 2!

- Hála Istennek hadnagy! Már azt hittük, hogy vodka nélkül maradunk – élcelődött azonnal az őrmester. 

Borimirov sem maradt adósa.

- Nincs olyan szerencséje őrmester. Ha valóban tartjuk a pozíciónkat, akkor lesz vodka. Üzenem a szakaszvezetőnek, hogy ő is törölje le a ronda vigyort a képéről! 

- Uram! Ő már nem vigyorog többet. Az utolsó T-80-as lövedék letépte a fejét.

- A fenébe! – szitkozódott Vitalij Borimirov. Mi a teljes veszteség? 

- 12 halott, 4 sebesült. 

- Önöknél, uram?

- 11 halott, sebesült nincs. Nem adták magukat olcsón az ukránok. Az egyik drónt küldjék fel! Az M14-es utat derítse fel, főleg a pályaudvar és a kikötő környékét! A megmaradt két 152 milliméteres löveggel induljanak el felénk, 10 perc múlva találkozunk az úton, az első nagyobb lakótelepi házaknál. Útközben minden szem a házak ablakain legyen! Nem akarok meglepetést! – pattogott Borimirov parancsözöne az éterben.

- Igen, uram! Engedelmével azonban vinnék néhány barátot - válaszolta az őrmester. A háttérből páncélosok erősödő hangját lehetett hallani. Vitalij Borimirov bekapcsolva hagyta a rádióját, miközben a szeméhez emelte a látcsövét, és az M14-es út városba vezető részét pásztázta. A látvány hatalmas megkönnyebbüléssel töltötte el. Több tucat T-90-es tank illetve BTR-80 páncélozott szállító harcjármű jött az úton. Óramű pontossággal, ahogy a haditervben szerepelt. Persze felségjelzés nélkül, mert ők „szakadárok” voltak. Borimirov fújt egy nagyot, és magában megállapította, hogy nem volt hiábavaló az emberei áldozata.

            Közben a felküldött drón elküldte az első képeket. Ebből az látszott, hogy újabb ukrán katonai egységek nem voltak a városban. Ezt korábban is sejtették az oroszok. A luhanszki és donyecki régió védelme teljesen lekötötte a dél-kelet ukrajnai haderőt. Azért csak két század ukrán katona és egy tucatnyi páncélos erő védte az utat, mert ez első ránézésre elegendőnek tűnt. Az ukrán vezetés úgy számolt, hogy Mariupol megtámadása esetén az itteni erők tudják fedezni az utat addig, amíg megérkezik a segítség. Arra senki sem gondolt, hogy Mariupol nemcsak a főútról, hanem a tenger felől is támadható. Legalábbis ukrán részről senki. A Spetsnaz alig egy századnyi katonával elfoglalta a várost. Az ukrán vezetés 2 órával a harcok után, egy civil bejelentésből értesült a támadásról. Az ukrán elnök fortyogott a dühtől, de nem rendelt el ellentámadást. Helyette Melitopol védelmét erősítették meg. Ezúttal figyeltek a város tengerparti védelmére is. Mariupol elvesztése drága lecke volt.