Barion Pixel nuuvella

A szombati feszültség

 

Mottó:

Bár Isten idejét nem mi osztjuk be, az emberi természethez hozzátartozik, hogy amit akar, azt a lehető leggyorsabban akarja.

A nap éppen hogy felkelt a Gerecse mögött, de már farkasszemet nézett a Gesztenyefa sor sűrű lombjaival. Ám Kapitány szemét olyannyira megszúrta a korai ébredés fénye, hogy csak nehezen kezdte szedegetni a szombat reggeli boldogság virágait. A barátnője az anyjához ment a hétvégére, és erre a gondolatra a férfi nagy, szabadságos szakálla alatt a szája örömteli mosolyra húzódott. Jól kiköhögte magát, ellépett az ablaktól, és kiment a gangra, amelyik ölelő járatként futotta körbe a társasház belső oldalát. A vastag sárga ujjai között egy koporsószöget sodort magának. Leült a kedvenc „figyelő” székére, ahol nyomatékul akkorát nyögött, mintha világ életében azt a helyet kereste volna. Megkapó volt számára a hely, ahol laktak. Csokros felhőket hajtott fent az égen a szél, és a közeli malom mögül a duzzasztónál fehér ködszarvasok patái koptatták a kőhidat. A hajnal korai csendje ülte meg a környéket. Kapitány úgy érezte, hogy a mellkasában s a torkában források szakadnak fel, melyből bőségesen buzogott fel a slejm. Nagyot hördült, kaparva krákogott, nagyot köpött. Egyszerre olyan félelem fogta el, mintha az ördög akart volna jégvágóval hegedülni a szívén. A képzelete is részeg lett, olyan mint a szemközti gesztenyefa árnyéka, amely dülöngél a reggeli szélben. Széjjelnézett, és megnyugodott: maradt még némi pálinka a tegnapi estéből. Bár a söröcskéje már elfogyott. Nagyot kortyolt a pálinkás üvegből, és a maradékot nézte, ahogy a fejét tekergette. Hiába nézte nem lett több belőle. Így hát megitta mindet, ami az üvegben volt, és szinte hangosan kezdett számolni magában, mennyi idő van még addig, amíg végre kinyit a közeli Fidó. A kedvéből lassan paripa lett, nem pedig vánszorgó gebe, aki nem pálinkát és sört ivott a múlt éjjel, hanem legalább is mérget. Az orra puffogva füstölt, miközben megcsörrent a telefonja. 
-Szevasz Kapitány! Akkor ugye nem felejtetted el a mai napot... -Momó hangja köszöntötte a gang feszes korlátait. Kapitány a füstös száraz szájában a választ kereste. A ködöt szurkálta a huzatos emlékezet a fejében, de nem talált el semmit. Egyre csak rágta, és rágta mire kibökte: dehogy felejtettem el. Majd hagyta, hogy az események és a köhögő görcsök tovább sodorják. 
-Remek! Akkor egy óra, és ott vagyok érted. Ne túl nagy melegben lássunk neki a kerítésnek!  
A mélyről, egészen a tüdő hörgőiből jövő görcsös fulladás előtt Kapitány még ennyit tudott mondani: a Fidóba gyere értem Momó! Majd a kissé sárgább hüvelykujja kinyomta a telefont. 
Járdára és útra hajló lombok alatt, zöld alagútban lépkedett egy meggyötört alak. Így ment bele a hajnal a reggelbe, a hat óra a hétbe. Pedig a Kapitány arcán rózsák nyíltak, az apró mogyoró szemei ragyogtak máskülönben úgy, hogy akár a derült égre is oda lehetett volna tenni csillagnak. Ám a lelkében a valónál is feketébben gomolygott a reá váró feladat: a betonozás Momónál. De ő csak vitte magával a Gesztenyefa sort, ahogy a barna kamionos zoknijára húzott szandálja csattogott a járdán. Megállt, és a nagykockás világos térdig érő nadrágjában kotorászott. Újra ellenőrizte, hogy elhozott-e mindent magával, és amikor a válasz igen volt, folytatta az útját a kocsma felé. 
A pompás nyár egyedül uralkodott a környéken, és az egész országon. A vidám sétányból tündöklő ravatal lett a Zsigmond utca sarkán, és márványtemplom a gesztenyefákból. Kölyökszél futott végig az utcán, és kissé meglebegtette Kapitány kék pecsétes St. Hubertus logós pólóját. Szédülve nézett a mérhetetlen fénybe, ahogy kifordult a lombok alól, és a dohányboltnál nagyot köszönt neki Bruce Willis borsodiakat igéző magabiztos arca. 

