Barion Pixel nuuvella

Üres kagylóhéj

– Lenne egy kis megbeszélnivalónk, drágám – hagyták 
el Ernye száját nehezen a szavak, és utánuk csak a só és 
a citrom maró, fanyar íze maradt hátra.
Ketten voltak a házban, Pori nemrég ment el tőlük. 
A férj leült az asztalhoz, és a matt, széles facsíkon kö-
zelebb húzta magához a tequilát. Ez már a második üveg 
ma – tűnődött rajta. De mindegy is. Felhozza belőle, 
amit érez és amit mondani akar. Egy újabb ásatás a 
lelkében. De a csákánynyomok után feltörő darabok 
csak még mélyebb rétegeket szakítanak fel.
Kettőt töltött, Kriszti addig a citrommal foglalkozott, 
majd letett két cikket az asztalra. Az egyik oldalán 
lecsurgó nedv lecseppent. A fa lassan elszíneződött a 
savas lé alatt, és Ernye szinte hallotta, ahogy fáj az asz-
tal rostjainak a kínzás. Kint ragyogott a májusi nap, 
és Londonhoz képest is szokatlanul jó idő volt. Ernye 
felhajtotta a tequilát, ahogy a neje leült mellé, és lihe-
gett, mintha valami nagy futásból jött volna. Kriszti is 
lehúzta az övét. Pillanatokkal később az ital különös 
fényt gyújtott a feleség szemében. 
– Nem unod még ezt az állandó éjszakába nyúló ita-
lozásokat Porival? Elegem van belőle, hogy sose vagy itthon, és állandóan iszol. Az alkohol gőze ködbe burkolta a férfi fejét, és lük-
tető, tompa fájdalom járta át, amely végül makacsul 
megállt a szeme felett. 
– Témánál vagyunk – bökött vissza úgy, hogy közben 
nem a nőt, hanem egy távoli pontot nézett.
Rosszízű, keserves csend ült ezután közéjük. Ernye 
koponyáját feszíteni kezdte valami belülről, aztán a 
fájdalom egy gondolattá villant. Mélyen benne valahol 
csákány csapódott le. 
– Mikor megyünk haza, és mikor lesz gyerek? – tette 
fel a kérdést nagy sokára. A tequilásüvegről leesett a 
műanyag sombrero, hajdonfőtt állt ott a nyak, rajta a 
kupak, mintha csak tisztelegne, vagy megdöbbent volna 
a kérdése hallatán.
Kriszti indulatosan felpattant a székről. Ez soha nem volt jellemző rá.
– Nem megyünk haza, és nem lesz gyerek! Egyébként 
is, amíg otthon voltam, addig te itt randalíroztál Lon-
donban. Vedd tudomásul, nekem is jár annyi kokain, 
amennyit te itt elszívtál!
A csákány kiszakadt a férfi ból, de közben éles, széles  
barázdát húzott belé. 
– Randalíroztam és dolgoztam. Küldtem neked a 
pénzt, majd, amint tudtam, mentem hozzád. Kifizet-
tem az esküvő rám eső részét, és lefoglaltam a nászutat, 
majd végül elintéztem a visszatérést. Nem a te 700 fon-
todból vagyunk előrébb, amit a BBC-nél összevagdosol 
hat órában. Reméltem, hogy erre nem kell többet em-
lékeztetnem… – A fájdalma múlóban volt, ahogy utat 
tört belőle a vádaskodás. Lista készült a szeme előtt, 
hogy ki ne hagyjon valamit. Hogy nem vágott belé is csákányt…! – Egyébként, ha én Porival iszogatok, 
akkor te mit csinálsz azzal a cafat Syllel? Egy héten 
egyszer mindig elmentek valahova. Mindig kell egy 
ribanc a közeledbe? Pesten Riann, itt Syl? Amíg otthon 
voltál, sose kérdeztem, hogy mit csináltok a Hooligans-
koncerteken, és az sem érdekelt, hogy rázod a segged 
a Júlia diszkóban Dj Szatmárira… Amikor hazamentél, 
leálltál a fogamzásgátlóval. Miért is? Azért, hogy tisz-
tuljon a szervezeted. Mert ha majd gyereket akarunk… 
Áltatás volt? Hazugság? Most meg azt mondod, hogy 
nem akarod? Meg tudnád mondani, hogy miért nem? 
– A csákány meglendült, de még nem sújtott le.
– Nem akarom, és kész! Megváltoztál, Ernye. Néha 
nem vagy önmagad. Szerinted jó nekem ezt nézni, hogy  
állandóan Kuruc.infót olvasol, vagy azt látni, hogy be-
pálinkázva patakzik a szemed, ahogy Fankadelit hall-
gatsz⁈ Arról álmodozol, hogy híres író leszel, és majd a 
Tisza-parton írogatsz a bolhás kutyáddal egy jurtában. 
Én addig hol leszek? Ernye! Ezek illúziók. Nem többek, 
mint illúziók…
A bányászszerszám lecsapott. A szavak mélyen a fér-
fiba martak. Nem azért, mert bántották, hanem azért, 
mert igazak voltak. Szenvedélyes hiányérzet feszült ön-
kínzó életmódja mögött.
– Azt kapod, amit ki tudsz hozni belőlem – mordult 
fel, bár továbbra is nehezen forgott a nyelve. – Csak 
tudod, drágám, most már nem te döntöd el, mikor le-
szel terhes… Bocsánat, mikor leszel áldott állapotban. 
Gyógyszert már régóta nem szedsz, és nekem nem mu-
száj kiszállnom „Hatvannál”, ahogy eddig csináltam. – A lelke újra felvidult a csákány kirántásától, a fenye-
getés örömétől. – Pontosan tudod, hogy nem a levegőbe 
beszélek.
– Meg ne merészeld tenni! – sziszegte a foga között
Kriszti. – Innentől kezdve csak gumival vagyok hajlan-
