A szezonmunkás, főleg, ha eperszedő, és még inkább, ha a szeles, skandináv éghajlaton eperszedő, egy hét alatt immunissá válik az időjárásra. Mással nem tudom magyarázni, hogy miért szedjük az epret ugyanazzal a sztoikus nyugalommal (vagy céltudatos elszántsággal) viharos szélben, szakadó esőben, perzselő napon vagy csak mocskosul, piszkos másnaposan. A látszattal ellentétben rendkívül vidám élet ez, még ha kívülről érthetetlennek is tűnik néha.

Minden reggel nagyjából ugyanúgy, öt óra körül kezdődik, hogy hat órára megközelítőleg munkaképes állapotban, nagyjából felismerhetően humán entitásként a földön legyek, trolival a kezemben (a troli egy kerekes, fém szánkóváz, amire a dobozokat rakjuk).
Raquel, a munkavezetőnk, ha valamire harap, az a késés. Illetve nem, három dolog van, amivel kihúzod a gyufát, ha megszeged:
- Legyél ott időben
- Végezz minőségi munkát - az a te dolgod, mennyi idő alatt
- És ha felhívja a figyelmed egy hibára, ne kezdj alkudozni.
Malciknak remek marketingjének köszönhetően, amivel a világ legjobb eperszedőjeként harangozott be, nekem el kellett adnom, hogy jó vagyok, és ehhez első lépésként muszáj volt, hogy megmutassam, pontosan oda tudok érni a földre. Beleadtam amit tudtam, így összesen két alkalommal késtem az egész szezon alatt. Igaz, volt, amikor olyan álmosan (khm... másnaposan) mentem ki, hogy amikor megszólalt a mellettem lévő sorban a srác ébresztője, én komolyan megijedtem, hogy még alszom, és csak álmodtam azt a hét doboz epret, amit addig szedtem. Aki ismer, tudja, hogy ez mekkora szó nálam a pontos érkezés. Amikor életem állására jelentkeztem egy bábszínházba, motivált voltam, fiatal és lelkes, a legelején leszögeztem a társulat igazgatójának, hogy késni fogok. Minden. Egyes. Reggel. Nem azért, mert utálom, nem azért, mert bármi baj lenne, egyszerűen csak nem fog sikerülni.
Úgyhogy Malcik, tudom, hogy nem olvasod ezt a blogot, mert nem beszélsz magyarul, de neked köszönhetem, hogy megtanultam időben odaérni a munkahelyemre.

A szedés egy elég monoton téma. Megkeresed a levelek között, leszeded, nem töröd össze, első- másod- és harmad osztályra válogatod, lehetőleg valahol a fény- és hangsebesség között. Gyorsabban nem, mert akkor megnyomod az epreket. Ha megtelnek a dobozok, irány a checkpoint, ami általában egy felborított faláda egy mérleggel és a checkerrel, azaz a munkavezetővel, aki szépen igényesen felírja cerizával egy A/4 papírlapra, hogy ki mennyit szedett. Közben a mennyiségen túl természetesen minőségellenőrzést is tart. Minden chackernek megvan a maga stílusa, Tomekkel, akiről én évekig hittem, hogy szobrász mire kiderült, hogy eredetileg közgazdász, például remekül el lehet csevegni mérés közben. 
- Milyen epret hoztál ma nekem, Viki néni? - közben mérlegre rakja a hatkilós dobozt - Első osztályt? Másod osztályt? Harmad osztályt?
- Van itt minden aranyos, pártunk nem tesz különbséget az osztályok között!
- Sőt, a pártok között sem! - tárja ki krisztusian hosszú karjait - Éppen ezért, szavazzon ránk! - ekkor pillant bele először a dobozomba - Viki, ez a doboz rendkívül ronda, mi történt? 
- Magam sem értem. - mondom, és tényleg nem értem, annyira nem, hogy letagadnám a dobozomat. - Toltam a trolimat gyanútlanul a sorban, erre megjelent egy nagy csapat rohadt eper, és elkezdek beugrálni a dobozomba. Én próbáltam megakadályozni: odaraktam a karomat, odaraktam a lábamat, de esélyem se volt! Megtelt a doboz, és akkor már lehoztam ezeket a szerencsétleneket, ne terrorizálják a többi tisztességes epret. Tulajdonképppen... tulajdonképpen a többiekért tettem.
- Viki, ez igazán nemes cselekedet volt tőled. Akkor én most visszaadom ezt a dobozt és megkérlek rá, hogy válogasd át még egyszer.
Checkerekkel sosem érdemes szívózni, félrevonulok epret válogatni, amivel értékes perceket veszítek. De a checker szava szent, olyanok ők, mint az adminok: nem ők alapították a facebookot, de ők vannak ott, ha tiltani kell a sirályt, mert beleszart az epresdobozodba.

