Felhúztam a pólóját, és értetlenül álltam előtte. A seb úgy nézett ki, mint egy szétnyílott zseb. A két oldalából szivárgott a vér, de nem nagyon. Beleláttam, és nem egy véres hús, hanem egy sértetlen bőrréteg volt előttem. Belenyúltam a nyílásba, hogy nem képzelődöm-e? Nem fájhatott Jánosnak, aki amúgy oldalt állt nekem, amíg én vizsgálgattam. Mintha nem is érezte volna, hogy mit csinálok. A nyílás alján furcsa, apró fémgolyókat találtam. Két ujjal egyenként kivettem mind az ötöt. Gyönyörűek és fényesek voltak. Közben a szivárgó vérzés is csökkent. Olyan érzésem támadt, mintha rohamosan gyógyulni kezdett volna a sebe.
– Na, mi van? – kérdezte János.
– Nem látok semmit, és már nem is vérzik annyira.
Fogtam egy tiszta törölközőt, és rászorítottam. Közben az öt golyót zsebre tettem. Azokról valami miatt nem szóltam neki.
