Barion Pixel nuuvella

A 38-as szektor - Oxford Gimnázium

Szeptember elseje a tragikus nap, ami talán az első rosszul indult péntekünk, mióta a 38-as szektorban lakunk. Szinte felsírok, mikor megszólal a telefonomon az ébresztő óra reggel fél hétkor. Három metró megállóra van az Oxford, de hamar kell kelnem, mert enyém az első fél óra a fürdőszobában a héten. Hélié a következő fél óra, így fél nyolckor el tudunk indulni, és simán beérünk suliba. Ki is dörzsölöm a szememből az álmosságot és elindulok a fürdőbe. Megmosom az arcom, a fogaim, és átfésülöm a hajam. Ez tart a legtöbb ideig. Mikor kilépek onnan, Héli már a falnak támaszkodva várakozik fehér harisnyában, szoknyában és melltartóban.

– Jó reggelt! Hol a felsőd?

– Reggelt hugi. Azt csak induláskor vagyok hajlandó felvenni.

Felnevetek, aztán bemegyek a szobámba és én is felöltözök. Végülis egy rossz szavunk nem lehet, mert lehet választani, milyen stílusú szoknyát akarunk felvenni. Küldtek egy rövid feszülőset, egy másik rövid rakott szoknyát, és egy hosszabbat, ami két oldalt felvágott. Én a rakottat választom a mai napra, Héli pedig a minit. A felsőből is hármat küldtek, de az ugyan olyan szabású, fehér-rózsaszín. Majdnem ujjatlan, magas galléros, elől félig cipzáras, és az iskolalogója van rajta – rombuszban egy OG betűpárossal. Kaptunk egy pulóvert is hidegebb napokra, és egy blézert az ünnepségekre. Jó idő van odakint, ezért még nem kell a pulcsi. Kaptunk még névre szóló, chippel ellátott karkötőt, amivel majd be tudunk menni a suliba, és minden óra elején le kell húznunk a terem ajtónál ezzel jelezve, részt veszünk az órán, vagy elhagytuk a helyszínt. Ha otthon hagyjuk, akkor nem is tudunk bemenni az épületbe, és hiányzást vagy késést kapunk, ha viszont a suliban hagyjuk el, akkor a tanáriban meg tudjuk nézni egy térképen, merre is található. Nem tartom hülyeségnek, de az egész olyan félelmetes, mert tudják, hol vagyunk az iskolában. Szerencsére a szerkezet kikapcsol, amikor kilépünk onnan.

Sikeresen elkészülünk fél nyolc előtt, így még a kávénkat is meg tudjuk inni, amit anya készített nekünk. Végre elindulunk, bár nem tudom, hogy féljek vagy örüljek. Nem nagyon beszélgetünk Hélivel oda felé. Ahogy leszállunk a metróról, egyre több Oxfordost látunk, akik hozzánk hasonlóan kitűnnek a tömegből a formaruhájuk miatt. A kapu előtt két sor keletkezik, mert az érkezők bejelentkeznek a rendszerbe a karkötővel. Oldalba bököm Hélit, aki bólint, így mi is a kapuhoz érve odaérintjük a chipet a megfelelő panelhez. Kis zöld fény villan rajta, ami csak jót jelenthet.

Mikor belépünk az épületbe, azt sem tudjuk hová kell menni, ezért Héli azt mondja.

– Menjünk a tanárihoz, és keressük meg a csoportfőnökünket. 

Helyeselve bólogatok, ezért odaindulunk. Az ajtó nem nyílik, mint múltkor, ezért aggódva nézelődök, aztán meglátok egy kis monitort. Odaérintem a karkötőm, és akkor felvillan egy csomó név.

– Hogy hívják a csoportfőnökünket? – kérdezem, amire Héli előveszi a táskájából a kapott információs lapot.

– Ööö… Mrs. AgenyWarins. Asszem.

Megtalálom a nevet, ezért odaérintem az ujjam, és ekkor a képernyő elsötétül.

– Most mi van? – mérgelődik nővérkém, én viszont azt mondom.

