Barion Pixel nuuvella

Keringés egy mondat környékén

Másodpercenként haladnak versenyt az üvegablak túlsó oldalán az esőcseppek. Kábultan bámulok kifelé a sötét éjszakában, felettünk a csillagok sem pislákolnak. A vezető hátra sem pillant, cikázik a városon keresztül, aztán dimben-dombokon, alföldeken, messze visz. Ki a városból, ki a megyéből, majd ki az országból. Bárcsak a világból is ki vihetne!

Tegnap óta keringünk ilyen szörnyű néma lázban. Az üresség emészt odabentről, ajkam hangtalan üvöltésre sem képes. Nem ettem, víz is csak annyi ment le a torkomon, amennyi feltétlen muszáj volt az életben maradáshoz. Meredt bámulásom létezik, a szemem képtelen lecsukódni. Az utolsó szavai ébresztenek újra és újra. Ahogy lágy, vékony ajkai közt suttogja, ha szeretem elengedem. Miért is engedném el? Miért ne lehetnék az élete része? Meghúzódnék mellette az árnyékba, még a fény ellenére is, ami mindig rám süt. Esetleg megpróbálhatnám az árnyékban tartani, küzdenék azért, hogy normális életünk lehessen.

A limuzin száguld alattam, a telefonomon egyedül az a név nem szerepel, amire várok. Ha szeretsz, engedj el. Keringek, keringek… Mint a Nap körül a bolygók, én is ekörül a mondat körül keringek elveszett üzemállapotban. A gyártósorok fülsértő hangjai módjára lő golyókat golyóállómellénybe öltöztetett szívemre.  Mit sem ér most a limuzin a fenekem alatt. A fenekem alatt, amibe apró körmei mélyedtek, miközben hevesen magamhoz húztam. Elfeledkezek az emlék pillanatába, az emlékbe, ami végül sosem lett az enyém. Húztam az időt, mert féltem. Sőt rettegtem attól, mi vár rá, mit tesz vele, az érzékeny, ártatlan lelkével a világom hideg, hiéna árnyoldala.

Bíztam-e benne? Persze, hogy bíztam, csakhogy sosem engedem ki a kezeim közül az irányítást. Évek teltek el, miközben várt arra, amit annyira szeretett volna. Én is akartam őt. Túl sokáig maradtam csendben, túl sokáig feszült a  húr, túl sokáig várt rám. Elment. A saját útját folytatja tovább. Nélkülem. Még hallom a fecsegését valami teljesen értelmetlen zagyvaságról, lelkesen mesél, dühöng, fejezi ki az érzéseit. Szokott-e káromkodni? Imádott káromkodni dühös lelkiállapotában. Úgy szórta a válogatott szitkokat, ahogy egy nyelvet szabadon használó művész. Azokról az ajkakról megváltás minden. A láthatatlan támaszom. A láthatatlan támaszom, amit hagytam elmenni.

Összefüggéstelen gondolatokban villan fel az arca. A szeme. A szája. A mellei. Főleg a mellei. Képtelen vagyok aludni, ezért neki nyomom újra a párás, hideg ablaküvegnek az arcom. Már London utcáin járunk, messze tőle. Kutatom az utcán, kutatom-keresem, mégsem lel rá a szemem. Hét nap telik el így. Hét teljes nap, mégsem vagyok képes megnyugodni. Kezembe fogom a telefont az olvasatlan üzenetekkel, hívásokkal. Egyetlen nevet keresek, a megváltást. A megváltás távol marad, de már annyira kimerült vagyok, hogy nem kezdem újra gépelni a szánalmas, könyörgő üzenetem. Álomtalan, nyugtalan alvásba merülök a hátsó ülésen.

A tizedik nap fogalmam sincs már merre járunk, amikor a sofőröm alattomosan áll meg a házam előtt. Jelentőségteljesen rám néz, a titoktartás köti, hogy semmiről sem beszélhet velem kapcsolatban. Barátok is lehetnénk egy másik életben, ahol nem az alkalmazottam. Farkasszemezek vele, megtartom magamnak a győzelmet. Azt akarom, hogy induljon, mégsem teszi. Oldalra biccenti túl méretezett, gengszterekre jellemző állát, kényszerít az oldalra pillantásra. A leggyönyörűbb embert látom magam előtt az ablak túloldalán. Hallucinálok. Biztos képzelem Őt. Ajkait beharapja, szégyenlősen figyel, ott csillog rajta az aggodalom. Ha szeretsz engedj el. Várom a nyugalom általi megkönnyebbülést, torkom mégis összeszorítja az adrenalin.

Lehúzom az ablakot. Felkészülök a fájdalomra, csípős szidalmakra nyílik a szám. Megelőz, készülök arra, amit mondani fog. Arra, hogy könyörtelenül mártja belém a kést az ember, akiben bíztam.

-Ha szeretsz, engedj el. – Mégsem ez jön ki azokon a csókolnivaló csacsogókon.

-Ne haragudj…-suttogja könnyes szemmel.

Tetszett a történet?

5 3

Regisztrálj és olvasd Nagy Viktória 12 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Nagy Viktória

Keringés egy mondat környékén

Műfaj

pszichológia

Rövid leírás / Beharangozó

Egy mondat körül keringek. Egy mondat, ami a csukott szemhéjam mögött is neonfényként villan. Egy mondat, ami kiűz a világból...

Rövid összefoglaló

Egy mondat körül keringek. Egy mondat, ami a csukott szemhéjam mögött is neonfényként villan. Egy mondat, ami kiűz a világból...

Olvasási idő

3 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Nagy Viktória nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!