Barion Pixel nuuvella

Három évvel azelőtt születtem, hogy az első ember eljutott a világűrbe, tehát már nem számítok „mai gyereknek”. Debrecenben szereztem tanári diplomát, s jelenleg Budapesten élek. Verseim, novelláim jelentek meg a naputonline internetes oldalon, a Magyar Naplóban és a Szárnypróbálgatók című, évente jelentkező antológiában. 2015-ben Időzóna címmel haiku-kötetem jelent meg a Publio Kiadónál. 2018-ban verseim beválogatták az Ámor és Psyché XXI. című antológiába. Új Megváltó című novellám bekerült Az év novellái 2019 című kötetbe (Írott Szó Alapítvány és Magyar Napló Kiadó). Nem vagyok termékeny alkotó, kétségek és remények között írok, bízva abban, hogy sikerül írásban visszaadni mindazt, ami a lelkemben van.


Történetek

Hóvirágünnep
A verset az alcsúti arborétum ihlette, ahol minden tavasszal van hóvirágünnep. Az évszázados fák és a kecses hóvirágok felidézik filozofikus gondolatokat ébresztenek.
vers   1 perc olvasás
Osztályharc Magyarországon
Rövid történet arról, hogyan lesz önveszélyessé az irigység.
politika, közélet   2 perc olvasás
Új Megváltó
A mátrai üdülőfaluban elkülönülve, de békében élnek magyarok és romák. Egyszer, karácsony táján egy szokatlanul fényes csillag jelenik meg a falu felett. Az írás megjelent a Magyar Napló (a Magyar Írószövetség lapja) 2018. decemberi számában és Az Év Novellái 2019. című antológiában.
szépirodalom   6 perc olvasás
Kínai bölcselet
A költő a páradús kínai hegyek közé helyezi terméketlen magányát. Szomorúságot vagy megnyugvást áraszt a vers? Döntsd el nyájas olvasó!
vers   1 perc olvasás
Áprilisi bohókás
A tavasz elcsavarja a költő fejét. A vers 2017-ben megjelent a Napútonline internetes oldalon.
vers   1 perc olvasás
A kínai autó
A szegénység megszokható. Hősünknek azonban egyszer csak, karácsony időszakában elege lett a szegénységből. Vajon kiállja-e az emberség próbáját? Az írás 2018-ban megjelent a Napútonline internetes irodalmi oldalon.
szépirodalom   9 perc olvasás
Magyar bulvár
A híres és a szurkolók által imádott focista luxuskocsijával véletlenül elgázol egy szerencsétlen embert. Lelkileg összeomlik, de shownak folytatódni kell.
politika, közélet   5 perc olvasás
Latinos vers tavasszal
Vérpezsdítő a tavasz, ám a költőt gondok nyomasztják. A szép természeti képek az emberi lét egyik nagy problémájához vezetnek.
vers   1 perc olvasás
A majom
Diákszerelem a hetvenes évekből. Nem gondolnánk, hogy egy fiú számára mekkora problémát jelenthet egy apró ajándék átadása a szeretett lánynak! A katarzist a távolba nyúló vasúti sínek jelentik, a feloldozást pedig egy másik lányka. Az írás az 1970-es évek elején megjelent egy diákújságban.
romantikus   10 perc olvasás
A költészet haszontalanságáról a szerelemben
A költő Villonként epekedik a nő után, de a végén levonja a tanulságot.
vers   1 perc olvasás
Cinege
A cinege a tavasz kedves kis hírnöke. De van egy szörnyű titka.
vers   1 perc olvasás
A tavasz csodái
A versciklus a költő által megfigyelt tavaszi jelenségeket írja le, a talajtól a levegőégig.
vers   1 perc olvasás
Gyümölcsoltó Boldogasszony
Tavasszal az ember bohémmé válik, a költőbe pedig beköltözik a 15. századi bohém versfaragó, François Villon lelke.
vers   1 perc olvasás
Bújócska
Jó lenne, ha örökké tartana a játék az unokával! De van-e értelme annak, hogy örökké?
vers   1 perc olvasás
Töredékek anyámról
Sok apró képet őrzök anyámról, gyermek- és kamaszkoriakat és felnőttkoriakat egyaránt. Féltett ikonok ezek, vagy egy kálvária képei? Most összeraktam e képeket, így emlékezve rá anyák napján.
visszaemlékezés   14 perc olvasás
Nyelves puszi
A kereskedelmi média igyekszik bohócot csinálni mindenkiből. Kata egy szempillantás alatt belekeveredik a játékba, és végül megkapja a jutalmat.
chick lit   2 perc olvasás
Feleselés
A történet hőse maga sem tudja, hogy a zsúfolt metrókocsiban a kisfiúnak akar-e imponálni, vagy a kemény combú anyukának. Nagy „pofára esés” lesz a vége. Az írás 2018-ban megjelent a Napútonline internetes oldalon.
humor   3 perc olvasás
Kapcsolatok
Szánakozunk vagy undorral elnézünk, ha hajléktalannal találkozunk. De ő is lehet egy kutya gazdája, vagyis ember.
politika, közélet   2 perc olvasás
Valentin-napi hullámlovaglás
A Valentin-nap érzékeny időszak. Zeller éppen ezen a napon talált vissza a kínzó, bizonytalan szerelemtől a megnyugvást jelentő biztos szerelemhez.
romantikus   5 perc olvasás
A költészet haszna
Zeller egy amatőr költőknek kiírt pályázat eredményhirdetésén tudta meg, hogy a költészetnek semmi haszna nincs. Hazafelé utazva a villamoson egy szép lány és némi balhé rádöbbentette, hogy a költészet mégsem haszontalan.
humor   8 perc olvasás

Pálinkás Mihály

Három évvel azelőtt születtem, hogy az első ember eljutott a világűrbe, tehát már nem számítok „mai gyereknek”. Debrecenben szereztem tanári diplomát, s jelenleg Budapesten élek. Verseim, novelláim jelentek meg a naputonline internetes oldalon, a Magyar Naplóban és a Szárnypróbálgatók című, évente jelentkező antológiában. 2015-ben Időzóna címmel haiku-kötetem jelent meg a Publio Kiadónál. 2018-ban verseim beválogatták az Ámor és Psyché XXI. című antológiába. Új Megváltó című novellám bekerült Az év novellái 2019 című kötetbe (Írott Szó Alapítvány és Magyar Napló Kiadó). Nem vagyok termékeny alkotó, kétségek és remények között írok, bízva abban, hogy sikerül írásban visszaadni mindazt, ami a lelkemben van.

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben