Barion Pixel nuuvella

Az óriások tragédiája

 

A mediterrán országok közül, az egyik legkáprázatosabb ékszerdoboz, a görög szigetvilág. Az emberek egyik legkedveltebb helye lett, ez az ország. Ám mielőtt még az emberek megismerhették ezt a csodát, előtte az óriások uraltak minden egyes zegzugot. Többek között Kastelorizo szigetét is, ami nagyon elszigetelt hely volt. A mai napig alig lehet rábukkanni. Sziklás part és hatalmas barlangok találhatóak rajta, melyekben az előbb említett óriások élték hétköznapjaikat. Hatalmas, bozontos hajú, szakállas lények voltak, a nőneműek persze nem rendelkeztek szakállal, nem mintha ez pozitív irányba befolyásolta volna szépségüket. Békésen éldegéltek egymás mellett ezek a gigászok. Sok-sok évszázadokig élvezték a sziget adta élelmeket, eszközöket. Ám, a világ folyamatosan változik. A jól megszokott lét, ezúttal megtörni látszott. Már nem termett annyi gyümölcs a fákon, egyre kevesebb állat szaladgált az erdőben, és hal is kevesebb úszkált a tengerben. A föld is sivárabb lett. Valami megoldást kellett találniuk az óriásoknak, ha nem akartak kipusztulni. Arion volt a főóriás a szigeten, az ő barlangjánál vitatták meg a fontos kérdéseket. Arion hatalmas barlangja, ahogy a nap sugarai megvilágították, kéken pompázott a tenger színétől, türkizkéken. Ebben az elbűvölő otthonban, most az aggódás és kétely ütötte fel a fejét.

Tirzusz: Ez az állapot tarthatatlan! Ha továbbra is így marad, fajunk kipusztulásra ítéltetett. Tennünk kell valamit Arion!

Arion: Ne vigyük túlzásba az aggódást, máskor is voltak nehéz időszakok a szigeten. Majd ezt is megoldjuk.

Fédra: Ezúttal, sokkal nagyobb a baj. Hetek óta egyetlen egy halat sem fogtunk, és egyre kevesebb vad esik a csapdákba. Nem tudom mivel etetnem a kicsikéimet.

Arion: Nyugodj meg kedvesem, ellátlak téged és gyermekeidet a tartalék készleteimből.

Círus: És, ha azok is kifogynak? Hogy lesz tovább? Más megoldást kell találnunk! Te vagy a vezér, neked gondoskodnod kellene a társaidról. Úgytűnik, már képtelen vagy rá Arion!

Arion erre mély, dörgő hangon csattant fel, az addig nyugodt állapotából.

Arion: Nem tűröm, hogy az otthonomban becsméreljenek! Az ülésnek ezennel vége! Ki fogok találni valami megoldást, ne kételkedjetek szavaimban. Most távozzatok!

Az óriások folyamatos morgolódás közepette vonultak ki a barlangból, nem nyugodtak meg egészen, vezérük kijelentésétől. Egy valaki, viszont nem hagyta el a helyszínt. Zénón volt az, aki inkább maradt kicsit hallgatódzni. Arion párját, Bié hangját hallotta meg először.

Bié: Lehetett volna rosszabb is.

Arion: Áhh, ne nyugtatgass Bié!

Bié: Ó, én drága mamlaszom, hát miért vagyok én neked, ha nem azért, hogy nyugalmadat biztosítsam?

Arion: Ühüm,ühüm. Kedvesem Bié, csak te bízol már én bennem.

Bié: Ugyan! Círusnak csak a szája jár, te is tudod. Senki nem hallgat rá.

Arion: Úgytűnik igaza van. Most tényleg nem tudom a megoldást a bajainkra. Félek, nekünk végünk, hacsak el nem hagyjuk a szigetet. Az persze lehetetlen. A többi óriás nem fogadna be minket, hiszen ez a törvény. Mindenki a saját helyén marad, ott alakítja sorsát élete végéig.

Bié: Az a bugyuta törvény! Nem tudsz beszélni a többi főóriással? Hátha megenyhülnének.

Arion: Kénytelen leszek megpróbálni.

