Samsø. Egy terjedelmes sziget, jóformán Dánia közepén, ami állítólag a viking időkben fontos multikulturális találkahely volt, de ennek az állításnak soha sehol nem tudtam utánajárni. Az biztos, hogy jelenleg a neonomádok, punkabestiák és idénymunkások között fontos multikulturális találkahely. A szezonmunkás, lakókocsis romantika alfája, omegája és esszenciája ez a sziget.
Eszembe jut a kavicsos tengerpart, az őrjítő szél, az egész nyáron viruló bodza, a rengeteg nyúl, a csend, a fjord, az eső, ami majd' minden nap jön, és úgy igazán senkit se érdekel, hogy bőrig ázunk, mert majd úgyis megszáradunk, és szabályos honvágyam támad utána.
Miért hiányzik egy kicsi és nem is túl reprezentatív skandináv ország ennyire?
Mert minden grandiózus természeti kincs és minimalista lakberendezési szokás mellett ráadásként ezek a hatalmas, jóllakott óvodásokra emlékeztető, jóindulatú vikingek kedvesek. Mindenki, mindig, mindenhol, mindenkivel. Velem is, a megélhetési migránssal, aki véletlenül se beszéli a nyelvüket és kicsit se ismeri a kultúrájukat meg a szokásaikat. Apró különbség, de jól esik az embernek. Például még a covid első évében, amikor Kalundborgból utazatm Koppenhágába, a helyi Intercitynek megfelelő vonaton a kalauz egyszercsak az orrom alá dugott egy kártyát, amin szépen ott állt angolul, hogy a vírushelyzetre való tekintettel minden vonaton előre helyjegyet kell váltani, mert így akarják elkerülni a zsúfoltságot. A helyjegy ingyen van, de ha kihagyom, 1000 koronás (kb 40.000 forintos) büntetésre számíthatok. Kérdeztem a kalauzt, hogy akkor most mi lesz, és lélekben felkészültem az 1000 korona kifizetésére. A hölgy azt mondta, semmi, mert van elég hely a vonaton, de legközelebb erre figyeljek oda.
És most vissza 2019 nyarára, amikor még minden olyan volt, mint általában.
Az a gyanúm, hogy a dánok tisztában vannak vele, hogy mi vagyunk azok az arcok, akik azért jönnek az országába, hogy elvégezzék a munkát, amit ők a büdös életben nem fognak, pláne nem ennyi pénzért. Gazdaságilag ki van ez persze találva, hogy a szegényebb országok dolgozói hogyan tartják el a gazdagabb országok polgárait, én meg elfogadtam ezeket a játékszabályokat, pénzt csinálni jöttem, nem politizálni.
De vissza a történethez. Ott hagytam el, hogy a hajós takarítás után Malcik, a cseh dj, akit én is csak szőrmentén ismertem, határidőn túl benyomott egy eperfarmra - mit egy eperfarmra, Az Eperfarmra - szedőnek. Minden szépen le volt zsírozva, de azért még utánamküldött egy üzenetet:
"Viki! Raquel, a munkavezető, amikor megkérdeztem, hogy keresnek-e még munkást, azt mondta, hogy már csak a nagyon gyors és jó szedőket akarja felvenni, és tudja, hogy én lusta vagyok, meg dolgozni se szeretek, ezért nem mehetek. Szóval azt mondtam neki, hogy te vagy a legprofibb eperszedő, akit valaha ismertem, pontos vagy, sosem késel reggelente, és Permelilleben, amikor együtt dolgoztunk, te voltál a leggyorsabb az egész farmon.
Ha kiderül, hogy hazudtam, Raquel szét fogja rúgni a seggem. Légyszíves tégy meg minden tőled telhetőt. Köszi."
Itt nincs mese, gondoltam, amikor leszálltam a szigeten a kompról. Két igen jó indokom volt arra, hogy animehős módjára beleadjak mindent: először is pénzre volt szükségem, elvégre ezért hagytam hátra csapot-papot-félkész házat, és kezdtem bele ebbe az utazgatós kalandba. Másodszor pedig nem hagyhattam, hogy Raquel szétrúgja Malcik seggét, amiért erősen kikozmetikázta a képességeimet. Felállítottam a sátramat ("Jól nézd meg, hova állítod a sátrad," tanácsolta Márta pár évvel korábban, amikor először jártam Samsøn, "mert másfél hónapig az lesz az otthonod!"), és készen álltam a munkára.
Bevezetés a murangológiába:
Morango: portugál főnév, jelentése: eper.
Murangológia: alapvetően az eperszedés elméleti és gyakorlati oldalával foglalkozó tudományág, tágabb értelemben minden szezonmunka szedéstechnikai sajátosságaival foglalkozó tudomány.
