Kedves Olvasó!

Ez egy thriller-krimi regény, amelyet napok szerinti bontásban fogok feltölteni. A napokon belül, a történet változó számú fejezetre van bontva. A regény megjelent E-book formájában, elérhető a legismertebbb platformokon (Apple, Google, Kobo, stb.)

Remélem, annyira fogod élvezni az olvasását, mint én az írását. Itt szeretnék köszönetet mondani szerkesztőmnek, Fodor Petronellának, aki észrevette azokat a hibákat is, amelyek sunyin lapultak a sorok között, továbbá Papréti Nórának, a nyelvi korrektoromnak, aki azon igyekezett, hogy a rakoncátlan ujjaim után rendet tegyen (nézzétek el, ha néhol ez mégsem sikerült, a gondolataim sajnos sokkal gyorsabban száguldanak, ha elkapom a flow-t, mint az ujjaim). Köszönöm még Kiss Dávidnak is, aki a kézirat tördelését, műszaki szerkesztését végezte, és ez E-book változatot előállatotta.

És végül, de ugyanúgy az elsők között, neked, kedves olvasó, hogy kezedbe vetted a Kétes hozam című regényem digitális példányát. Jó szórakozást!

(Érezted már úgy, hogy figyelnek?)

Üdvözlettel:

S. K. Hide

Prológus

Bill Henderson elégedetten állt a tűzpiros büszkesége előtt, kezében annak indítókulcsával, és képzeletben vállon veregette magát. A lelkiismerete hangját sosem hallotta az ilyen jövedelmező üzletek nyélbeütése során, de utána sem. Az empátia nem szerepelt a munkaköri leírásában.

Az ajtók nyitását jelző halk kattanással egy időben, hirtelen szúrást érzett a bal lapockája alatt. Azonnal odakapott és egy kezet ragadott meg. Megfordulva egy azúrkék szempárral találta szemben magát. Bill ösztönösen csavarta ki a kétajtós szekrény fecskendőt tartó kezét, ezzel fájdalmas fintort festve a férfi szögletes arcára.

A következő pillanatban Bill életösztöne nem hagyta a gondolat szikráját fellobbanni sem az agyában, máris a támadója ágyékába térdelt, amitől a gorilla összerogyott, mint egy zsinórjaitól megfosztott marionettbábu. Bill ezt kihasználva felkapta a földre ejtett fecskendőt és belevágta a térde ereszkedett ismeretlen nyakába.

Megpillantotta a padlón heverő slusszkulcsot, amit a fekete öltönyös is észlelt, és igyekezett elsőként megszerezni azt. Bill magasba emelte a jobb lábát, mintha egy csótányt készülne agyontaposni, és negyvenhatos cipőjével nem kegyelmezett a péklapát méretű kéznek, ami a kulcstól már alig néhány centiméternyire matatott. A férfi ordítása fájdalmas bőgéssé nőtt, ahogy még tiport egyet rajta. Bill felkapta a kulcsot, és bevágta magát a Porschéjába.

Támadója még mindig a betonon fetrengett, miközben alatta életre kapott a négyszáz ló, és elindult a neonba öltöztetett mélygarázsból kifelé. A visszapillantóból még látta, hogy a férfi feltápászkodik, és ahogy bír, besiet a parkoló autók közé.

Bill szíve zakatolt, akár egy robogó gőzmozdony, miközben könnyedén vette a kanyarokat a mínusz harmadik szintről fölfelé haladva. Két perc alatt kinn találta magát, és felhajtott a főútra.

Tizedmásodpercek alatt törtek fel az elméje mélyéből azok a fogások, amelyeket még fiatalkorában sajátított el. A versenyeken is jól beváltak, amit alátámasztott a dolgozószobájában álló vitrines szekrényében sorakozó számtalan aranyérem is. Minden bizonnyal a támadóját is épp annyira meglepte a hirtelen reakciójával, mint saját magát.

Akkor kezdett valamelyest megnyugodni, amikor maga mögött semmit sem látott a visszapillantó tükörben. Sem autót, sem fényszórót. Ennek ellenére még mindig száguldott a sötétben. Ki a franc lehetett az, és mit akart tőle? De nem tudott választ adni felmerült kérdésire, csak az lebegett a szeme előtt, hogy minél hamarabb hazaérjen. Az sem érdekelte, ha útközben lekapcsolják, vagy utólag kapja majd a csekket. Egy gyorshajtási bírságot bármikor ki tud fizetni, még ha közel másfélszer annyival megy is, mint a megengedett. Legalább el tudná mondani, hogy mi történt. Tényleg! Értesítenie kell a rendőrséget! – jutott eszébe.

A nyugalom egyre jobban kezdte lassítani a pulzusát, és a levegőt sem kapkodta már úgy. Visszább vett a tempóból, és fél kézzel a telefonját kereste, mert az – hála a magasságosnak – most sem kapcsolódott össze magától a kihangosítóval.

Továbbra sem látott közeledni senkit. A támadója valószínűleg feladta. Ki lenne olyan ostoba, hogy ezek után üldözőbe veszi? Biztosan számított rá, hogy értesíteni fogja a rendőrséget, ráadásul láthatta, hogy mivel menekül. Esélytelen – nyugtatta magát gondolatban.

A testében szétáradó nyugalom egyre inkább kezdett nyugtalanítóan hatni rá. Már túlságosan is ellazult. A számok lassú táncba kezdtek a telefonja kijelzőjén, és a lábai sem akartak olyan engedelmességgel viselkedni, mint addig.

Mi a szart nyomhatott belém? – hasított belé a kérdés, és ismét átjárta az adrenalin, ami kétségbeesetten küzdött a szerrel, amit kapott.

Próbálta levenni a lábát a gázpedálról, de úgy érezte, hogy lábai ólommá nehezednek, és inkább gyorsul, mintsem lassulna alatta a vörös táltos. Egyre inkább szédült, és ujjai komótosan tévesztették el a számokat, mire sokadik próbálkozásra sikerült bepötyögnie a 911-et.

– Megtámadtak – mondta, és elismételte még kétszer. A nyelve sem úgy forgott, mint ahogy szokott. Pedig forgott ám rendesen. Főleg, ha jól kitömött újgazdagokra sózott rá kockázatos részvényeket.

– Uram, fogyasztott ön alkoholt? – kérdezte az egyre távolabbinak tűnő hang.

Lassan kicsúszott ujjai közül a telefon, és a szemhéjai is csak eddig bírtak ellenállni a vágynak, hogy leereszkedve megpihenjenek. Utoljára még egy hangos csattanást hallott, és érezte, ahogy visszalöki az utasteret kitöltő légzsák.