Barion Pixel nuuvella

redei_viktoria

A személyes blogomat leszámítva nem jelent még meg sehol semmilyen írásom. A történeteimet eleinte szóban adtam elő, nem olyan régen kezdtem el leírni, hogy minél több emberhez eljussanak.


A szegény asszony, meg a három ördögfióka

Az Ördög megéri az Öreg Istent, hadd tegye próbára a szegény asszonyt, az Öreg Isten pedig rááll. Ezért az Ördög kicseréli a szegény asszony három gyermekét három ördögfiókára. Mese az anyai szeretetről.

18 perc olvasás
1 1 0
Samsø 2 (Dánia) élet az eperfarmon
Borsó a zsebben - 5.

A szezonmunkás, főleg, ha eperszedő, egy hét alatt immunissá válik az időjárásra. Mással nem tudom magyarázni, hogy miért szedjük az epret ugyanazzal a sztoikus nyugalommal viharos szélben, szakadó esőben, perzselő napon vagy csak mocskosul, piszkos másnaposan. Én mondom, vidám élet ez.

9 perc olvasás
3 1 0
Samsø (Dánia) - hippik, eper, és az ideális társadalom.
Borsó a zsebben - 4.

Samsø. Egy terjedelmes sziget, jóformán Dánia közepén, ami állítólag a viking időkben fontos multikulturális találkahely volt, de ennek soha sehol nem tudtam utánajárni. Az biztos, hogy jelenleg a neonomádok, punkabestiák és idénymunkások között fontos multikulturális találkahely. Azonnali szerelem.

9 perc olvasás
1 1 0
A bányász, a felesége meg a rózsaszál

A bányász és a felesége békében éltek az erdőben, egészen addig a napig, amikor a bányász többé nem jött haza. Az asszony várt, várt, hiába várt, így elindult a föld gyomrába, hogy megkeresse az urát.

6 perc olvasás
2 2 0
Rotterdam-Brüsszel-Honfleur-Ruan-Párizs
Borsó a zsebben - 3.

Folytatásos történetemben most egy francia folyami hajón kezdek el dolgozni. Persze, ha sikerül eljutnom oda, avagy mit tegyünk, ha éfjélkor otthagy minket a busz egy ismeretlen városban?

10 perc olvasás
2 1 0
Frankfurt-Manheim-Amszterdam
Borsó a zsebben - 2.

Kalandozás az önellátás és a külföldi munka világában, nyersen és őszintén egy harmincas nő tollából, sok humorral és némi tanulsággal.

9 perc olvasás
1 1 0
Borsó a zsebben
Borsó a zsebben - 1.

Szókimondó, nyers és őszinte írás vidéken újrakezdésről, külföldi munkáról, egy egyedülálló nő (néha egészen szürreális) mindennapjairól. 18+, szókimondó, helyenként trágár szöveg!

8 perc olvasás
1 1 0
Az őzgerincformába ragadt aranyrúd

Orsós Szándokán, a törtaranyfelvásárló Szan Zsermann bácsi segítségére siet, aki aranyat kotyvasztott a családi örökségnek tekinthető őrgerinc piskóta formába. Pécsen kérem semmin se szabad meglepődni.

6 perc olvasás
2 2 0

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni redei_viktoria nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Keresés

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!