Barion Pixel nuuvella

Elszalasztott lehetőség

Zeller sietett az SZTK-ba, a reumatológiára. Ez eléggé nevetségesen hangzik – sietni a reumatológiára –, de tudják mekkora kincs manapság időpontot birtokolni egy reumatológiai vizsgálatra? Minimum egy hónapot kell várni rá!

Autóval érkezett. Az SZTK a város egyik központi helyén van. A téren, amelyet az SZTK épülete az egyik oldalán lezár, van egy bevásárlóközpont és egy hatalmas bútoráruház, csak a tér negyedik oldala nyitott, ott a városi autóbuszok, a villamosok és a trolik megállóhelyei sorakoznak. A tér alatt mélygarázs van, amely a bútoráruházhoz tartozik, de nem csak az ott vásárlók használhatják. A mélygarázsból hosszú lépcsősor visz a térre, futását két négyzet alakú lépcsőforduló is megszakítja, sőt ide torkollik a térről egy rámpa is, amelyen a bevásárlókocsik is lejuthatnak a mélygarázsba. A forgalmas téren mindig sok ember van, ha az időjárás engedi, diákok ülnek, viháncolnak a füvön, általában egy kerekesszékes koldul a bevásárlóközpont forgóajtójánál, a vas padokon többnyire hajléktalanok üldögélnek, vagy mély öntudatlanságban hevernek, mellettük üres borosüveg, kenyérmaradék, újságpapírcafatok. A legtöbb ember persze céltudatosan halad át a téren, valamelyik busz-, troli- vagy villamosjárat megállója felé vagy a bevásárlóközpont, esetleg a bútorbolt felé tartva.

A mélygarázsból Zeller loholt föl a lépcsőkön az SZTK-ba. A lépcsősort akkor is elborította a szemét, eldobáltak itt mindent, csokoládépapírokat, péksüteményes zacskókat, megroppantott papírpoharakat, használt szívószálakat, tépett újságlapokat, s itt-ott vizeletcsíkokat kellett átugrania. A lehangoló látványhoz bűz is társult, amit időnként, amikor a mélygarázs automata üvegajtaja kinyílt és bezárult, felkavart a huzat.

Azon a napfényes ősz eleji délutánon volt valami, ami nem illett arra a lépcsősorra. Pontosabban valaki. Egy nő ült a felső lépcsőfordulón, s mellette babakocsiban két év körüli kislány. Hajléktalanok gyakran kéregetnek ezen a lépcsősoron, feltehetően jelenlétüket jelzik a vizeletcsíkok is. Sokan járnak erre, nem csoda, ha a hajléktalanok itt vadásznak embertársaik együttérzésére, gondolván, hogy akinek autóra telik, az könnyebben adakozik. De ez a nő ápolt volt, kék színű bő nyári ruhát, fehér fodros blúzt, fekete magas sarkú cipőt viselt, csak hosszú, szőke, göndör haját kuszálta össze már a huzat. Kövérkés volt, pufók arcú, és csak az tette szánandóvá, hogy ült a lépcsőn, s mivel kövér volt, a lábait furcsa pózba hajlította, hogy olyan alacsonyan ülni tudjon. Némileg idegesítő is volt, mert a lépcsősort jócskán leszűkítette. Mellette, vagy inkább mögötte a négyzetes lépcsőfordulón a babakocsi, amelyben a kislány aludt, kissé pufók, de nem kövér, göndör szőke baba. Rendes ruhában volt, cumi a szájában, és a babakocsi is modern, nyitható-csukható, sokféle helyzetbe állítható fajta. A baba most éppen félig ülő, félig fekvő helyzetben volt benne.

Ahogy az asszonyhoz ért, Zeller lassított, mert az asszony akadályozta a közlekedésben, de a látvány is szokatlan volt, érezte, hogy nem mindennapi helyzet, ahogyan az asszony ott ül a babával, mint egy égi jelenés – a reneszánsz festményeknek van ilyen hangulata. Az asszony felé nyújtotta a kezét, amelyben egy nagyobb méretű papírpohár volt, és valamit mondott, de Zeller nem fogta fel, mit, csak a kissé esdeklő hang maradt meg benne, a feléje nyújtott kéz és az alvó baba nyugodt arca. Mintha azt mondta volna, „Uram, álljon meg, hallgasson meg!”, de lehet, hogy Zeller csak képzelte ezt.

Nem állt meg. Sietett a reumatológiára, amely – ki tudja, miért – az SZTK-épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten volt. Hogy Zeller nem állt meg, annak volt magyarázata. Megszokta a kéregetőket, mondhatni megedződött a lelke. Régóta nem adott nekik semmit. Pontosabban egy vele megtörtént eset óta.