Zénón ezeket hallva, kétségbeesve szaladt ki a partra. Nagyon megviselték őt a hallottak, ráadásul Zénón egy igen ritka, érzékeny lelkületű óriás volt, könnyen eltört nála a mécses. Ahogyan most is… Tirzusz is épp ott lófrált a parton, majd megpillantotta a zokogó kolosszust. Gondolta odalép hozzá, hogy megtudja ezúttal mi ríkatta meg, de ekkor valami nagyon furcsát látott. Alig hitt a szemének. Zénón könnyeiből, valamiféle apró teremtmények változtak át. Ahogy potyogtak a könnyek, a földre érve, úgy alakultak át sorra ezekké a számára ismeretlen lényekké. Azonnal odaszaladt társához.

Tirzusz: Zénón! Hagyd abba! Nem látod, mit csinálsz?

Zénon, kérdően ránézett Tirzuszra, aki lefelé mutatott a kicsi lények felé, aki a lába ujjai körül hemzsegtek.

Zénón: Tirzusz! Mik ezek? Férgek?

Tirzusz: A te könnyeidből születtek. Nem találkoztál még eggyel sem életed során?

Zénón: A könnyeimből? Én nem, soha nem sírtam még csigákat esküszöm!

És már megint sírásra görbült a szája.

Tirzusz: Zénón, ne bőgj már! Látod mi lesz a vége… Szóval, nem direkt csinálod. Akkor, mi történhetett és miért? De legfőképpen, mik ezek az izék?

Ekkor az egyik kis teremtmény megszólalt: Hé! Ti odafönt! Megmondanátok hol vagyunk, és miért vagyunk pucérak? 

Alig hallották, miket beszél hozzájuk az apróság, de válaszoltak a kérdésére.

Tirzusz: Kastelorizo szigetén vagytok, Elász (Görögország) földjén. És nem tudom mi az a pucér?

Az apróság, társai felé fordult: Szóval görög szigeten vagyunk. Tudtam, szénné fogunk égni ebben a napsütésben. Induljunk, jobb, ha keresünk valami árnyékos helyet magunknak. 

Már indultak is volna, de ezt látva az óriások, ismét szóltak hozzájuk.

Zénón: Ne menjetek el. Elviszünk titeket a vezérünk barlangjába, ott nem süt a nap.

Kaptak az alkalmon a kis lények, és elindultak együtt Arionhoz. A főóriás és kedvese, elképedve hallgatták Tirzusz és Zénón meséjét, miként születtek a könnyekből beszélő élőlények. Arion, ahogy végig nézett a kis egyedeken, akik köré, csavartak némi rongydarabot ruha gyanánt, végig azon morfondírozott, vajon ezek az Istenek ajándéka vagy egy újabb csapás, ami lesújt szerény életükre. Kissé hasonlítottak rájuk ezek az apróságok. Nekik is két lábuk, két kezük volt. Két szemük, egy szájuk és egy orruk az arcuk közepén. Ők is tudtak beszélni, szóval valóban megvolt a hasonlóság, csak kevésbé voltak szőrösek, és a termetük igen picike volt.

Arion: Mi céllal jöttetek ide, mi hozzánk?

Apróság: Céllal? Nem is tudom. Talán letelepednénk, ha megengeditek. Persze, biztos nem hagyjátok ezt olyan könnyen, tudom én!

Arion. Ne érts félre, de nem tudom kik vagytok és hogy kerültetek ide. Ráadásul a sziget haldoklik, nem érdemes itt maradnotok, nekünk is tovább kell lépnünk.

Zénónt ezt hallván, elöntötte a méreg. Az idegességtől újabb könnyek csordultak ki a szeméből, újabb teremtményeket szülve ezzel.

Tirzusz: Zénón! Hagyd már a bőgést, megmondtam!

Zénón: Nem direkt csinálom, esküszöm.

Ezek a kis termetű lények is úgy néztek ki, mint az előzőek, de mégis valahogy mások voltak. Feldúltnak és dühösnek látszottak. Az egyik még rá is támadt a magafajtára, akin volt ruha. Elkezdte püfölni, ahogy csak bírta. Keze, a vértől vörössé színeződött. Letépte áldozata testéről a ruhát, és azon nyomban elszaladt. A hozzá hasonló társai utána eredtek. Értetlenül álltak az óriások, és a ruhás kis teremtények az események előtt. A sérült kicsiség bele is halt sebeibe.

