Átható klórszag terjengett, de ez öltözködés közben cseppet sem zavarta. Az orra már hozzászokott, annak a COVID óta pedig mindig örült, ha érezte, hogy felmostak. Péntek esti monotóniával a testében, szinte gépiesen öltözött át az uszoda egyik boxdühöngőjében. Magában így hívta a sárgaszínű oldalfalakkal és egy reteszelhető ajtóval ellátott öltözőegységeket. A dühöngő elnevezés főleg akkor nyert értelmet ismerősei számára, ha tapasztalták azt, hogy a tinédzser vízilabdásokban mekkora erő lakozik még edzés után is. Olyankor törülköző- és ajtócsapkodásokkal telt meg a belső tér. Efféle dobhártya és agyzsibbasztó vihar most nem fenyegetett, de az órára nézve kapkodni kezdett.

         - Nincs idő – mormolta maga elé, majd elmosolyodott azon, hogy ugyanezt szajkózza az edző is, amikor próbálja őket magasabb sebességi fokozatra ösztönözni a gyakorlataiknál. 

         Gyorsan felkapta az úszónadrágját, beleugrott a papucsába, majd a cuccait behányva az egyik zárható szekrénybe, útnak eredt a kinti medencék felé. Átverekedte magát a zuhanyzószakaszon, majd egy rövid folyosói vágta után, a vészkijáratra emlékeztető ajtót kitárva, kiért a medencékhez. Odacaplatott a csoporthoz, ahol az edző már osztogatta az öveket, amelyeket jó szorosan mindenki felcsatolt magára. 

         - Szia, Péter!

         - Szia, Karesz! Tessék – nyújtotta az övet az edző. – A víz forró – tette még hozzá a szokásos kezdőszövegét.

         Karesz lassan beleereszkedett a vízbe, ami persze cseppet sem volt forró, inkább jéghideg. A testét ért első sokk után, rögtön nekikezdett a vízitorna bemelegítő két körének. Futott a vízben, hogy az ízületeit és izmait megfelelő hőfokozatra kapcsolja. A medence felénél járt, amikor visszhangzott az edző második szokásos tételmondata.

         - Ma belehalunk! Gyerünk-gyerünk! 

         Engedelmesen dolgoztak a kezek és a lábak a vízben, mindenki túlélő üzemmódba kapcsolat az első két bemelegítő körben. Alig értek a végére, kapták az első feladatot. Majd a következőt, az újabbat, az ismétlőt, a lazítót, majd a felpörgetőt, a tüdőszaggatót, a lábtalp begörcsöltetőt, és így tovább, és így tovább.  

         - Nem állunk meg! Soha! – üvöltötte újabb péntek esti panelmondatait vízikínzójuk. Aztán félóra után jött a kedvenc. – Tízszer gyorsabban! Nem látom, hogy eléggé belehalnátok!

         Fiatalok, már hosszabb ideje fiatalok, térdesek, derekasok, bokások, mind-mind küzdöttek, prüszköltek, brusztoltak. Közben azért néha ki- és beszóltak az edzőnek, hogy azért ő is érezze a törődést. 

         - 20 év után megtanulhatnál már rendes gyakorlatokat is, Péter! Gondolom, ezt a haverjaiddal sörözés közben találtad ki. Gyere be és mutasd meg – záporoztak a vízből a kommentek. 

         - Nem érdekel, nem érdekel! Gyorsabban-gyorsabban – replikázott az edző. 

         Közben Karesz félóra után egyre gyakrabban pislantott a faliórára, hogy mennyi van még hátra ebből a nagyon hasznos, de piszokul megerőltető kínzásból. Némi gyógyírt adott az egyre inkább elhatalmasodó önsajnálatában, hogy edzeni kezdtek a valódi vízitornászok, a szinkronúszólányok. Egy-egy gyakorlat közben úgy repkedtek ki a mellette lévő sávból, mintha könnyed tengeri halak lennének. Ilyenkor a látvány magával ragadta, egészen addig, amíg le nem lassult és a mögötte küzdő sporttársa jól fenéken nem rúgta.

         - Bocs, kikerüljelek? – üvöltötte egy hang hátulról.

         - Nem, sorry, csak elbambultam – kiabált vissza Karesz, majd magasabb fokozatba kapcsolt. 

         Közben bömbölt a zene, hiszen a szinkronúszó lányok épp a versenykoreográfiájukat gyakorolták.

         „Don’t call my name! Don’t call my name, Alejandro”

         Miközben magán is meglepődve, a zene ütemére taposta a vizet, Karesz azon morfondírozott, hogy miért mindig latinszámra táncolnak a lányok, akár a parketten, akár a vízben. A következő gyakorlat közben, már visszasírta mindenki a könnyed dallamot. Elindult a szinkronúszóknál a következő gyakorlat, füleiken és idegrendszerükön pedig a Fűrész című horror filmzenéje citerázott. Edzőjük nem is késlekedett sokat, hiénavigyorral újra elbődült.

         - Gyerünk! Mondtam, hogy ma belehalunk!