Barion Pixel nuuvella

Átoktól áldva, áldástól sújtva

Ernye hetekkel korábban kinézett egy párizsi utat, és 
Porit kérte meg, hogy vegye meg rá a jegyet két főre, 
május első hétvégéjére. Vonattal a London–Párizs vona-
lon, szállás a Szajna-parton, kilátással az Eiff el-toronyra. 
Kukker megvette neki, de mivel a bankkártyán, amin 
foglalta az utazást, az ő neve szerepelt, így együtt kellett
elmenniük a pályaudvarra, hogy felvegyék a jegyeket. 
A kék szemű mindent a legteljesebb titokban intézett , 
Kriszti semmiről sem tudott.
Megkapta, kifizette a barátjának a jegyeket készpénzben, 
majd megittak egy sört a St. Pancras nemzetközi állo-
máshoz közel. Pori ment dolgozni, ő pedig haza, a legna-
gyobb óvintézkedések mellett. Nem készült lánykérésre 
Párizsban, csak a kétéves évfordulójuk közeledett, és úgy 
gondolta, ennyi jár nekik, de különösen a szerelmének.
Kriszti faggatta, találgatott, ahogy hazaért, de a köze-
lében sem volt az elindított tervnek. Messze csapódtak  
a találgatások lövedékei.
Ernye elégedetten dörzsölte a tenyerét, és nagyon bol-
dognak érezte magát. Kíváncsi volt a menyasszonya arcára, mit fog 
majd szólni, ha megtudja. Nem volt szabad mutatnia, de 
Porival egyfajta cinkosság volt bennük. Ő is örült, hogy 
ilyenekre is költik a jegyesek a pénzünket, és örömöt okozni, főleg ilyet, varázslatos dolog. Május harmadikán reggel 5 órakor jelzett a telefon 
ébresztője. Ernye a falnál aludt, az éjjeliszekrény a lány-
hoz volt közelebb. Kriszti kábultan adta oda neki:
– Valaki hív. 
– Nem hív senki. Ébredj! Megyünk Párizsba, drágám!
Mint az ajtó, amelyik hirtelen becsapódik a huzattól 
és felébreszti a békésen szunyókálót, aki csak 10 percre 
feküdt le ebéd után, úgy pattant ki a lány szeme. Döb-
benet gyulladt benne, és pillanatok alatt megértette az 
elmúlt hetek történéseit. 
– Akkor ez volt az, amit Porival… – Majd elkezdte 
leszedni magáról a pizsamaalsóját.
– Igen, ez. De erre most nincs időnk, mert indulnunk 
kell. – Ernye magára húzta Krisztit, és megcsókolta.
Mintha ősz lett volna, úgy indultak el Londonból. 
Hideg volt, és veszettül fújt a szél a sötét reggelen. Az 
Eurostar ablakain unalmasan folydogáltak lefelé az eső-
cseppek, amik azt akarták, hogy semmit, de semmit 
ne lássanak az utasok a tájból. A Csalagút is merő de-
presszió volt, Kriszti a kezdeti izgalmak ellenére pedig 
elaludt. A kék szemű bámulhatta egyedül az alagút sötét 
falát, amíg átértek a csatorna alatt.
De amikor Calais-nál kibukkant az óriási földigiliszta 
az eső áztatta talajból, az maga volt az újjászületés a 
széltől könnyező szürkeségben elfáradt szemnek. Verő-
fényes napsütés várta őket Franciaországban. A sebes-
ségtől az esőcseppek már rég elkotródtak az ablakokról, 
és a gyönyörű tavaszi táj nézett minden utasra.
Egy órába telt, amíg megérkeztek Párizsba, az 
északi állomásra. Kiszálltak egy körülbelül a Keleti pályaudvarnak megfelelő nagyságú vasútállomáson, 
és ahogy kiértek, szinte a Baross téren érezték magu-
kat. Mindenfelé kéregető cigányok, taxik és építkezés. 
Voltak viszont rendőrök is, és nem okoztak semmi fenn-