Arion: Nagyon sajnálom, ami a fajtársaddal történt. Vajon, miért tehette ezt vele az a másik?

Apróság: Mert, ez egy gonosz származéka volt a fajtámnak. Erőszakkal és kegyetlenséggel szerzik meg maguknak, amit akarnak. Értem én, ha miattuk ki akartok rúgni a szigetetekről, én is ezt tenném. Számunkra nincs itt hely, megyünk is tovább keresgélni valami helyet, szánalmas kis életünknek.

Bié: Várjatok! Mi lenne, ha együtt építenénk meg közös otthonunkat, egymást segítve.

Arion: Hogy képzelted ezt? Látod milyen pindurkák. Mi tudnának ők tenni?

Bié: Pont a termetük lehet a megoldás. Be tudnak bújni, oda, ahova mi nem. Kis kezükkel, biztos ügyesebben bánnak majd az eszközökkel is, és gyorsabbak is nálunk. Kérlek fontold meg, a hasznunkra lehetnek.

Arion: Nem is tudom… Mihez értetek ti egyáltalán?

Kérdezte a kisnövésűeket.

Apróság: Tudunk földet művelni és tüzet csiholni. Asszonyaink a legjobb gyűjtögetők az egész Föld kerekén, a férfiaknál pedig nincs fürgébb vadász e világon, aki mást mond az hazudik. De persze ki vagyok én, hogy okoskodjak?

Arion: Még mindig nem tudom. Az előbb, az a valami szó nélkül rátok támadt, nem akarok még nagyobb bajt a népemnek. 

Apróság: Tudtam én, akkor megyünk.

Bié: Majd őrködünk, hogy mégegyszer ne történhessen meg. Valaki mindig figyel.

Arion: Hmmm…

Zénón: Jaj, kérlek Arion hagy tartsuk meg, olyan kis tüneményesek!

Arion: Na nem bánom kaphatnak egy esélyt, de mindenképp meg kell tanácskoznunk a többiekkel is.

Zénón: Ó, de jó! Végre valami izgi. Megfogunk menekülni, érzem. 

Bié: Bizony Zénón és ha úgy lesz, a te érdemed lesz, hiszen a te könnyeid szülték a mi kis megmentőinket.

Zénón: Valóban. Hát én, most nagyon boldog vagyok.

Persze erre Zénón szeméből újabb, és újabb könnycseppek csordultak ki, újabb kisnövésű lakókat szülve ezzel.

Tirzusz: Na, ne! Már megint!

Most, viszont sokkal barátságosabb és kedvesebb lények teremtődtek Zénón könnyeiből. Tele vidámsággal és lelkesedéssel fogadták a jó hírt, miszerint együttműködve virágoztatják fel a szigetet. Csupa pozitív és jobbnál jobb ötlettel álltak elő, hogyan kezdjenek bele a munkába… Arion azért aggódott, hogyan fogadják majd az ötletet az égigérő barátai.

Fédra: Ez nevetséges! Nem is értem, hogy gondolhatod ezt komolyan Arion.

Círus: Tudtam, hogy elment az eszed, de hogy ennyire! Inkább tapossuk el a kis pondrókat, vagy együk meg. Ez az! Zénón el tudna látni minket állandó élelemmel, csak sírnia kell!

Tirzusz: Van benne valami!

Zénón: Miiii??

Arion: Senki nem eszik meg senkit, ami rá hasonlít. Ha valaki mégis bántaná ezeket a teremtményeket, az Istenek haragja sújtson le rá, örök életére. Nem vagyunk mi barbár népség, mint a rokonaink, a küklopszok. Vagy tán van valaki, aki olyan szégyenletesen akar élni, mint ők? Ki vele!

Arion szavaitól, csendbe burkolózott az óriás közösség. Nem akartak az együgyű, küklopsz unokatestvéreikre hasonlítani, akik az óriás társadalom szégyeneinek számítottak. A kétkedő és letört hangulatot, az egyik vidámabb apróság törte meg.

