Barion Pixel nuuvella

Ravenna és Róma között

                                                       

A Nagykirályt már régóta kínozták ugyanazok az álmok. A Hun Birodalom a küszöbén állt, hogy bevégezze a küldetését. Harcosok tízezrei nyomultak a város felé, ami az akkori világot jelentette. Atilla mégis kétségek közt vergődött, amikor aludt. Tudta mit álmodott, értette is, mégse tudta elfogadni. Nem múlt az éj, bár közelgett a reggel. Még hívta a mély, amiben örvénylett a hosszú tünemény alatt. Sátra nagy és díszes volt. Sötét volt az éj, és komor a hangulata, amikor a szolgáknak szólt mosdás után: Bial táltost ide rögtön! Oresztész, Kadocsa jöjjön velük! Tüstént itt legyenek! 
A tábor csendes volt, csak a távolban nyerített néha egy felnyergelt ló, őrtüzek pattogtak szerte a domboldalon, ugyanannyi ahány csillag ragyogott az égen. Aki tehette pihent a roppant hun seregből. Aquila ostroma sokáig húzódott, Ravennát, a császárok székhelyét harc nélkül vették be. A csoma felütötte fejét a hadnál, kínszenvedés volt már az egész hadjárat. De ott volt még a város, aminek a meghódítására elindultak. Aetius katonái nem mutatták magukat, Atilla viszont cseltől tartva erős őrséget rendelt a tábor köré. Aludt, aki tudott, és ébren volt, aki álmodott előtte. Anno domini 452 írtak Ravenna és Róma között valahol. A Tiberis folyó jobb partján. 
Nagy, és mély sötétség ülte meg a hun tábort. Mindenki érezte, hogy közel a cél, amiért elindultak. A jövőt tervezték a győzedelmes katonák. Zsákmány, dicsőség, vagyon és halhatatlanság. Megérdemelték, megküzdöttek érte. Az elszalajtott szolgák lassan tértek vissza a főurakkal. Bial táltos érkezett meg először a király sátrába. Nem szólt nem kérdezett, csak biccentett és leült a szőnyegre. Kadocsa a testőrök parancsnoka, a róka szemű, magas délceg vitéz még tett egy kört az emberei között. Jött, de nem sietett. Oresztész érkezett meg utoljára. Aggodalmas pillantásokkal vette tudomásul, hogy mindenki rá várt. Az ébredés nyoma egyiküknek sem látszott a szemén. A király így tartotta helyesnek a döntő nap előtt. Atilla gondterhelten kezdett beszélni.
-    Ugyanaz. Buda halála óta kínoz ugyanaz az álom- mondta a Nagykirály. Próbáltam elhessegetni, de folyton visszatér. Most, hogy itt vagyunk Róma alatt, el kell, hogy mondjam nektek. Arra tettük fel az életünket, hogy a hatalom, ami az emberiséget falak közé zárja megszűnjön létezni. Hogy az emberek újra láthassák a felkelő napot. Mi egy új erő képviselői vagyunk, de láttam magamat, amint kiiszom a keserű kelyhet az esküvőmön. Vállaltam, mert a sorsomat és a küldetésemet beteljesítettem. Lelkemet a turul ragadta magasba, szarvas mutatta az utat, tárta fel a jövőt. Várt rám mindenki, aki eddig a hun ügyért hunként halt egy szívvel, egy testtel, egy akarattal. A kereszt, amire felfeszítették az Isten fiát nem volt többé kínzóeszköz, emberek hordják a nyakukban, vagy a falak tompa színét törik meg vele. Milliókat irtanak ki a nevében magasra emelve. Láttam, hogy halálom után –úgy, ahogy a látók megmondták- széthullik a hun birodalom, lakói pernyeként szállnak tova. Legkisebb fiam Csaba hoz reményt, a reménytelen időkben. A Várók törzse mindvégig a Tisza mellett marad, és Nimród nagyapám kisebb fia nevével tér vissza a nemzet a Kárpátok közé. -Nagyot sóhajtott, végignézett az arcokon. Fürkészte őket, hátha a döbbenetet, látja rajtuk, de mindenki beletörődően közömbös volt a elhangzottak súlya alatt. -Lecseréljük az öregistent, a megfeszített emberre. A dinasztia erőtől duzzadó sarjai még mindig kivételes fejedelmei lesznek a királyságnak- folytatta. Szent királyokat ad a nemzet a világnak. Egy baltás kitűnik mindezek közül,vezér alakja ezer évre példát mutat, de nagy lesz a keveredés a vérvonalban, az idegenek mindent megtesznek, hogy pusztuljon a nemzet. A kereszt papjai kiegyeznek a sárgák mérhetetlen hadával, és ránk zúdítják roppant seregüket. Veszítünk, de a nép ellenáll. A férfi-ág utána megszakad, míg mások irányítják a magyart. A liliom és a kard újra felemeli az uruszágot, naggyá és erőssé teszi. Majd nemzet vérezni kezd csillag és a félhold árnyékában. A turul már csak holló, a nagy veszteségben, de az öreg madár felemelkedik és útját állja az áradatnak. Üstökös érkezésével a holló elpusztul, a félhold lehullik, kereszt népei ujjonganak a győzelmünk felett, a harang szava messzire elhallatszik. A kisebb hollófióka királlyá lesz, és ez az utolsó dicső korszak. Utána rejteznie kell a nemzetnek. Lázadások szakítják meg az elnyomást rosszkor, mindig rossz helyen, kivérez az ország, a harangok a tornyokból a föld sarába sietnek, a szabadság oltárán dörögnek. Úgy élünk tovább, hogy mindenki meghal, és a kezünket-lábunkat vágják majd egy díszes palotában, mert bátor a kéz, ami lendül, ha már nem él az oroszlán. Hamar elfeledik, miért szól a harang akkor, amikor a nap a legmagasabban áll. De él még és szunnyad a parázs, ami lángra kap, és újra tisztessége lesz a magyarnak nevezett hunnak. Mert még mindig félnek tőlünk.
-    Nyomasztó csend szállt a sátorra, amikor Atilla befejezte. Percek teltek el mire újra megszólalt.
-    -Bial táltos! Bizonyos ez? Isten rendelkezhet e másképpen? Hová menekül, akit az anyja úgy is újra szül?
-    - Nagykirályom! A jövő nem végleges, folyamatosan változik. Ahogy cselekszünk és élünk ma, úgy lesz később. 
-    - Kadocsa, Oresztész! Bizalmas embereim, életem őrzői. A döntő az, hogyan cselekszünk Rómával, minden métely okozójával, a kalmár-szellem hazájával, a rabszolgaság bölcsőjével.