Aztán eljön a kilenc óra, és minden kis picker szurikáta módjára lesi a traktort, ami a villáján nem csak újabb raklapokat és üres dobozokat hoz, hanem egy rusnya sárga bevásárlókosarat, amiben kávé van, tea és szendvicsek, amiket a főnök felesége csomagolt nekünk. Ilyenkor mindenki igyekszik kifelé, és megjegyezni, hogy melyik sorban hagyta a dobozát a rengeteg tökegyforma közül.
- Jaj ne! - a hangomban őszinte kétségbeesés - Zsóka, kijöttél a sorodból, most nem tudom, nekem melyikbe kell visszamennem!
- Szerintem abba, amelyiknek az elején a kabátod van. 

Mire véget ér a munka, már semmi másra nem vágyunk, csak egy zuhanyra, egy hideg sörre és valamire, amit a lehető leggyorsabban az arcunkba tudunk tolni és tápértékkel bír.
- Shit. ("Francba.") - mondom a napon söröző lányoknak. - The fridge is full of beer, but I don't know, witch one is mine. ("A hűtő tele van sörrel, de nem emlékszem, melyik lehet az enyém.")
- Ask for the people of the fridge. (kb. "Kérdezd meg a hűtő embereit".) - tanácsolja Mathilde.
- People of the Fridge? Like Fire Nation, or what? ("A Hűtő Emberei? Az olyan, mint a Tűz Népe, vagy mi?")
A dologhoz hozzátartozik, hogy meglepően kevesen tudják, hány sörük van a hűtőben, sőt, más hozzávalók is szoktak gazdátlanul hánykolódni akár hetekig, amikor egy bátor önkéntes megeszi. Ezért nem szabad részegen vásárolni menni. Soha. 
Éhesen és szomjasan azonban még sosem maradt senki. Mindig van legalább egy ember, aki a többszörösét főzi annak, amire szüksége van, és vendégül látja az összs feledékeny árvát, akinek éppen nincsen ebédje vagy vacsorája.

Mert a bevásárlást, ha nincs autód, elég nehézkes megoldani. Szerencsés esetben sikerül bepattanni egy autóba, aminek a sofőrje vásárolni bemegy A VÁROSBA, Tranebjergbe, ami itthon egy nagyobb falu méretének felelne meg. De van benne iskola, óvoda, gimnázium, kórház, benzinkút, szupermarket, szóval a felszereltsége megegyezik egy kisváros felszereltségével. Ilyenkor csak egyetlen nehézséggel kell szembenénzi, és ezek éppen azok a pickerek, akik voltak olyan haverok, hogy behozzanak magukkal. Hogy is írjam le egyszerűen, mi okozza a gondot ilyenkor?... Nem tudom, hogy te, aki ezeket a sorokat olvasod, próbáltál-e már bevásárolni egy csapat nagyon-nagyon betépett emberrel. Olyan extrémsport ez, amit akár otthon is könnyedén reprodukálhatsz, törvényes keretek között: fogj egy kistányért, és próbálj meg összegyűjteni rajta úgy húsz hangyát. Minden hangya egy haver. Egy hangyahaver. Nem, nem nyomhatod agyon őket, bármennyire is szeretnéd!

Egyszer elmentünk Arthurral és Mathildével a Brugsenbe (a Brugsen a helyi Interspar, Arthur és Mathilde pedig a szezon alatti két igen jó barátom volt). Ahogy ténferegtünk, megláttuk a gyümölcsök között az epreket. Szakmai elhivatottságtól vezérelve odamentünk egy gyors minőségellenőrzésre, mert azok az eprek konkrétan a mi farmunkról kerültek oda. A boldogtalanok kifejezetten csoffadtnak tűntek, úgyhogy körbeálltuk és elkezdtük kritizálni az összeszottyadt epreket, akik a hirtelen jött bullyingtól nyilván nem érezték jobban magukat. Aztán mengéztük a sorszámot, ki követte el ezt a rakás kökadt szerencsétlenséget. A tettes no.11 picker volt (minden pickernek van egy sorszáma, amit felír a dobozra. Ez a sorszám végig veled van a szezon alatt, és te utálod vagy szerencsét hoz neked). Elkezdtünk találgatni, ki lehet no.11, aztán néhány pillanat átfutási idő után Mathilde elkezdett kiabálni, hogy ez ő. Közvetlenül utána jött a felháborodás, miszerint ő nem szed ilyen ronda punnetteket, ezt valaki kicserélte. Egy gyanútlan, talán gimnazista árufeltöltő arra tolt egy rekesz zöldség/gyümölcsöt, Mathilde pedig megtámadta: azonnal mondja el, hogy ki szokták-e cserélni a punnetteket a dobozokban, vagy sem? Mert ez az ő doboza, de ezek a punnettek rondák. A srác nem értette. Oké, az ő doboza, vegye le, tegye a kosarába és fizesse ki a pénztárnál. Ha nem jó ez az eper, válasszon másikat. Nem, nem, mondta Mathilde, nem akarja megvenni, de ez a doboz az övé, viszont ezeket az epreket nem ő rakta bele, mert ezek rondák. A srác teljesen tanácstalanul nézett ránk: Mathildére, aki szerint ezeket az epreket nem ő rakta a punnetbe, Arthurra, aki próbalta elmagyarázni, hogy ezeket mi szedjük, és ennyire nem szoktak szarul kinézni, meg rám, aki a többi doboz között turkáltam és hangosan felolvasva a sorszámokat, kritizáltam a pickereket. Aztán, amikor már kezdett tényleg kényelmetlenné válni a helyzet, rájöttem, hogy ez sonata (mármint az eper fajtája), mi meg már két napja florance-t szedünk (ami egy másik fajta). Tehát az eper körülbelül két napja áll a hűtőben, ezért néz ki ilyen boldogtalanul. Meg mert most alaposan összeszidtuk.
Mathilde még egy kicsit győzködte a srácot, hogy ő ennél szebb epret szokott szedni. Miután feltöltekeztünk a legszükségesebb élelmiszerekből, Arthur realizálta, hogy öt szedőnek vásárolt be sörből, ami azt jelenti, hogy a bevásárlókocsiban hét darab, egyenként tizenkettes pakk sörrel áll a sorban. Úgyhogy tette, amit a józan ész diktált: elkezdte magyarázni az előtte meg a mögötte állóknak, a pénztárosnak meg úgy mindenkinek, akit ért, hogy ő amúgy nem alkoholista, és ezt nem is magának veszi, hanem egy barátja kérte meg, stb... Tök hihető volt.