Akkor, vagy harminc éve, fiatal házas volt, két gyerekkel. Éppen egy kertes társasházba költöztek, szülői támogatással és jelentős hitelt is vállalva. Kevés pénzük volt. Egy nyári délutánon Zeller a közös kertben mosta az öreg Wartburgot, amikor az alacsony kerítés mögül megszólította egy szakadt alak. „Van-e tartalékban hengerfej-tömítése?” Azután zavaros magyarázatba kezdett, hogy időre kellene leszállítania valami fontos anyagot egy cégnek, de a Barkas lerobbant, gondolta, Zeller tud segíteni, mert a Barkas és a Wartburg motorja azonos. Zellernek nem volt tartalék hengerfej-tömítése, ami egyébként fontos alkatrésze a motornak, és a Wartburgoknál elég gyakran tönkrement. A semmiből odacsöppent ember sopánkodott, izzadt, majd könyörgött, hogy Zeller adjon neki 800 forintot, nem messze innen van egy autósbolt, ott venni tud hengerfejtömítést, igaz szombat délután van, de a bolt talán még nyitva van, a pénz miatt meg ne aggódjon, holnap is errefelé szállít, bizisten, beadja majd a pénzt. Zeller habozott, 800 forint nagy pénz volt, akkoriban a havi fizetése 5-6000 körül volt. Fölment a lakásba, és megbeszélte a feleségével, hogy segítenek a bajba jutotton. Zeller egy papírdarabra fölírta a nevét és a lakcímét (telefonjuk nem volt), hogy ha holnap mégsem járna erre a bajba jutott sofőr, levélben is elküldhesse a pénzt. „Akár a postaládánkba is bedobhatja!” – kiáltott Zeller a sofőr után, aki amint a markában érezte a pénzt, eltűzött. Sietsége a hálálkodásánál is nagyobb volt. Másnap nem jelentkezett, harmadnap sem, Zellerék soha többé nem látták őt, és a pénzüket sem. Zeller akkor megfogadta, hogy többé nem dől be a kéregetőknek.

Csak egyszer szegte meg a fogadalmát, jó ideje történt már az is. Egy téli napon a Tesco parkolójában éppen az autóba pakolta a bevásárlókocsiból a holmit, amikor odasomfordált hozzá egy cigányasszony és egy 4-5 éves forma kisfiú, és az asszony pénzért könyörgött, vagy azért, hogy legalább a bevásárlókocsit megkaphassa, amelyet egy százforintos bedobásával kellett elkötni a többi kocsitól, s a százforintost akkor adta vissza, ha a vásárló a kipakolt kocsit visszatolta a helyére. Zeller azonban felkészült volt a koldulás bevásárlókocsis formájára is, beszerzett egy százforintos érmét helyettesítő műanyagkorongot, „Tesco” feliratosat, s ezt a kék korongot látva a koldusok nem érdeklődtek Zeller bevásárlókocsija iránt. Kivéve akkor azt a cigányasszonyt, aki nem tágított Zeller mellől, és egyre könyörgött a pénzért. Nem tudni miért, de Zeller végül elővett egy Balaton szeletet (aki nem ismerné, csokival bevont nápolyiszelet) és a kisfiú kezébe nyomta. Azt az örömet, amit a kisfiún látott! „De bontsd is ki!” – mondta Zellernek. Talán félt, hogy az anyja elveszi tőle, mert más tervei vannak a Balaton szelettel. Zeller lehántotta a színes csokipapírt, a kisfiú pedig máris jóízűt harapott az édességbe.

Az a cigány kisfiú is eszébe jutott Zellernek a babakocsis kisbabáról, akit imént látott a mélygarázs lépcsőfordulóján. Úgy érezte, megint érdemes lenne adakozni: adni valamennyi pénzt annak az asszonynak, aki „elülte” az útját – talán kétszáz, talán ötszáz forintot. Még eldönti. De azt mindenképpen megmondja majd az asszonynak, hogy ne kolduljon a babával a huzatban, mert beteg lesz a baba!

Mintegy háromnegyed óra múlva, ahogy Zeller kijött a vizsgálatról, kinyitotta a táskáját, s megnyugodva állapította meg, hogy a pénztárcájában van egy kétszázas (igaz, ötszázas is volt). Betette a pénzérmét a farmerja hátsó zsebébe, és a mélygarázs lépcsője felé vette az irányt.

De az asszony és a baba már nem volt ott.

Zellernek gyakran eszébe jutott az asszony és a kislány. Vajon este hol térnek nyugovóra, vajon jut-e nekik étel? Telt-múlt az idő, és egyre inkább látomásnak látta őket, mint néha a napfényt a lépcsőfeljáró szürke, koszos betonján.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Pálinkás Mihály 52 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Pálinkás Mihály

Elszalasztott lehetőség

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Zeller akkor megfogadta, hogy többé nem dől be a kéregetőknek.

Rövid összefoglaló

Gyakran kell döntenünk, hogy segítünk-e az elesetteken, vagy nem vesszük észre őket. Nehéz jó döntést hozni, s ha nem sikerül, már hiába bánjuk.

Olvasási idő

6 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Pálinkás Mihály nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!