– Szerintem sikerült.

Valóban úgy történik. Kinyílik pár másodpercen belül az ajtó, és egy nagyon csinos, ötven év körüli hölgy jön ki. Először kérdőn néz rajtunk végig, majd mosolyra fakad és kellemes hangon megszólal.

– Ti lennétek Kyro és HéliXin? – Bólintunk. – Örülök a találkozásnak, Mrs. Warins vagyok.

Kezet ráz velünk, majd Héli alázatos hangon azt mondja.

– Bocsánat, hogy zavarjuk, de fogalmunk sincs hová kellene mennünk. Ezért gondoltunk rögtön Önhöz fordulunk.

– Nagyon jól tettétek! Az évnyitó az aulában lesz, utána pedig a csoporttájékoztatók, a miénk a harmadik emelet 15C jelzésű teremben – mosolyog, de mi továbbra is kérdőn nézünk vissza rá. – Ó, bocsánat, biztos nem jártatok még arra. Tudjátok mit? Gyertek ide a beszéd után, és együtt felmegyünk a teremhez, legalább rendesen bemutatlak titeket a többieknek.

– Köszönjük szépen! – mondom, ezért a nő visszamegy a tanáriba, mi pedig elindulunk az aulába.

– Kedves a főnök, nem gondolod? – kérdezem Hélitől, mikor találunk egy viszonylag eldugott sarkot a teremben.

– Szerintem túl kedves, és naiv. Biztosra veszem, hogy nem valami szende társaságba fogunk csöppeni.

Elgondolkozok a szavain. Ha ilyen kedves egy nő, attól még nem lehet szigorú? Valóban nagyszájú osztálytársaink lesznek? Ha csak egy ember is lesz ott, aki olyan beszólogatós, mint Héli, akkor érdekes napjaink lesznek.

Nem tudunk már több szót váltani, mert elkezdődik a megnyitó, és mindenki elcsendesül. Végig hallgatunk egy uncsi igazgatói beszédet, ami legalább fél órás, aztán elhangzik valami zene, talán az iskola indulója. Ekkor mindenki nyüzsögni kezd és oszladozni. Csodálkozva nézünk egymásra tesómmal, majd elindulunk a tanári felé. Ott nem kell sokat várnunk, mert Mrs. Warins meg is jelenik, ránk vigyorog, és a lift felé invitál minket. Hamar fent vagyunk, és egy tágas folyosóra érünk, ahol ácsingóznak néhányan. Egyesek berohannak a termeikbe, egyesek pedig mozdulatlanok maradnak. Aztán megérkezünk a mi termünk elé. A szívem egyre gyorsabban ver, mert pillanatokon belül megismerkedem azokkal az emberekkel, akikkel valószínűleg a következő négy évemet fogom eltölteni. A csoportfőnöknő a kezére mutat, és hozzáérinti az ajtóhoz a karkötőjét. Mi is követjük a példáját, majd belépünk a terembe.

A zajongás hamar abbamarad. Az osztályterem tágas, nagy ablakokkal, de nem süt be erősen a nap, mert bekapcsolták a fényvisszaverő rolókat. A körülbelül huszonöt fős csoport minden embere ránk szegezi a tekintetét. Első ránézésre több a fiú, mint a lány, de nem nagyon merek sokáig feléjük nézni, inkább lehajtom a fejem.

– Kedves osztály! – szólal meg ekkor a tanár. – Lehet értesültetek róla, hogy két új hölggyel gazdagodik a csoport. A nevük Kyro és HéliXin. – Nem jól mutat be minket, ezért a nővérem félbeszakítja.

– Elnézést, de fordítva. Én vagyok Héli, ő pedig Kyro.

– Jaj. Bocsánat! Elnézést! – Szabadkozik a nő, amitől még jobban zavarba jövök. – Tehát Héli és Kyro. Annyit tudjatok róluk, hogy nem rég költöztek ide a 279-es szektorból.

A susmogás azonnal elkezdődik, egy lány pedig gúnyosan idekiált nekünk.