Tudom, hogy normális esetben épeszű ember nem foglalkozik olyanokkal, mint a laza délutáni shoppingra indult trippen lévő hangya-haverok megközelítőleg egy kupacban tartása. De, ha hozzátesszük, hogy a farm hét kilométer sétagaloppra van, és ezt a távot egy huszonnégyes rekesz sör, két kiló rizs és egy pakk halkonzerv és más válogatott junk food társaságában kell lekocogni, akkor én inkább választom a trippes hangyák gardírozását. Amikor sikerült mindenkinek kijutnia a boltból, még megállt a csapat egy jutalomsörre a parkolóban. 
- Viki, neked van sörnyitód? - kérdezte Arthur, aki nem alkoholista.
- Van, de... azt vágod, hogy te vagy a sofőr? - kérdeztem óvatosan, tekintettel akkor bontakozó románcunkra. Az ember mégse másszon bele a pasija magánügyibe mindjárt az elején, ugyabár.
- Persze, hogy tudom, mit gondolsz, fogom magam és elfelejtem?

Samsøn onnan tudod, hogy egy picker vezeti a kocsit, hogy (legjobb esetben) a megengedett maximális sebességgel megy (Márta szerint a háromszorosával, ami a gyakorlatban 90km/óra). Közlekedési balesetről még nem hallottam, dacára annak, hogy a szigeten nem csak részeg pickerek száguldoznak, de a nyáro közepére igencsak felélénkül a turizmus is, és a biciklis éppolyan alapértelmezett közlekedő, mint az autós. Talán ezért is szeretem ennyire ezt a szigetet.
Meg az estékért, amiknek soha nem akar vége lenni. És most nem arra gondolok, amikor elszabadul a bulivonat, és hajnalig megy a dajdaj, hanem hogy konkrétan és fizikailag nem akar lemenni a nap. Ott ülünk a frissen megszerzett és kivéreztetett söreinkel a tengerparton, karnyújtásra a farmtól, nézzük a vizet, a víz néz minket, és hosszúak az árnyékaink. A narancssárga fény simogatja a hátunkat, és hiába van július, lassan kabátot kell húzni. Az árnyékaink mélyen benyúlnak a vízbe, a nap még mindig ugyanott, szinte mozdulatlanul áll a horizont fölött kicsivel, és lassan este tizenegy óra lesz, mi pedig azon tanakodunk ebben a mágikus időnkívüliségben, hogy lehet, hogy úszni kéne egyet a jeges vízben.

Szerelem.

Július közepére lement a szezon nagyja, én is a pénzemnél voltam végre, úgyhogy hazajöttem, azzal a céllal, hogy két hét pihenés után folytatom a szezont. Mártával bejelentkeztünk a skóciai Casteltonba, egy hatalmas farmkomplexumba, akik kifejezetten előnyös feltételekkel kecsegettek a weboldalukon. Úgyhogy hátrahagytam az epret, a vikingeket, a hippiket és Arthurt, akivel akkor már egy párnak számítottuk magunkat (sajnálom, kedves olvasóm, a love storyt átugrom. Egyszerűen nem tudtam, hogy szuszakoljam ide, hogy még szerelmes is lettem: összejöttem egy portugál férfival, aki istenien főzött, csodás szerető volt, kiválóan beszélt angolul, viszont annyira lusta volt, hogy az még egy csigának is becsületére vált volna, és amúgy mindenben csodálatosan kiegészítette az én szuper introvertált, folyamatos készültségben álló személyiségemet. Talán majd egy másik posztban, amikor a fiúkról mesélek).

Tehát Flixbuszra szálltam, és elindultam haza, hogy aztán két héttel később Glasglow-ba majd Marykirkön kersztül Casteltonba vegyem az irányt.