akadást a koldusok.
Néhány perc várakozás után sikerült fogniuk egy ta-
xit, Ernye pedig egy cetlin átnyújtotta a címet a sofőr-
nek. Párizs, már amit addig láttak belőle, káprázatos volt. 
Teljesen mást mutatott, mint London. Könnyed, napfé-
nyes varázsával, tág, de magas utcáival egy külön érzést 
ültetett beléjük. A férfi örült, hogy azzal lehetett ott, akit 
mindennél jobban szeretett. Az élményt meg kell oszta-
ni, ezt nem lehet kisajátítania annak, aki először jár ott! 
Húsz perc és háromszor annyi euró után megérkeztek 
a Tour Eiffel szállodába. Besétáltak a recepcióra, ahol 
Ernye közölte, hogy szobát foglalt egy éjszakára. A re-
cepciós pedig, miután elvette az útlevelét és utánanézett
a számítógépes rendszerben, közölte:
– Ide nem. 
– Lenne szíves megnézni, kérem, még egyszer? 
Hamarosan érkezett a válasz:
– Nincs ilyen nevű foglalásunk. 
Az örömbe üröm került. A boldog pillantások hirtelen 
átalakultak kétségbeesett, szinte már vádló könnyekké, 
amiket a menyasszonya fakasztott.
– Most mit csinálunk? – zokogott Kriszti, ahogy ki-
sétáltak a szállodából az utcára. 
– Nyugalom! Ne sírj már, mert ezzel engem is felide-
gesítesz. Ott egy kávézó. Üljünk le, és kitalálom, hogy mi legyen. Már elmúlt dél, éhesek voltak, ahogy a csomagjaik-
kal leültek a kis aranyfényes kávézó teraszára. Párizs 
azért más, mert mindig van hely hova letelepedni. Ha 
egy terasz vagy bisztró foglalt és tele van, sétálni kell 
öt percet, és találni lehet egy másikat, ahol nem zavar 
a többi asztal zaja. Ernyének úgy tűnt, mintha a város 
éppen akkor kezdene csak ébredezni. 
– Végül is nincs olyan nagy baj – kezdett megnyu-
godni és újra gondolkozni Kriszti. – Szerzünk valahon-
nan egy kis kokaint, aztán egy éjszakát elmászkálunk 
Párizsban, nem?
A tovafutó kis virágos utcák felől valahol egy verkli 
dallamát hozta el hozzájuk a meleg tavaszi szél. 
– Hát nem, te kis Droglárka! Éjszaka az utcán? Egy 
idegen városban? Te megvesztél? Főleg veled, egy nővel? 
Mert még egyedül… Inkább hívom Porit, és megtudom, 
hol lehet a baj. 
Mire megitták a kávét és ettek egy sajtos-sonkás 
szendvicset, kiderült, hogy két Tour Eiffel hotel is van 
a közelben, és ők a rosszhoz mentek. Ott volt a másik, 
tőlük nem messze, csupán harminceurónyira.
Ott már elegánsan és stílusosan ment a bejelentkezés, 
szinte mint a filmekben, és a foglalás is rendben volt. 
– Már vártuk önöket – hangozott el a varázsmondat 
a recepcióstól. – A 212-es szoba az önöké, gyönyörű
kilátással a folyóra és az Eiffel-toronyra. 
Alig várták mind a ketten, hogy lekaparják magukról  
az út porát, sarát. A londoni esőt, a párizsi izzadságot, 
amit az előző hotelban hozott ki belőlük az izgalom. 
A lány közölte, hogy most nem zuhanyoznak együtt, mert neki kéne mennie először. Amíg bent volt, Ernye 
várt és lazított. Ledobta magát a fotelba, amit előtte a te-
raszuk ajtajához tolt, és a táskájában, ami egy karnyúj-
tásnyira volt tőle, megérintett egy apró, fekete, kemény 
dobozt. A látványban gyönyörködött, és miközben arra 
gondolt, hogy milyen romantikus és nagyszerű társ is 
ő, teljes merevedése lett. Arra a következtetésre jutott, 
talán Kriszti is éppen azért tűnt el ilyen hirtelen, mert 
meglepetése van a számára. Volt is meglepetés, amit 
nem kívánt senkinek. 
– Megjött – nézett rá bűnbánó barna őzikeszemével 
a lány, ahogy a zuhanyzó ajtajában állt vizes hajjal. 
A férfi odalépett hozzá, lehúzta róla a törülközőt, és a 
jobb mutatóujjával körözött egyet a lány megdagadt bal 
mellbimbója körül. 
– Látom, most már valódi párizsi lány vagy. De a 
fogad azért nem fáj, ugye?
A simogató tavaszi nap kitartóan sütötte a terasz 
felől Ernye díszpárnára hajtott fejét. Az elméje és egy 
távoli templom harangjának a kongása ébresztette. Ide-
je felébredni. A franciaországi francia után mindketten 
elszenderedtek a hosszú és izgalmas bejelentkezést kö-
vetően. Kriszti a nedves törülközőjében aludt el, ami 
alatt most már fázott és lúdbőrzött úgy, hogy sajtot is 
lehetett volna reszelni a bőrén. A vőlegénye óvatosan 
felkeltette, és elkészültek a túrához. Először irány Eiffel 
tornya!
– Szép legyél! – okította menyasszonyát Ernye. – 
Csak rövid túrát teszünk. A torony, vacsorázunk, és jövünk vissza. A lány egy félmagas sarkú fekete cipőt választott fe-
kete, könnyed nyári ruhával. Gyönyörű volt a ragyogó 
napsütésben, szombat kora délután. A mászáshoz vitt
váltócipőt.
A szűk utcákon át, a Szajna vonalát követve fél óra 
alatt értek az Eiffel-torony alá. Gigantikus és félelmetes 
is volt, amit láttak. A vasszerkezet kegyetlenül tört az 
ég felé, alatta pedig fényévnyi sorok kígyóztak. Nem 
volt mit tenni, be kellett állniuk az egyikbe, és kivár-
ni, hogy a pénztárhoz, majd a kapuhoz jussanak. Az 
emberek között fekete bevándorlók lődörögtek, hónuk 
alatt nejlonszatyorral, és mindenfélét kínáltak eladásra 
a látogatóknak.
A teljesen szokványos turistanyüzsgést egy néha fel-
tűnő őrjárat zavarta meg. Nem rendőrök jöttek, hanem 
háromfős rajokban a francia elit, a Légió katonái. Zöld 
barettben, betárazott FAMAS gépkarabélyokkal. A kü-
lönös az volt, ahogy a járőr elhaladt a torony alatt, még 
a fűben fekvő román cigányok is elszaladtak, amerre 
tudtak.
Türelmes két óra után az ácsorgásnak vége szakadt. 
Jegyet váltottak, és lépcsőzni kezdtek. Lassan, nyugod-
tan járták körbe a szinteket, gyönyörködtek a tájban, 
de Ernye legfőképpen a nőben, akit szeretett. A szíve 
úszott a boldogságban. Nem számított semmi és senki 
azon a tavaszi párizsi délutánon.
Úgy érezte, elérkezett a pillanat. Benyúlt a zsebébe, 
és elővette a kis kemény dobozt. Látta, hogy még a há-
zak sűrűjéből kiemelkedő Diadalív is megingott, amikor kinyitotta és átadta a lánynak. – Évfordulónk van, emlékezetesen szerettem volna 
megünnepelni.
Elcsuklott a hangja a meghatottságtól, vagy talán az 
önmaga vállának a veregetésétől: ez igen, kitettél maga-
dért! A dobozka egy vékony ezüstláncon függő könny-
cseppet tartott aggodalmasan, mintha olyan gyenge 
lenne, hogy nem bírná megtartani azt az örökkévaló 
széndarabot: a gyémántot, az emberi hiúság legtökéle-
tesebb megtestesítőjét.
– Örökké szeretni foglak! – szipogta Kriszti, mélyen 
a szeretett férfi szemébe nézve. 