– Cöh. Az lehetetlen. Senki nem ugorhat csak úgy kétszázharminc szektort.

– Kettőszáznegyvenegy már bocs – szól vissza ingerülten Héli. – És igen is lehetséges.

– Valóban onnan jöttek – egészíti ki a szópárbajt a tanár, amire a csaj és Héli sem mer visszaszólni. – De elmondanátok nekünk, mégis hogyan?

Nagyon meglepődök, mert egy kis kételyt érzek Mrs. Warins hangjában, azonban Hélit ez cseppet sem zavarja.

– Édesanyánk ügyvéd, és leleplezett egy nagy adócsalást, ezért a főnökének a rokona felajánlott neki itt egy állást.

Néhányan összenéznek, de ekkor egy kék hajú srác, akinek a jobb arcán geometrikus formájú tetoválás van, megszólal.

– Én olvastam arról az ügyről nyáron, és meg is említették az ügyvédnőt az újságokban, szóval kussoljatok és higgyétek el, hogy létezik kettőszáznegyvenegy szektornyi szintugrás.

A mondat végét a srác Hélinek szegezi és mintha rá is kacsintana. Nem merek a nővéremre nézni ekkor, de az biztos, hogy meglepődik, mint én. Egyebek között azért is, mert egy idegen így megvéd minket, másrészt az újság cikk miatt. Miért írtak a helyi újságok arról az ügyről? Mi miért nem hallottunk róla? Lehet nem csak itt, hanem világszerte közzé tették? Érdemes lesz ezen gondolkodnom, de nem most, mert a tanárnő ismét megszólal.

– Mi is ebből a tanulság? Senkit sem szabad lenéznünk azért, mert egy magasabb számú szektorból jött, sőt. Tudnotok kell, hogy Hélié lett a legjobb intelligencia és műveltségi teszt a korosztályotokból, és csak egy pont választja el attól, hogy a B osztályba kerüljön. Kyroé is hasonlóan jó lett, szóval két okos lánnyal gazdagodtunk.

Ettől a szövegtől én már teljesen kész vagyok és muszáj Hélire néznem. Ő továbbra is keresztbe font karral áll, de eléggé elpirult és most jobbra-balra tekintget. 

– Kérdezhetnék még valamit? – szólal fel egy másik fiú, amire a tanárnő bólint. – Mi az a szerkezet a hajadban?

Egyenesen rám mutat, ezért a jobb halántékomhoz kapok. Héli válaszol, mert én lehajtom a fejem. Nem akarok erre válaszolni.

– Egy zirgon implantátum, mert Kyronak balesete volt néhány éve.

Újabb suttogás, én pedig sűrűn veszem a levegőt, mert a baleset emléke felzaklat. Szerencsénkre a tanár nem fűz hozzá semmit, csak kér, hogy üljünk le két szabad padba. Ekkor megint rosszul fejezi ki magát és ikreknek hív minket. Hélin látom, hogy mindjárt szétrobban, ezért mielőtt leülnék, összeszedem magam, a tanárnőhöz fordulok és határozottan megszólalok.

– Elnézést Mrs. Warins, de mi nem vagyunk ikrek. – Újra csend támad. – Én huszonegy, a nővérem pedig huszonkét éves. 

Abbahagyom a mondatot, leülök, amire szegény nő megint zavartan és sűrűn bocsánatot kér.

