Rompos Tibornak hívnak és 1966. 03. 30 – án Egerben születtem. Gép- és Műszeripari Szak-középiskolában Elektronikai műszerészként végeztem, majd 1999-ben levelezőn beiratkoztam a Miskolci Műszaki Egyetemre, ahol Villamosmérnök végzettséget szereztem.
Kezdetekben a TVR hét újságban több 5 perces krimim jelent meg, a hosszabb írásaim pedig a Pandúr magazinban, ahol az egyikből képregény is készült.
Több könyvkiadónál is próbálkoztam, végül a Liceum Art Kft.- nél adták ki az első könyvemet 1995-ben, melyek címe: A Rejtélyek kastélya. Ezt követte: A bosszú 1996; A bosszú árnyékában 1997. Mivel akkoriban magyar néven nagyon nehéz volt elindulni, így írói álnevet kellett használnom. Nem fordítottam rá nagy gondot, úgy gondoltam, ráérek majd még ezen gondolkodni. A könyvespolcomon két könyv volt egymás mellett Ed MCBain és E.S. Gard-ner. Így lettem Ed Gardner.
Közben azt vetették fel ötletként a kiadómnál, hogy tudnék – e családregény írni, mivel akkoriban kezdődtek el a szappanoperák sorozatainak vetítései. Megírtam a Sherringthon család történetét első nekifutásra 5 részben. Két kötet lett kiadva 1997-ben, melyek egyenként két- két részt tartalmaz.
A Szellem a palackból című könyvem 1999-ben jelent meg, a műfajában thriller.
Majd hosszú kihagyás után a Publio Kiadó gondozásában, 2015-ben lett kiadva a Máglya Ura című írásom.
Rompos Tibornak hívnak és 1966. 03. 30 – án Egerben születtem. Gép- és Műszeripari Szak-középiskolában Elektronikai műszerészként végeztem, majd 1999-ben levelezőn beiratkoztam a Miskolci Műszaki Egye... tovább olvasom
Az ember mindig szeretne tökéleteset alkotni, mégha bűnőző is az illető. A tökéletes bankrablás mellett a legfőbb cél, hogy James Morrison felnőjön nagy példaképéhez, Az angliai nagy vonatrablás kitervelőjéhez, Bruce Reynoldshoz, mind hírnévben, mind a rablott pénz nagyságában.
A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.
Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Rompos Tibor nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.
Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!