Murangológus: az a személy, aki legalább két éves tapasztalatot szerzett a samsøi eperföldeken, a francia szőlőbirtokokon (lehetőleg Pulignyben) egy tetszőlegesen kiválasztott almafarmon, és teljesítményével kivívta a többiek szakmai elismerését, ezért jogosult az újoncok oktatására.
Ezek mind létező fogalmak, ezeket nem én találtam ki. Egy Márk nevű fickó kezdte el használni ezeket a kifejezéseket, és hintette el a samsøi köztudatban, ahol gyökeret vert. Én Márkkal ugyan sosem dolgoztam együtt, de a szedéstechnikai szakkifejezések, amiket a magyarok használni kezdtek, elértek hozzám, és én is használtam őket nap mint nap, velem vannak azóta is, minden szezonon, mert vannak érzések, helyzetek és mentális állapotok, amiket ezekkel a kifejezésekkel lehet a leginkább körülírni.
Mert hogy fogalmazod meg egyszerűen, ha van ugyan eper a sorodban, de nem jó, nem olyan és különben se haladsz? Beszopódtál. (Negatív beszopódás: szedés közben elkövetett aktus. A szedő (picker, cupeur, stb.) hiába fektet nagy energiákat a szedésbe, sehogy sem halad előre, mert a szednivalóból (eper, szőlő, alma) is kevés van és nagyon kell keresgélnie.) Hogy fejezed ki, ha azért maradsz le a többiektől, mert annyi eper van a sorodban, hogy nem győzöd szedni? Habzsi-dőzsi beszopódás: amikor annyi a termény, hogy a picker egyáltalán nem halad és könnyen elveszti a motivációját. Ilyenkor a mentálisan labilisabb pickereknél mellékbeszopódásként fennál a mentális beszopódás veszélye. És még sorolhatnám. Miként nevezzük el azt az intuitív, érzékeny és szépséges képességet, hogy az ember jókor van jó helyen a munkában? Sorválasztás: intuitív, a madárjósláshoz hasonló tudományág, amikor a picker lehetőség szerint csalás nélkül, szabályosan (előresietve vagy cigarettázással húzva az időt) megpróbál hozzájutni a számára optimálisan telített (teljesítménybéres rendszer) vagy üres (órabéres rendszer) sorhoz. Kik azok az arcok, akikkel nem szívesen lógunk együtt, mert még azt a fél pár lyukas zoknit is elhagyják, amit még rájuk se bíztunk?Fockin' hippies: olyan, alkalmanként vándorló életmódott folytató pickerek, akik a szezonmunkát egyfajta nyári fesztiválként, és nem sporttáborként értelmezik, ennek megfelelően felelőtlen magatartást tanúsítanak a munkavégzés felé. Jámbor, kooperatív alfaja a pickereknek, de nem minden fucking hippi picker. Még súlyosabb esetben Fockin'rainbow hippies: a fockin' hippi jóval elvontabb, munka és pénz helyett az univerzum azonos rezgéseit kereső személy. Időről időre megpróbálnak elvegyülni a pickerek között, és ha képesek asszimilálódni és alkalmazkodni a helyi sajátosságokhoz, akkor a fucking hippikhez hasonlóan tevékeny és megbecsült tagjai lesznek a közösségnek, minden más esetben a pickertársadalom kiveti őket magából.
Csodálatos. Nyelvészeti szempontból csodálatos, ahogy a mikrokultúrák megtelemtik a maguk belső nyelvét a közösen átélt élmények leírására. Egyszerűen csodálatos.
Na de miért is érte meg nekünk napi nyolc órában térden csúszkálni az eprek között?