Öt sorával vannak a padok elhelyezve, minden sorban hat ember fér el. Nekünk a középső sor első és második padja jutott, ami nem nagyon tetszik, de ez van. Természetesen én ülök elől, de még mindig hallom, hogy az a fekete hajú csaj, aki korábban is beszólt, rólunk susmog hátul. Próbálok nem oda koncentrálni, hanem a tanárnőre figyelni. Mondja, hogy nyissuk meg a házirendet, aztán megnézzük, milyen órarendet kaptunk. De mit nyissunk meg? Nem is kaptunk semmit. Kérdőn tekintek a vállam felett Hélire, akinek szintén fogalma sincs, miről is van szó, ezért elkezdek körbe tekintgetni. Hirtelen felvillannak a többiek padjai, és érintőképernyős monitorrá változnak. Én - és a hangokból ítélve a nővérem is - óvatosan ütögetni kezdjük a padot, de semmi. Ekkor hátulról röhögés hallatszódik, mert egy lány banda gúnyolódik rajtunk. Kezdem egyre rosszabbul érezni magam, és már a szememet törölgetem, amikor a mellettem ülő köhögni kezd. Odanézek, és a szürkés-lilás hajú srác rám pillant, majd megrázza a csuklóján lévő karperecet, és a pad bal alsó részéhez érinti. Én is megteszem ezt, ekkor felvillan az én monitorom és kiírja a nevemet. Nagyon örülök ennek, ezért visszanézek a srácra és köszönet képen rámosolygok. Ő is halványan elmosolyodik, aztán előre fordul, és belemélyed a monitorába. 

– Ilyen marhaságot…

Hallom nővéremet mögöttem szólni, de ahogy hátra nézek, neki is sikerült bekapcsolnia. Ekkor megint felhangzik hátulról a nevetés, majd az idegesítő csaj újra beszól.

– Úgy tűnik, nem számít a százhúszas IQ, ha valaki a kőkorszakból jött, és egy tanulópadot sem tud bekapcsolni.

Na, kész vége. Ezt Héli nem fogja szó nélkül hagyni, tehát még ma fel fogják küldeni az igazgatóiba, mint korábban annyiszor.

– Képzeld te sötét ribanc, nem mindenhol járnak az emberek lebegő autókkal, és van olyan modern iskola, mint itt. Az előző iskolánkban könyvet, papírt és tollat használtunk, és abból is tökéletesen meg tudtuk tanulni, amit kell. Lehet, hogy te jobban tudod használni ezeket a kütyüket, de ott ahonnan jöttünk, olyan emberek élnek, akik ezerszer többet érnek nálad. Szóval, ha még egyszer bemersz szólni, belelépek a szádba!

Síri csönd támad a teremben. Én fel sem merek nézni a padomból, amikor egy srác, hangosan felröhög, majd megtapsolja Héli beszédét. A kék hajú az. A többiek is nevetni kezdenek, amire a lány elszégyelli magát, és duzzogva a padja alá süllyed. Héli is előrefordul, de most diadalmasan vigyorog.

– Jól van lányok, elég legyen – szólal meg végül a tanárnő is. – Folytassuk inkább az órarenddel.

Ezt nem hiszem el. Megúszta. Ilyenért korábban minimum büntető házi feladatot kapott, de itt… Izgis lesz az itt töltött az idő, az tuti.

Eltelik az első óra, amit egy halk csengőszó jelez. A tanár abba is hagyja a mondandóját, és kivágtat a teremből, a csoport pedig mozgolódni kezd. Én hátra fordulok, Hélire mosolygok, aki szintén visszamosolyog rám, majd a padjára hasal. Ekkor feláll a kék hajú fiú, és ide áll mellénk. Én érdeklődve, Héli pedig morcosan ránéz, aztán ő vigyorogva azt mondja.

– Hali. TjAlen vagyok. Köszöntelek titeket szerény kis társulatunkban. – Én kuncogok, de Héli unottan felel neki.

– Mit akarsz?

– Csak elismerésemet közölni feléd, ugyan is eddig senki sem tudta lehűteni Cristiet rajtad kívül. Megtaláltam benned méltó hasonmásomat.

– Midet? – kérdezi idegesebben.

– A hasonmásomat, csak lányban. 

– Egyáltalán nem ismersz, és most kopj le!

– Miért nyalizol Tj a szösziknek? – szólal meg hátulról a sötét ribi barátnője, amire Héli rögtön felkapja a fejét, de Tj megelőzi a visszaszólásban.

– Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok. Amúgy meg, nem kellene az első napjukon csak ellenségeket szerezniük.

A lány hátat fordít, ezért Tj ránk néz az élénk kék szemével, és újra mosolyog.

