Érdekes módon sosem voltam jó abban, hogy bemutassam magamat. Nem tudom hol kezdjem, vagy mi az, amire egyáltalán kíváncsiak az emberek. Hagyhatnék itt egy hangzatos idézetet egy ismert, bölcs koponyától, amivel megpróbálom behatárolni mit jelent számomra az írás. De az nem lenne az enyém. Inkább egy hasonlattal élek, ami lefedi a valóságot.
Az írás olyan, mint a hosszú, fagyos tél után beköszöntő üde tavasz. A nap első, forró sugarai, amik égetik a bőröd. A madarak dallamos éneke. A melegség, ami a szívedbe költözik. A leírt szavak megtöltik a szürkeséget élettel.