Elsőként nyilván a pénzért. "Prostinak menni ugyanúgy pénz, mégse csinálom." - mondta Márta Cedricnek, amikor az nem túl jó marketinggel úgy harangozta be a skóciai nárcisz szedést, hogy "hideg, eső, pokol. De legalább pénz." Ami ott tartott a farmon, és amiért már a harmadik évben, hónapokkal egyáltalán a jelentkezés előtt azt tervezgetem, hogy fogom szétcseszni a térdem meg a derekam másfél hónap alatt, az a társaság. És most nem csak arra gondolok, hogy van ott egy csomó haver, akikkel jó eséllyel nem öljük meg egymást a szezon végére az idegtől. A farmon valamiért évről évre olyan emberek gyűlnek össze, akik tudják, hogy a világ akkor működik jól, ha mindenki a saját dolgával törődik. Érdeklődőek, nyitottak, és teljesen mindegy nekik, hogy a föld melyik országából jöttél, jóindulattal közelítenek feléd. Meg persze ördögbotoznak, jógáznak, raszták, füvet szívnak, rengeteget utaznak, jártak Indiában és kutyájuk van. Szóval fockin'hippik és punkok. Habár ezt sokan kikérnék maguknak: ők azok a szedők, akik komoly koncentrációt és energiát fektetnek a szedésbe. Az igazán fockin'hippik csak túlélni akarják a munkaidőt, és inkább a világegyetem rezgéseire próbálnak ráhangolódni, nem a szedés ritmusára - velük sincsen semmi baj, sosem lesznek élsportolók, nekik Raquel és Miguel, a két munkavezető minden alkalommal elmondja, hogy az ő pénzük, az ő idejük. És itt rákanyarodunk a következő pontra, amiért már bizsergő tenyérrel szoktam várni, mikor köt ki a komp a szigeten: ha jól csináljuk, olyan az egész, mint a sport. Teljesítménybérben vagyunk, ezért hetente kiragasztják az összesítést a konyha falára, ki hány punnettel szedett (ez ilyen kis tojástartó szerű bizbasz, amiből tizet rakunk egy dobozba), mi meg ott bizsergünk a táblázat előtt, hogy összehasonlítsuk a teljesítményünket a velünk egy súlycsoportban indulókkal. Talán emiatt a mentalitás miatt, hogy sportnak fogjuk fel a szedést, mindenki olyan kibaszott becsületes, amilyen talán utoljára oviban se volt. Nem nyúlunk a másikéhoz. Nem nyúlunk a másik sorához, amit szed, hiába szebb ott az eper. Nem nyúlunk a másik dobozához, amiben az eper van, és a gazdátlan dobozoknak megpróbáljuk megtalálni a gazdáját. Nyilván vannak kivételek, én is szedtem át (egyszer) más sorába, hogy befejezzem a dobozt, ami nem akart megtelni, hogy hazamehessek végre, mert szakadt az eső és elegem volt mindenből. De az extrém esetektől eltekintve mindenki betartja az összes játékszabályt, mert felfogtuk, hogy érdekünk, hogy megbízgassunk a másikban. És ez a sziget teljes egészére érvényes: például itt találkoztam először a looperek műfajával. A looper az a doboz/asztal/szekrény/polc, amit kiteszel a házad elé, ráteszed azt, amit el akarsz adni, beárazod, mellékelsz egy üres befőttesüveget (igényesebbek dobozt), az egész installációt sorsára hagyot, és az arrajáró delikvens elveszi ami kell, kifizeti, aztán mindenki boldog. A bolt előtt nemhogy a biciklidet nem zárod le, de a táskádat se akasztod le a vázról, mert ugyan ki lopna és minek?
Ennyi. Nem nyúlunk a máséhoz, ha meg igen, mert emberek vagyunk, meg mert útban volt, visszatesszük, mert ez így működik, és mi akarjuk, hogy működjön. Én, az idénymelós nem azért nem lopok, mert bűn, vagy mert nincs rá szükségem, hanem mert így biztonság van körülöttem, és én ezt működtetem. Ehhez felvilágosultság kell és optimális jólét a társadalom nagyobbik felében. Azt hiszem, de nem vagyok közgazdás, csak egy idénymunkás.
Még egy dolog van, amiről beszélni szerettem volna Samsøvel kapcsolatban, és ez a mi megítélésünk. Mármint, a pickerek megítélése. Úgy tudom, Dánia elég gazdag térsége Samsø, akik a szigeten laknak, vagy ott van nyaralójuk, jómódúnak számítanak. Mi meg egyértelműen úgy nézünk ki, és néha úgy is viselkedünk, mint egy rakás civilizálatlan csöves punk. Hogy mi erről a dánok véleménye? Úgy vettem észre, hogy azok, akik a szigeten élnek, kifejezetten szeretnek minket (néhány idegösszeomlás szélére kergetett bolti eladót leszámítva). A nagypapa, aki egy huszonnégyes karton sörrel ücsörgött a parkban, és lelkesen itatott engem, két másik pickert, meg szerintem mindenkit, aki megállt vele csacsogni. Az idős hölgy, aki a használtcikkes előtt elmagyarázta a bolt (egyébként szerintem teljesen random) nyitvatartását, és valamiért egy nagy csokor vadhagyma volt a biciklije csomagtartójára kötözve. És persze a Cake Lady, aki minden alkalommal úgy adta vissza az epres dobozokat, hogy az egyik meg volt tömve házi süteménnyel, nekünk, csak mert miért ne. A korábban emlegetett kalauz a vonaton. Ők, meg még sokan, akikre nem emlékszem, mind elképesztően kedvesek voltak. Vagy egyszerűen aki nem szeret minket, fogta magát és elkerült.
Az volt az eredeti tervem, hogy egy munkahely, egy fejezet, de most látom, hogy ez nem fog menni, mert a sztorikhoz még el se jutottam, a szedési szakkifejezésekről nem is beszélve, de már így is hosszabb ez a szöveg, mint amilyenre szántam.