– Szóval csak barátkozni akarok veletek, és ha valamit nem tudtok, vagy segítségre szorultok, én állok rendelkezésetekre.

Héli már szólna vissza, amire én megfogom a kezét, és a sráchoz fordulok.

– Köszönjük, nagyon kedves vagy.

Érti a célzásom, hogy ne szóljon többet Hélihez, ezért még int és visszaül a helyére. Én is előre fordulok, mert tudom, ha a nővérem ilyen ingerült állapotban van, jobb magára hagyni. Egy kicsit nézelődök a teremben, amikor a lilás hajú srác véletlenül rám néz.

– Izé – kapok az alkalmon. – Köszi, az előbbit – megrázom a karkötőmet.

– Nincs mit – válaszol kellemesen mély hangon. – Nem mindenki olyan bunkó, mint az a banda ott hátul.

Ezen elvigyorodunk, a szemembe néz, és érzem, hogy szeretne még mondani valamit, de ekkor behúzódik a terem ajtaja, és egy fürtös vörös lány száguldozik be.

– Jó reggelt édes Jeremym! 

Egyenesen a srác nyakába ugrik, majd lesmárolja. Tehát Jeremynek hívják, és ez a csaj a barátnője. Így már sosem tudom meg, mit akarhatott mondani. Mindegy is, mert iszonyatosan kell pisilnem már az óra közepe óta, de sajnos fogalmam sincs, hol a mosdó. Úgy döntök, felhasználom a kék hajú segítő kezét. Felállok, és elé sétálok.

– Bocsi Tj – mondom kicsit zavartan. – Már szükségem is lenne a segítségedre.

– Mondjad bátran – vigyorog és a padra támaszkodik.

Én még jobban zavarba jövök, de egészen közel hajolok az arcához, és szinte súgva mondom.

– Meg tudnád mutatni a lány mosdót?

– Persze! – neveti el magát, de látom, kicsit meglepődött a hirtelen közeledésemtől. Feláll, teszünk pár lépést, de ekkor Héli magához tér, és aggódva kérdezi.

– Kyro, mi történt? Hová mentek?

– Nyugi, csak megmutatja a mosdót – súgom neki is, amire szúrós szemekkel Tjre néz, majd visszaül a helyére.

Tehát kilépünk végre a teremből, karkötő érintés az ajtónál, és elindulunk a folyosón.

– Kérdezhetek valamit? – mondja hirtelen, amire bólintok. – A tesód mindig ilyen morcos?

– Á, nem. Nézd el neki légyszi a mai viselkedését. Mindketten feszültek vagyunk, mert bevallom, normálisabb társaságra számítottam, és ez az egész olyan új a modern felszereléssel, meg a karkötő használattal…

– Semmi gond, majd megszokjátok a helyzetet. De én őszintén örülök nektek, mert ez a csoport elég gázos. A lányok, akik beszólogattak, állandóan piszkálják a többieket, mert ők a rangidősek, de amúgy intelligencia terén éppenhogy C-sek. Szerintem azért is ilyenek, mert féltékenyek.

– Hm. A többieket? Téged nem?

– Velem már nem mernek, mert én is kiosztottam őket tavaly, mikor idekerültek. Mondhatjuk, én vagyok a rendfenntartó a csoportban, mert ha túlzásba esnek, lehűtöm őket – vigyorog, amire én sem tudok mást csinálni.

– Köszönjük szépen, hogy mellettünk is kiálltál. Nem könnyű most nekünk…

– Mondom, szívesen tettem. Amúgy eltájékozódtok a környéken? Messze laktok?

– Három megállónyira, a Garden Streeten, és már nagyjából kiismertük magunkat, mert egész nyáron felfedeztünk.

– A Garden Streeten? Én is arra lakom! – lelkesedik Tj, ami szerintem nagyon aranyos.

– Na, az jó – válaszolom, aztán csendben is maradunk, mert megérkezünk a mosdókhoz.

