Barion Pixel nuuvella

Törött szilvafák

 

A melegtől zörgősre szárad bokrok szegélyezték az utat, a távolban néhány terebélyes akácfa látszott. A végtelen délvidéki puszta kékesfehéren feküdt az égbolt alatt. Fecskék gyülekeztek és billegő szárnyuk alatt apró testük fehéren cikázott a napban. A traktor hangja lassan közeledett a késő délutánon a határból a falu felé. A forró szellő bágyadtan himbálta a gesztenyefák megégett leveleit a temetőben, majd a fuvallat tovább lépkedett a könyvtárhoz, és erőtlenül markolt bele a magyar zászlóba és az uniós lobogóba. 
A honvéd kilépett a rácsos báziskapun és a szokásos sétájára indult. Tarkóját barátságosan simogatta meg a dél felől beköszönő szél. Átment a stoptáblás zebrán és az út túloldalán leült egy padra. A szemközti Szent Erzsébet templom nagy árnyékot vetett a Hősök terére. Az oldalhajó nyitott ajtaja mögött lámpa égett. Egyhangú mormolás hallatszott ki a parkba. A plébános az asztal fölé hajolt. Széles orra esetlen árnyékot vetett a szemközti falra. A rózsabokrok, a kőkeresztek, az első világháborús emlékmű és a Szent Korona csendes homályban percekig tartotta igézetében a honvéd pillantását. Az Alföld színei olyan felségesek voltak a délutáni órákban, mint azon a napon lehettek, amikor megérkeztek ide István térítő papjai. A szem elé táruló délvidéki történet már nem poros, idegenek sötét léptei nyomán újra a valóságban dúskálhat az arra járó. Batu hadai pusztítottak erre először, majd megérkeztek Szulejmán szpáhija nyomában Cserni Jován rác pribékjei. Mennyi halál! Egy hosszú gyászjelentés a déli határ története, a keresztutak árnyékában megannyi jeltelen sír. Csend ült a falu felett, és ott a park fái és a templom árnyékában a kőfalakra felkúszó zöld indák alól néha kilesett egy kis gyíkocska. A katona felállt és céltalanul tovább sétált. A járda mellé épített házaknak nem volt kerítésük. Csak az utcára könyökölt épületek vaskos falai rejtették el a bentlakókat. A ferde ablakok gonoszul, bizalmatlanul néztek át egymásra. Az ereszcsatornákat magasan kivezették a vizesárok szürke betonlapjai felé. Az ablakrésekben darazsak zümmögtek, az üres kéményekben elátkozott lelkek jajgattak. A függönyök néha meglebbentek, mintha valaki ki szeretne nézni a szobákból. Minden ház elé ültettek egy-két szilvafát. Akik ezt tették, a nagy, vagy talán a dédszüleiket utánozták, és pontosan ugyanúgy néztek közben a semmibe, mintha az őseik már helyettük is láttak volna mindent. Ilyenek ott lent az emberek. Betelepített svábok, makacsul ott marad magyarok, lassan asszimilálódott szerbek. Népek, akik megtanultak túl és együtt élni, kiknek a testében csontok uralkodnak a hús fölött. Az idegenekre furcsán néznek, ám mindig köszönnek – előre vagy vissza – de a barátságuk komoly és szótlan, mint minden nagy érzés, mely egy életre szól. Ezt olvasni ki a szemükből...
Ám a szilvafák már nem olyanok, mint amilyenek az ősök idejében voltak. Gyökereikkel még a föld szívét tapogatják de koronájuk már nem lát túl a házak falán. A redőnyök mögé rejtőzött falusiak pedig nem szedik a termésüket. Az ágak meghajoltak, letörtek a nehéz gyümölcsök alatt és úgy lógnak lefelé mint egy magas csontos ember lefordított könyöke. A leveleik barnára száradtak a törött csonkokon, és ha lehulltak a járdára úgy pattantak el, mintha üvegből lettek volna. A száraz, holt szilánkok, az elmúlás szélesre tárult gyalogútján. A szilva pedig csak húzza az ágakat, és hull az árokpartra vagy a járdára. Nem kell már a lekvár, nincs szükség a cefrére és a pálinkára. A lehullott darabok, mint nagy széttaposott bogarak ragadnak a járdán. Bács-Kiskun földje már feleslegesen ad szilvát az ottaniaknak. Közben megszólalt a templom harangja. A kongás a puszta minden irányába szaladt szét a házak füstös tetején. Majd újra csend lett, csak egy motoros szúnyog berregő égtelen hangja távolodott messze a bajai úton. A katona tovább sétált a piactér irányába oda, ahol kutat sejtett. A tikkadt nyári estében a  félig leengedett redőnyök kis lyukacskáin hangok szűrődtek ki – híradó néztek odabent az emberek. Lágyan pengette hárfáját a lusta szél, és a lepkék, mint szárnyas virágok ölelkeztek a levegőben. A piac sarkánál a kocsma előtt fiatalok ácsorogtak a robogóik mellett. Halkan beszélgettek, majd hirtelen megfordultak mert a látnivaló a torkukra fagyasztotta a mondandójukat. Rendőrautó közeledett csak villogva, de nem szirénázva. Őt követte két katonai Hilux. A terepjárók karosszériáján a sötétzöld festésen cikázó villanással gyúlt meg és aludt ki a napfény. Nem lélegzett senki, amig a járművek el nem tűntek az enyhe kanyar mögött. Verejtékes hosszú pillanat kezdett nyújtózkodni a kocsma előtt, aztán hirtelen megkönnyebbülés rezzent át a mozdulatlan, rémült arcokon. A honvéd nehéz sóhajjal a bázis felé kanyarodott. Ő tudta azt, amit a többiek a kocsma előtt csak sejtettek: idegenek újabb hulláma érte el a magyar határt, és valahol ismét átvágták a kerítést.  
Különös balsors lebegett a nyári estén a Délvidék felett. A népvándorlás hullámai, miként a meleg szél kósza lökései, amelyek a gesztenyefákat és a zászlókat rángatják csak elenyészni jönnek ide. A temetőben nem születik szellő. Délen nem vette soha semmi kezdetét, oda mindenki csak gyilkolni ment, fosztogatni, ölni, rabolni. Úgy hullott és tört a magyar, sváb, rác, mint ahogy törik és hullik a szilvafa ága és gyümölcse a járdára. Ám a Délvidék kitart, és üzeni az egész országnak: áll még a bástya – aludjatok nyugodtan! 

Ajánlom ezt az írást a déli határnál szolgálatot teljesítő honvédeknek, rendőröknek és Bácsbokod konok lakosainak. A temetőink felett ez áll:”Feltámadunk!”

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Nyitray György 56 történetét!


  • 1213 szerző
  • 798 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

nem fikció

Rövid leírás / Beharangozó

Pár éve egy acélkígyó tekergőzik a jelenlegi magyar-szerb határon. Honvédek és rendőrök teszik ott a kötelességüket. A helyi lakosok hol örömmel, hol pedig bosszankodva gondolnak a határvédelem tagjaira.

Rövid összefoglaló

12 óra szolgálat, 24 óra irányított pihenés. Így telnek a napok a katonák számára a déli határon. Néha azért egy kis sétára is jut idő a helyőrségben.

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Nyitray György nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!