Barion Pixel nuuvella

Papp Eszter

2 rajongó

Szeretettel köszöntelek benneteket itt, ahol egy teljesen más oldalamat ismerhetitek meg a korábbi oldalaim helyett. Számomra az írás nagyon sokat jelent örömet okoz a gépelésttől kezdve egészen addig amíg össze állnak a betűk szavakká, majd mondatokká, és végül látható nyoma lesz annak, hogy a gondolatok életrekelnek, és elkezdenek önálló életet élni többek között annak köszönhetően is, hogy minden kedves olvasónak más fogja megragadni a figyelmét, talán még az is lehet, hogy egy teljesen új történet jelenik meg. Számomra ez az egyik legszebb dolog az írás révén való közös együttműködés egymással, egymásért. Elsősorban magamért írok, de másodsorban azért, hogy megmutassam nektek, hogy minden állapot egyedi, és ez benne a szép, ezért tőlem szemléletformáló írásokat olvashattok majd az egyedi állapottal élő emberek helyzetével kapcsolatnan. Mit is takar ez a szó, hogy egyedi állapottal élő emberek? Gyertek olvassátok el az írásaimat, és ahogy múlik az idő velem együtt közösen megtaláljátok a válaszokat.


Történetek | Saját segédeszköz használatom narratívái I. rész

Saját segédeszköz használatom narratívái
Saját segédeszköz használatom narratívái I. rész - 1.
Folytatásos írást szeretnék nektek hozni, sokat foglalkoztam hallássegítő eszköz viselőként azzal, hogy számomra milyen érzéseket, élményeket hoz a segédeszköz használata. Elsősorban szeretném a hallássegítő eszköz elfogadottságát növelni ezzel az írás sorozattal.
önsegítő   4 perc olvasás

Papp Eszter

Szeretettel köszöntelek benneteket itt, ahol egy teljesen más oldalamat ismerhetitek meg a korábbi oldalaim helyett. Számomra az írás nagyon sokat jelent örömet okoz a gépelésttől kezdve egészen addig amíg össze állnak a betűk szavakká, majd mondatokká, és végül látható nyoma lesz annak, hogy a gondolatok életrekelnek, és elkezdenek önálló életet élni többek között annak köszönhetően is, hogy minden kedves olvasónak más fogja megragadni a figyelmét, talán még az is lehet, hogy egy teljesen új történet jelenik meg. Számomra ez az egyik legszebb dolog az írás révén való közös együttműködés egymással, egymásért. Elsősorban magamért írok, de másodsorban azért, hogy megmutassam nektek, hogy minden állapot egyedi, és ez benne a szép, ezért tőlem szemléletformáló írásokat olvashattok majd az egyedi állapottal élő emberek helyzetével kapcsolatnan. Mit is takar ez a szó, hogy egyedi állapottal élő emberek? Gyertek olvassátok el az írásaimat, és ahogy múlik az idő velem együtt közösen megtaláljátok a válaszokat.

Béta.

Ez a funkció még nem érhető el.

Hogy mikor lesz vége a béta verziónak? Amint lesz elég történet, rögtön elindul a szolgáltatás...

Rendben