– Tudod, drágám, a gyémántot csak a gyémánt vágja 
– mondta Ernye néhány nagy sóhaj után, ahogy próbál-
ta összeszedni magát. – Legyen ez jelkép a nyakadban. 
Ha hordod, emlékeztessen, hogy a szerelmünk legalább 
olyan erős, mint ez a gyémánt, ami örökkévaló. 
Másnap délután, amikor a Concorde térről a Diadalív 
felé indultak a Champs-Élysée-n, már mind a ketten úgy 
gondolták, hogy elég volt annyi Párizsból, amit addig lát-
tak. Ez volt az utolsó célpontjuk, délután el kellett jutni-
uk az állomásra, mert indult a vonatuk vissza Londonba.
A túra után, ahogy már fent ültek a vonaton, Kriszti 
fejét az Ernye ölébe hajtva aludt el, és a Eurostar gyor-
sítani kezdett.
A férfi magára maradt a gondolataival. Minden cso-
dálatos, minden tökéletes volt. Sikerült teljesen meglep-
nie és lenyűgöznie a szerelmét. Pori rengeteget segíte 
neki, nélküle nem ment volna.
Ernye átgondolta azt a kétéves időszakot is, amit együtt 
töltöttek. Kinyílt a világ előttük. A nő, akit szeretett ,mellette volt, támogatta, és ő viszont szerette a lányt. 
A Vizek Városából londonerek lettek, akik Párizsba jár-
nak hosszú hétvégére, és ő gyémánt nyakláncot adott a 
menyasszonyának a kétéves évfordulójukra. Az egója 
örült és az egekben volt, a szeme viszont szomorúan 
nézett vissza rá a vonat ablakának az üvegjéről. Csak 
pillanatig nézhetett a saját lelkiismeretébe, mert a vonat 
besiklott az alagútba, és sötét lett minden.
Kriszti felriadt, de a „párnája” megcirógatva lenyug-
tatta:
– Csak az alagút. Aludj nyugodtan, szerelmem!
Párizs napmelengette tavasza elvakította Ernye sze-
mében London esős árnyát – a hétköznapokat. A démo-
nok, akikkel küzdött, az árnyak mögé rejtőztek. Hogy 
milyen áron is érte ezt el? Mennyit dolgozott, hogy 
zarándok legyen egy istentelen helyen? Hogy a köte-
lességét, a munkáját mindig teljesítette, de menekült, 
és az italban és kokainban talált megnyugvást. A szex, 
a drog és az alkohol kifordította önmagából. Azt hitte, 
hogy meg tudja fagyasztani a dolgokat, és minden úgy 
marad, ahogy akkor volt. Jó munka, bár sok dolgos óra, 
jó fizetés, Kriszti, Pori és a frissen megismert barátai. 
Azt akarta, hogy minden úgy maradjon. De ahogy Pá-
rizsban fény övezte a várost, Londonban árnyék volt. Egyik 
sincs a másik nélkül. De a fény nem felel az árnyékért…

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Nyitray György 54 történetét!


  • 1200 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Nyitray György

Átoktól áldva, áldástól sújtva

Műfaj

nem fikció

Rövid leírás / Beharangozó

Az élhetetlen Magyarország több százezer fiatalt űzött külföldre kétezer után pár évvel. Ausztria és Németország mellett Anglia lett az egyik kedvelt célpont. A részletek a második könyvemből bújnak elő.

Rövid összefoglaló

London kitágul és már egy hétvége sem lehetlen Ernyének és a párjának Párizsban. A szigeten szomorúan kopog az eső, de a kontinensen gyönyörű napfény várja május első hétvégéjét.

Olvasási idő

9 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Nyitray György nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!