– Itt van. Megvárjalak vagy visszatalálsz egyedül?

– Visszatalálok, köszi. És azt is, hogy elkísértél.

Egymásra mosolygunk, aztán ő hátat fordít és visszaindul, én pedig megyek a mosdóba, és végre könnyítek magamon.

A további órák nyugisan telnek. Egyre jobban kiigazodom a padomon, és már egy csomó funkciót megtalálok, de sajnos nem vagyok olyan műszaki zseni, mint Héli. Segít is nekem a szünetekben, megmutat egy-két trükköt, amire órán jött rá. Például lehet chatelni csoporton belül, amikor a tanár nem tiltja le és nincs dolgozatírás. Utolsó órán irkálunk egymásnak és kifaggat, miről beszélgettem Tjvel a mosdóba menet. Ezen az órán egyébként kiderül, hogy minden tanulónak kötelező felvennie három délutáni szakkört. Ledöbbentem, amikor megtaláltam róla a listát, mert olyan sok van, hogy nehéz lesz választani. Azt Hélivel megbeszéljük, hogy kettő biztosan sport lesz, a harmadikról pedig otthon tárgyalunk. A tanár azt is elmondja, hogy az óra után már lehet is jelentkezni a szakkörökre az udvaron, ugyanis ott az összes felsorakozik, és lehet beszélni a vezetőikkel. Mindenki összeszedi magát a csengőszó után, és elindulunk. Követjük a többieket, mert még nem jártunk az udvaron. Újra ledöbbenünk, mert az iskola mögött valóságos park terül el, ahol mindenféle sportpálya, sőt szökőkút is díszíti a sulit. Sok asztalt állítottak fel, és digitális plakátokon, transzparenseken hirdetik magukat a szakkörök.

– Héli! Itt, hogy fogunk eligazodni? – állok meg a kapuban, és csak bámulom a tömeget.

– Hát, fogalmam sincs, de ha nem találjuk ki, itt leszünk estig... – mondja nekem cseppet sem nyugodt hangon, amikor megáll velünk szemben Tj, Jeremy és a barátnője.

– Majd mi leszünk az idegen vezetőitek! – tárja ki karjait Tj előttünk.

– Mondj már meg nekem valamit – felel erre rögtön a nővérem, de most elég nyugodtan. – Miért vagy így ránk akaszkodva?

– Már mondtam – hajol Héli arcához és rá mosolyog. – Szimpik vagytok nekem és szeretek barátkozni. Te mondd meg nekem, miért vagy velem ennyire ellenséges?

Héli nem tud erre mit mondani. Elfordítja a tekintetét Tjről, és rám néz. Őszintén bevallom, most is jól jönne a segítsége, ezért oldalba bököm tesómat és szúrósan ránézek. Tudja, mit akarok, de azért vacillál néhány másodpercig, amíg válaszol.

– Végül is kapóra jön az idegesítő képed – ezzel jól kivágja magát a kérdés alól, de a srácot még ez sem riasztja el, hanem tovább vigyorog. – Mutasd meg azokat a szakköröket, amiket keresünk!

– Szíves örömest, de előtte meg kell ismerjétek a lakótársam! JeremyDen, a csaja pedig RoxanaKlaus.

Eléggé meglepődök az információn, Héli sem szól semmit, hanem tudomásul veszi. Jeremy most rám néz a barna szemével, és megint olyan érzésem van, mintha mondani akarna valamit, de újra barátnője lesz a gyorsabb.

– Örvendek a találkozásnak! – mindkettőnkkel hevesen kezet ráz, aztán visszaugrik fiúja mellé, és belekarol. – Én a 14E-be járok, és már ott is rólatok beszélnek!

– Tessék? Miért? – kérdezem döbbenten.

– Hát azért, mert ilyen messziről jöttetek! Amúgy lehet egy kérdésem?

A csajnak kicsit idegesítően magas a hangja, de nem tűnik elvetemültnek. Viszont az felbosszant, hogy már minden csoportban tudnak rólunk.

– Igen? – felel Héli.

– Mi az ott a fejeden?