Apróság: Figyeljetek, ti daliás égimeszelők, kiknek bozontos haja a felhőket súrolják. Tudom, mi nem vagyunk olyan hatalmasak, mint ti, és nem is ismertek bennünket. Belepottyantunk megszokott életetek közepébe, a mi hőn szeretett Zénónk segítségével. Köszönjük neked barátom. Bár nem tudja senki miért, valószínű, az Istenek akarata volt ez. És ahogy Zénón nekünk életet adott, úgy cserébe mi is viszonozzuk e kegyet, azzal, hogy életet lehelünk a földekbe és a tengerekbe. Örökké hálásak leszünk nektek, ha beengedtek közösségetekbe. Kérlek bízzatok bennünk, és alkossunk meg együtt, egy szebb jövőt.

Ez a lelkesítő beszéd, megváltoztatta az óriások véleményét, belegyeztek az új jövevények befogadásába, és már el is kezdték tervezgetni a közös munkát. Zénón is egyre lelkesebb lett, már nem érzett késztetést a sírásra.

Zénón: Nagyon jól alakultak a dolgok, nem gondolod Tirzusz?

Tirzusz: Valóban.

Zénón: De valahogy, el kéne nevezni ezeket az apróságokat.

Tirzusz: Az aprósággal mi a baj?

Zénón: Nem elég egyedi. Legyen mondjuk töpszli óriások… Mert hát csöppnyi méretűek, de ránk is hasonlítanak.

Tirzusz: Szerintem, ezen még gondolkodj egy kicsit.

Az egyik apróság meghallotta Zénónt, és felvilágosította, hogy ők a Hominidae családba tartoznak, másszóval emberfélék. Azzal az emberke, tovább is ment. 

Teltek múltak az évek, az óriások és az emberfélék, építették közös új otthonukat a szigeten. Úgy tűnt, harmonikusan élnek egymás mellett, ám a kisemberek, ahogy sokasodtak, úgy nőtt egyre jobban az igényük is. Határokat, szabályokat kezdtek kiszabni az óriásoknak, akik közül jó páran fellázadtak. Ellentétek alakultak ki, lázadások, ami kisebb harcokhoz vezettek. A düh könnyeiből született emberek, vérontással és lopással fejezték ki akaratukat, a boldogság könnyeinek szülöttei, nagy szavakkal dobálóztak, amiknek nem volt jelentősége, és próbáltak kompromisszumokat kötni. A bánat könnyeiből eredők pedig, elfordították fejüket mondván, ezt a problémát ők úgysem tudják megoldani. Egyes óriások, csalódottsagukban elhagyták a szigetet és bekönyörégtek magukat rokonaikhoz. Mások pedig, mérgükben pusztítottak és további haragot szítottak. Arion elbukott, mint az óriások vezetője és belehalt nagy bánatában. A szerencsétlen Zénónt pedig, hogy ne sírjon többet, felakasztották az egyik sziklán árválkodó fára.
A gigászok békességét örökre tönkretette az ember, Kastelorizo szigetén. Ahová beteszik a lábukat ezek a két lábon járó csapások, csak a pusztulást hozzák magukkal. Nem tudni, mi volt ezzel az Istenek akarata, bár valószínű a magyarázat igen egyszerűen csak annyi, hogy magukat szórakoztassák unalmukban, az Olümposz tetején.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Pálfy Zsuzsanna 12 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Pálfy Zsuzsanna

Az óriások tragédiája

Műfaj

fantasy

Rövid leírás / Beharangozó

Arion hatalmas barlangja, ahogy a nap sugarai megvilágították, kéken pompázott a tenger színétől, türkizkéken. Ebben az elbűvölő otthonban, most az aggódás és kétely ütötte fel a fejét.

Rövid összefoglaló

Egy eldugott görög sziget óriásai, aggódnak sorsuk miatt.
Apró, addig ismeretlen lények lepik el a békés szigetet.
A harag és kapzsiság győzedelmeskedik végül.

Olvasási idő

9 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Pálfy Zsuzsanna nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!