Október utolsó napjait töltöttem kint az udvaron és a megsárgult levelek surrogtak a lábam alatt. A barátaim – Tim, Brian és Cintia, na persze meg jó magam – nagyon vártuk a halloweent, mert ez lesz az első olyan halloweenünk amit nem otthon töltünk. Tele volt a város mindenféle mendemondákkal, hogy azon az éjszakán, eljön egy gonosz ember csuklyával a fején, és a gyerekeket az erdő mélyén lévő házához cipeli. Lassan csordogáltak a napok, mire elérkeztünk a nagy naphoz, mindegyikünk lázasan készülődött.

Megszólalt a csengő. Ahogy, kinyitottam a bejárati ajtót egy nagydarab férfi állt előttem, aki farmerkabátot és fekete csuklyás pulóvert viselt, amire sötét ballonkabátot húzott mellette pedig egy kést szorongató sikolymaszkot viselő alak kakit csak a maszk alól kilógó barna hosszú haja árult el, hogy ő nem más, mint Cintia. A látványtól, felkavarodott a gyomrom, mert a csuklyás ember állt az ajtónkban kinek a ruháját a legjobb barátnőm vére borította. Megragadta a kezem,és miközben próbáltam kiszabadulni a szorításából, hevesen vert a szívem , nem hallottam mást, csak saját zihálásomat.  Minél jobban rángattam magam, annál hangosabban morgott. S akkor a következő pillanatban Cintiát elengedte félrelökte és szembe fordult velem. Éreztem a bűzös leheletét, amit árasztott magából és a halál közeli érzése fordult meg a fejemben, hogy itt a vége nincs tovább. Ekkor ő dühös karcsapással, sebet ejtett rajtam, ami az arcomat érte. A szemem alól vér buggyant, ki és ahogy odakaptam a tenyerem az arcomhoz éreztem, hogy a meleg vér lassan végigfolyik az arcomon. Ő egyre csak húzott, a hűvös utcán be a sötét rengeteg felé, ahol már nem voltak fények. Miközben erősen fogott, éreztem testének átható izzadságszagát. A csuklyás ember valami érthetetlen nyelven morgolódott egész úton, miközben én Cintiatól próbáltam megtudni, hogy mi is történik velünk. Szorítása percről percre elviselhetetlenebbé vált, égette az érintése a bőrömet, és egyre csak azon járt az agyam, hogy honnan szabadult ez a valami a városra, ami életre kelt. A sötétség egyre jobban körbevett minket, és egyszer csak megláttunk a házaktól messze egy elhagyott kunyhót, aminek vasajtajához odaérve levitt minket egy bűzös, nyirkos patkányoktól hemzsegő pincébe ahol láncra vert bennünk, mint a kutyákat.  Ahogy lefelé haladtunk a lépcsőn halk cincogást hallottunk és a lábamhoz hozzáért egy vizes szőrpamacs, amitől kirázott a hideg  és megtántorodtam, akkor jöttem rá hogy patkányokkal vagyunk körbe véve  Akkor jutott el igazán a tudatomig, hogy ez a valami  nem is ember. Hirtelen elkapta tekintetét rólam, mintha attól félne, hogy felismerem, és Cintia felé vette az irányt. Bár szerettem Cintiát, most mégis megkönnyebbülés és önzés egyvelege kavargott bennem, amiért engem békén hagyott az a valami, és inkább őt vette célba.  Ahogy odalépett Cintiához egy ideig csak bámulták egymást mintha a barátnőm felismerte volna a támadóját.

Miközben szidalmazta, arra kérte, hogy ne tegye, de az a valami csak egyre erősszakosabban tépte le róla az összes ruhát. Láttam az arcán a felismerést, de nem szóltam semmit. Ahogy egymás szemébe néztek a meglepettséget véltem felfedezni Cintia arcán. Csak arra nem gondolt senki, hogy a csuklyás ember az. Cintia megszólalt a sötétben.