Már megint ez a kínos kérdés, de ideje lesz hozzá szoknom, mert akár hol jártam eddig, mindenki megbámulta az idegen technológiát a fejemen. Héli akar megint felelni, de megfogom a karját és én válaszolok.

– Egy implantátum. – A lány szemei nagyobbra nyílnak. – Hat éve nekem és apának autóbalesete volt. Apu sajnos… – a hangom elcsuklik. – Sajnos nem élte túl. Én éppenhogy életben maradtam, de csak azért, mert ezt a zirgon technológiát időben rám műtötték.

Fájdalmas erről beszélnünk, ezért elhallgatok. A fiúk látszólag sajnálatot éreznek irántunk, de nem tudnak mit felelni, csak Roxana szólal meg.

– Izé, nagyon sajnálom. Nem akartam a lelketekbe gázolni…

– Semmi baj – mondom. – Nem tudhattad. Mások is meg szokták kérdezni, és el is mondjuk, csak nem szeretünk róla sokat beszélni.

– Igen, szóval inkább menjünk a szakkörökhöz, ha lehet.

Héli Tjre néz, aki bólint és elindul az oldalán. Én megyek utánuk, Jeremy és Roxana pedig lemaradva mögöttem.

A balesetünk igen fájó emlék. Csak tizenöt éves voltam, amikor történt. Este volt, és mi Héliért mentünk, akit elengedtek élete első bulijára. Apa nem akarta, hogy egyedül jöjjön haza, ezért elindultunk. Esni kezdett, és a semmiből belénk jött egy őrült. Apa azonnal meghalt, én pedig élet és halál között vívódtam, amíg kórházba nem vittek. Összezúzódott a koponyám jobb része, ezért megsérült a halántéki lebenyem. Anya minden követ megmozgatott azért, hogy megmentsenek, és végül sikerült. Tizenkét órás műtéttel rám operálták a zirgon implantátumot, ami stimulálja az agyam sérült részeit, és helyettesíti a funkcióit. Egész életemben viselnem kell, és félévente kontrollra kell járnom. Anya nem csak azért fogadta el a költözködést, hogy jobban éljünk, hanem azért is, mert reméli, itt a modernebb technika miatt tudnak majd valamit kezdeni ezzel a sérüléssel. Nem csak ő, de Héli is ezt reméli, mert azóta sem múlt el a lelkiismeret furdalása. Nem az ő hibája volt, de mégis évek óta gyötrődik e miatt. Ez a másik oka annak, amiért annyira félt és védelmez engem.

A gondolataimat másra akarom terelni, ezért Tjre nézek. Próbál kedves lenni Hélivel, elterelni a figyelmét, ezért mutogatja a klubokat. Szerintem atomból bejön neki a nővérem, azért is akar velünk barátkozni. Mondjuk engem nem zavar, mert jó fej srácnak tartom így az első nap végére.

– Nos, hugi? Legyen az a kettő, amit megbeszéltünk? – fordul hozzám, amire én helyeslően felelek.

– Igen. Kosárlabda és tenisz.

– Ne! Szeretitek a kosárlabdát? – örvendezik Tj.

– Aha, nagyon! – vigyorgok rá, és most Héli is kicsit mosolyra húzza a száját.

– Mi is benne vagyunk Jeremyvel a kosaras szakkörben! Gyertek, oda is viszlek hozzájuk.

Azért még is csak van előnye annak, hogy Tjvel barátkozunk. Nem kell idegenekkel játszanunk, sőt csak jól járunk a két fiúval, mert mindketten legalább száznyolcvan centiméter magasak, ugyanis a 2500-as évtől megváltoztatták a sportszabályokat. Már nincsen férfi, illetve női válogatott csapatok, hanem koedukált lett minden sport, és a szerint válogatják be a tagokat, ki milyen jól játszik. Úgy olvastam, hogy nagy felháborodást keltett ez a törvény, főleg a férfiak körében, pedig a történelem rengeteg jó női sportolót sorakoztat fel.