  A testőrparancsnok szólalt meg. 
-    - Királyom! Boszorkány és farkas fattya vagy, mint minden hun. Nem ismernek minket, ezért állítják ezt. Csecsemőket égetsz el a tűzben, a füsttel az ellenséged babonázod. A köddel jársz és távozol. Ne kíméld Rómát! Vond ködbe, gyújtsd fel, és ha a jövő változik, hun nép is együtt maradhat.  
-    Királyom! – szólalt meg Oresztész. Vagy-e olyan bátor, hogy könyörületes is légy? Ez a kérdés Rómánál. A hosszú csendet egy kakas kukorékolása szakította meg. A lovak nyeríteni és kaparni kezdtek. A hajnal már bontotta a fényeit, lassan visszaszorította az éjszakát. Köd volt. Mindent elborító, sűrű fehér köd. Atilla kürtöt fújatott. A dallam futótűzként terjedt végig a domboldalon, ébresztve az alvókat és a virrasztókat: nyeregbe! 
Az római őrök a folyó túloldalán remegtek. Hideg volt, amikor pirkadni kezdett. Tudták, hogy nem tudnak ellenállni a hatalmas seregnek. A ködben a nyomasztó csendet sok ezer kürt búgása törte meg. A légiók maradványai reszkettek, de már nem a hajnali hűvöstől. Érezték, hogy hamarosan látható lesz az, amit még nem láttak. Az, amiről csak a holtak mesélhetnének. 

Először a neurok keltek át. Ezernyi farkasbőrbe öltözött ember tűnt elő ott, ahol a köd a folyóparthoz ért. A maréknyi római figyelő, rémülve kezdett hátrálni. Atilla és szekerek már vert hídon értek a túlpartra. A hun előőrsök jelentették menet érkezik. Száz fő, mezítlábasok, dalokat énekeltek, egy nagyorrú öregember vezeti őket. A király a fekete lovát nyergeltette, azzal ment a küldöttség elé. A melegedő időben már messzire lehetett látni, felsejlettek a hun szemek előtt Róma falai. 
A fejedelem egyszerű bőrvértet viselt, fején csúcsos bőr sisakot. Senki se tudta volna megmondani, hogy ő a birodalom ura. A hun sereg nem csatarendben, de fegyelmezetten várta, a parancsot, ahogy a csuhások megérkeztek. Senki se mozdult, még a lovak is érezték a pillanat súlyát. Atilla előre lovagolt. Leó pápa térdre borult előtte, a többi pap, pedig szent énekeket dalolt halkan, és imádkozott. A király már nem is hallotta a pápa könyörgését. A pillanat emlékművet állított minden hun szívében. Atilla a turul víjjogását hallotta, amikor felnézett az égre. A sereg előtt egy szarvas mutatta az utat. Lassan lépdelve, csodás szemével az övébe nézve. Megértette, hogy meg kell kegyelmeznie Rómának, még akkor is, ha az álmában látott jelenések valóra is válnak. A látomása továbbszökkent, minden szem rá szegeződött. Ő csak ennyit mondott: „Stella cadit, tellus tremit, en ego, malleus orbis.”* Majd intett a seregének, faképnél hagyta a csodálkozó papokat, és visszavonulót fújatott a kürtökbe. 

A római figyelők még mindig valami cseltől tartottak. A hunok visszavonulóban voltak, és még egy csóvát se dobtak a városra. Szokásos barbár csapdának gondolták, és nem értették az egészet. Aquiláig követték, de sose látták tisztán őket. Csak a lovak nyerítése, és a hunok sziluettje hallatszott és látszott néha, amikor elég közel mertek menni. Még nappal is ködben jártak. Míg nem a dobok is elhallgattak azon a mezőn ahol egy fekete lovon ülő szomorú arcú harcos még utoljára megmutatta magát nekik. A talaj telis-tele volt a hónapokkal ezelőtt kilőtt hun nyílvesszőkkel, és oszló tetemekkel. A király némán üzente távolba meredő szemével: visszatérünk még. Hunnia határán túl már senki se merte követni. Ő pedig sietett, mert már várta a jegyese. 


*”Csillag hullik, föld reng, ihol én, pörölye e világnak.”

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Nyitray György 54 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Nyitray György

Ravenna és Róma között

Rövid leírás / Beharangozó

Anno Domini 452. A hun seregek megállíthatatlanul törnek előre az Örök Város felé. Ravennát elhagyva Atillát baljós álmok gyötrik.

Rövid összefoglaló

Tanácsot ül a hun hadvezetés. A Nagykirály elmondja aggodalmait azoknak, akik mindig mellette álltak. Róma városa nagy kérdés. Vagy porig rombolják, vagy pedig megkönyörülnek neki.

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Nyitray György nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!