– Ez az az ember, akiről meséltek a városban.

-          Te tudod, hogy ki ő? Ugye?

-           Cintia nem válaszolt egy darabig majd megszólalt. Ő az, akiről egyszer meséltem neked. Ő a nagybátyám. Ez a szemét ölte meg az apámat. Meglepődöttség nem volt bennem mind inkább a felismerés szörnyű érzése volt az, ami hatalmába kerített, amikor szembe nézett velem.  Egykor felnéztem rá, de most már csak gyűlöletet érzek az ember iránt.

-           

– Nem, ez nem ember - válaszoltam neki határozottan.

– Akkor meg mi a frász?  – kérdezett vissza határozottan.

– Nem tudom, de az biztos ez a valami az , amitől eddig mindig óvtak bennünk.

– Te hogy találkoztál vele?

– Elindultam hozzátok, hogy majd tőletek megyünk a többiekért, és ahogy a járdán mentem egyszer csak megállt előttem, és berántott egy bokorba ahol: annyit mondott. Most eljátszom neked a kés zenéjét, amihez te adod a dallamot. Abban a pillanatban kés pengéje siklott bele a testem több pontjába és én tehetetlenül tűrtem a fájdalmat, mert az erős szorításából hiába próbáltam nem tudtam menekülni amit, az okozott számomra. Fájdalomtól átitatott hanggal vettem tudomásul hogy ennek a szemétnek volt igaza, mert én adtam a hangot miközben összeszabdalta a testem.

– Most minél előbb ki kell, innen jutnunk mielőtt visszajön az a valami, mondtam és közben olyan volt a hangom, mint a hangszer húrja, amit megpendítenek

Ez így van, de nehéz lesz - válaszolt Cintia remegő hangon .  Nagyobb  bennem az életösztön az életben maradás utáni vágy, még ha a lábaim cérnaként remegnek is akkor is tudom hogy mindent meg kell tenni azért hogy ez sikerüljön . Nem érdekelte hogy mezítelen, dolgozott benne a félelem adta adrenalin és ki akart jutni.

– Tudom, de akkor is meg kell próbálnunk– Préseltem ki a hangomat magamból, mert közben a félelem minden egyes végtagomon végigzongorázott, amit a zsigereimben éreztem. A lánc vastagsága elbizonytalanított, de a nyirkos vizenyős pincében megcsillant a remény egy földön heverő fűrész formájában. Elkezdtük felváltva fűrészelni a láncokat, és ahogy a fémen megnyikordult a fűrész fémes éle akkor a félhomályban a lépcső felől léptek zaja törte meg a csendet és ugyan az a hang közeledett felénk, mint amikor idehoztak minket. Az ajtó kísérteties nyikorgása hangot vert a sötétben és éreztük, hogy közeleg. Ő volt és akkor elindult Cintia felé. Lehet, hogy megérezte, mit akarunk csinálni, és felbőszítettük, mert bár engem békén hagyott, de Cintiát egy határozott mozdulat kíséretében egy késsel megszúrta és hallottam, ahogy a kés pengéje játszi könnyedséggel siklik a testében és a végén a belsőségei toccsantak a pince vizenyős padlóján. Miközben ő ekkor már csak élettelen testtel volt a kezei között, amit végül elengedett és határozott mozdulattal a belek után küldött.  A barátnőm meghalt azon az éjjelen és én egy életre megjegyeztem, hogy a csuklyás ember létezik. Mert én láttam, ott voltam, és belenéztem vörösen izzó szemébe. Azóta sem láttam azt a valamit, de amikor a hatóságok megtaláltak az elhagyatott pincében, meg voltam rémülve, mert amikor megláttam őket azt hittem az a valami jött vissza. A barátnőm holtteste ott feküdt mellettem arccal a vízben és én nem csak megjegyeztem azt az éjszakát, hanem meg is tanultam, mi az igazi halloweeni horror.

Írta: Németh Balázs

2021.10.-2022. Február 20.