Odasétálunk a pulthoz, ahol bemutatnak minket a csapatkapitánynak, aki magas, körülbelül velünk egyidős srác lehet, és Briannek hívják. Örül a jelentkezésünknek, mert csökkent a létszámuk, és csak négy lány van a csapatban. Alá is írjuk a beiratkozást, elmondja, mikor van az edzés, aztán tovább is állunk. A következő pult a teniszes, ahová szinte szó nélkül bevesznek, mert mint kiderül, csak négyen vannak a klubban. Nem is ütközik a kosaras edzéssel, ezért boldogan elbúcsúzunk tőlük. Ezután elmegyünk a foci, rajz, sakk, fotó és a zenei klubokhoz, és mindegyiktől elhozunk egy tájékoztatót és egy jelentkezési lapot. A végére jól elfáradok, és már zsong a fejem, amikor kimegyünk a suli kapuján.

– Nos, köszönjük a segítséget. Innen már haza találunk – fordul Héli Tjhez és Jeremyhez, aki idő közben magára maradt.

– Még nem szabadulsz meg tőlem, mert Kyro elmondta, hogy egy irányban lakunk.

Héli úgy néz rám ekkor, mint akit azonnal megölne, de én csak mosolygok, hátha enyhíthetem a haragját. Aztán nem is válaszol semmit, inkább hátra dobja a táskáját és elindul a metro felé.

– Ez egyértelműen a beleegyezését jelenti. – mondom a fiúknak, akik vigyorognak ezen, aztán utána megyünk és meg sem állunk hazáig. Mind a négyen három megállót megyünk, aztán felsétálunk az utcára, onnan még úgy öt perc nekünk gyalog. Az úton nem sokat beszélgetünk, mert Héli duzzog, Jeremy csendes, nekem pedig nincs mit mondanom. Tj csak fütyörészik, aztán az első utcánál elköszönnek, mi pedig megyünk is tovább.

– Még jó, hogy nem a házig kísértek – mondja Héli, mikor megérkezünk – Minek mondtad el neki, hol lakunk?

– Bocsi, de megkérdezte, én meg nem hazudok – válaszolok, de nővérem nem is felel erre, hanem belépünk az épületbe és felliftezünk a huszadikra.

A napunkat végül is elég pozitívan zárom le. Igaz, hogy Héli egész estig nem szólt hozzám. Talán amiatt, hogy nekem semmi bajom sincs Alennel, neki pedig van? Majd előbb utóbb úgy is kiböki, én nem akarom felidegesíteni azzal, hogy felhozom a témát. Hat óra körül anya is hazaérkezik, ezért a közös vacsorán mindent elmesélünk neki. A szakkörökkel kapcsolatban abban állapodunk meg, hogy a két sport mellett válasszunk olyat, amihez agytorna kell. Anya nem szeretné, ha fizikailag megerőltetnénk magunkat, ezért Hélit rábeszéli a sakk klubra, én pedig a rajzot választom. A vacsora után még bepakolom az edényeket a szuper mosogató és szárító gépbe, aztán elvonulunk és eltesszük magunkat másnapra.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd saishin 36 történetét!


  • 1201 szerző
  • 785 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

saishin

A 38-as szektor - Oxford Gimnázium

Műfaj

sci-fi

Rövid leírás / Beharangozó

Az emberiség találkozott egy idegen fajjal és békét kötöttek. Fenekestől felfordult minden, mert ideálisabb életkörülmények lettek kialakítva a földön az idegenek javaslatára. Szektorokra osztották fel az egész bolygót.
Főszereplőink kalandja pedig a 38-as szektorban kezdődik.

Rövid összefoglaló

Elérkezik a szeptember, ezért a Xin nővéreknek elkezdődik az iskola. Az osztályban találkoznak ellenségesekkel és barátságosakkal. Fényderül pár dologra a lányok múltjából is. Hogy boldogulnak a technikai vívmányokkal? Milyen szakkört választanak? A fejezetből minden kiderül.

Olvasási idő

19 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni saishin nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!