Az autó alatt rohant az út. Kiérve a városból kátyúk rázták meg az alvázat. A nagy zöld hegyoldalon szinte égtek a fenyők tűlevelei. Az arborétum előtt egy vízmosás felett szarkák csaptak bele a csendbe. Már a Gerecse csúcsait ostromolta a nap, ahogy közeledtek Momó telke felé. A sofőr már az út elején beleegyezett, hogy rágyújtsanak az egyébként nemdohányzó autójában. Kapitány szemében a lázadás és a bomlasztás fénye villant, a dac és a tiltott dolgok nagyszerű csodája egy szálba összetekerve. Közönyösen hallgatta Momó vigyorgó megjegyzéseit: igen kinőtt a szakállad Kapitány. Nem mondanám szépnek, inkább olyan mint a fagyöngy. 
-Miért fagyöngy? -kérdezte Kapitány, aki valóban úgy nézett ki, mint aki legalább egy évet aludt egy zsinagóga oldalában. 
-Azért fagyöngy tesókám, mert a nedveket elszívja, és a fának nem marad. 
-Nem vesztegetem én a nedveket, jut oda mindig, ahová kell. – Erre hátranézett, mert a kanyarban a hátsó ülésen összekoccantak a dobozos sörök. Gyorsan megszámolta, egy pillantással felmérte, hogy a tíz amit látott talán kitart majd délig, vagy két köbméterig. 
Azután az autó lassított, bekanyarodott Augustine felett egy földútra, majd hamarosan megállt. Nagy ajándék lett volna Kapitánynak, ha akkor egyszer káprázott volna a szeme, de bizony a kegyetlen valóságot látta. Nagy halom sóder állt az udvaron, több is, a bezsaluzott kerítésalap meg olyan hosszú volt, mint a Duna. Olyan harag uralkodott el rajta, hogy Momóval sem akart többet beszélni, hanem marcona szándékkal kiszállt, és elindult a betonkeverő felé. A házigazda félt, hogy még kárt tesz benne, ezért gyorsan pattintott egy sört. A szisszenés rántotta vissza Kapitányt ebbe a dimenzióba. Nagyot húzott a dobozból. A testének jó kedve lett volna a hűsítő söritaltól, de a lelke ismét sírni kezdett, ahogy szétnézett a telken. Úgy érezte, hogy meglopják az ő kis nyugodt szabad szombatját, és szinte minden ereje elszállt, ahogy Momó kihúzta a hosszabbítót, a keverő pedig hangosan berregve beindult. 
Egy óra múlva Kapitány eldöntötte, hogy két sörrel a hóna alatt ő menten hazaindul. Nem érdekli a kétezer forint, és a megmaradt malátaszörp. Ám Momó töltött neki egy tüskét is – ez győzte meg, hogy maradjon. Fél óra múlva már a lapát hosszú nyelére támaszkodva szelíden elmerengve nézett a betonkeverő keringő szájába. A kicsapó cementporban néha megnyalta kiszáradt száját, és nagyot húzott a melegedő söréből. Kissé hátrább állt a géptől, nem csak azért hogy nehogy dolgoznia kelljen, hanem azért is, mert tudta hogy nem jó a nagy, rejtelmes erőket kísértésbe hozni. 
Kapitány néha-néha utána pillantott a cementnek és a sódernek, amit a lapátjával a keverőbe lökött. Momó a vizet hordta szorgalmasan, mert a brigádvezető ezt adta neki utasításba. A keringő pokolban cifra kődarabok bukfenceztek ki a szürke habok közül, melyek bőszen harapdálták a belülre feszített láncot, hogy eltépjék és magukkal húzzák le az alattomos örvénybe. A fellegekkel játszó szabad ég alatt a napfény továbbcsúszott egy fényes kis kavicson. A szandálos láb mellette lépett el, és a sodró lendület berántotta az aprócska kavicsot. 
Kapitány érezte, hogy valami kegyetlenül nyomja a talpát. Tudta, hogy így nem tud elmenni a kocsihoz a következő söréért, ezért eldobta a lapátot és a közeli villanyoszlopnak támaszkodott, hogy a kődarabot kipiszkálja a szandáljából. Ez nem sikerült neki, mert ahogy jobban belefúrta az ujját a sarkához, a kavics mind jobban lecsúszott. Mindkét kézzel megtámaszkodott az elektromos kapcsolótábla dobozában, és egyenletesen rázni kezdte a lábát, amelyikbe beleugrott a kavics. 
-Szentséges Isten! – Momó riadtan dobta el a vízzel teli vödröt, és olyan lendülettel kapta fel a lapátot Kapitány mellől, amivel azon nyomban le lehet sújtani annak az alkarjára, akit éppen ráz az áram. 
Az ordítás még mindig ott feküdt a haragosan kavargó betonkeverő felett. A cementporban sápadt alak suhant ide s tova... E sivár kép rettenetes gondolatokat kergetett Kapitány rögtön kitisztult agyába. Alig tudta mi történt vele. Épp a kavicsot rázta ki a szandijából, amikor hirtelen egy lecsapó lapátot látott maga előtt. Momó azt hitte rázza őt az áram. A felismerés a szemében fényes csíkot húzott, és elindult benne az ájulás előérzete... 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Nyitray György 56 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

humor

Rövid leírás / Beharangozó

A már korábban megismert Kapitányt - a szakmai tapasztalata miatt - betonozni hívja az egyik kollégája. Éget a nap és izzad a homlok, miközben vadul forog a betonkeverő.

Rövid összefoglaló

Ha gyöngyözik a sörtől a homlokod és kavics megy a cipődbe sose támaszkodj neki a kapcsoló táblának!

Olvasási idő

6 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Nyitray György nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!