dó csinálni veled!
Egy felriadt madár sikított valahol a távolban. A hang-
ja bekúszott a nyitott ablakon. Ernye feje hirtelen elnehe-
zült, így töltött magának még néhány kortynyi bánatot. 
A Pokol dantei látomása szállta meg a gondolatait. 
– Tudod, hiába vagy itt mellettem, szörnyen magá-
nyos vagyok – formálta a szavakat duzzadt, száraz 
nyelve. Újra ivott, mert a mámoros önhitt szomorúsága 
lankadni kezdett. – Nincs ügyem. Ügyetlen lettem. El-
tévedtem, mert valójában másokért keltem útra, nem 
magamért. Szerinted ennyi az élet? Az, amit most csiná-
lunk? Fizetjük a lakbért, félreteszünk pénzt. Ki fogunk 
pusztulni, ha nem lesz gyerek. A minap azt álmodtam, 
hogy Magyarország egyik fele lakatlan, a másik fele 
meg Lakatos… Szeretnék valami nyomot hagyni magam 
után az életben. Nemsokára harminc leszek. Én már 
hatéves voltam, amikor apám volt ugyanennyi. Gondol-
kozz el ezen, és adj célt, terveket, amiket megvalósítha-
tok újra úgy, mint amikor elindultunk Londonba! Egy 
pillanatig sem gondolkozunk, hogyan lesz majd, mert 
mindent meggyőződéssel és pontosan tudtunk… Igen, 
valóban iszok és olvasok, mert menekülök. Önmagam 
és a kettőnk között kihunyt szenvedély elől. Mondtam 
már: Isten ad és elvesz, de nem mindegy, hogy az esze-
dért vagy a fenekedért kellesz. Ha újra adsz célt, megint a régi leszek. – A felesége világéletében jobban szerette 
a cinikus dicséretet, mint a konstruktív kritikát. 
Nem kapott választ. Az asszony ott hagyta a már szin-
te üres üveggel, és felment a szobába. Este, amikor ki-
fogytak a kétségei, a férfi is felvonszolta magát. A földön 
aludt, az ágy előtt.
Kriszti másnap se szólt hozzá. De hát a tornádó ér-
kezését is tikkadt, nyomasztó, fojtogató szélcsend előzi 
meg… Ott volt a leveche, -a trópusi szél - ami követte őket Londonba is a Kanári-szigetekről.
Ami a céltalan hajóst bizonytalan, veszélyes vizekre so-
dorja, ahonnan talán nincs visszatérés. Ezen merengett
a következő napokban.
– Dolgozol még? – suttogott bele Pori a telefonba.
– Igen, de éppen zárok – válaszolt a legtermészeteseb-
ben Ernye, hiszen éppen a „főnöke” hívta.
– Oké. Remélem, van nálad táska! A marhahúst és a 
bélszínt vedd ki a hűtőből! A Hunterban találkozunk. És 
ne izgulj, holnap nem kell már mennünk dolgozni… – 
Megszakadt a vonal, és a beosztott mindenben úgy járt 
el, ahogy meghagyták neki. Táska is volt nála.
Röviddel később befutott a megbeszélt helyre. Pori 
előtt sorakoztak a feles poharak, még tele volt mind-
egyik, de lehetett rajta látni, hogy már ivott. 
– Tönkrement a cég. A főnökség nem csinálja tovább 
– kezdett bele, miután meggyőződött róla, hogy nem 
üres táskával érkezett a kollégája. – Annyira megemel-
ték a bérleti díjat, hogy ezt már sehogyan sem tudjuk 
kitermelni. Még az előzőt se tudtuk… Én elrendeztem 
mindent velük, hamarosan megkapjuk a pénzünket, 
ami nem lesz rossz lóvé. Ha összeraknánk ketten, talán még kezdhetnénk is vele valamit… Egészségünkre! – 
Emelte a poharát, és koccintottak. A gyomorkeserű még 
sose volt olyan édes, mint azon az estén. Mert Ernye már 
pontosan tudta, hogy mit fog csinálni.
Választott, és eldöntötte, hogy hazamegy Kriszti-
vel vagy nélküle. Nem akart azon rágódni, hogy jól 
döntött-e. Menet közben kiderül úgyis, ha tévedne. 
A felesége nem adott semmilyen támpontot, célt, meg-
valósítandó tervet. Meg az elmúlt évek alatt ahhoz is 
hozzászokhatott, hogy a dolgok nagyrészt úgy történ-
tek, ahogy a férje akarta. Kivéve, ha arról volt szó, hogy 
haza kell menni, meglátogatni a családot és Riann ba-
rátnőjét. Mert akkor rögtön használta a két ujját, hogy 
lefogja a pénisze tövét. Ernyének vállalnia kellett a 
kockázatot, de nem volt tisztában a döntése súlyával, amikor erre az útra lépett. 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Nyitray György 54 történetét!


  • 1200 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

nem fikció

Rövid leírás / Beharangozó

Az élhetetlen Magyarország több százezer fiatalt űzött külföldre kétezer után pár évvel. Ausztria és Németország mellett Anglia lett az egyik kedvelt célpont. A részletek a második könyvemből bújnak elő.

Rövid összefoglaló

A házasság nem végcél, hanem valaminek a kezdete. Sokaknak társadalmi - családi - elvárás, másoknak egy új élet harmatos hajnala. Ám ez az élet, nem mindig folytatódik közösen.

Olvasási idő

6 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Nyitray György nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!